Népújság, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-24 / 147. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. június 24., vasárnap 3. Több család üdülhet Nyaranta minden olyan SZOT-üdülőben, ahol a gyermekekkel való pihenés feltételei csak egy kicsit is adottak, családokat fogadnak. A főidényben még a gyógyüdülők többségébe is családosán érkeznek a beutaltak, kivéve a hévízi fürdőket, merit ott nincs a gyermekeknek megfelelően hígított, kevert vizű medencéjük és az orvosok kifejezetten ellenzik fürdésüket gyógyvízben. Mindezek ellenére közismert, hogy főszezonban a családos üdülési igényeket a legnehezebb kielégíteni. Épp ezért a SZOT a főidényben szívesen bérelne családos beutalásra alkalmas kollégiumokat, vállalati üdülőket is. Különösen azok a létesítmények jöhetnének számításba, ahol 2—3 gyermekes családok is elhelyezhetők. Sajnos, erre alkalmas bérleményeket igen nehéz találni. Idén is csak három helyen, a győri és nyíregyházi főiskolások kollégiumaiban, valamint a velencei motelben kötöttek szerződést családos üdülésre. Az említett intézményekben a SZOT-beutal- tak közül a főidényben ösz- szesen ötezer személy nyaralhat. A SZOT-üdülők szolgáltatási feltételei jól ismertek. A bérleményekben eltérőek a körülmények, ezért tartjuk szükségesnek bemutatásukat. Közlekedési és Műszaki Főiskola Kollégiuma, Győr A vizek városába a két és főleg három gyermekes családok juthatnak el június 26-a és augu&rtus 24-e között, öt, 12 napos csoportban. Turnusonként 182 felnőttet és 243 gyermeket várnak. A kollégium zöldövezetiben. a fürdőkomfoinát közelében helyezkedik el. A forgalomtól távoleső, csendes környezet üdülésre és sportolásra. valamint a gyermekeknek játékra egyaránt alkalmas. A termálfürdő három medencéjében 37—40 fokos, az úszómedencében 27 fokos a víz. Az 1978-ban gyógyvízzé nyílvánított győri termálvizeket leginkább a mozgásszervi és reumatikus ártalmakban szenvedőknek ajánlják. A termálfürdőben szauna is létesült. A kollégiumban a vendégek összkomfortos elhelyezést kapnak. Minden családnak két szobája van. A két szoba között található a zuihanyozófülke. A színes és változatos programokat, — aimelyben városnéző séták, múzeumlátogatások, gyalogtúrák. autóbuszkirándulások, táncestek is szerepelnek — a kollégiumban szolgálatot teljesítő SZOT-meg- bízott szervezi. Bessenyei György Tanárképző Főiskola Kollégiuma, Nyíregyháza Július 9-e és augusztus 25-e között négy, 12 napos csoportban kétgyermekes családokat fogad a kollégium, amely a vasútállomástól autóbusszal közelíthető meg. Turnusonként 150 felnőtt és 150 gyermek nyaralhat itt. A kollégium zöldövezetben, közvetlenül a parkerdő mellett, öt buszmegállóra a Sóstótól található. A családok, itt is, mint Győrben, két kétágyas szobát kapnak. A különbség az, hogy a zuhanyozók és a mellékhelyiségek a folyosón vannak. Kulturális, sport- és játékprogramok szervezésével két SZOT kultúrfelelős is foglalkozik. A változatos programban szerepel a sóstói fürdés kedvezményes bérlettel, városnézés, múzeumlátogatás, szalonnasütés, gyalogtúra. Igény szerint autóbusszal, vagy vonattal egész napos kirándulást szerveznek Tokajba és Sárospatakra. Az étkezésről a Szabolcs- Szatmár megyei Vendéglátó Vállalat gondoskodik. A üdülés alatt az orvosi ellátás biztosított. Expressz motel, Velence Velencén, a tótól mintegy 300—400 méterre fekvő motelt az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda üzemelteti. Vasúton megközelíthető Velence állomásig, ami a tábortól mintegy 400 méterre van, gépkocsival