Népújság, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-13 / 137. szám
1984. június 13., szerda Négyszáz évvel ezelőtt halt meg Zsámboki János történetíró, orvos és kartográfus, kora Ismert polihisztora. Nagyszombatén, s többek közt Bécsben és Párizsban végezte felsőfokú tanulmányait. 1553-ban Paduában •rvostudományt tanult; 1557-ben Bolognában egyetemi tanár, majd €564-től Bécsben Miksa és Rudolf császár udvari orvosa, s egyben történetírója. A Duna- táji filológus humanizmus egyik kimagasló képviselője volt, aki szoros kapcsolatokat tartott francia és német tudósokkal, írókkal. Számos nyelven írt és beszélt; Eurőpa-szerte ismert kézirat- és könyvgyűjteményének tiatalmas anyaga (jelenleg a bécsi National Bibliothek tulajdona) alapján szövegkritikai kutatásokat végzett. Több értékes forrásmunkát is közzétett; így az addig legteljesebb Janus Pan- nonius-kiadást (1569) is. Kiegészítést írt a teljes Bonfini-ki- adáshoz. sajtó alá rendezte a Corpus Juris Hungarici első kiadását' (1581); több térképet készített Magyarországról és Erdélyről. A Nap kél: 4.46 órakor, nyugszik: 20.42 órakor. A Hold kél: 20.57 órakor, nyugszik: 4.22 órakor. Szeretettel köszöntjflk névnapjukon ANTAL nevű kedves olvasóinkat! Latin formája az Antonius, az egyik híres római nemzetség neve. Victor Krug szerint az „ante” tőből származik, jelentése: „elnök, elöljáró”. ^[időjárás Várható időjárás az ország területén ma estig: nappali gomolyfelhő-képződés várható, zápor nem valószínű. Az eleinte még többfelé élénk északkeleti szél fokozatosan mérséklődik, majd mind több helyen leáll. A várható lemagasabb nappali hőmérséklet 16 és 20 fok között alakul. Malőr Minden előkészület megtörtént — adja hírül a Daily Express — a brit vasutak újonnan létesített Northumberland grófságbeli állomásának avatására. Megérkeztek a díszvendégek, s várták az expressz befutását, mivel a városok közötti expresszhálózat új megállójáról volt szó. Jött is a szerelvény, de — 120 kilométeres sebességgel átrobogott az állomáson. A mozdonyvezetőt ugyanis elfelejtették értesíteni a megnyitó ünnepségről. Ha jól belegondolunk, nálunk ilyen malőrre nem kerülhet sor. Elég csak a Keletiből kifutó vonatok meg-megálló döcögésére gondolnunk. A tisztelt bizottságnak még helységet sem kellene választania az ünnepélyes felavatásra...' — LENGYEL szövetkezeti delegáció Gyöngyösön. A GYÖNGYSZÖV Áfészihez látogat holnap, csütörtökön a lengyel szövetkezeti mozgalom küldöttsége. A testvérszervezeti mozgalom delegációja főként a kisáruter- melés és a felvásárlás módszereit vizsgálja, ezen belül is fokozottabb érdeklődést tanúsítanak a szakcsoportok tevékenysége, illetve a gyöngyösi Áfész élelmiszeripari munkája iránt. — SÉTÁK a várban. A Dobó István Vármúzeum új - kiadványai segítenek az érdeklődőknek eligazodni Eger fő idegenforgalmi látványos- iágában. A Séták a várban című sorozat első két kis füzete a Székesegyházat és a Hősök termét mutatja be. A későbbiekben az ágyútermekkel, a Hyppolit-kapuval és a Tömlöc-bástyával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. — DIPLOMAOSZTÁS az egri főiskolán. Ünnepélyes keretek között kerül sor pénteken délelőtt az egri Ho Sí Minh Tanárképző főiskolán a diplomaosztásra. Dr. Szűcs László főigazgató 284 végzős nappali tagozatos hallgatónak nyújtja át az oklevelet, egy héttel később pedig 160 levelezős kapja meg a diplomáját. — ELŐADÁS az etikáról. A Gagarin Hőerőmű Vállalat pártbizottsága által szervezett elméleti konferencia soron következő előadására pénteken délután 2 órakor kerül sor Visontán. Az előadás témája a hétközEgerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 érától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 . óráig a Széchenyi u. l. napok etikája. az előadó Ancsel Éva filozófus lesz. —MADARAK és fák napja. Kál, Kompolt és Kápolna iskoláinak tanulóit, valamint szüleiket várják csütörtökön délben a helyi Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság vadászházához, ahol ezúttal kerül sor a madarak és fák napjának megyei rendezvényére. A népfront, valamint a tanács által szervezendő eseményen műsor, vetélkedő, könyvsátor és gazdag ellátás várja a fiatalokat. — LOTTÓ-AKCIÓ. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közli, hogy a júliusi és augusztusi előfizetéses lottószelvények vásárlói között akciót szervez „Két négylevelűvel egy négykerekűt nyerhet!” jelmondattal. Az akció főnyereménye egy Zasztava 1100 GTL típusú személygépkocsi. További nyeremények különböző értékű vásárlási utalványok. A ^pályázati feltételek a júliusi és az augusztusi előfizetéses lottó- szelvények hátoldalán olvashatók. A .Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház ,.faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. KÜJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. KÉSZÉN A NÉZŐTÉR. Az egri Líceum udvarán készen áll már a nézőtér és a színpad, amely az Agria Játékszín jubileumi évadja egyik előadásának színhelye lesz. Itt Nagy Ignác Tisztújítás című zenés darabját játsszák, bemutató július 4-én, este fél 9-kor lesz. A várban Bornemisza Péter Magyar Electrájának nézői lehetünk, premier június 28-án, délután öt órakor. (Fotó: Tóth Gizella) Készülődés az ifjúsági parlamentekre Élni a lehetőségekkel Olvasószolgálatunk válaszol Lesz áram 14-én az Olasz utcában Olvasóink közül sokan keresték tegnap olvasószolgálatunkat az egri Olasz utcából. Mint értesültek, június 14-ére egyszerre jeleztek gáz- és áramszünetet. A gyermekes családoknál egyszerűen megoldhatatlan gondot jelent, hogy nem egyeztették az időpontokat — panaszolták. A TIGÁZ egri kirendeltségén arról tájékoztatták olvasószolgálatunkat, hogy nem tudtak az áramszünetről, de egyébként sem tudnak a maguk részéről változtatni az időponton. E napon a Gáz- és Olajszállító Vállalat nem ad gázt Eger-* nek, így ekkor tartják a szokásos évi felülvizsgálatot. Az időpontról még az elmúlt évben határoztak. Az ÉMÁSZ dolgozóinak életveszélyessé váló helyzetet kell megszüntetniük, ez tette halaszthatatlanná a munkát. Megértve azonban az ott lakó családok problémáit, úgy döntöttek, hogy 13- ra e munkahelyre csoportosítják az erőket, s a két napra tervezett munkát egy nap alatt elvégzik. így 14- én már lesz áram az Olasz utcában. Köszönet a megértő, gyors intézkedésért. A gyöngyösi Városi Úttörőház egy sereg segítőtárssal, a természetbarát-, illetve úszószovetséggel, a TIT, a Vöröskereszt és a KBT helyi szervezeteivel, a gyermekkönyvtárral, az ifjúgárdistákkal valamint a Ripis- hegyi, visontai nagyüzemek KISZ-bizottságaival gondoskodik arról, hogy a kisdiákok nyara az idén is emlékezetes legyen. A pajtásokat a hosszú vakációban egyrészt a Sós-tói úttörőtábor várja, ahol — az ország más részeiről „cserébe” érkező fiatalok számára is — a jövő hétfőtől kezdődik az üdülés. A négy nagy faház egyszerre 140 vendéget fogadhat, s lakóit minden turnusban változatos programmal szórakoztatják. Lesz majd játék- és daltanulás, tábori „utcabál”, tóparti sportvetélkedő, s számos érdekes, csoportos fogMint köztudomású, a közeljövőben rendezik meg újra országszerte az ifjúsági parlamenteket, azokat a fórumokat, amelyeken a dolgozó fiatalok, a diákok mondhatják el problémáikat, gondjaikat, véleményüket mindennapjaikról, szólhatnak érdekeik védelméről. Hogyan? Miként? Miről lalkozás: népihangszer-készítés, képzőművészeti szakkör, hogy csak néhányat említsünk. Mátrafüreden ezen a nyáron is sportnapközi nyílik az úttörőház műsorával, amely — több más mellett — diaképes Heves megyei barangolást ígér, a kisdobo- sokhak pedig könyves versenyeket. Hasznos és izgalmas időtöltés lesz bizonyára a résztvevőknek a növény-meghatározás. Szórakoztató formában vállalkozik az egészségnevelésre a népszerű „Makk Marci” s hasonlóan könnyed megoldással próbálják a helyes közlekedést is megismertetni a gyerekekkel. Remek kikapcsolódással biztatja a vakációzókat a gyöngyösi strand és több lakótelep is. Az előbbi helyen egy érdemes, miről kell beszélni? Milyenek a lehetőségek? Kedden Egerben szűkebb pátriánk KISZ-es aktíváit, vezetőit Gazsó László megyei titkár tájékoztatta arról, hogyan készítsék fel az ifjúsági mozgalom tagjait majd e rendezvényekre, mik lesznek a legfontosabb teendők ennek kapcsán. sor vízi játék közül válogathatnak az apróságok, míg az utóbbiakon — például a Kálvária-parton vagy a Könyves Kálmán téren — kispályás focibajnokságokat rendeznek. Az úttörőházban játékszoba, udvarán tollas- labdázás, ping-pongozás feledteti a tanév fáradalmait, de nem hiányzik majd a „mesebár” sem, s rendeznek aszfaltrajz-versenyt is, s családi túrákat indítanak a közeli hegyekbe. Üjdonság ebben az évben, hogy a Városi Űttörő- ház — a helyi VII-es számú Általános Iskolával közösen — játékos feladatokat állított össze a környékbeli falvak őrseinek is. Ezek önmagukban is jó passziót jelentenek, az pedig további élményt jelent, hogy az idei nyárról vezetett naplókat szeptemberben értékes jutalmakkal díjazzák. Elhunyt Ferencsik János A Művelődési Minisztérium, a Magyar Zeneművészeti Főiskola, a Magyar Állami Operaház és az Országos Filharmónia mély fájdalommal közli, hogy Ferencsik János főzeneigazgató, kétszeres Kossuth-díjas , Kiváló művész, kedden, életének 78. esztendejében, hosz- szú szenvedés után elhunyt. Temetése június 25-én, 13 órakor lesz a Farkasréti temetőben. ★ A magyar és a nemzetközi zenei élet kiemelkedő egyénisége, számtalan nagy sikerű zenei alkotás tolmácsoló- ja 1907. 'január 18-án született Budapesten. A Nemzeti Zenedében zeneszerzést és orgonát tanult, majd 1927- ben laz Operaházhoz került, ahol három évig korrepetitorként működött. Hazai sikereinek híre hamarosan a határokon túlra is eljutott. 1930—31-ben a Bayreuth-i Ünnepi Játékok asszisztenseként munkálkodott. Ettől kezdve gyakran, lépett fel Európa és Amerika hangversenytermeiben. A felszabadulás után három évtizeden át az Állami Operaház első karmestere, s haláláig az Operaház és az Atlanti Hangversenyzenekar főzeneigazgatója. Élete során számos kitüntetéssel ismerték el érdemeit. Kétszer — 1951-ben és 1961-ben — Kossuth-díjjtíl jutalmazták, megkapta a Munka Érdemrend áranyg fokozatát. 75. születésnapján pedig a Magyar Népköztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendjét. Egerben éppen egy éve„ 1983. június 14-én lépett föl utoljára, Brahms Német requiemjét vezényelte. A Székesegyházban csaknem háromezren hallgatták meff a nagy sikerű koncertet, amely után a tmegye és a város párt- és állami vezetői adtak a tiszteletére fogadást az Eger Hotelben. Mólói Új áron a Trabant és a kis Polski Gyöngyösi úttörőnyár Védik a műemlékeket Az Országos Műemléki Felügyelőség egri építésvezetősége az idén is folytatja szűkebb hazánk történelmi értékeinek óvását. A vármúzeum megbízásából a kazamata-kőtáron dolgoznak, a szakemberek. Ugyancsak Egerben felújítják a volt „kispréposti” palotát — az ICOMOS Nemzetközi Műemléki Szervezet leendő székházát — s a szintén megyeszékhelyi Valide Szultána törökkori gőzfürdő feltárásánál, maradványainak konzerválásánál is segítenek a régészeknek. A közelben a tarnaszentmáriai templom ad számukra munkát. Itt a karzat felújítására és áthelyezésére szól a megbízatás, az építmény belső födémének, s tetőszerkezetének megfelelő elkészítése mellett. Az idén először r Megjelent a Műszaki Elet A Merkúrtól jelentjük Trabant Lim. Hyc. Bp. 711 Trabant Hyc. Combi Bp. 53 Trabant Lim. Bp. 2*408 Trabant Lim. Db. 15 266 Trabant Combi Bp. 8 209 Wartburg Lim. Bp. 11 337 Wartburg de Lux Bp. 15 988 Wartb. de L. tolót. Bp. 3 348 Wartb. Tourist Bp. 6 756 Skoda 105 S Bp. 8 658 Skoda 105 S Db. 6 511 Skoda 120 L Bp. 15 797 Skoda 120 L Db. 9 960 Skoda 120 GLS Bp. 865 Lada 1200 Bp. 29 860 Lada 1200 Db. 18 277 Lada 1300 S Bp. 11847 Lada 1300 S Db. 8 905 Lada 1500 Bp. 11670 Lada 1500 Db. 8110 Lada Combi Bp. 5 748 Lada Combi Db. 3 166 Moszkvics Bp. 13 439 Polski Fiat 126 P Bp. 17 306 Polski Fiat 1500 Bp. 4 526 Dácia Bp. 20 984 Dácia Db. 12 035 Zasztava Bp. 5 571 Megjelent a Heves megyei Műszaki Élet idei első száma. A Gépipari Tudományos Egyesület egri, gyöngyösi és siroki szervezetének legújabb folyóiratában Pichler György Gedeon tollából olvashatnak érdekes beszámolót az ipari robotok gyártásáról. A szerző bemutatja többek között a hazai fejlesztés úttörőit, szól a soron- következő legfontosabb feladatokról is. Kitekintésre ad lehetőséget a lap 11. oldalán megjelent Írás. A GTE gyöngyösi szervezetének négy tagja szakmai út keretében tanulmányozta a kassai Műszaki Főiskola robottechnológia és automatizálási tanszékek munkáját, valamint az INOGRA Automatizálási Intézet tevékenységét. Tapasztalataikat foglalja össze a Termelési folyamatok automatizálása és oktatása Kassán című cikk. A szakembereken kívül mások érdeklődésére is számot tartó két téma: A műszaki-, közgazdasági értelmiség helyzete és szerepe Eger város gépipari vállalatainál, és A vérkeringés mesterséges fenntartásának lehetősége című tanulmányok. A folyóirat beszámol az egyesület életéről, műszaki lapokban tallózva közölt szemlét, bemutatja a szervezethez tartozó kitüntetetteket Is. A Trabant és a Polski Fiait gyár több új műszaki megoldást alkalmazott az általa gyártott személygépkocsikon. A módosítások folytán — amelyek növelik a. kocsik használati értékét — emelkedett devizabeszeraési áruk. Ez tette szükségessé-, hogy a Trabant és Polski Fiat 126 p./650 E. személy- gépkocsik fogyasztói árát a használati értéknövekedés» arányában állapítsák meg A módosított kivitelű.’ Trabant Limousine és Combi fogyasztói ára — az előző típushoz képest — 3000 (Hycamat kivitel esetében- 1500), a Polski Fiat 126/650. E. típus ára 5000 forinttal -lett magasabb. Az új fogyasztói árak a következőik: Polski Fiai 126.P/650. E. 87 000 Ft, Trabant 601. Limousine Speeiat 78 000 Ft, Trabant 601. Combi Special 88 000 Ft, Trabant 601. Limousine Hycomat 54 500 Ft, Trabant 601. Combi Hycomat 58 500 Ft. A Lada család új típussal, a VÁZ—2107-tel bővüf, amelynek fogyasztói ára 172 000 forint. A fenti fogyasztói árak, június 13-án lépnek életbé. NÉPÜJSÁG - o Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985, Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. telefon; 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz„ 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JóZSEFNÉ dr. - HU ISSN 0133-0705.