Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-05 / 104. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. május 5., szombat 15. Az év úttörősportolója Barta Mónika (Eger) Szombati sportműsor Az egri 10. számú Általános iskola sporttagozatos osztályaiban tanúi az Eger SE úszóinak jelentős része. Mire befejezik tanulmányaikat, legtöbbjük már komoly eredményekkel a háta mögött válik meg a Hadnagy úti padoktól. Az iskola és az egyesület többéves együttműködése az úttörőolimpiákon jelentkezik az iskolasport számára, amikor a diákok fokozottan igyekeznek meghálálni támogatásukat. Az elmúlt évben Debrecenben az iskola tanulója, Barta Mónika úszóbajnokságot nyert. Szeptemberben középiskolába került de elmúlt évi bajnoki címéért és úttörőmunkájáért az év úttörősportolója kitüntetést a közelmúltban vehette át a KISZ KB székházában. Testnevelő tanára Rüll Csaba — aki április 4-én úttörővezetői érdemérem kitüntetésben részesült — így emlékezett vissza az elmúlt nyolc esztendőre: — Első osztálytól kezdve testnevelés tagozatos iskolánk tanulója, aki már úgy került felvételre, hogy igen jó vtóbiztonsággal tudott úszni. Nagy akaraterejének és kitartásának köszönhette, hogy több évi, jelentősebb eredmény nélküli munka után IBV-kerettag és úttörőolimpiai bajnok lehetett Rendszeres és megterhelő edzésmunkája mellett a tanulásban és az úttörőmun- káhan is előljárt. Ezt bizonyítja a kiváló úttörő érem és a jó tanuló — jó sportoló jelvény arany fokozatának elnyerése. Ezzel A területi labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában a hevesi csapatok közül három hazai környezetben, kettő pedig a megye határain túl lép pályára. A harmadik helyen álló Hatvani KVSC a súlyos gyöngyösi veresége után hazai környezetben az eddig 50 százalékos teljesítményt elért Edelény ellen szeretne javítani. A dobogós helyre is esélyes Bélapátfalva a kiesés ellen küzdő Sajó- bábonyt fogadja a két pont megszerzésének reményében. A borsodi együttes legutóbb megrendítő vereséget szenvedett Salgótarjánban, az Építők pedig Recsken nyert. A Gyöngyösi SE a Borsodi Bányász othonában igyekszik majd gyarapítani pontjainak példaképül szolgálhat a töt bi sportolónak is, akik a 10. számú Általános Iskolába járnak. Jelenlegi edzője Tóth Ferenc, aki úttörőolimpiai győzelmére is felkészítette, sportszakmai szempontból így értékelte Mónika eddig! pályafutását: — Az egyesületen belüli „feladásos” rendszerben, 1981 nyarán került hozzám. Korosztályának élvonalában volt már, de bajnoki érmet még nem szerzett. Átvéve a csoport munkájának intenzitását, lelkesen, odaadással dolgozott. Ez az akarat vezette ahhoz az eredménysorozathoz, amelynek a tavalyi úttörőolimpiai győzelem egy szép állomása volt. A sportág jellegéből adódó nehéz edzésmunkát ugyan nem mindig viseli el szótlanul, de a győzelmek utáni örömérzés és az előtte álló lehetőségek átsegítik ezen. Jelenlegi edzéseit Katona József vezetőedzővel közösen irányítjuk, amellyel a luxemburgi ifjúsági EB-re készül. Az egri