pedig az M 7-es úton Kápolnás- nyéken át. Az Expressz-motelben SZOT-beutalóval június elejétől szeptember közepéig tartózkodhatnak a vendégek, egyhetes csoportokban, öt turnusban negyven ifjú házas, tíz csoportban negyven házaspár negyven gyermekkel helyezhető el. A motelben szobánként emeletes fekhelyek vannak két alsó és két felső ággyal. Minden szobához kis napozóterasz is tartozik. Két szoba között helyezkedik el a vizesblokk: zuhanyozóval, WC-vel. amit a két házaspár, illetve két család közösen használhat. A napi háromszori étkezés a moteltől mintegy 300 méterre levő ifjúsági önkiszolgáló étterem különtermében történik. A fürdés ingyenes az idén megnyíló új strandon. A SZOT felnőtt beutaltakon kívül a táboriban az Expressz Utazási Iroda vendégeként középiskolások és szakmunkástanulók üdülnek, mintegy 600-an, ezért csak' ifjú házasoknak, illetve fiatal családoknak ajánljuk a velencei motel III. kategóriába sorolt SZOT-beutalót. Stúdió, szabadtéri saín- pad, filmvetítő, tévé is van e táborban. Az Expressz színes, változatos, szórakoztató programokról gondoskodik. A beutaltak a helyszínen számos önköltséges programlehetőségről — gyalogtúrák, autóbusz- és hajókirándulások — kapnak tájékoztatást. Kispályás futballpáilya, röplabda és lengőteke-pálya, asztalitenisz és egyéb sport- lehetőség kínálkozik a sportolni vágyóknak. Hazai levegőtisztító Óránként 150 ezer köbméter levegő portartalmának leválasztására alkalmas berendezésék gyártását kezdte meg a tokaji Vas- és Fémipari Szövetkezet. A készülékek. egy magyar találmány megvásárlása és továbbfejlesztése alapján 3 különböző típusban készülnek. A tapasztalatok szerint feleslegessé teszik a hasonló berendezések külföldi beszerzését. A szűrőszövetes betéttel, illetve úgynevezett zsákos gyűjtővel felszerelt levegőtisztítókkal például az ásványbányák őrlőművei értékes nyersanyagok visszanyerését is meg tudják oldani. Az automata vezérlésű szerkezetek a legkorszerűbb követelményeknek is megfelelnek. Jönnek a „mézes hetek”... i Pergetik a virágok aranyát Egy-két verőfényesebb nap és a lombok alól szűrődő kellemes zsongás elárulja az utcai járókelőknek is: megkezdődött a méhek nektárszürete. A virágkelyhek szorgos, szárnyas látogatói jóvoltából tavaly, mintegy 16 millió dollárnyi bevételhez jutott hazánk. A méz azonban nemcsak keresett exportcikk, hanem az egyik legősibb és legegészségesebb hazai édesítő szerünk is. Az orvosok élettani kutatásai bizonyítják: azokon a területeken — így többek között a Szovjetunió kaukázusi területein — ahol az átlagosnál többet fogyasztanak az aranyszínű szirupból, kitolódott az emberi életkor hatása, s jóval kevesebben betegednek meg rákban. Ennek ellenére — szakembereink véleménye szerint — mi, magyarok, sajnos még mindig igencsak hátul kullogunk a mézfogyasztásban. Ez annál is inkább érthetetlen, mivel számos „világslágernek” számító gyógyászati mézkészítmény, mint például a propolisz, honi szabadalom. Amint a HUN- GARONEKTÁR főosztályvezetőjétől, Pilis Lóránttól megtudtuk: a virágporokból nyert édesítő szert előszeretettel vásárolják tőlünk a nyugati és keleti államok is. Főleg cukor és dzsemek helyett fogyasztják. Megyénk akácosaiba, virágos dombhajlataira néhány hete, hogy kikerültek a kaptárak. — Felkészültek méhészeink a szezonra — mondja Nagy Lajos megyei méhész szaktitkár. — A kora tavaszi hónapokban elvégezték a „füstöléseket”, ami ebben a szakmában egy sajátos formája az ázsiai Nagyatka, vagy más néven Varoa elleni vegyi védekezésnek. Ez a kártevő