Népújság, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-19 / 142. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. június 19., kedd Ruhapróba: Salome—Balaton Regina él Wieber Marianne Jelmeztervek a Leányvásárhoz — megbeszélés Zsurzs Évával (A szerző felvételei — KS) Ferenc Jóskától nem lehet szabadulni Képeslevelezőlap-kiállítás A Budapesti Történeti Múzeumban Wieber Marianne a jelmeztervezésről A jelmez nemcsak ruha! Szerencsés embernek mondja magát. Az Iparművészeti Főiskolán jelmeztervezői diplomát kapott. Még az utolsó, a gyakorlati félévében a televízióhoz került; 1963 óta a televízió jelmez- tervezője. Nemrég kiállítása volt a Fényes Adolf-teremben. Egy kiállítás mindig összegzés is. Ekkor számolta meg először, hogy hány televíziós produkcióhoz készített jelmezterveket. 350 körül mozgott a szám, s közöttük 18 televíziós sorozat szerepelt. Wieber Marianne legtöbbször sokszereplős, kosztümös filmek, sorozatok közreműködője, tehát tízezernél is több jelmeztervet készített. — Eleinte gonddal készültem minden korszak kosztümtörtén étéből. Ma másfélék a felkészülési módszereim. Nincsenek már vi- selettönténeti problémáim, viszont szükségem van a korszakból valamilyen fogódzóra; kiválasztok hát az adott korból egy festőt, egy szobrászt, s az ő képi világának — hogy is mondjam? — ihletésében készítem el, a jelmezterveket. Ugyanis a jelmez nemcsak ruha! Figurát kell .tervezni, amelynek összetevője nemcsak a szerep, hanem a színész is. Mindig jelenetenként tervezem az összes szereplő együttesét, egyetlen kartonon igyekszem bemutatni azt a képi világot, amelyet a jelenet szereplői hangulatilag •megteremtenek. A jelenetek sorával a rendezőnek is szedetnék segítségére lenni az elképzelése kialakításában. A rendezőt ugyanis nem érdekli, hogy hol gomboló- dik a ruha. számára az a fontos, hogy a szereplő milyen hangulatot hoz magával a színre. De nemcsak a «zereplő a fontos, a statisztériának, a kép élő hátterének is egységes színfoltnak kell lennie. — Most min dolgozik? — A televízió sajátsága, hogy egyszerre több feladata is van az embernek. De ez nem baj! Egyik munkámmal pihenem ki a másikat. Pillanatnyilag Eck Imre koreográfiájára a Salome című balett készül; Zsurzs Éva rendezésében a Leányvásár, és dolgozom az Árpád-háziak című sorozat első nyolc részén. A leginkább stilizált jelmezek a Saloméhoz készülnek. Itt igyekeztem a keleti hatások hangsúlyozására. A Leányvásár nagyoperett, a színpadon élt eddig, s a színpad másfajta jelmezt követel, mint a televízió. Hogy a ruha a legutolsó sorban ülőhöz is „szóljon”, szükséges bizonyos erős hangsúlyozás, leegyszerűsítés. Operettünkben a filmen, hihetővé akarjuk tenni a történetet. ezért bár a ruhák gazdagabbak a valóságosnál, mégis azt szeretnénk, ha a néző igazinak fogadná el őket. Legnehezebb munkám az Árpád-háziak sorozathoz készül. Az első nyolc részben — a teljes sorozat 28 részes lesz — ezerötszáz jelmez szerepel. Ebből ezerkétszáz már készen van. — Ez olyan korszaka a történelemnek, amelyről nincsenek képi információink. Hogyan tervez, honnan merít ehhez a munkához? — Nem volt könnyű. László Gyula munkái segítettek, meg apró töredékek, leletek. — Hogyan dolgozik? — Először is elolvasom a darabot. Akkor mindjárt megszületik bennem valamilyen elképzelés. Ezt azonban egyelőre „lebegtetem”. amíg nem beszéltem meg a rendezővel, nem hallgattam meg a véleményét. Amikor megállapodtunk, hozzákezdek a munkához. Á vázlataimat soha nem mutatom meg! Csak én tudom ugyanis, hogy ebből mi lesz. A legfőbb érv a letett jelmezterv. Ekkorra már kialakult a végleges szerep- osztás, tehát nemcsak szerepre, színészre is terveztem. Ma már alig van ellenvetés, elfogadják a