Gárdonyi Géza Gimnázium I.a. osztályos tanulóját az iskolában kerestük fel. — Az 1983-as év úttörő- sportolója lettél, amelyhez gratulálunk. Hogyan sikerült eljutnod idáig? — ötéves koromban kezdtem el úszni Bitskey Aladár bácsinál. Egy év után leigazoltak, de évekig nem értem el számottevő eredményt. Tizenegy éves voltam, amikor negyedik lettem az úttörő korcsoport országos bajnokságán. Ezek után keszámát, amire meg is van az esélye. A Recski Ércbányász ismét pályaválasztó lesz, a helyosztó jellegű mérkőzésen a Borsodi Volánt fogadja. A piros-feketéknek nyerniük kell ahhoz, hogy a bajnoki hajrá hátralévő mérkőzésein a kiesés veszélye szóba se kerülhessen... A sereghajtó Petőfibánya az osztályba maradásban még reménykedő Nagybátony vendége lesz. Tippjeink, zárójelben az őszi eredmények: Bélapátfalva—Sajóbábony (0—2) 1, H. Papp J. SE—St. Síküveggyár (4—3) 1, Nagybátony—Petőfibánya (1—1) 1, Hatvan— Edelény (2—3) 1, Recsk— Borsodi Volán (2—6) x, Borsodi Bányász—Gyöngyös (1—1) x, Balassagyarmat— rültem Tóth Ferenchez, s lettem válogatott a magyar —NDK válogatott viadalon, majd gyakrabban utaztam külföldire, főleg az NDK-ba. — Az úttöröolimpiákon hogyan szerepeltél? — Iskolánkból mindig voltak döntősök, de én is tísak nyolcadikos koromban értem el először jobb eredményeket. Debrecenben első lettem 50 m háton és harmadik 50 m gyorson. Az olimpia érdekében nem vetettem ki a mandulámat és nem indultam a vidékbajnokságon sem. Az egri csapat egyetlen győzelme az enyém volt, amelynek nagyon örültem? — Megváltál megszokott iskoládtól, tanáraidtól. Milyen az új környezet és az új feladatok? — Mindkét oldalon megnőttek a követelmények. Az uszodáiban is egyre többet 'kell úsznom és a középiskola is nagyobb feladatot jelent számomra. Ennek ellenére nem tanulok rosszabbul, igaz osztályfőnököm Kovács Istvánné mindenben segít, hogy a hosszú edzőtáborok pótlása mindig megtörténjen. — Az Eger SE úszó K1SZ- alapszervezetének tagjaként továbbra is mozgalmi tevékenységet végzel. Mennyiben más ez, mint az általánosban? — Nagyon megszerettem a mozgalmi munkát, amelyet a 10. sz. Általános Iskola tanárainak, osztályfőnökömnek Rüll Csabának köszönhetek. A sok elfoglaltság mellett mindig szívesen veszek részt közös összejöBVSC (1—5) x, Vác—Bor- sodnádasd (0—0) 1. A megyei bajnokságban a jelenlegi első három helyezett idegenben szerepel. Nehéz kilencven perc vár a listavezető Füzesabonyra a Boldog otthonában. Az eredmény alakulásában döntő lehet, hogy az abonyiak milyen öszetételű csapatot tudnak pályára küldeni. A második helyen álló H. Gáspár SE sem mehet biztosra a meglepetésekre is képes Pé- tervására vendégeként. Ez utóbbi vonatkozik a Gyöngyöshalászon vendégszereplő harmadik helyre előlépett Domoszlóra is. Az élmezőny csapatai közül látszatra a Sirokra vár a legkönnyebb ve teleken. A KISZ-f eladatok jellege s okiban hasonlít az úttörőhöz, amelyet az úszó- alapszervezetben lévő több volt iskolatársammal együtt végezve nem tűnik idegennek. — A mindkét oldalról