rendkívül rövid Munkában a méhesgazda (Fotó: Szabó Sándor) idő alatt képes szörnyű pusztítást végezni a méhcsaládok között. — Hányán foglalkoznak méhészkedéssel szűkebb hazánkban? — Tizenhárom szakcso- csoportban 1100 tag vesz részt évenként, közvetett módon a virágpor-gyűjtögetésben, hiszen a munka érdemi részét — ha pontos a számolásunk —, 26 ezer 400 szorgos fullánkos család végzi. Nélkülük aligha lenne pergetni való! — Milyen a termés? — Az elmúlt öt év alatt, mintegy száz mézzel teli vagon gördült ki megyénk pályaudvarairól. Az idén viszont késett a jó idő. A túl sok eső és az alacsonyabb hőmérséklet késleltette a virágok szirombontását. Másrészről viszont A gyűtögető ... ez idő alatt jobban megerősödtek a méhek, s így többre képesek. Ilyenkor, akácvirágzás idején, elsősorban Pétervására, Ivád, Erdőtelek, Tarnaszentmáriá útjai, füzesei, bokrai mellett láthatunk kaptárokat. Ugyanis ezek a legkedveltebb akácos ligetek. Különben a méhész élete nem más, mint állandó vándorlás. Járja az országot az épp virágot hajtó lombok után . . . Mindent összevetve ha nem jön közbe rendkívüli időjárásváltozás, sikerül a leszerződött meny- nyiséget leszállítanunk a HUNGARONEKTÁR-nak. — A kül- és belpiacon pillanatnyilag melyek a legnépszerűbb „mackó-csemegék”? — Az igazság az, hogy ahány ház, annyi fajta méz. így például a skandináv államokban nagyon keresettek a gesztenye, a zsálya virágainak terméséből elő- állitott kristályos méztálkák. Hazánkban viszont legnagyobb keletje az akácméznek van. Nagyon sokan vásárolják teába cukor helyett, de ezt igénylik ízesítő szernek a dohánygyáriak is. A vegyes virágmézet pedig főleg az édesipar használja. Az elkövetkezendő hónapokban megyénk méhesgazdáitól tízmázsányi propoliszt, 150—200 mázsa lépes mézet és mintegy 4—500 kilogramm virágport is szeretnénk összegyűjteni. Az utóbbi iránt különösen megnőtt az érdeklődés. Mondhatni, hogy most ez a sláger. — S vajon megéri-e mézzel foglalkozni, vagy csupán a „mézesmadzagot” húzzák el a gazdák előtt? — Az utóbbi négy évben kimondottan jó termés volt, így jócskán jövedelmezett is. Széles volt a kínálati skálánk, de sajnos változik a megrendelők ízlése, szeszélye. Az elkövetkezendő időszakban felvásárlási árnövekedés csak az akácméznél és a speciális termékeknél várható. De úgy gondolom, aki huzamosabban foglalkozik ezzel a szakmával és jól gondozza a méheket, az egy-egy jobb szezonban félszázezer forintnál is többet kipergethet a „kaptárakból”! Soós Tamás Vandál bérlők, mostoha lakások „A bíróság a felperes felmondását érvényesnek mondja ki, és az alperest a lakás elhagyására kötelezi úgy, hogy elhelyezéséről saját magának kell gondoskodnia ...” Az elmúlt hónapokban már akadtak jó páran, akik — mint alperesek — a velük szemben hozott ítélet fenti rendelkező részét olvashatták. Azt is elárulhatjuk: még lesznek is. Kétségtelen, jó érzés lakáshoz jutni, különösen, ha az csaknem ingyen van — tanácsi bérlakásként — a mai, állandóan felfelé szökő árak közepette. Ez persze kötelezi is arra az embert, becsülje meg alaposan az otthonát. Legtöbben így is tesznek. Akik viszont fennakadnak a bérbeadó felmérési rostáján, azoknak teljesen jogos a bűn- hődés. Paragrafusok adta jogánál fogva az egri Ingatlankezelő-, Közvetítő és Lakásberuházó Vállalat, mint bérbeadó, legalább háromévenként jogosult és köteles ellenőrizni, hogy a bérlők mindenben betartják-e az előírásokat, amelyeket a lakások elosztásáról és a lakásbérletről szóló 1/1971. számú kormányrendelet határoz meg. Ennek tett eleget a cég