Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-15 / 191. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. augusztus 15., szerda 5* A FIÚK GYÖNGYÖSÖN DOLGOZNAK, AVAGY: Építőtábor — ha szakmai Régészkedők Ágasváron A B/30-as tégla 14,5 cen- tíméterszer harmincszor 25- ös. Hogy ez miért érdekes? Mert az elsős fiúk, nevezetesen az egri 212-es Ipari Szakmunkásképző kőművestanulói először a gyöngyösi építőtáborban találkoztak vele. „Odahaza” eddig csak kisebb falazóanyagokkal dolgoztak. Most viszont a húsipari vállalat rekonstrukciójánál ez a szükséges tégla, amelyet szorgos kezek, reggel 8 órától délután kettőig parancsnokolnak egy sorba. — Kettős a haszon — magyarázza a tábor vezetője, Pallagi Imre. — A fiúk begyakorolhatják a mesterfogásokat. miközben „világot „Tiszta kitűnő voltam’* látnak”, s egyben segítünk a vállalaton is. Nos, ennél tömörebben valóban aligha lehetne megfogalmazni a szakmai építőtáborok lényegét. Azét a kezdeményezését, amely ugyan még csak néhány éves, de egyre világosabban látszik; beváltja a hozzá fűzött reményeket. — Az eredmények kézzel foghatóak — mutatja a mester széles karlendülettel. — Ami itt látszik, az szinte mind a gyerekek munkája a nyár eleje óta. Apostol Attila egyik a legszorgalmasabbak közül. Nem csoda, hogy brigádvezetőnek is megválasztották egy esztendeje. A szilvásvárad! fiú — kilenc társának élen járója — nem a szavak embere. Azt azonban szívesen elárulja, csak a falazást szereti, az adogatáshoz, csi- gázáshoz nem nagyon fűlik a foga. — Eredetileg úgy volt — magyarázza —, hogy lesznek segédmunkások. Azaz olyan fiúk, akik nem ebben a szakmában vannak, de itt, az építőben a kezünk alá dolgoznak. A gyöngyösi Vak Bottyánból kellett volna jönniük, de valamiért a mi turnusunkról elfeledkeztek a szervezők. így mindent nekünk kell csinálni. — Nagyon figyelnem kell a beosztásra — mosolyog a táborparancsok. — A fiúk ravaszkodnak. Attilának is az adogatás alól, pedig az sem megy magától. Naponta 400 tégla. Ennyit kell megmozgatniuk. Körülbelül a felnőttek teljesítményének 60 százalékát várják el tőlük. Nem keveset, alaposan elfáradhatnak. — Azért annyira nem — tiltakozik Attila. — Munka után még lesz kedvem elsétálni a lányokhoz ... Ha pedig vége a tábornak, a Balatonnál fogom kipihenni magam. Van, akinek még akad egy pár nap szabadsága, mások viszont már a nyár elején letöltötték. A parádsasvári Bartos Szilárdnak még hátraléka van a szakmai gyakorlatból. — Ha vége a tábornak, ugyanide jövünk vissza. Csak akkor már más lesz az elbírálás. Többet kell dolgozni és osztályzatot is kapunk. Én nem bánom, mert nagyon szeretem a szakmámat. Ez meglátszik a jegyein is, hiszen tiszta kitűnővel végezte az első évfolyamot. Kedvenc szórakozása is a kőműveskedés, otthon is szívesen segédkezik a rokonoknak, barátoknak. — Mostanában azért inkább csak pihenek. Fél négyre érek haza, utána eszem, aztán tévézek. Nemigen van időm az utazgatás után másra. A diákokat naponta hozza, viszi az autóbusz Egerből. örülnek neki, mert elnézegethetik a tájat. Igaz, így eltérően más építőiktől, náluk nincs szervezetten szabadidős program. De az ügyesebbje megtalálja a módját a kikapcsolódásnak. — Munka után én még mindennap edzésre megyek — mondja Bódi Zoltán, a hét ácstanuló egyike. — A füzesabonyi futball-csapat- ban játszom negyedik éve. Kell egy kis sportolás a jó kondícióhoz. A másodikat végezte, s akárcsak a többiek, ő is először dolgozik ilyen formában. — Jó, hogy egy kis pénzt is kapunk, 16 forintos órabért. Még nem tudom, hogy osztják majd szét. De az sem kutya, hogy gyakorolhatjuk a zsaluzást, állványozást. Biztos, hogy hasznára lesznek az ismeretek, hisz nyár végére már elvállalta az otthoni tető kiigazítását. — Ne tessék kifelejteni: finom a koszt! — teszi még hozzá búcsúzóul. — És mindennel meg vagyunk elégedve. — Mi. is meg vagyunk elégedve — bólogat Gyenes Ferenc, az építkezés művezetője. — Ez a harmadik turnus, előttük a hatvani szakmunkásképzősök és a Hevesi Építőipari Ktsz tanulói voltak, összesen 