megnövekedett elvárások teljesítése nem sok szabad időt nyújt számodra. Ha van mégis, mivel töltőd legszívesebben? — Nem tudom hihető-e, de nekem nincs szabad időm. Ha lenne, nagyon szeretnék olvasni és moziba menni. A mozi két hét múlva talán sikerülni fog, de az olvasás továbbra is a tankönyveket jelenti. Barta Mónika általános iskolásként elérte azt, ami a legtöbb: az év úttörősportolója lett. Középiskolásként a KISZ-munkában és az ifjúsági EB-n kell helytállnia. Az Eger Sportegyesület KISZ-bizottsága a jó tanuló — jó sportoló versenyt a mozgalmi munkával történő együttes értékeléssel bővítette, amelynek elnyeréséért várhatóan ő is versenyben lesz. feladat, de nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem. hogy kiesés ellen küzdő csapatot fogad. A kieső helyen álló Herédnek és Mátraderecskének vendégként „kemény diónak” ígérkezik a bizonyítani akaró Kompolt, illetve a középmezőnyhöz tartozó Apc. Tippjeink, zárójelben az őszi eredmények: Apc—Mát- raderecske (2—0) 1, Sírok— Poroszló (1—1) 1, SelypHeves (1—1) 1, Boldog—Füzesabony (1—2) x, Pétervásá- ra—H. Gáspár SE (0—6) 2, Kompolt—Heréd (1—0) 1, Gyöngyöshalász—Domoszló (1—4) x, Tárnáméra—Mikó- falva (0—3) x. (szigetváry) Asztalitenisz: Egri SColacskovszky—MÉMTE NB Ill-as férfimérkőzés. Eger, Gárdonyi gimn., il óra. Gyöngyös város körzeti általános iskolai csapatbajnokság, Gyöngyös városi sporttelep edzőterme, S óra. Karate: Kyokushin férfiverseny, országos egyéni bajnokság. Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok, 15 órától. Kézilabda: Megyei bajnokság, nók (egységes kezdési idő, 10 óra): Nova}—Gyöngyösi Főiskola, Váradi, Orsi, ESE 111.—Füzesabony, B odó, Molnár T. Férfiak: Gyöngyösi iSE—Dormánd, Atkári, Szigetváry, Hatvani KVSC—E. Forgácsoló, Balogh, Nagy L. Röplabda: Hatvani KVSC—Ti- szavasvár i NB 11-es női mérkőzés. Hatvan, városi sport- csarnok, 10. V. Mini-kupa Eger, Alpdri Gyula Közgazdaság i Szakközépiskola és a Szilágyi Erzsébet Gimnázium tornaterme, 13 órától. Vasárnap az Eger Kupa ritmikus sportgimnasztika-versenyre kerül sor a 9. számú általános Iskolában. Több fővárosi és vidéki klub versenyzői Is rajthoz állnak a házigazdák mellett, az ifjúsági és felnőtt I. osztályban szereplőket 11 órától tekinthetik meg az érdeklődők. ★ Vasárnap utazik az angliai Wlndsorba két világbajnok hajtőnk. Bárdos György és Fülöp Sándor, a jövő héten sorra kerülő nagy szabású hajtóderbyre. A verseny „főszereplői”, a lovak már pénteken útra keltek vonattal a szigetországba. ★ V. Mini Kupa röplabda-torna mérkőzéseit követhetik nyomon mindazok, akik május 5—8-án ellátogatnak Egerbe, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium és az Alpári Gyula Közgazdasági Szak- középiskola tornatermébe. A tizenegy leánycsapat három csoportban, az öt fiúcsapat pedig két csoportban Játszik körmérkőzéses rendszerben a helyezésekért. ★ Barátságos labdarúgó-mérkőzésen a Bp. Vasas együttese 1—0-ra legyőzte Heves város legjobbjait. Kétezer néző volt kíváncsi az összecsapásra, a