Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-18 / 194. szám
4, NÉPÚJSÁG, 1984. augusztus 18., szombat NYOLC TANTEREMBŐL TIZENHAT Átadták az erdőtelki iskolát MINDENNAPI NYELVÜNK „Érthető, de nem szakszerű...!?!) Az idegen szavak gyakori és felesleges használatával kapcsolatos megbeszélésen hangzott, el a címbeli megnyilatkozás. Többen pl. szóvá tették, hogy egy idegen eredetű szócsalád évek óta valóban feleslegesen jut nyelvi szerephez, hiszen több jó magyar megfelelőt ismerünk a kiiktatására. A szóban forgó szócsalád tagjai a következő nyelvi formák: preferál, preferált, preferencia, preferenciáiig. Mint közgazdasági szakkifejezések a megfelelő szakkönyvekben valóban jól és szakszerűen teljesíthetik nyelvi szerepüket. A nyelvművelő szakirodalom és a nyelvvédő gyakorlat a nemzetközileg is elterjedt szakszavak szakszövegekben való használatát nem is teszi rostára. Azt azonban igen is feladatának tekinti, ha szót emel ellenük akkor, ha a szélesebb érdeklődésre számot tartó újságcikkekben jelentkeznek feltűnő gyakorisággal. Vegyünk néhány példát. Az újság hasábjain megjelent cikkekben ilyen szövegkörnyezetben találkozhatunk pl. a preferencia megnevezéssel: ,,Az exportáló vállalat kedvezményeket kap: hitelkönnyítést, preferenciát, elismerést” (Magyar Nemzet, 1984. jún. 27.). — „A diákok az ún. szabadidő-preferencia listán a színházat a kilencedik helyre sorolják" (Magyar Nemzet, 1983. ja». 8.). A nagyobb érdeklődési körre is számító értekezleten olyan hallgatók is részt vettek, akik a felszólalások bizonyos részleteit azért nem értették, mert a szövegekben szerephez jutott idegen szavak jelentése és használati értéke ismeretlen volt számukra. Ilyen szövegrészietekre gondolunk elsősorban: „A vállalat vezetői a központi alapból biztosított bérpreferenciát jól használták fel". — „Az a tervünk, hogy minél hamarabb bekerüljünk a megye által preferált települések közé". Ha a nyelvművelő azt ajánlja pl. hogy a preferencia idegen megnevezést Dmitrij, Csebokszáriból ök hárman talán a leg- talpraesettebbek a harminc- három csuvas kisdiák közül, akik a tarnamérai táborban nyaralnak. Különben miért is őket lökdösnék a többiek, hogy legyenek szószólóik, beszéljenek azokról az élményekről, amelyek Magyarországon fogadták a szovjet pionírokat. Valóban bátran válaszolgatnak a kérdésekre, nem hatódnak meg a fényképezőgép láttán sem. Ketten falusiak közülük: Vaszilijev Szergej és Trofimova Szveta egy-egy kis községből érkezett, Balandajev Dimitrij pedig Csebokszári- ban lakik. No, nem az egri lakótelepen, hanem annak névadójában, a csuvas fővárosban. Amikor arról kérdezzük őket, mit tudtak azelőtt hazánkról, mielőtt átlépték a határt, inkább csak földrajzi ismereteiket sorolják. Erre folyik a Duna, a Tisza, itt van Budapest. Egy tizennégy éves fiataltól, aki innét sok száz kilométerre lakik, ez sem csekélység. Vonattal három nap az út, míg Csuvas iából Magyarországra ér az ember. Szveta, ez az opit- niji kislány, még egy Heves megyei falu nevét is tudta: Kompolttal testvérkapcsolata alakult ki lakóhelyének, mert mezőgazdasági kísérleteket folytatnak ott, mint a kom- polti kutatóintézetben. Kiállításokat cserélnek, bemutatSzveta, Opitnijből ják az oly messzire eső két község lakói egymásnak munkájukat. Lámcsak, mire jó egy ilyenfajta összeköttetés: ilyen távolságra is számon tartják az azonos problémák után érdeklődők egymást, segítséget, új ötleteket tudnak egymásnak adni. Ahogy Szergej is tudta, hogy Eger a térképen merre található, nem valahol Ázsiában, vagy Afrikában