terveimet, azt hiszem, bíznak bennem. — Ez alatt a húsz év alatt volt-e stílus fordulat a jelmeztervezésben? — Igen, volt egy szigorú, leegyszerűsítő időszak, amikor a szereplőket zsákba burkoltuk, bőrbe kötöttük. De szerencsére ez elmúlt. Most gazdagabban alakítjuk ki a ruhákat, s titokban megsúgom, hogy szigorúan megőrzőm, megőriztetem a jelmezeket, hiszen ha tudja az ember, mivel gazdálkodhat, milyen alapanyagai, alapruhái vannak, szabadabban tud tervezni. Így védheti ki az anyagi kötöttségeket. — Jelmeztervezőktől hallottam, hogy a televíziós jelmeznek nem kell teljesnek lennie, elég, ha a közeli képben mutat, hiszen közelről csak deréktól fölfelé látszik. — Ezzel én nem értek egyet! Ugyanis nemcsak a nézőnek van szüksége távoli képben az illúzióra, hanem a színésznek is. A színésznek éreznie kell a ruhát, a jelmezt, akkor tudja elhitetni, hogy valójában az, akit ábrázol. Mint ahogyan mindannyian, ha úgy érezzük, hogy most jól nézünk ki, el is tudjuk hitetni a világgal. Torday Aliz Ferenc Jóska óriás méretű arcmása — nyolc képes levelezőlapból összerakva. Bájos figura, kezében valódi tükörrel, dombornyomá- sú képes levelezőlapon. Ingerlőén csinos hölgy álomra hajtja a fejét — ugyanő pajkosabb szituációban, ha átvilágítják. íróasztallap méretű behemót — és kö- römnyi levelezőlap: a világ legkisebbje és legnagyobbja. A legszélesebb — 111 centis — nem fért el a Budapesti Történeti Múzeumban rendezett tárlaton. A május 19-i múzeumi világnapon rendszerint megnyitnak — a reprezentatív, nagy tárlatok mellett — néhány kuriózumkiállítást is. Ilyen az a bemutató is, amelyet Gyökér István gépészmérnök százezres gyűjteményéből állítottak össze, s címe: Fejezetek a képes levelezőlap történetéből. A kezdettől 1904-ig. 1869-ben jelent meg a világ első postai levelezőlapja, az Osztrák—Magyar Monarchiában. Egy évvel később fura ötlet pattant ki egy északnémet könyvkereskedő, August Schwarz fejéből: a levelezőlap bal felső sarkába képecskét nyomtatott, így adta postára. Érdekes módon, nem keltett feltűnést, öt év múlva megismételte a próbálkozást, majd sorozatot adott ki képpel tetézett levelezőlapokból. Sikere lett. A kereslet fokozódott, nemsokára elárasztotta termékeivel Németországot, majd Európát. A képes levelezőlap megtalálta funkcióját — rövidebb, de érzelmesebb üzenetek hordozója lett —, és mind többféle témát dolgozott fel, előbb grafikus-rajzos, majd a korlátlan sokszorosításra alkalmasabb fotós megoldásban. A feltaláló egyik ösztönzője alighanem a XVIII. században létrejött, s a múlt század végéig hódító alkalmi — ünnepi, névés születésnapi — borítékos- kisképes köszöntőkártyák divatja is. De mi ad apropót és indokot az olyan előkelő helyen való kiállításnak, mint a Budapesti Történeti Mú- .zeum? Egyrészt emlékeztetni arra, hogy a napjaink mindennapjához hozzátartozó képes levelezőlap milyen módon és formában jelent meg annak idején. Másrészt már tudjuk, hogy a nemrég még giccsnek titulált képes levelezőlap pótolhatatlan feladatkört tölt be: akaratán kívül kortörténeti dokumentummá vált. Ha nincs képes levelezőlap — nincs megörökítve oly sok minden, aminek mozaikszerű - összerakása útján egy-egy múltbeli korszak sokféle jellemzője megvilágítható. íme, néhány témakör, amely szerint csoportosították az anyagot a tárlaton: utcaképek, városképek, tájképek, fürdőépületek és belsők, színészarcmások, divatképek, lebontott városrészek, azóta áthelyezett intézmények képei, vendéglátás, szórakozás. Aztán az extra kiadványok: szerelmesek, tréfásak, nyomdai-rajzolói leleményt és technikai felkészültséget tükrözők. Ferenc Jóska arcmásától nem lehet szabadulni! Közvetlen közelből nézve a hatalmas fejet, s feje búbjára