találkozó egyetlen gólját Birkás szerezte. ★ Bp. Volánbusz—Egri Lendület 1—0 (0—0). Országos női nagypályás labdarúgó-mérkőzés. Budapest. Volánbusz-pálya. V.: Topánka. Eger: Veres — Soós, Mata, Zúznál, Ballagó — Nagy, Bartháné, Vajmi — Nagyné (Csányi), Magyar (Bartha), Kovács (Ipacs). Az egri lányok távoli szabadrúgásból kapták a gólt, mely végül a rutinosabb, tapasztaltabb fővárosi gárda javára billentette a mérleg nyelvét. ★ Eger—Volánbusz 13—1. OB lies sakk csapatmérkőzés, Eger. A kiesőjelölt ellen ezzel a nagy arányú győzelmével a harmadik helyre jött fel az Eger. Ezen a találkozón győztek: Mészáros. dr. Gara, Kladlva, Bőr- dős, dr. Horváth, Forgó Z., Ja- gica, András, Forgó E., Rauch, Racskó, László. Döntetlent játSakk: Megyei II. osztályú B- csoportos csapatbajnokság ötödik fordulója: Gyöngyösi Volán—Apc, Gyöngyösi SE—Nagy- kökényes, 9. Tenisz: Ifjúsági, serdülő, újonc és gyermek egyéni bajnokság. — Eger, városi stadion teniszpályái, S. Városi felnőtt ibajnokság Gyöngyös, Batthyány téri tenisztelep, 8. Tömegsport: Munkahelyi olimpia, Hatvan, MAV-sporttelep és lőtér. 9. Labdarúgás: Mátra-csoport (10.30): Bélapátfalva—Sajóbábony, Makov inyi, H. Papp J. SE— St. Síküveggyár, Paksi, Hatvani KVSC—Edelény, Martinkó. Megyei bajnokság (10.30): Apc— Mátraderecske, Tóth J. Sirok— Pordoszló, Polonkai, Selyp- Heves, Dévai, Boldog—Füzes- abonij, Vinczepap. NB-s ifjúsági és serdülő bajnokság: Eger SE—Debreczeni iKinizsi, Darák. 11.30, ill. 10. (városi stadion). szott: Grecsák és Koncz. A gyöngyösiek 9—5 arányban bizonyultak jobbnak a kabaláknál. A tabella állása a 1. forduló után: 1. Vasútépítő 66, z. Miskolc 65,5, 3. Eger 57, 4. Utasellátó 56, 5. Makó 53 (egy függő), 6. Szeged 51,5, 7. Vízügy 50 (egy * függő), 8. BHG 49,5, 9. Kaba 49. 10. Gyöngyös 46,5, 11. Salgótarján 46,5, 12. BEAC 44,5, 13. Kalocsa 28,5, 14. Volánbusz 21,5. ★ Siroki Vasas—VM Közért U— 14 (10—5). NB Il-es női kézilabda-mérkőzés. Budapest, Mar- cibányi tér, 150 néző. V.: Gőg, Horváth. Sírok: Kékesiné — Nagy, Bótáné 7, Bajzáthné 5. Gazsó, Somogyiné 1, Pelyhe, Cs.: Hlyhkné, Borosné 1, Kőtár, Király, Ocsoval. Edző: Somogyi Tibor. Biztosnak látszó győzelmet engedtek ki az újonc slroklak a kezükből, a hazaiak az utolsó percben egyenlítettek. Jók: Kékesiné, Bótáné. ★ Az ülő röplabda-bajnokság ötödik. utolsó előtti fordulóját Egerben rendezték, ahol a házigazda ESE csapata egyszer győzött, kétszer pedig kikapott. Eredmények: Halassy Olivér SC (Budapest)—ESE 2—0. ESE— Szombathely 2—0, Nagykanizsa— i ESE 2—1. A tabella állása: 1. HOSC 48. 