84-en. A mesterségbeli tudás és az igyekezet nem volt egészen egyforma, — a legfiatalabbak közül néhányan eleinte egyszerűen játszogatni akartak —, de mindent összevetve nagyon jól jártunk a táborral. A tanácsi építőipari vállalatnak, ugyanis egyszerűen nem lett volna munkáskeze erre. Hogy mindez mekkora segítség forintban, azt még nem lehet tudni. De magukért beszélnek a látottak. Németi Zsuzsa Aki Mátrakeresztesről a piros jelzésen haladva Ágasvár alá, a Vándor-forráshoz ér, négy katonai sátrat pillanthat meg. Nem, itt nincs hadgyakorlat. Béke, csend van. A munka mára befejeződött — kezdi a bemutatást dr. Kazári József főiskolai tanár, aki a tábort vezeti, és akit arra kérek, beszéljen először e tábor történetéről. — Az idén hatodik alkalommal szerveztük meg a tábort. Eddig Dormándon, Poroszlón és három ízben Bélapátfalván ütöttünk tanyát. Ágasváron tehát ez az első alkalom. — Hogyan jön létre egy ilyen tábor és egyáltalán kikből áll? — A Dobó István Vármúzeum és a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola közösen hozta létre, és először csak néhány történelmi tudományos diákköri tag vett részt a munkában. Később egyre több hallgató kapott kedvet a dologhoz. Ezen a nyáron 21-en jöttek el: tíz lány és tizenegy fiú. — Ügy hallom, 15 forintos órabérért dolgoznak, nyilván nem anyagi okokból vannak itt. — Nem. A hallgatók túlnyomó többsége történelem szakos, ezért érthető vonzódásuk a régészethez. És még valami: az ilyen táborok alkalmával nagyon jó közösség alakulhat ki. Barátságok (szerelmek) jöhetnek létre. Remek a hangulat. Egyszóval: „buli”, ahogy mondani szokás. Nem véletlen hát, hogy többen, — magamat is belevéve — sokadszor gyűlünk így össze és remélem, fogunk is még. A múzeumból két régész: Sz. Kállay Ágota és Szabó János József — ők egyébként házastársak — segíti és vezeti a munkát. Ágotát kérdezem a kutatás tárgyáról és az eredményekről. — Itt most tulajdonképpen leletmentés folyik. A leletmentés olyan ásatás. ahol még nem tudni előre, mi lesz, tehát nincs pontos bizonyosságunk az eredmény felől. Feltételezéseink természetesen vannak. Ezek szerint egy k^- bronzkori ház alapját találták meg az út építése során. Azon a helyen, ahol az ásatás éppen folyik, nagyrészt elszenesedett és leégett réteget találtunk. Ez egy ház alapja lehetet. Mellettük azonban felfedeztünk normális színű (nem fekete) köveket is. — Hogyan kerülhettek ezek ide, a leégett rétegre? — Ügy gondoljuk, hogy e darabok a talajmozgások során lassan rácsúsztak erre a rétegre. így valószínű, hogy feljebb hasonló települést találunk. Az ásatást rendkívül nehézzé teszi, hogy a talaj sziklás és emiatt a szokottnál lassabban haladunk. Besötétedik közben. Főleg a fiúk azok, akik sörözget- nek a tűznél. Zsolnay László a társaság WC-spe- cialistája. Ö volt a „kristálypalota” értelmi és gyakorlati szerzője. — No, igen — válaszol. — Alkotásom hasonlít a megszokott faépítményekhez, nagy vonalakban, de ez az erdő felől nyitott, és csak elölről van takarás: fólia plusz papír. Előnye, hogy jól szellőzik. Viszont sokak szerint az űrtartalommal bajok lesznek. Kicsi lesz — állítólag. Szabó, Balogh, Csépányi mindannyian Zoltánok, arról mesélnek, hogy van a közelben egy ornitológus (madarakkal foglalkozó) tábor is. Bólintanak. — A múltkor mosdani akartunk a patakban és hogy duzzasszunk egy kevés vizet, két nagy kővel elzártuk a patak útját. Ekkor arra jöttek ők, az ornitológusok (13—14 évesek) és ránk szóltak, hogy tegyük vissza a köveket eredeti helyükre. Mert: „a vízirigó nem szereti, ha megváltoztatják a környezetét!” Erre úgy meglepődtünk, hogy nem tudtunk mit mondani. Visszatettük. Hát, így történt. Már csak néhányan maradunk a tűz körül. A tábor nagy része már alszik. Másnap korán kelnek. A rádió azért még halkan szól. Benne Mike Oldfield, híres slágere, a Holdfény- árnyék. Igazán stílusos befejezése a napnak. Jó éjszakát... Havas András összeállította: Németi Zsuzsa — Halló! Itt a telep tudakozója ... Hogy hogyan lehet eljutni hozzánk? Nagyon