Népújság, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-15 / 165. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1984. július 15., vasárnap MINDENNAPI NYELVÜNK Importkiváltás minden mennyiségben...? Legalábbis az importkiváltás szóösszetétel egyre gyakoribb használata is erre utal A kivált igéhez eddig is több jelentésváltozat társult: kiválthatjuk a letétbe helyezett tárgyakat, értékeket, a rabságba került embereket, az elrabolt túszokat. De valamilyen látvány vagy esemény is lelkesedést vagy éppen visszatetszést válthat ki. A nyelvművelő szakirodalom szerint a kivált igének előidéz, felidéz, létrehoz, ébreszt, támaszt, indít, okoz, kezdeményez jelentésváltozatokban való használata idegen hatást is tükröz (Nyelvművelő kézikönyv I. 1216). Újabban a feleslegesen hi- vataloskodó és szakszerűskö- dő nyelvhasználatban újszerű jelentésváltozathoz jutottak a kivált, kiváltás nyelvi formák. Eleinte inkább csak a szóbeli közlésekben, a riportokban, interjúkban hallhattuk ezeket a megnyilatkozásokat : Az importszenet kiváltó anyagokat állítunk elő. Egyre gyakrabban kiváltjuk azt, amit eddig importáltunk. Az importkiváltást népgazdaságunk minden szektorában szorgalmaznunk kell (Rádió- és televízióbeli riportokból). De a sajtó hasábjain is egyre gyakrabban jelentkeznek a kivált, kiváltó, kiváltás nyelvi formák, elsősorban, ilyen szövegösszefüggésekben : „Több importkiváltó és helyettesítő megoldás alakult ki” (Bervai Figyelő, 1984. máj. sz.). — „Mit lehet tenni? Fejleszteni kell a gyártást, gépesíteni kell, s ezzel embereket kiválta- ni(?)” (Magyar Nemzet, 1984. ápr. 27.). Hogy mennyire divatossá váltak a szóban forgó kifejezések, arról az is tanúskodik, hogy már a kiemelt újságcímekben is jelentkeznek: „Sikerek az importkiváltásban” (Népújság, 1984. máj. 12.). Az meg egyenesen idegesíti az olvasót, ha már a képaláírásokban is feltűnik a kivált igének kóros jelentésváltozata: „Az amerikai importból származó késeket az e gépen gyártottal váltják ki magyarral— Egerben” (Népújság, 1984. ápr. 27.). Egyáltalában szükség van- e erre az igealakra? Az egyértelmű közlés érdekében kerülnünk kell, ki kell iktatnunk nyelvhasználatunkból. Helyette éljünk inkább ezekkel a szóalakokkal: helyettesit, megtakarít, felcserél, pótol, csökkent. Az „importanyagokat kiváltó termékek” nyelvi forma helyett fogalmazzunk így: az importanyagokat helyettesítő, csökkentő, pótló termékek. Így egyszerűbb és érthetőbb is a közlés. dr. Bakos József Török kori műhely Fémmunkákkal foglalkozó török kori mester műhelyére bukkantak Szekszárd határában egy palánkvár maradványainak feltárása közben a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum régészei. A törökök 1593 és 1686 között állomásoztak a nagy kiterjedésű palánkvár- ban, amely végül is leégett. A most megtalált műhely maradványai azt sejtetik, hogy a fémműves mester fegyverek, rabbilincsek és apró ékszerek, ruhadíszek készítésével egyaránt foglalkozott. Sok egyéb eszköz és használati tárgy mellett nyolc palakőből készült öntőmintát is megőrzött az agyagos föld. Búcsúzik az Agria Játékszín társulata fiz utolsó előadás Arcok az Agriáról Sipos András (Fotó: Perl Márton) Egy darab utolsó előadása kicsit szomorú, kicsit vidám. A színészek úgy mondják: temetik az előadást. Ilyenkor felszabadultabbak, mint máskor, de egyben búsak is, mert ahogy a fenti elnevezés sugallja: valami meghalt, valami végérvényesen lezárult. Különösen így van ez egy nyári színház társulatánál — amilyen az Agria Játékszíné is —, mivel alkalomszerűen gyűjtötte össze Valló Péter művészeti vezető a tagokat. Ilyen összeállításban soha többet nem játszanak együtt. Ezért a Tisztújítás mai előadása — amelyre az egri Líceum udvarán kerül sor — ünnepi alkalom, könnyes és mosolygós