Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-13 / 111. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1984. május 13., vasárnap Búcsú, tanulságokkal Ballagok számvetése Füzesabonyban Eperjesi László, igazgató Máté Józseíné, osztályfőnök Tóth Tünde MINDENNAPI NYELVÜNK Behatárol...?! Még mindig igen gyakran haLljuk és olvassuk a cím­beli szóalakot. Elsősorban akkor ha valaki feleslegesen hivataloskodva fogalmazza meg mondanivalóját. A cél­szerűtlenül fontoskodó, szak- szerűsködő alábbi igeala- kok sorában is tekintélyes helyet foglal el: beazonosít, begyűrűz, bevizsgál, beellen­őriz. beeszközöl, beütemez, betartalékol stb. Hogy tipikus divatszóvá, hivatali zsargonszerű nyel­vi formává vált, bizonyít­ják azok a példák is. ame­lyek mindennapi nyelvhasz­nálatunk megfigyelése foly­tán kerültek be jegyzetfü­zetembe: „Az agrárértelmi­ség munkaideje nehezebben behatárolható” (Magyar Nemzet. 1984. febr. 15.). — „Lehetőségeinket az alacsony árrések meglehetősen beha­tárolják” (Népújság, 1984. fehr. 16.). — „Behatárol az általános érdeklődés, hiszen hogyan nézne az ki (?), ha éppen az esti krimiről nem tudnék beszélgetni a mun­katársakkal” (Népújság, 1984. 1984. ápr. 19.). A Tiszaihát . bemutatását célzó televíziós adás kere­tében elhangzó interjúban ezt a szövegrészletet hall­hattuk: „Ez a pénzösszeg a technikusi képzésre van behatárolva”. Alig akartam hinni a fülemnek, amikor ez a meghökkentő mondat hangzott el a Kossuth rádió adásában: „Az anya behatá­rolódik arra, hogy lánya férjhez menjen” (1984. márc. 7.). Gyakran hallhatók és olvashatók ezek a jelzős szerkezetek is: behatárolt lehetőségek, behatárolt ha­táskörök, behatárolt mű­ködési területek stb. A behatárol ige gyakori és felesleges használata miatt egyre inkább alkalmatlan­ná válik a pontos, az egy­értelmű fogalmazásra: je­lentése felhígul, használati értéke bizonytalanná válik. Ezért azt tanácsoljuk, hogy használjunk helyette az ár­nyaltabb közölnivalót, egy­értelműbben megnevező ige- alakokat, nyelvi formákat. Hogy van miből válogat­nunk. arról ez a példatá­runk bizonykodik: határt szab, határt vet; korlátoz, gátol, megakadályoz; meg­szab, gátat vet, fékez, stb. A feladatköröket, a ha­tásköröket tehát ne határol­juk be, hanem szabjuk meg, a léhetőségek behatárolása nyelvi formát váltsuk fel a lehetőségek korlátozása nyel­vi képlettel. Sajnos, éppen a behatárol ige terpeszkedő használata miatt egyre rit­kábban jutnak nyelvi szerep­hez. a megszab, a korlátoz igeformák. Természetesen behatá­rolhatunk egy bizonyos te­rületet, egy meghatározott időtartamot. Az igének ezt a használati értékét nem kí­vánjuk „behatárolni”, he­lyesebben mondva korlátozni. Bizonyos mennyiségileg mérhető, az alsó és a felső határ által megszabható dol­gok esetében is használhat­juk a behatárolás kifejezést, de határt kell szabnunk fe­leslegesen hivataloskodó és szakszerűsködő szerepének. Dr. Bakos József Minden munkának, külö­nösképp a zsurnaliszta hiva­tásnak vannak ismétlődő, rendre visszatérő mozzana­tai. Ilyenkor az ember szin­te megborzong az azonos helyzetekből1 fakadó közhe­lyektől, s legfeljebb a szok­ványos sztori ízléses, stílu­sos tálalásban keres vi­gaszt. Megvallom: ilyen találko­zásra számítottam a füzes­abonyi Gimnázium és Pos­taforgalmi Szakközépiskolá­ban is, amikor a ballagó IV. B osztály tanárait és diákjait, az alma' matertől búcsúzó, az érettségi előtt álló fiatalokat kerestem meg. Ez egyszer kellemesen csalódtam, mert elmaradtak az előre sejthető jól fésült mondatok, a minden áron, a csakazértis uvariaskodó fordulatok. Így aztán egy tanulságokban bővelkedő, magas számvetés krónikása lehettem. Beszédes névjegy Eperjesi László igazgató alaposan ismeri ezt a hu­szonnyolc tagú gárdát, erre utal a róla kerekített, ár­nyaltságával és tömörségé­vel egyaránt