kereste ezt a települést, ha véletlenül szóba került a neve. A Csebokszá- ri mellett létező Csajka úttörőtáborban már találkozott magyar fiatalokkal, akikkel hamar megtalálták a közös hangot. S hogy mivel telik az idő a táborban? Augusztus 9- től számos érdekes programmal örvendeztették meg őket a szervezők, lelkesen mesélnek kirándulásaikról, jártak Hevesen, Bükkszéken, Vi- sontán a Gagarin Hőerőműben. S még hátravan Budapest, ahol megtekintik a tűzijátékot és a víziparádét. Friss szemmel néztek szét maguk körül, örökre beléjük vésődött a sok szép műemlék, mindaz, amivel útjuk során találkoztak. Izek és színek: megkóstolták Magyarországot. Nagy élmény volt számukra, hogy először találkoztak görögdinnyével, s kaptak belőle, rögtön a dinnyeföld szélén. Itt is hazájuk dalaival, tánSzergej, Jalusevából (Szabó Sándor felvételei) caival örvendeztették meg egymást, s azokat a magyar pajtásokat, akikkel találkoztak. Fontos dolognak tartják a hagyományok, a szokások őrzését: legtöbben jól értenek közülük csuvasul, akad, aki még az oroszt is törve beszéli. Elhozták viseletűk darabjait, mindazt, amiben őseik ünnepnapjaikon öltöztek. S bár az időjárás nem kényeztette el őket, igen gyakran borult be az ég, s esett az eső, számukra mégis derűs volt valamennyi eddigi nap. Gondolkodás nélkül válaszolják, hogy a fogadtatás melegsége és a kedvesség volt a legfontosabb és a legszebb a magyarországi látogatás során, s ha hazatérnek, erről számolnak be leg- hamarább. S már búcsúznak, s nem kívánhatunk mást, csak azt, hogy ugyanolyan örömmel teljék el az a hátralévő néhány nap, amely után várják a gyerekeket otthon a szülők: például Dimitrij édesapja és édesanyja bizonyára szorong egy kicsit othon, hiszen soha nem engedték fiukat még ilyen távolra. Egyikük a csebokszári traktorgyár, a másikuk a textilgyár dolgozója. De, ha hazaér, örömmel fogják hallani, hogy gyermekük milyen jól érezte hazánkban magát. (0. I) (Tudósítónktól): Pénteken délután adták át az Erdőtelki Általános Iskolát. Az oktatási intézmény I építését 1982-ben kezdték el. A terv szerint 15,7 millióba került volna a kivitelezés, de a költség elérte a 19 milliót. Más változás is történt az előzetes elképzelésekhez képest: nyolc tantermet kívántak létrehozni, de végül is tizenhatot tudDicsérik a szülők, szeretik a tanítványai, buzgalmát nemrég kiváló ifjúsági vezető kitüntető címmel jutalmazta a KISZ. Mondják, hogy gépészmérnök létére a pedagógusok megszállottságával oktat. Céltudatosan, lelkesen pallérozza a tanulni vágyó munkásfiatalokat, felkészíti őket az újabb és újabb akadályok leküzdésére, Hajdú Kázmér ízig-vérig nevelő is. Méghozzá olyan ember, aki szabad idejét áldozza fel ismeretei átadására. S teszi ezt térítésmentesen, azzal a megszerzett tudással, amelyet maga is gyarapít. Harmincöt éves, a Mátra- vidéki Fémművek Füzesabonyi Gyárának technológusa. Poroszlóról ingázik, s akik közelebbről ismerik, azt állítják, hogy utazás közben is könyveket lapozgat, jegyzeteket tanulmányoz. — Miért lett a diákok istápolója? — kérdezem. — Szeretném, ha a gondjaimra bízott fiatalok is megízlelnék a tudást és művelt felnőttekké válnának — válaszolja. — Egyébként nincs abban semmi különös, hogy a tanulókkal foglalkozom. Ki így, ki úgy tölti el a szabad idejét. És tanítok. Amíg mások pénzért dolgoznak műszak után, addig ő társadalmi munkában oknak átadni. Mindezt a kedvezőbb helykihasználással, egyes termek funkciójának megváltoztatásával sikerült elérnie a Hevesi Állami Gazdaság építőrészlegének. A régi iskola hasznosítására a