Népújság, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-12 / 136. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. június 12., kedd 3. A jó közérzet: termelőerő VAJON MENNYI ENERGIA szükséges az élőmunkához? Aki a kérdésre feleletet keres, bizonyára valahogy így kezdi: attól függ, melyikhez mennyi. Munkája válogatja. Mert például a nehéz fizikai munka jóval több energiát, emberi erőt, egészséget, napi kalóriát emészt, mint a szellemi. Ezúttal azonban próbáljunk szétnézni az azonos fajta tevékenységek háza táján. Azt tapasztalhatjuk, hogy még ezek sem azonos energiát, erőt igényelnek. Mert például, aki derűsen, jókedvvel jár dolgozni, mert jól érzi magát a műhelyben, a vállalatnál, az joggal tartja, hogy könnyen megy a munka, szinte észre sem veszi az idő múlását. Azért, hogy a keze jár az embernek, még a kötött, nagy odafigyelést igénylő szalagmunka mellett is jut idő egy kis tréfálkozásra, néhány szavas beszélgetésre. Amelyből kitűnik, hogy „egy húron pendülnek” az egymás mellett dolgozók, közös a véleményük, a világlátásuk. S ez az együvé tartozás is kovásza lehet a jó munkahelyi légkörnek, a kellemes közérzetnek. Más üzemekben viszont néhányon azt tapasztalják, hogy valahogyan nehéz a munka. S nem is mindig fizikailag, hanem éppen ama láthatatlan tényezők okán, amelyekről, szó volt az előbb, s amelyek híján bizony néha taposómalomnak tűnik a napi bejárás. A nemszeretem munka pedig sokkal nagyobb erőbedobást követel, mint az, amelyet jó közegben végez az ember. . EZ A SOKSZOR MEGFOGHATATLAN tényezőkből épülő valami tehát, amit munkahelyi közérzetnek nevezünk, nagyon is fontos, mondhatnám, elhanyagolhatatlan. Ráadásul sokszor valóban kicsiségeken múlik. Például olyasmin, vajon meghallgat- ják-e az ott dolgozókat afelől, milyen színűek legyenek a műhely, az iroda falai, ha már úgyis a festésükre készülnek. Mindenki számára jó érzés, ha megkérdik a véleményét. Ha úgy érzi, mert joggal-okkal érezheti, hogy apróságoktól egészen a vállalat, a gyár érdekeit érintő nagyobb kérdésekig kíváncsiak a szavára, ha meghallgatják. Hiszen éppen ez az a közösségi aktivitás, amelyet joggal kérünk számon a legkülönfélébb fórumokon. Annak tudata ez, hogy a legegyszerűbb beosztásban dolgozónak is számít, számíthat a szava. Természetesen a termelési feladatok napi szorításában nem könnyű dolog odafigyelni az ilyesmire. Mégis, a legtöbb munkahelyen szerencsére már tudják, milyen jelentősekké nőhetnek az ilyen, látszólag apró, láthatatlan dolgok. Mert egyszerre csak megmozdulnak az emberek. Munkahelyet készül változtatni egyik a másik után, s amikor az okokat kérdezik, csak valami nehezen kézzelfoghatót képes válaszolni. Mondjuk, olyasmit: nem tudom, valahogy neun érzem jól magam az utóbbi időben. Nagy a feszültség bennem és körülöttem. Rossz nálunk a munkahelyi légkör. Pedig a legtöbb esetben kiderül, hogyha alaposabban a dolgok mélyére néznek, helyben is megoldható lenne a hiányolt motívumok nagy része, könnyűszerrel tudnának változtatni néhány rossz beidegződésen, légkört mérgező kicsiségen. Van azután őlyan eset is, amikor nem jelenségek, hanem személyek rontják a többiek közérzetét. Ki tagadná, hogy léteznek kötekedő, békétlen emberek, olyanok, akik — ahogy