megnyerő ér­tékelése. — Négy esztendővel ez­előtt harminchétén voltak, a többiek azonban menet közben távoztak: ki családi okok miatt, ki azért, mert túl magasnak tartotta a kö­vetelményeket. A kitartók azonban megállták a helyü­ket. Jól indultak, s egészsé­ges tempójukat mindmáig A könnyedséget, kikap­csolódást nyújtó alkotások között feltűnik néha egy-két elmélyültséget kívánó film. Nem a mindennapi gondok feledését kínálják ezekben az alkotók, ellenkezőleg: azt, hogy tekintsünk a jelenségek mögé, figyeljünk olyan fo­lyamatokra, amelyek nem mindig tűnnek föl. megőrizték. Ráadásul — ez se akármilyen érdem — egyetértő, közösségi han- goltságú kollektívává ková- csolódtak, körükből nőtt ki az iskolai KISZ-, valamint a diákbizottság titkára. az Ifjú Gárda-parancsnok, az ifjúsági mozgalom irányító apparátusának hatvan szá­zaléka. Nemcsak felsejlett, de ki is fejlődött bennük o1 demokratizmus iránti erő­teljes igény, s emiatt néha megoldható „konfliktusba” keveredtek osztályfőnökük­kel is. Megszerettem őket, mivel bármikor számíthat­tam rájuk. Annak is örülök, hogy zömében nem mére­tezték túl vágyaikat, s ké­pességéig lehetőségeik híg. gadt mérlegelésével döntöt­tek jövőjükről. Máté Józsefné, magyar— rajz szakos pedagógus kép­viselte valamennyiüket a tantestületben. Jellemzése hasonló hangvételű. — Mindig elérték a 3,5— 3,6-es átlagot, s ez maga­sabb az iskolai szintnél. El­sősorban a humán tárgyak iránt vonzódtak, ebben ne­kem is van némi részem. Szívmelengető érzés arról szólni, hogy hamar közös hullámhosszra kerültünk, ezért a legkényesebb témá­kat is nyíltan, kendőzés nél­kül vitattuk meg. Sokszor tárgyaltunk holnapjaikról, persze nem általánosságban, hanem egyénekre szabottan. Ezzel is magyarázható, hogy megfontoltan alakították ki elképzeléseiket. Tizennégyen óhajtanak valamilyen felső- oktatási intézményben to­Hazánkban az utóbbi évek­ben nem volt zökkenőmen­tes az állam és az egyház kapcsolata. Türelmetlenség nyilvánult meg mind a két oldalról, a vallási vezetők sok esetben nyűgként hor­dozták magukon a letűnt társadalom örökségét, a marxisták pedig a lehetsé­gesnél gyorsabb változást re­vábbtanulni. heten biztosan veszik majd az akadályokat, de az sem kizárt, hogy a többiek zöme is belépőt sze­rez. Hatan szakmunkásbizo­nyítványért állnak rajthoz, nyolcán pedig munkát vál­lalnak. Nem útravaló nélkül indulnak, hiszen a gyakor- loti fakultációt választók alapfokú könyvtárosi vég­zetséggel egyenértékű tájé­kozottságot szerezhettek ná­lunk. Látszerészsors Horváth Zsuzsanna azt hangsúlyozza — méghozzá meggyőződéssel —, hogy op­tikus lesz. Határozottságát meg is indokolja: — Négy esztendővel ez­előtt meglehetősen bizonyta­lankodva jöttem ide, első­sorban azért, mert fogalmam sem volt arról, hogy milyen pályát válasszak. Tudom: mások is hasonló cipőben jártak ... Itt fokozatosan el­oszlott tétovázásom. Egy OFOTÉRT-nél dolgozó is­merősöm hívta fel figyelme­met erre a hivatásra, ame­lyet előbb megismertem, majd megkedveltem. Épp ezért komolyan készültem a budapesti szakmunkáskép­ző intézetben rendezett fel­vételi elbeszélgetésre. Ügy hiszem, jól vizsgáztam, s bekerülök. Az sem mellé­kes, hogy a leendő szak­munkásbizonyítvány értéké­től függően 3—500Ó forintos havi bért biztosítanak a kezdők számára. Csak egy a kár: meg kell válni attól a környezettől, amelynek olyan sokat köszönhetek: méltek. Nyilvánvalóan mind­két oldalon föl kellett szá­molni az illúziókat, a káros beidegződéseket. Nem volt egyszerű az út, de mint ez a film is tanúsítja: olyan összhangot sikerült találni, amely határainkon kívül is figyelmet és megbecsülést keltett. S ez a találkozás nem alkalmi, nemcsak komp­romisszumokon nyugszik, hanem azon, hogy a szocia­lizmus céljai számos ponton egybeesnek az egyházak tö­rekvéseivel. A humánusabb