helyi termelőszövetkezet vállalkozott: központi irodaházat szeretnének kialakítani itt a műemlékjelleg meghagyásával. tatja a gyárban dolgozó ifjakat. Az elmúlt tanítási évben is sok diákkal bajlódott. — Honnan ez az önzetlenség? Megéri a fáradozás? — Mindenképpen. A segítségemmel már harminccal többen folytatják tanulmányaikat a szakmunkásképzőben, középiskolában, főiskolán és egyetemen. Hogy miért csinálom? A fiatalok boldogulásáért. Pontosabban: azért, hogy ebben a gyárban se legyen tanulatlan ember. Hiszen jelenleg a vasasszakma nem divatos. Ma már alig akad gyerek, aki azért választja, mert valóban ehhez érez kedvet, tehetséget. A jelentkezők többsége „jobb híján” iratkozik be az ilyen képzést nyújtó szakmunkásképzőbe. Azért, mert gyenge tanulmányi eredménye miatt máshonnan elutasították, vagy azért, mert éppenséggel nem is mert máshová jelentkezni. Hajdú Kázmér gyakran vezet pályaválasztási vetélkedőket, együtt izgul tanítványaival a technikusi minősítő vizsgán. Vallja, hogy csak az adja önként vállalt tanításra a fejét, aki kíváncsivá tudja tenni a tanulni vágyókat. Mika István ÖK HÁRMAN ÉS A TÖBBIEK CSUVASIÁBÓL Milyen gyermekszemmel Magyarország? Szőke Emil Szabad időben, térítésmentesen M unkásf iatalokat tanít váltsuk fel ezzel a magyar megfelelővel: kedvezmény, akkor a közgazdász szakember azt veti fel ellene, hogy éppen abban a megnyilatkozásban nem szakszerű a magyar megfelelő s inkább a kivétel szóalak jelentése és használati értéke fejezné ki a lényeget. Valóban itt a bökkenő! Az idegen eredetű szócsalád tagjait ugyanis ebbe a rokon értelmű szó- és kifejezéssorba illeszthetjük bele: előnyben részesít, elsőbbséget biztosít, (preferál); kedvezményekhez juttatott (preferált); kedvezmény, kivétel, előnyben részesítés, 1 engedmény, kedvezményezés, előny, kivételezés, elsőbbség biztosítása (preferencia) ; kedvezményes, kivételes előnyt nyújtó (prefe- renciális). Ha e gazdag példatárból válogatunk, akkor nem lehet érvénye a címbeli megnyilatkozásnak: magyarul már nemcsak érthető, hanem szakszerű is a megnyilatkozás. Persze, az árnyaltabb, a szakszerűbb megfogalmazás érdekében mérlegelnünk is kell: melyik magyar megfelelőre bízzuk a közlő, kifejező szerepet. Dr. Bakos József Bolya Péter: A gyűrű II 2. Festett-fekete haja volt, néhol kilátszott a fejbőre; homlokán vízszintes-függő- leges-rézsút ráncok; szemöldöke kitépve, vékony ceruzacsík vonul a halántékáig; műszempillája felfelé kunkorodik. Az orra ferde, lapos. Az arca püffedt. A felső ajka dacosan vékony, az alsó lefittyedt. A köpenye kivágásából májfoltos bőr tűnik elő, a keze lila, láthatóan jéghideg ... A látványt derékban lezárja a bádogpulit... — Egy konyokat kérek — nyerte vissza a hangját Somos, és a savószínű foltokba nézett, amelyek a nő szemgödrében állottak. — Egy konyak — dör- mögte a csaposnő (mély férfihangja volt, bariton.). Mária Somos a sarokba húzódott, felvette a talponállói pózát: bal könyök a pulton, a test a bal lábra támaszkodik, a jobb alszár keresztben áll a bal előtt, s a cipő spiccére támaszkodik. — „Ügy állsz, mint egy paraszt” — mondta Mária a váróteremben, amikor a Balatonhoz utaztak egy hétvégén, mert Mária sült keszeget akart enni, de Lellén csak tengeri halait lehetett kapni, s ezért Somos ismét csak „tehetetlen balfácánnak” minősült, egészen estig, amikor végül is szájon vágta Máriát, és otthagyta a strandon, de Mária utána rohant, és sírva könyörgött (ahogy ő mondta, „rimán- kodott”), mire Somos, ellágyult, „hát mégsem annyira elmebeteg ez a Mari”), elindultak, sétáltak