a szólás tartja —, még a kákán is csomót keresnének. Ha az ilyen dolgozótárs dönt úgy, hogy továbbáll, munkahelyet változtat, jól teszi. Másutt talán könnyebben beilleszkedik, eddigi munkahelyén viszont egycsapásra megváltozhat a dolgok akusztikája. Sokat beszélünk munkafegyelemről, munkamorálról. Nos. nemcsak egyszerűen helyes, hanem elengedhetetlenül szükséges is azon munkálkodni, hogy ez a lehető legjobb legyen. S ez nemcsak a vezetők, hanem a kisebb közösségek dolga, felelőssége is. ANNÄL is inkább, mert a jó közérzet is lehet termelőerő. Megléte esetén könnyebben megy a bármily bonyolult munka. Ha pedig hiányzik, a könnyű is nehézzé válhat. S ennek végső soron a termelés látja kárát. Varga Zsuzsa Volt egyszer egy hamam... Az eltűnt török fürdő nyoméban Evlija Cselebinek, a XVII. század legendás keleti utazójának, ha jártában-kelté- ben volt is néhány füllentése, aligha állított valótlant abban a feljegyzésében, amely hangulatos itörök gőzfürdőt — hamamot — emleget a várkapu közelében, Egerben. A megyeszékhelyen, a mai Dózsa György tér 1. alatt ugyanis az enyészet és a rombolás sem tudta eltüntetni a nyomát, valami még mindig látszik belőle. Maradt egy kevés a hajdani építményből, ahol az igaz- hitűek fáradalmaikat pihenték, pelyhüdt izmaiknak a felfrissülését keresték, álmodozásra késztető környezetben. Mert a munkagödör, aminek romjaira lekíváncsiskodnak, rácsodálkoznak az utcai járókelők — valaha külsőleg és belsőleg egyaránt vonzó létesítmény volt. Kiváltképpen pedig a helybeli őslakosok számára jelentett nem mindennapit, noha — amennyiben hinni lehet az említett leírásnak — egykoron kettőt is csodálhattak ilyenből a városban. Persze, csak messziről. Valószínűleg így történhetett, hogy bár a szemük előtt volt, mégis alig ismerték, s aztán ezt a kicsit is elég hamar elfelejtették. Századoknak kellett eltelniük ahhoz, hogy valakinek eszébe jusson, valaki újra felfedezze. Mindössze három évtizede — az ötvenes esztendők elején történt, hogy Soproni Olivér, a Vármúzeum akkori igazgatója először kutatni, ásogatni kezdett a fürdő helyén emelt hásak udvarán. Sokra nem jutott, de a derék régész a XVIII— XIX. századi kerámiáknak is roppant örült, mivel gyűjteményüket gazdagították. Aki a nyomába lépett, s az időközben abbamaradt munkát 1958-ban folytatta: már elszántabb, kitartóbb volt. Céljától azonban így is távol maradt. A szükséges szanálások elhúzódása miatt valójában csupán 1962-től láthatott tervéhez. Fáradhatatlan igyekezetével meglehetősen gyorsan sikerült feltárni az épület nagy részét úgy, hogy mindössze valamikori előcsarnoka maradt továbbra is rejtve. A kibontott maradványokat aztán az Országos Műemléki Felügyelőség konzerválta. Azaz: amolyan „koronát” húzott a meglévő falakra, hogy az ősi értékeket a további pusztulástól megóvja. A vállalkozás teljes befejezéséhez azonban mind mostanáig — több mint 20 évig! — nem tudták felszabadítani a területet. A fürdőnek azt a bizonyos előcsarnokát „takaró” lakást, s valamikori pékséget tulajdonképpen az idei májusra bontották le. Amin ugyan lehet vitatkozni — hiszen kétségtelenül megváltozott, szegényesebb lett így a tér megszokott arculata, s az itt folyó munkák miatt úgy alá kellett menni a