2. Eger 42, 3. Szombathely 41, 4. Miskolc 33, 5. Nagykanizsa 31, 8. Pécs 30 ponttal. A hírhez tartozik még. hogy a napokban Finnországban szereplő magyar üló röplabdaválogatott tagja az egri Szabó, Mezei és Madarász Is. ★ Május 5-én, szombaton délelőtt 9 órától munkahelyi olimpián mérhetik össze tudásukat Hatvan város és városkörzet! községeinek dolgozói. A hatvani MAV-sporttelepen és lőtéren rendezendő seregszemlén atlétika. kézilabda, kispályás labdarúgás és sportlövészet szerepel a versenyszámok között. ★ Területi Trlál Kupa ifjúsági és serdüld tenisz csapatbajnokságot. valamint korcsoportos egyéni versenyt rendeznek — lányok részére — Egerben, június 30. és július 5. között. Honfi Gábor Mátra-csoport, megyei bajnokság Bronzéremre esélyesek otthon Csak röviden ... ( m<>zi ) EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 11-108) Du. fél 4 órakor: Kitopák és nagyapák Szines, szinkronizált szovjet vígjáték Este fél 6 és 8 órakor: Gyertek el a névnapomra Szines magyar film Este 10 órakor: Hazatérét EGRI BRODY: (Telefon: 11-773) Du. 4 órakor: Rézsarkantyú Este 8 és 8 órakor: Kéjnő Kaliforniába készül EGRI KERT: Este fél 9 órakor: EzermUlidrd dollár EGRI ÜTTÖRO: Du. 3 órakor: Egigérö fü GYÖNGYÖSI PUSKIN: István, a király Szörényi—Bródy rockoperája, színes magyar filmen GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Hosszú vágta HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Kincs, ami nincs HATVANI KOSSUTH: Matróz, a /kozák ét a hamiskártyás FÜZESABONY: Szeretők ( rádió ) KOSSUTH 8.30 Családi tükör. 9.00 A Föld, amelyen élünk. 9.15 Színes népi muzsika. 10.05 Szombati találkozás. 11.15 Népszerű muzsika, világhírű előadok. 12.00 Déli krónika. 12.30 Déli zeneparádé. 13.25 Orvosi tanácsok. 13.30 Mezőgazdaság és külkereskedelem. 14.05 A hét embere. 14.15 Népzenei példatár. 14.25 Magyarán szólva. 14.40 Irodalmi figyelő. Látogatóban a Jelenkornál. 15.10 Oj Zenei Üjság. 16.00 168 ÓRA. 17.30 Edwin Fischer zongorázik, és vezényli a Philharmonia Zenekart. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.45 A Szülőföld muzsikája — Parasztmadonnák. 19.30 Annia Frank naplója. Rádiójáték. 20.37 Holnap közvetítjük. 21.00 Töltsön egy órát kedvenceivel! 22.15 Európa hangversenytermeiból. 23.41 Francia barokk zene. 0.10 Melódiakoktél. PETŐFI 8.11 Két filmdal. 8.20 Háború a földszoroson. Bemét György nicaraguai beszámolója. II. rész (ism.). 8.35 Zentai Anna operettfelvételeiből. 9.00 Zalka Andrásnak hívják. 9.40 Hogy tetszik lenni? Nyugdíjasok műsora. 10.35 Többet ésszel... Műsor ókos ötletekről és ■ésszerűsítésre váró dolgokról. 11.35 Fúvószene. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 12.54 Só vagy arany? 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Magunkat ajánljuk. 15.55 A Rádió Dalszínháza — Németh Amadé: A zongorahangoló. Egyfelvonásos vígopera. 16.35 Slágerék mindenkinek. 17.30 Válasz. Ifjúsági kulturális körkép. 18.35 Bájleíró ábécé. 19.00 Sport. Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 19.20 Népszerű hangszerszólók. 20.00 Sport. Közvetítés az FTC—Pécsi MSC és a Rába ETO—0. Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 20.50 Közösségi ház, szórakozó ház. 21.50 Radnai György nótafelvételeiből. 22.00 Slágermúzeum. 23.15 A fal mögött. Bemutatjuk Dés László új lemezét. MISKOLC 8.00 Hírek. Időjárás. Műsor- ismertetés. Lapszemle. 8.10 Hová menjünk, mit csináljunk? Programajánlat. 