környezet megteremtése a közös kiindulópont: ez a szemlélet minden gond el­lenére egyetértést teremthet a vallásos és ateista embe­rek között. A Nyitott utak című film egy év jeles napjain keresz­tül mutatja be a magyaror­szági egyházak életét. Első­sorban a különböző feleke­zetek szertartásai szolgáltat­ták a keretet a mondandó­hoz. Ez természetes megol­dásnak kínálkozott, mert lát­ványos események tagolják mermcsak a valahová tarto­zás kellemes tudatát, hanem azt is, hogy más szemmel nézem a világot mint vala­ha. Irány — a tanítóképző Tóth Tünde a pedagógiá­hoz vonzódik. A diákbizott­ság titkára jeles átlaggal büszkélkedhet, azaz semmi oka a borúlátásra. — Édesanyám tanítónő Dormándon, az ő nyomdo­kába lépek, ezért pályáztam a jászberényi képzőbe. Leg­jobban a kicsik között ér­zem, találom fel magam. Meglehetősen bátortalanul» igen zárkózottan érkeztem egykor a gimnáziumba. Ez a félsz, ez a feszültség azonban feloldódott, s má­sok szerint is határozottab- bá, magabiztosabbá lettem. Csoda-e, ha hálával gondo­lok nevelőimre, s nem fe­lejtem ebben a környezet­talált barátaimat? Több lapra Molnár Feri az irigylen­dőén előrelátók táborába sorolhatja magát. —Annak idején nem vet­tek fel az egri Gép- és Mű­szeripari Szakközépiskolába. Okultam példámból, ezért több lapra tettem. A kato­nai főiskolára már bekerül­tem, ám mégis megpróbál­kozom a Gödöllői Agrártu­dományi Egyetemmel is. Ha sikerrel veszem az akadá­lyokat, akkor még ráérek töprengeni azon, hogy a ci­vil, vagy az egyenruhás élet­re szavazzak. az esztendőt. A kívülálló szá­mára is ezek a leginkább megközelíthető történések, az avatatlan is benyomásokat szerezhet ezek által a hívők­ről. Ám a veszélyei is meg­vannak ennek a megközelí­tési módnak, itt minden jel­nek megvan a maga jelen­tése, amit értelmezni kelle­ne ahhoz, hogy közelebb ke­rülhessünk a látottak lénye­géhez. A szertartások alatt teoló­gusok és marxista filozófu­sok beszéltek a közös út le­hetőségéről, mindárról, ami az utóbbi években végbe­ment. Kevesebb hangot kap­hatott maga a hétköznapi va­lóság, mindaz, amiről elmé­letben oly szép képet fes­tettek. Bár erre is utaltak bizonyos jelenetek, bemu­tatták az egyházak és a tár­sadalom! kapcsolatának né­hány jellemzőjét. Mégis, ö&z- szességében elvontnak tűnt a film, olyannak, amely sok­kal inkább bizonyos távol­ságból mutatja be az ábrá­zolt világot. Ebben a megjelenési mód­Nem rossz tipp, egy biz­tos: a felvételi drukk alig­ha nyirbálja meg teljesít­ményét. hiszen tulajdon­képpen már gólya. Hallgatom őket, s elbű­völ, megbabonáz a csak a fiatalokra jellemző nyíltság. Így beszélnek — természe­tesen érveket felsorakoztat­va — a sokak szerint meg­tépázott tekintélyű érettsé­giről, bizonygatva, hogy ők egyáltalán nem így véle­kednek. — Igaz, eredménye nem számít sehová, mégis izgu­lok, januártól készülök, olyannyira, hogy még az ol­vasásról is lemondtam pe­dig ez a szenvedélyem. Nem óhajtok szégyent val­lani, hiszen tanáraim bíznak bennem. — A történelem szóbeli­től tartok. Mindig jeles vol­tam ebből a tárgyból, most sem akarok gyengébben sze­repelni. — Nálam a biológia a nagy tét, mert érdemjegye a felvételi esélyeket rontja, vagy javítja. Ott mindhárman ott szo­rongtak a bal Lag pk között, fájlalva azt, amitől meg kell válniuk. A borongást azonban annak tudata eny­hítette, hogy okosan akar­nak sáfárkodni a rájuk bí­zott útravalóvial. Azt is ígé­rik — bizonyára állják sza­vukat —, hogy visszatérnek az alma méterhez. Emlékezni és megköszön­ni azt a törődést, amelyet már most rangjához mérten értékelnek. ban természetesen közre­játszhatott az is, hogy mi­lyen ellentmondások nehe­zítették meg régebben az egyházak megítélését. Hiá­ba a ma már egységes és tiszta elméleti alap, a türe­lem: az ember mindig haj­lamos olyan jelenségektől tartani, amelyeket