szomszédos ingatlannak, hogy az majd, hogy nem a levegőben lóg egyik falával — sajnálkozni viszont semmiképpen. Miután a jelenlegi csúnyácska foghí j az elkövetkezendőkben újabb értékekkel gazdagíthatja Egert. S vitathatatlanul érdekesebbé teheti Dobó sasfészkének környékét. Dr. Gero Győző, a Budapesti Történeti Múzeum főmunkatársa, a törökkori kutatások jeles szakembere — mert ő az, aki Soproni buzgólkodását követi fáradhatatlanul az ötvenes évek végétől, s attól sem csügged, hogy korábbi munkájából az idei tavaszra szinte alig látszott már valami — legalábbis erre esküszik. — A „Valide Szultána” néven ismert török gőzfürdőnek mostanára kitárulkozott majdnem a teljes alaprajza — mutogatja lelkesen júniusi találkozásunk alkalmával. — A tér felőli részen 2—2,5 méter magasságban látszik a korabeli fal, a Dobó utca 1. számú ház mellett pedig az úgynevezett harrare, a forró helyiség négy sarokkamrája egyikének jellegzetesen záró szamárhátíve. Az észak-déli fekvésű fürdő egyébként sajátos tagolású. Déli, végében volt a fűtőkamra, ehhez csatlakozott észak felé a fával táplált kemence, a kuzina vagy külhán, ahonnan sugarasan ágaztak szét a forró, illetve langyos helyiségek hevítésére szolgáló csatornák. A kupolákkal fedett kilenc osztású harrare négy-négy oldal-, illetve sarokkamrája ölelte a középütt elhelyezett „köldökkőt”, a lapos tetejű márvány emelvényt, amelyen heverészve izzasztották magukat a látogatók. A langyos helyiség, vagy „tepidárium” falikútjai alatt mosdómedencék voltak, míg a külön fűtésű északi előcsarnokban — ahol a mézízű serbetet kortyolgatták a muzulmánok — szökőkút jelentette a legfőbb ékességet a pompás kupola alatt... Még a nyáron szeretnénk befejezni a feltárást, hogy a munkákat átadhassuk a tervező Nándori Klárának. Amint az OMF helyi építésvezetőjétől, Négyesi Zoltántól halljuk: 200 ezer forintos az idei kivitelezés. • A régész azt vallja: nagyobb költséget is megérdemel. A teljes helyreállítás azonban rengetegbe kerülne, s ennek talán nem is lenne értelme, főleg a mai pénzszűke világban. A megfelelő bemutatásról azonban nem szabad lemondani. Feltétlenül olyan megoldást kell találni, ami szerényebb eszközökkel is a legjobban tudja érzékeltetni ennek a ritka emléknek az értékét, s a városbelieknek, illetve az erre sétálgató turistáknak maradandó élményt jelent. Nem tagadhatjuk: a megoldásért mi is szurkolunk. Gyóni Gyula Jó balhénak vettük Egy siker tanulságai Nemrégiben Szolnokon rendezték az országos Ifjú Gárda-seregszemlét. A legrangosabbnak számító versenyen az egri Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szak- középiskola Ifjú Gárda munkásőr szakalegysége második helyezést ért el. Ez adta az apropót, hogy a siker kovácsai közül hármójukkal elbeszélgessünk. Már a találkozás sem zajlott minden meglepetés nélkül, hiszen a munkásőrszakalegységet Nyitrai László mellett két hölgy. Szabó Agnes és Bukucs Katalin képviselte. A beszélgetés szokványosán indult. Szabó Ági elmesélte, hogy ugyanazokat a feladatokat kellett megoldaniuk, mint a munkásőrrszol- gálatot vállalóknak. Majd szép sorjában arról beszéltek. hogy bizony ez nem kevés szellemi és fizikai megterhelést jelent. A fegyvert szinte csukott szemmel is szét és össze kell