búcsú Egertől, a közönségtől és a színésztársaktól. Ezen a nyáron két bemutatóra vállalkoztak a művészek. Az egri vár Romkertjében Bornemisza Péter Electra-átdolgozását játszották, míg a líceumi színpadon Nagy Ignác Tisztújítás című játékát. A bemutatók idején úgy tűnt: az időjárás az Agria ellen dolgozik, mert Vajon miért él a legtöbb színészben egyfajta vágy, hogy megmutassa önmagát? Hiszen eljátszott szerepeiben magamagát is kell adnia, hogy hitelessé, élővé váljon a figura. A színpadon estéről estére több száz ember láthatja, csakis őt nézik, csakis ' neki szól a taps. Igen ám, mégis mindahányszor más bőrébe bújik, más gondolatait, érzéseit jeleníti meg. S a szerepet nemcsak ő játszhatja el... A színész hát vágyik arra: saját bőrében is láthassák. A pódiumműsorokon ezért is mind gyakoribb, hogy nem mint színésszel, hanem magánemberrel találkozhat a közönség. Így történt ez pénteken este is az egri Dobos cukrászdában, ahol az idei Agria Játékok két népszerű művésze, Pogány Judit és Koltai Róbert beszélgetett a nézőkkel. Oldott, közvetlen volt a hangulat, annak ellenére, hogy több mint harminc fokot mutatott a hőmérő, s mindenki tudta: sürget az idő. A találkozó megkezdése után másfél órával esősek, hidegek voltak az esték, a nézők gyakran még pokrócba bugyolálva is vacogtak. A „világot jelentő deszkákon” sem volt melegebb, a szereplők erejük megfeszítésével, dacolva a viharos erejű széllel szórakoztatták a nagyérdeműt. Mindkét oldalon kitartottak, az égiek szeszélye ellenére is csak egyetlen Elect- ra-előadás maradt el. Bornemisza darabja nem bizonyult eléggé nézőcsalogatónak, a nehéz szöveg, s a szervezés hiányosságai következtében félházak előtt ment a darab. Annál nagyobb érdeklődés követte a Tisztújítást: az esték többségén kirakhatták volna a táblát: megtelt! Idén mindkét darabot Valló Péter rendezte, s társulatában új, neves színészeket is üdvözölhettünk. Így láthattuk Igó Évát, Pogány Juditot és Almást Évát is. Az Agria vonzereje bizonyítja, hogy évről évre olyan jeles művészeket köszönthetünk, mint Koltai Róbert, Reviczky Gábor, Gáspár Sándor vagy Mikugyanis kezdődött a Tisztújítás előadása a Líceum udvarán, így a színésznőnek hamarabb el is kellett búcsúznia a Dobos közönségétől. Találkoztunk egy házaspárral, akik őszintén — s nem kevésbé fontos —, érdekfeszítően beszéltek életükről, munkájukról, művészetükről. Kaposvárott és a környező falvakban már nemegyszer került sor hasonlóra, tapasztalatból is tudták hát, mindenekelőtt a miliőt kell megteremteniük. A Varsói melódia három jelenetét mutatták be az első félórában, s annak ellenére, hogy az összekötő szöveg esetleges, kissé „hevenyészett” volt, a produkciót egyértelműen élveztük. A színész megszokta: a szerző gondolatait kell tolmácsolnia. Éppen ezért nehéz számára, amikor saját maga szólal meg. Feszülnek az érzések benne, mégis keresi a szavakat. Nos, ezen az estén Pogány Judit oly természetes egyszerűséggel, oly keresetlenül beszélt magánéletének fordulatairól, lósy György. Továbbra is szélesítették a kínálatot az'. Agria-pódium rendezvényei: többen személyes találkozásokkal igyekeztek közelebb kerülni a közönséghez. Ezek közül kiemelkedett Székhelyi József estje, illetve Koltai Róbert és Pogány Judit műsora. Ebben az esztendőben mutatott legnagyobb érdeklődést a rádió és a televízió a produkciók iránt: mindkét darab képernyőre kerül, s a Tisztújítás az éter hullámain is eljut a rádióhallgatókhoz. Így hát — ha még a végső összegzésre csak később kerülhet sor — elmondhatjuk, hogy nem volt sikertelen az Agria Játékszín tizedik évada. Most, a színészek búcsúznak. Törékenysége, múlé- konysága is e művészeti ág titka; hiába rögzíti akár a magnó, akár a video a színházi előadást, az leginkább a nézők és a játszók emlékezetében marad meg, akik együtt fázták, nevették, sírták végig a darabokat. pályájának alakulásáról, hogy menten lenyűgözte a közönséget. Talán nem is voltunk mindenre kíváncsiak, amit elmondott, mégsem érezte senki, hogy illetéktelenül „bekukucskált a kulcslyukon”. A színésznő létre tudott hozni egy olyan közeget, amely feltétlen ösz- szetartozást teremtett közte és hallgatói között. Szerepelt a közönség is. Egyfajta presszói beszélgetés alakult ki a kifejezés jó értelmében. Hisz nem „intimpistáskodott” egyetlen ottlevő sem, sokkal inkább arra voltak kíváncsiak, ami a két színész munkájával, művészetével függ össze. Az ilyen találkozókon fennáll a veszély: egyszer csak elnyúlik, ellaposodik a beszélgetés. Pénteken este szerencsére nem így történt. Mert a néző elsősorban arra kíváncsi, amit a művész produkál. Ezért is kérték Koltai Róbertét, adjon elő repertoárjából valamit. Nem maradt, el az óriási taps. Mikes Márta Négy évvel ezelőtt egy végzős színészosztály tagjaként szerepelt az Agrián. Akik a főiskolások között szép arcú sztárjelölteket kerestek, fel sem figyeltek rá. Akik tehetségeket, megjegyezték a nevét. Eredetiségével, könnyedségével győzött. A rendező nem is magyarázta neki, mit hogyan csináljon, ö kiment, elmondta a szövegét, vágott két fintort, s Valló bólintott: így jó lesz! — A Vígszínházhoz szerződtem. Ez sajátos helyzet. A vidéki társulatok két-há- rom művészre építik munkájukat. A Vígben legalább ötven „vezető színész” dolgozik. Szinte természetes, hogy a legtöbb kezdő egy darabig a háttérben dolgozik. Én is karakterszerepeket kapok, de nem bánom. Nem azért, mert félnék a főszerepléstől, hanem Vnert érzem, hogy „próbálgatnak”, vagyis még nem skatulyáztak be. — Az Amerikai Elektrában Peter Miles szerepét játszotta, részt vett az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerének, az Equsnak a bemutatóján és sorolhatnánk. Még televíziós operabemutatóban is szerepelt. — Hogy énekeltem a For- tunio tévéváltozatában, sokan úgy fogadták, mintha új oldalamról mutatkoztam volna be. Pedig a zene számomra a színháznál is régebbi szenvedély. — Vagyis zenésznek indult? — Igen. Bár én úgy mondanám, hogy ma is zenész vagyok. Hosszú éveken át éltem a muzsikából. Nem is volt más célom, mint csak azzal foglalkozni. Valahogyan mégis másként alakultak a dolgok. Akkoriban élte hőskorát az amatőr színjátszómozgalom. Belecsöppentem. Az egyetemi színpadon Ruszt József rendezte csoportunkat. Onnan indult Bánsági Ildikó és Dör- ner György is. Huszonkét évesen jutott csak eszembe a színészi pálya. Felvételiztem és sikerült. — Megbánta ezt a pálya- módosítást? — Nem. A színészet nem pótcselekvés számomra. De jó, hogy így is sikerült zeneközeiben maradnom. Megalakítottuk a Makumba nevű zenekart, önálló koncertekkel járjuk az országot. Egzotikus, latin-amerikai stílusú a muzsikánk. — A várbeli Electrának zeneszerzője. Újlaki Sándorral és Valló Péterrel alkotják a zenekart. — Nagy öröm, hogy Valló számított rám a komponálásnál és az is, hogy hajlandó az együttzenélésre. Sok rendező szinte rossz héven veszi, ha a színész mással is foglalkozik. 0 nem ilyen. Épít az „egyéb” képességekre. — A Tisztújításról még nem beszéltünk. — Darabos jurátust alakítom benne. Kicsi, de jó szerep. Hiába múltszázadi, mégis mai. Szabó Péter Gábor László KINEK SZÓL A TAPS? Találkozás két színésszel wmmmm■ ■hbb Valaki fart a Salimbeni palotában III/3. Sokkal később, amikor Sienában a három királyokhoz címzett szállodában álmomban a Salimbeni palotában jártam, ahová másnap valóban elmentem, á portás, aki golyóálló műanyag fülkéjében ült, megállított, s ki is nyittatta velem a táskámat; olcsó, vacak táska volt, Firenzében vettem, a Standéban, mert épp árleszállítás volt, egyébként borsának hívják az ilyent, ami műanyag szatyrot épp úgy jelenthet, mint tőzsdét, templomi perselyt, vagy herezacskót; a fogalmak az életben is összeku- szálódnak. A portás persze bombát keresett, de csak néhány képeslap volt a táskámban, egy füzet, amibe előző este írtam, s az volt az érzésem, a portásnak nagy örömet szereztem volna egy bombával, amit oly régóta keresett kitartóan, s természetesen hiába. De Siena és a Salimbeni palota az' időfolyam másik pontján jelent meg, s amikor a három királyokról elnevezett szállodában újra fölmerültek a múlt képei, független voltam az időtől, s az" is teljesen közömbös volt, hogy 1944 meghatározhatatlan évszakában jártam-e egy olyan jelenben, melynek tényeit később a Salimbeni palota is jelenthette volna. — Tehát — mondta őfő- méltósága, de . ahogy kiléptem a Salimbeni palotából, kezemben a többértelmű borsával, és emlékeimmel, botladozva az idő átlói között, minden egyszerre rejtelmes lett és megfejthetetlen, mert 1944 valamelyik napján járhattam volna más palotákban is, táskámba rejtett árulkodó fényképekkel, s az egyiken talán a Firenze falain szorgoskodó Mi- chelangelót is fel lehetett volna ismerni. — Nézze, Száli — s úgy fogta kezébe a fényképeket, mintha gyanús rovarokat kellene rendeznie egy gyűjteményben —, én anélkül, hagy firtatnám a fotók ere5- detét, elfogadom, hogy 1945 tavaszán készültek. Már nincs is olyan sok idő addig, ez is hitelességük mellett szól. Tehát valami furfangos fotográfus, verfluchter Kerl... Tehát arról van szó, hogy a dunai hidakat, amelyeken ebben a pillanatban még élénk a forgalom, felrobbantják. Házakat is lerombolnak, íme, itt már látható is. És Budát! — kiáltott fel. — Nézze, csak, mintha ez lenne a királyi palota! — Ez a történelem — mondtam megadóan. — Pontosabban a történelem egy olyan metszőpontján állunk, ahonnan több út vezet a jövőbe, nem mindegy, hogy melyik úton indulunk el. — Tetszetős, amit mond, kedves Kádi, vagy Káli, mindegy, ne szóljon közbe. Tehát arra akar figyelmeztetni, hogy az események jelenlegi menete a főváros lerombolását eredményezi. — A fényképek a leendő tényeket örökítették meg. — Wircklich, nem vonom kétségbe. De ne tételezze fel rólam, hogy ezt én idéztem elő. Igaza van, valmennyi- en a történelem szereplői vagyunk. — De nem egyformán vagyunk felelősek. — Na ja, na ja — mondta majdnem kedélyesen. — Természetesen sajnálni fogom, ha Budát is lerombolják. Azt is meg kell fontolnom, hol fogunk akkor lakni. Az egész ország csak nem pusztul el? — De főméltóságú uram, gondoljon arra, hogy menynyit kell szenvednie ennek a népnek! — Freilich. Ennek a népnek sajnos olyan a történelme, hogy is mondjam? No. köszönöm, hogy figyelmeztetett. Ilyen körülmények között gondoskodnom kell egy megfelelő és biztonságos kastélyról. A biztonSágunkról van szó, tehát jól meg kell gondolnom. — És a nép biztonsága? Főméltóságú uram... — Szerényebb is megteszi. És még a személyzetről is gondoskodnom kell. — De a nép, főméltóságú uram. Már eddig is százezrek pusztultak el a háborúban. Deportálások vannak, bombázások... — Sajnos. Igen, a bombázások is. Talán Budát sem kímélik. Legjobb lenne valahol a nyugati határszélen kerestetnem egy megfelelő kastélyt. — De talán még sok mindenen lehetne változtatni. Például békét kötni, kilépni a háborúból. — Nem tehetek semmit. A lelkiismeretem tiszta. — Elpusztul az ország. Embereket ölnek halomra. — A történelem menetével nem szállhatok szembe. A lelkiismeretem tiszta, ezt vallom a történelem előtt is. Most pedig menjen, intézkednem kell, menjen, igen, menjen... Már említettem, hogy később valóban jártam a Salimbeni palotában. A műanyag kalitkában élő portásnak gyanús volt a táskám, kinyittatta, matatott is benne, de bombát akkor sem talált. Vége