házkezelési osztálya az elmúlt év nyarán. A szakemberek így jutottak el a Cse- bokszári-lakótelepre, ahol jó néhány lakban egészen elszomorító állapotokat találtak. Az egyik helyen több hónapja ebédre megfőzött bableves nyomai „díszelegtek” a falon, a konyhaszekrénybe eldugott húst már ellepték a kukacok. Másutt a szőnyegpadló úgy elrohadt, hogy a szakértők is nehezen tudták megállapítani, vajon a padló maradványait lát- ják-e, vagy az már a puszta beton. Egy újabb „lakályos” otthonban a gyakran részegen duhajkodó családfő minden belső üveget kitört, de még az ajtófélfát is megpróbálta kettészelni. Nem egy esetben tapasztalhatták az ellenőrzést végzők, hogy a tapétát leszaggatták. A Vallon utca 6. számú épületben két olyan helyre is bukkantak, ahol vandál pusztító lakik. A kettő felújítása együttesen több mint 60 ezer forintba kerül. A Cifrakapu utca 31. szám alatt az egyik negyedik emeleti lakást annyira megrongálták, hogy a javításra elő-* irányzott összeg jócskán meghaladja az 50 ezer forintot. A legmegdöbbentőbb kép a Zalka Máté utca 8. számú épülettömb egyik nyolcadik emeleti lakásában fogadta az ellenőrzőket, itt hatvankét és fél ezer forintra taksálták a mesterek a helyrehozatalt. Ez utóbbi eset már csak azért is elképesztő, mert nincs két éve, hogy a család az akkor még teljesen új háromszobás otthonba beköltözhetett. Hasonló helyzetről kellett jelentést készíteniük a szakembereknek, amikor a Zalka Máté utca 14., illetve a Cifrakapu u. 25. számú épület egy-egy lakásában jártak. Az is elgondolkodtató tény, hogy pontosan ugyanezek a bérlők tetemes összegű lakbérrel is tartoznak. .. A jogszabályok azt is körültekintően megfogalmazzák, mi történjék akkor, ha a lakók jelentős mértékben eltérnek a rendeltetésszerű használat szabályaitól. Eszerint az IKLV először felszólítást küld nekik — határidő megjelölésével —, hogy hozzák rendbe lakásukat. Amennyiben erre nem kerül sor, akkor a felmondás következik. Fontos tudnivaló, hogy nincs szükség az imént említett előzetes felszólításra akikor, ha a kifogásolt magatartás annyira súlyos, hogy a bérbeadótól a lakás- bérleti jogviszony fenntartását már nem lehet elvárni. Vagyis: ha a lakók nemcsak nem tettek eleget lakáskarbantartási kötelességeiknek, hanem szándékosan meg is rongálták a különböző berendezéseket. Ezekben az esetekben a bérbeadónak azonnali felmondásra van lehetősége. Tehát előzetes felszólításra nincs szükség, a felmondási idő nem lehet rövidebb 15 napnál, s a renitens birtokosnak a hónap utolsó napjáig el kell hagynia a lakást. Legtöbbször persze a felszólítottak nem veszik igazán komolyan a bérbeadó kötelező határozatát. Ilyen esetekben kezdődik polgári eljárás a városi bíróság előtt, természetesen o vállalat felmondás-érvényességének megállapítása és lakáskiürítés iránt indított keresete alapján. A hatóság még ezt követően is méltányos, ugyanis ha időközben helyrehozzák a lakást, a felek közös kérelmére szünetel a per, s elmarad a kilakoltatás. Ez is annak bizonyítéka, hogy nem elsődleges cél az emberek kiköltöztetése. Amikor másra már nincs mód, nyilvánvalóan ennek is be kell következnie. S hogy miért szükséges ez a megoldás, azt legtalálóbban az egyik ítélet indokolása fejezi ki: „A felperes keresete alapos volt. Az alperes tanácsi bérlakás bérlője, csaknem ingyen jutott egy több százezer forint értékű, kétszobás, összkomfortos otthonhoz. A lakások a nemzeti vagyon részei, éppen ezért mindenkinek, különösen a lakás bérlőinek kötelességük annak épségben tartása, megóvása.. Sz. Z.