8.20 Visszapillantó (információk, tudósítások, riportok a hét legfontosabb eseményeiről). 8.40 Napjaink kérdései, ónodvári Miklós jegyzete — A zenét szerkesztik a hallgatók. Telefonszóm: 35-510. 9.00 Észak-.magyarországi krónika. 9.30 Mikrofonlánc. Hajnal és fény a falu fölött. Riporter: Dobog Béla — Sport. 9.55 Műsor-előzetes. ( televízió ) 1. MŰSOR 8.10 Tévétoma. 8.15 Unser Bildschirm. Német nyelvű nemzetiségi műsor. 8.35 Meséről mesére. 9.00 Az ördöghegyi gazda. Lengyel filmsorozat. VI/5. rész. 9.40 Szubadta barlangja. Kőkorszaki barlangtábor a Pilisben. 10.10 A Laurent család. NSZK tévéfilmsorozat. X/10. rész: A szabadság, ahgyan én értelmezem. 11.00 Daloló nap. A szegedi körzeti stúdió műsora. 14.05 Sztárok a jégen. Amerikai film. 14.25 A lógós. Tévéjáték. 15.45 Űtravaló. 16.30 A látogatók. Francia sd-fi sorozat. Vl/4. rész. Kyrin. 17.40 Műsoron a számítógép. Angol ismeretterjesztő filmsorozat. X/5. rész. 18.15 Teleráma. 19.10 Tévétoma. 19.15 Esti mese. Mesék Mátyás királyról. — A névnapi jóslat. Magyar rajzfilm. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Vers — mindenkinek. Weöres Sándor: Anyámnak. 20.05 SZOMBAT ESTI FILMKOKTÉL — Breki és a többiek. Angol film. 20.35 Hotel. Svájci burleszkfilm. 21.10 Menő Manó. Olasz—angol rajzfilmsorozat. 21.15 Mike Andros. Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat. Gyémántért mindent. 22.00 Brazil melódiák. 22.55 Menő Manó. 23.00 Szálka, hal nélkül. Tévéfilmsorozat VI/6. rész: Hal minden mennyiségben. 23.40 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 16.35 Gólyavári esték. VI/6. rész: A rózsakeresztesektől a pietizmusig. 17.25 A modem művészet kalandja. XIII/5. rész: Az expresszio- nizmus. 18.20 Mestersége: színész. Greguss Zoltán. 19.20 Angol nyelv. 19.35 Német nyelv. 20.00 Fiúk az intézetből. Jugoszláv film. 21.50 Tv-híradó 2. 22.10 Brahms: IV. (e-moll) szimfónia. 22.55 Képújság. CSEHSZLOVÁK TV 1. MŰSOR 8.30 Úttörők magazinja. 10.09 Es akkor Aljaskan (szovjet tévésorozat) . 10.40 Szovjet—csehszlovák film (ism.). 11.SS Zenés műsor. 18.40 Híradó. 13.00 Animációs filmek. 14.00 Áprilisi sportesemények. 14.20 Termé- -c szetfilm. 14.45 Csak nőknek. 15.2S A néma barikád (cseh film). 17.20 Utcák Prága alatt (Közben 17.35 Zenés vetélkec'ő. 18.13 Válasz a nézők leveleire). 18.55 Gyerekek a Füsthegyről (ú j-zélandl tévésorozat). 19.30 Tv-híradó. 20.00 A révész (tévéjáték). 21.05 Versek és dalok. 21.45 Sporthlradó. 22.00 Ha válás, akkor válás (cseh filmvlg- játék). 13.20 Politikai dalfesztivál. 2. MŰSOR 9.45 Német nyelvtanfolyam, a 10.10 Orosz nyelvtanfolyam. 10.40 Honvédelmi műsor. il.20 Népdalok. 11.55 Szaska. Szovjet film. 15.30 Híradó. 15.45 Vetélkedő. 16.25 Szovjet folklóregyüttesek műsorából. 17.05 Dokumentumfilm a tavaszról. 17.30 Folklór-összeállítás. 17.45 Gyönyörű városok (tévéfilm fiataloknak). 10.30 Tv-hlradó. 20.00 Utcák Prága alatt. 21.05 Alaposan elrejtett dokumentumok (tévéjáték fiataloknak). 22.00 Az * Ismeretlen Chaplin (angol tévésorozat). 22.55 Utcák Prága alatt (közvetítés a prágai metróból).