tudni szerelni. A tereptanhoz pedig azon kívül, hogy majd hogy- nem élsportolói fizikai álló- képesség szükséges, a térképet is nagyon jól kell ismerni. Szóval a sikerért keményen meg kellett dolgozniuk. S ez nem egy pillanatnyi íellángolás, hanem a szó nemes értelmében vett kitartó lángolás, A miértre aztán a szokványostól eltérő választ kaptunk. Pillanatok alatt kiderült az is, hogy a két lány nemcsak azért vesz részt a beszélgetésben, mert az egész mu nkásőrszakalegység-ver- seny mezőnyében őt ketten képviselték a gyengébb nemet. Remek szóvivőknek is bizonyultak. — A rendőr-szakalegységnél kezdtünk — vágtak egymás szavába. — Sajnos azonban nem sikerült továbbjutnunk a városi verseny mezőnyéből, s akkor nyolcán úgy gondoltuk, hogy megpróbáljuk a munkásőrben. Szabó Agnes Azonban még ekkor is a miért volt a kérdés... — Mert volt két srác. Olasz Attila és Biáth Géza. Az ő lelkesedésük a többit is magával tagadta. Az előző kategória kudarca után úgy gondoltuk, hogy nyolcán elsajátítjuk abból a gárNyitrai László dából a munkásőrök kiképzési feladatait is és megpróbáljuk. Bevettünk még a csapatba két elsőst, meg két utolsó évest, aztán mindent bele-alapon belevágtunk. — S erre a két srác volt a leginkább ösztönző? — ök is. Meg tanáraink, iskolatársaink is. Eddig ugyanis ebben az iskolában még különösebb eredményt nem ért el az Ifjú Gárda. Nem is volt tekintélye. Mindenki úgy tartotta, hogy mi is csak a lógás kedvéért csináljuk. Csak a két patronáló tanárunk Üjváry Zoltán éa Szőke Attila bíztak bennünk. Bukucs Katalin A srácok, az osztálytársak röhögtek rajtunk. Mindez csak növelte az elszántságot, a csak_ azértis hangulatot. Egyszerűen meg akartuk mutatni, hogy ebben a társaságban van valami olyasmi, ami sokak számára irigylésre méltó lehet manapság. Mégpedig az összetartás, az egymásért való küzdeni tudás. Érdekes módon, a felkészülés során, az egy hét tábori körülmények között szinte mindent együtt csináltunk. Mind a kiképzés során, mind a szabad időben. Összehozott bennünket ez az egész, megszerettük egymást. Egy jó balhénak vettük. .. Ki-ki mondta a magáét olyan ütemben, hogy nem is nagyon lehet szétválasztani, melyik mondat kitől is származik. Ök hárman: Szabó Ágnest, Bukucs Katalin és Nyitrai László képviselték az iskola Ifjú Gárda munkásőr-szakalegységét. Mindebben örömüket lelték! Ahhoz kellettek a körülmények, kellettek azok a tanárok, akik még nem vesztették hitüket, akik bíztak bennünk, s bíztatták őket. Talán egy kis tanulságul is szolgál történetük, sikerük „titka”. Mondhatnánk azt így csinálták ezt régen a KISZ - táborokban, az építőkben, az ifjúgárdában, a mozgalomban. Rájöttek arra, hogy csak ők nyerhetnek az ügyön. Igazi barátokat, szendvedélyeket, programokat. Megizlelheták a siker ízét, s ott tanulhatják' meg azt is — mindezért mennyit kell dolgozni —, ahol nincs veszteni valójuk. Többek előtt olyan példái jelent az ő országos második helyezésük, annak körülményei, aminek tapasztalatait -mindenképpen kamatoztatni kell. S akkor nem kell azon keseregni, hogy az ifjúsági, mozgalom veszít, egyre csak veszít a tekintélyéből... Kis Szabó Ervin Itt állott a Valide Szultána (Fotó: Tóth Gizella) Oszlopok gyámságában az a bizonyos „szamárhátív"