fordítva: egyegy részlete az uralkodó életéből vett egy-egy momentum. Pofaszakálla-ba- jusza környéke: picike állampolgárok egy nagy vízesésnél. A császár és király egyik szeme: alattvalók által tolt ágyútalp egyik kereke; a másik szeme pedig hintó. Parolinján is, ha jól megnézik, csupa-csupa ici- ke-picike alattvaló képezi a legmagasabb rangjelzést. Az egész, kábulatosan kitalált és megcsinált levelezőlap-komplexum fő mondandója az, hogy tehet bármit a kis. alattvaló — ő császári és királyi felsége nélkül semmi sincs. Elárulja egy korszak ízlését, szellemiségét, atmoszféráját. A kiállítás egésze pedig azt szemlélteti: kitalálása óta mennyire, és milyen irányba tendált e sajátos műfaj alakulása. Épületeket, szokásokat, hangulatokat, óhajokat, életeket — a múltat, egészében és részleteiben — ezt őrzi és teszi közszemlére a sok-sok képes levelezőlap. Tanulságos és élvezetes kiállítás. A gyűjtő tízemeletnyi anyagot tudhat magáénak. Negyedszázada kezdte, s ma százezres a gyűjteménye. Légmentesen egymás mellé téve harminc- harminchárom méternyi. De belefér egy szekrénybe. Ezt a szekrénybe zárt régi életet — ezt az elismerten a nemzetközi élvonalba sorolható gyűjteményt — Gyökér István már sokszor bocsátotta hazai és külföldi kiállítási intézmények és művelődési házak rendelkezésére. Szívesen vándorol- tatja — kérésre — bármikor. Pereli Gabriella Külföldi hungaricumok az Országos Széchényi Könyvtárban Nemzeti könyvtárunk nemcsak a hazánkban kiadott könyvek, s más nyomtatványok legteljesebb gyűjteménye, hanem a külföldön megjelent úgynevezett hun- garicumoké is. Az Országos Széchényi Könyvtár 1802-es alapítása óta feladatának tekinti, hogy figyelemmel kísérje a határaikon kívül, világszerte megjelenő magyar nyelvű és magyar vonatkozású műveket, s gyarapítsa, kiteljesítse azt a magot, amelyet ebben a vonatkozásban is Széchényi Ferenc «adománya jelentett. Szinte nincs olyan nap, hogy ne hozna a posta magyar nyelvű újságot, folyóiratot, idegenben élő író — gyakran dedikált — könyvét; mai magyar regényt, vereeskötetet német, _ angol, francia, svéd. japán nyelven; Magyarországgal, a magyarsággal foglalkozó munkát. Nemegyszer kultúrtörténeti «ritkaságok érkeznek haza, •ősnyomtatványok, kéziratok, •zeneművek, kották, térképek, máskor csupán érdekességek vagy emlékek. Nemrég egy amerikás magyar megsárgult röplappal kedveskedett a könyvtárnak, a szórólap Fedák Sári tengerentúli fellépését hirdette. Ugyancsak messziről jött egy köteg régi Színházi Élet. Mindkét küldeményt megköszönték. Megköszönték, mert minden váratlan ajándék is újabb értéket jelenthet, ám nemzeti gyűjteményünk a külföldi hungarica gyarapítását mégsem bízhatja, nem is bízza a véletlenre. A legtöbb magyar nyelvű, vagy magyar vonatkozású mű rendszeresen a környező államokban — főleg a szocialista országokban — jelenik meg, ahol magyar nyelvű könyvkiadás is létezik. A szocialista országokban kiadott könyvek, folyóiratok, újságok államközi kulturális egyezmények révén a nemzetközi kiadványcsere keretében jutnak el a könyvtárba, s rendszerint a cserepartnerek a különleges kéréseket is teljesítik. A jó kapcsolatnak köszönhető, hogy például a csehszlovákiai Madách, a jugoszláviai Fórum, a romániai Kriterion, a szovjetunióbeli Kárpát könyvkiadó kiadványainak teljes körével rendelkezik az Országos Széchényi Könyvtár. Gyümölcsözőek a nagy európai könyvtárak közötti cserekapcsolattik is. Általános gyakorlat, hogy a nemzeti gyűjtemények fölös példányaikat felajánlják egymásnak. Ilyen úton jutott néhány hónapja az OSZK birtokába két, a Szovjetunióban a 30-as években megjelent könyv: Barta Sándor 19334>an Moszkvában kiadott Nincs kegyelem című alkotása, és Illés Béla Ég