egyszerűen. Szálljon fel a kettes autóbuszra, menjen el a Nagy hídig. Aztán menjen jobbra a sarokig. Igen, igen, van ott egy kőfal. Na jó, kerítés. Nem, nem túl magas ... Szögesdrót? Van, de meg- rozsdásodott és megereszkedett ... Mit mond? Ah, hogy van-e cementünk? Épp most kaptunk... A zsákok a kerítés mellett fekszenek a zöld védőtető alatt. Persze, hogy van éjjeliőrünk. Csak szegény Tódor bácsinak reumája van. Ilyen időben, amikor hol eső, hol hó esik, ki se mozdul a bódéjából. Kutya? Természetesen kutya is van. Az is olyan, mint Tódor bácsi, hamarosan végelgyengülése lesz! Ugyan, ki jönne hozzánk? Ebben az utcában egy lélek se jár! Építőanyagok? már mondtam egyszer, hogy ma volt szállítás ... Igen és deszka is ... Hogy mikor jöhet? Amikor csak tetszik! Tessék? Hogy én kedves kislány vagyok? Megismerkedni? Nos, én pontban tizenhat nulla nullakor végzek... Tessék? Hány éves vagyok? Na, de kérem! Ilyen kérdésekre nem válaszolok, ez szigorúan titkos. Jó, akkor a sarkon találkozunk ... Veronica Bertolli (Románia) (Zahemszky László fordítása) Amatőr filmes Avagy a kamera és aki mögötte áll Vasárnap délután hat óra. Ifjúsági Ház, tv-szoba. Ama- tőrfilm-vetítés. A kis termet érdeklődők csoportja tölti meg. Az egri Főiskolai Amatőr Filmklub alkotásait látjuk. Feszült figyelem. Elgondolkoztató, majd hangosan nevettető játék- és animációs filmek követik egymást. Készítőjük és az előadó: Nagy Zoltán. — Mióta filmezel? — Egy pár barátommal kezdtem 1977-ben, természetesen még nagyon kezdetleges felszereléssel és sztorikkal. Aztán, ahogy teltek az évek, hála a főiskola nagy anyagi és technikai támogatásának, egyre nagyobb felkészültséget kívánó, tökéletesebb filmeket készítettünk. Ezt bizonyítja a javuló operatőri, vágási és rendezői munka is. A baj csak az, hogy a barátok lelkesedése el-elmaradt, és sokáig egyedül kellett dolgoznom. Csupán ebben az évben sikerült új társaságot találnom a filmezéshez. — Kézenfekvő témákat dolgozol fel. Hogyan találod meg a jó filmes sztorikat? — A jó témák az utca kövén fekszenek. Csak le kell hajolni értük és befűzni a gépbe. Ennyi az egész. A munka csak annyi vele, amíg az ember bekínlódja a filmfelvevőbe: a keret, a sorrend, a képkivágás, a színek kiválasztása stb. Persze, a sok téma között válogatni kell. — Milyen sokáig csinálsz egy filmet? — Ez az előbb említett •téma fajsúlyától függ. A Sandokán-paródia például — amely A MOKÉP jelenti címen fut majd — három, nap alatt kapta meg a végleges formáját. A gyurmafilmet azonban három hétig, mindennap reggeltől estig készítettem, de akad olyan is, amely hónapok múlva lesz csak kész. — Sikereid? — Több díjat szereztem már a különböző amatőrfilmes fesztiválokon. A legnagyobb sikerem talán a Mosolygó Kamera, amely azt jelenti, hogy a humoros filmek kategóriájában az Amikor az álmok valóra válnak, című filmem országos első helyezett lett. De sikernek könyvelem el azt is, hogy több amatőr filmessel együtt, országosan is elismert művészetet teremtettünk, amiről azonban a hozzáértőkön kívül kevesen tudnak. — És hogyan találkozol a közönséggel? — A házi vetítéseken és a főiskolán félévenként tartott önálló esteken kívül ebben az évben már több meghívásos vetítést is tartottam, mint például itt, az Ifjúsági Házban, de az általában kis számú közönség kevés ahhoz, hogy teljes képet kapjon az amatőr filmekről. — A filmezésen kívül mivel foglalkozol a magánéletben? — A filmezéssel, ugyanis a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola oktatástechnika tanszékén oktatófilmeket készítek. így szerencsés embernek mondhatom magam, hiszen azt csinálom, amit szeretek. Csak azt sajnálom, hogy magamról, az élményeimről még nem forgattam, de a jövőben egy negyven statisztát megmozgató, úgynevezett művészfilmen kívül egy családi filmet is tervezek, de erről ne áruljunk gl többet. — Sok sikert és a közönségnek jó filmeket kívánunk. Kürti Péter „Délután megyek a lányokhoz” Ez mind az építőtáborosok munkája (Fotó: Szabó Sándor) GÖRBE TŰKOR Telefonos felvilágosítás