hazafelé, nem sokáig, mert Somosra ráköszönt egy holtrészeg férfi, „ki volt ez?” sziszegte Mária, „egy simlis”, mondta Somos, „igen, mert te minden szarházit ismersz!”, Mária futva indul a pályaudvar felé, Somos utána, eléri, „ne nyúlj hozzám!”, sikítja Mária, aztán Somos nyakába borul, hazamennek, lefekszenek, Mária Somos oldalához simul, „olyan jó volt ma minden”, suttogja, „hát ez valami iszonyat”, gondolja Somos, „de ha ez nincs, akkor mi marad?...” Mária már alszik, szuszog, Somos ébren van, gondolkozik. A csaposnő komoran szolgálta ki a vendégeket, rázta a konyakosüveget, nyomta a szódát, mérte a bort, lövöldözte a sört, és Somos riadtan vette észre, hogy . .. „Hiszen ez..' Hiszen ez Mária ...” Ezek a mozdulatok, ez a fejtartás, ez a karnyújtás .. . Igen, Mária parókát öltött, műszempillát ragasztott, és eljött ide, csaposnőnek, nyilván azért, hogy Somost ellenőrizhesse, tehát szereti, még mindig .. . — Szervusz — lépett a bádogpulthoz Somos. — Szervusz, Marika. — Kérem? — nézett fel a csaposnő. — Tudom, hogy te vagy, Mária. — Zsóka a nevem. „A hangja” — ijedt meg Somos. — „Ez nem az a hang...” Visszament a sarokba. A pultra támaszkodott, mereven figyelte a csaposnőt. „Hát persze” — mormolta magában. — „Ez a nő nem Mária, hanem Mária”. . . . hiszen ő is nő, mint Mária, nő, mint a többiek voltak, és ami Somos soha nem lesz; nő, akit Somos hamarosan háborúra hív ki, nem törődve azzal, hogy ez a háború elveszthetetlen és megnyerhetetlen, és a Máriától elszenvedett vereség után hatalmas győzelmet arat a csaposnőn, de az is lehet (és végső soron mintegy), hogy a csaposnő nyeri meg a háborút, Somost már várja egy másik albérlet egy másik Vera néninél, szemben a sarkon a kocsma áll, s benne a következő csaposnő, akinek talán már arca sincs, csak a lénye, hívogató, örök lénye. Somos kiegyenesedett, a zsebébe nyúlt. — Asszonyom — állt a csapospullthoz. — Tessék. — Szeretnék felhúzni az ujjára egy gyűrűt. A nő szemében csodálkozó, tettrekész tekintet jelent meg. — Nem túl drága darab — mondta Somos —, de sokat jelent. Elővette a gyűrűt. A nő egy pillanatig nézte, aztán kinyújtotta a kezét a poharak felett. — Köszönöm — mondta Somos. Megfogta a nő csuklóját, ujjára húzta a gyűrűt. — És., ez mit jelent? — kérdezte a csaposnő, maga elé emelte a kezét, a gyűrűt nézegette. Mária fényes ponttá zsugorodva távolodott a kék kőben. — Tartozom valamivel? — nézett fel a csaposnő. — Eljegyeztelek — mondta Somos. — Velem maradsz, amíg élsz. (Vége.) Hogyan látják a dekoratőrök? Fogatok és kirakatok A település arculatát meghatározzák a különböző üzletek kirakatai: ezért döntöttek úgy, hogy a fogathajtó-világbajnokság tiszteletére kirakatversenyt hirdetnek meg. A Mátra— bükki Intéző Bizottság volt a mecénása ennek a vetélkedésnek, amelyre tizenhármán neveztek be. A megyéből a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat, az élelmiszer kisker, a Centrum, az egri, a hatvani és a füzesabonyi áfész dekoratőrei, illetve a megyehatáron kívül a salgótarjáni Centrum Áruház tervezői mérték össze fantáziájukat és ügyességüket. A zsűri — nem a balszerencsés számra való tekintettel — végül első helyet nem adott ki, a . második díjat az egri Napsugár Áruház érdemelte ki: Oláh Istvánná falusi házat álmodott a kirakatba, amely utalt a fogathajtó-verseny akadályaira. Harmadik helyezést érdemelt az egri Széchenyi utcai édességbolt vitrinje, amelyben a fogatok történetét lehet nyomon követni. Kiemelték még a Skála Duett, a Mágnes Áruház, illetve a Centrum és a sportbolt kirakatait.