a Tiszája, amely 1931-ben Leningrádban finn nyelven látott napvilágot. Aligha kisebb jelentőségű, hogy a hazai szakemberek rendszeresen hozzájutnak minden jelentős nemzeti bibliográfiához, nyomon követik a kereskedelmi forgalomba kerülő könyveiket, szinte naprakész információkkal rendelkeznek a nemzetközi könyvpiacról. A művek meg- Sizerzésében nagy segítséget nyújtanak idegenbe szakadt hazánkfiai, a magyar könyv- kereskedők, kiadók, terjesztők Nyugat-Európától Észak- Amerákáig, Brazíliától— Ausztráliáig, akik közül sokan lelkes propagandistái az óháza kultúrájának is. Ám a magyar nemzeti könyvtárnak híre és becsülete van azok körében is, akik számára a magyarság csak egy a többi nádó közül. Rendszeresen küldik például katalógusaikat Budapestre a legnagyobb nyugati antikvár cégek,' s nem egy külön levélben hívja fel a figyelmet kínálatában a magyar vonatkozású kiadványokra. Ennek a bizalomnak, s nevezetesen a hollandiai, hilversumi Ro- senth al-cégnek köszönhetően vásárolt meg a múlt esztendőben az Országos Széchenyi Könyvtár egy ritka ősnyomtatványt; az eperjesi születésű Matthias Zimmermann Analecta című terjedelmes munkáját, amelyet 1674-ben Meissenben adtak ki. Az elmúlt években az OSZK-nak a nehezebb gazdasági körülmények ellenére sem kellett valutáris okokból egyetlenegy valóiban jelentős külföldi hun- garicum megvásárlásáról sem lemondania. Nem volt például meg eddig a hazai gyűjteményekben Temesvári Pelbárt beszédgyűjteményének 1503. évi. haagenaui kiadása, pedig a nemzeti könyvtár alapításától kezdve igyekezett felkutatni minden kiadást a XV. századiban lurópa-szerte ismert ferences prédikátor könyveiből. Tavaly sikerült e ritkaságot megvenni. (Előző évben pedig egy másik, 1506- ban megjelent kiadását, egy londoni aukción.) Két szép nagyszombati kalendáriumot Grázban vásároltak. Az 1678. évre szóló, a csillagok vizsgálatát szemléltető kalendárium külön érdekessége a díszes fametszetes címlapkeret. Ritka történeti dokumentum — az újabb szerzemények közül — Trusius Jób Statua című, 1687-ben Lipcsében kiadott munkája, az evangélikus lelkészek magyarországi kiűzetéséről. Az 1674. március 5-re a pozsonyi vértörvényszék elé idézett szerző maga is kénytelen volt elhagyni az országot. s így művei külföldön jelentek meg. Hazai gyűjteményekben kevés található belőlük. Nem múlt századokat, de történelmet, történelmi korokat idéznek a két világháború között, vagy éppen az utóbbi évtizedekben, években külföldön kiadott dokumentumok, levelezések visz- szaemlékezések; természetesen ezek is részei a külföldi hungaricának. Miként a szépirodalmi munkák, versgyűjtemények. regények is. Megvásárolta az Orsizágos Széchényi Könyvtár a tavaly Svájcban kiadott. Nyugaton élő magyar költők, illetve prózaírók antológiáját, számos regény, lírai gyűjtemény viszont szerzőtől, olvasótól ajándékba érkezett. Vaszary Gábor, a 30-as, 40-es évek népszerű írója például Svájcból küldött becses adományt: saját rajzait, műveinek kéziratait, könyveinek külföldi kiadásaiból több példányt. A két világháború között Csehszlovákiában működött Prager Könyvkiadó életébe nyújt betekintést egy Svédországból érkezett gyűjtemény. A magyar származású egykori tulajdonos leszármazottja. Bőhm István bocsátotta a könyvtár rendelkezésére a kiadó idegen nyelvű műveire vonatkozó dokumentációt, számtalan kritikát, újságkivágást, ismertetést. Amerikából az ottani magyar egyházak történetéről kötetnyi dokumentum érkezett. És a posta naponta kézbesít újabb értékeket. Évente a külföldi hungarica csupán könyvből körülbelül ezemégyszá z-ezerötszá z tétellel gyarapodik. Deregán Gábor A Sermonex kódex, az Ómagyar Mária-síralommal A Bécsi nagy Révai Kódex egy tagja