nem is­mer, nem 'lát át. Ilyen szem­pontból nagyon is szerencsés volt föltárni a templomok és imaházak kívülállók által fel nem nyitott kapuit, s megmutatni : milyen módon ünnepelnek, élik hitéletüket a hívők. Együttvéve ez egy olyan film, amelyet érdemes vé­gignézni, és átgondolni még ha olyan közismert tényeket is beieszőtt a rendező, Kis József alkotásába, amelyek a tévéhíradóból, napilapokból közismertek. Szinte úgy le­het tekinteni ezt a művet; mint egy „kisenciklopédiát”, amely rendszerez és ezzel megmutatja: ma itt tar­tunk, ilyen körkép tárulhat az érdeklődő elé. Gábor László Grabácz Gábor: Frankföldi mutatványosok n/2. — Jó, de úgy látom, még várhatunk, nem sietik el ezek a St. Michel-iek— Közben a két sarokkal odébb levő kiskocsma meg­telt vacsorájukat elégedet­ten fel-felbüfögő férfiakkal. Beszédtémát nem kellett ke­resniük : — Na mit szólt? — kezd­te egy rezes képű, püffeteg figura. — Megint cigányok jöttek a nyakunkra...! Csak ezek kóborolnak még ilyen ványadt kordákon Citroen helyett. — Pedig a nő szőke, igaz, a bőre elég fekete — foly­tatta alig nyelve le borát egy laskagomba fejű alak. — Tán nem láttál még pingált hajú cigányasszonyt? — krákogott közbe egy ke­fenyakú,, köpcös emberke. — Ismerem ezeket jól, nem kell ezeket védeni! És hogy csinnadrattáznak! Femand megint épp meg­pergette a dobot, mondóká- jához hozzátéve: „Aki jön, aki nem — még tíz perc, és kezdjük szenzációs produk­ciónkat! Csak szaporán, sza­porán, foglalja el minden­ki a helyét, amíg van!” Az utolsó mondatot csupán fa­nyar gúnyból tette hozzá, mert érezte, a házak előtti kispadokon fejüket összedu­gó asszonyságok semmi jót nem susmutolnak róluk. Igen, ott is ugyanazok a gyűlölködő hangok vércse­hangok csattognak, mint a kocsmában. A nézőknek felállított padsoron négy-öt gyerek fészkelődött izgatottan, meg a jámbor félkegyelmű ku­porgott még a fölső soron. bokájánál szorosan össze­kulcsolt kézzel. — Hagyjuk a fenébe! Sze­reljünk le és együnk! — vágott öklével a kocsi pony­vájára Jacqueline. — Maradt még egy borunk a múlt hét­ről. .. — Csodás egy népség! — merengett el keser-édes bo­hócarccal Femand, majd föl­pattant, levágta a kezében agyongyűrögetett festékes vattát, s fölcsattant. — Ma nem szerelünk le, azért is játszunk! Fogta a dobot, vadul meg­pergette és kiáltott: — Mélyen tisztelt publi­kum! Kezdődik a fergeteges produkció! A gyerekek arca kigyúlt, abbamaradt a nyüzsgölődés. Ekkor asszonyok trappol- tak a térre magabiztos lép­tekkel, s lerángatták a pád­ról síró, toporzékoló cse­metéiket. Aztán kopogó sar­kokkal eltűntek a kapualjak­ban, döngve csapódtak be utánuk a tölgyaljtók. Csak a félkegyelmű lány gubbasz­tott tovább, s mosolygott bárgyún. Femand-ék csak egy szá­mot adtak elő, amit a függö- nök mögül leselkedő népek meredt szemekkel figyeltek: a parasztnak öltözött Jacqueline furkósbottal ker­geti a pipacsarcú bohócot, és mindahányszor le akar rá sújtani, a bot elrántja, s maga vágódik hasra. Femand-ék abbahagyták, és csendben leszerelték a színpadot. Fernand letörölte arcáról a festéket, s a sze- , kérből egy csálé kis asz­talt penderített elő. Három farönköt állított mellé. Ke­nyeret, bort, érett kecske­sajtot tett az asztalra, majd intett a bolond lánynak. Az otthonosan letelepedett, ar­ca suta mosolyra rándult, s békésen falatozni kezdett. Reggel Femand friss „hé- hó”-jára ingva, zötyögve megindult a szekér. Jacque­line hátul, az aszfalton sus- torgó gumikeréken állt, Ki­nyújtott kezével a szekér vasába kapaszkodott, a má­sikkal meg integetett hátra­felé. A félkegyelmű lány vállára kókadó fejjel ült az utcaszélen, s nézte, nézte a lassan távolodó kocsii. (Vége) NYITOTT UTAK A találkozás nem alkalmi Molnár Ferenc (Fotó: Perl Márton) Horváth Zsuzsanna

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents