Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-12 / 110. szám
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET népújság.i«m.május«,siómból 75 ÉVE SZÜLETETT RADNÓTI MIKLÓS Egy verssor története Tavasz, virágok, egy név és egyetlen dátum: Radnóti Miklós. 1909. május 5. Budapesten, a Kádár utca 8. szám alatti bérház szerény földszinti lakásában született. Az édesanya és az ikertestvér halála iránt érzett fájdalom végigkíséri egész életét: „Huszonnyolc éves voltál akkor, most ugyanannyi lettem én, huszonnyolc éve, hogy halott vagy, anyácska véres szökevény! Anyácska, véres áldozat, a férfikorba nőttem én erősen tűz a nap, vakít, lepke kezeddel ints felém, hogy jól van igy, hogy te tudod, s hogy nem hiába élek én.”. írja a Huszonnyolc év című versében, amely egyiké azoknak a verseknek, amellyel születésnapjára emlékezik a költő. Radnóti életútja, hite, költészete és beteljesedett halála közismert. Már-már törvényszerűvé vált, hogy életéről, költészetéről szólva, először mindig a végső pillanatról és az utolsó verseiről kell beszélnünk. Nem kezdhetjük másként, nem hallgathatunk ezekről a napokról. Igaz, egész élete, jelleme és költészete is végleges formát nyert itt — de erről a végső pontról kiderül az is. hogy költészete méltó emelkedés volt e könyörtelen magaslathoz. Mégis hiszem, hogy tilta- kozhatom azok ellen, akik a költőről szólva csak ezeket a napokat és csak ezeket a verseket emelik ki, kiragadva a költői életműből. Radnóti költő . a szó tiszta és egyszerű értelmében. és nem a halála, a „mártírhalál” tette azzfá. A végső hónapok nem meglepetésként érték, hanem próbatétel elé állították, nem történelmi szerencsétlenséget élt át, hanem a jól ismert gyilkosok közé került, nem elpusztult és nem „mártírhalált” halt, hanem elesett egy harcban, amelyből győztesen került ki. Olyan harcot vállalt, amelynek győzelme nem az ember életben maradásával, hanem a költő műveinek fennmaradásával jár együtt. A legembertelenebb körülmények között is a leg- emlberibb cselekvés útját választottá: a írást. írni tudott még ott is. ahol az ember vagy arra törekedett, hogy másokban elveszejtse az embert, vagy önmagéiban sem tudta megőrizni. Meg tudta írni a Razglednicákat, a Hetedik eclogát, s ehhez a legnagyobb erkölcsi tartásra volt szüksége. De előbb meg kellett írnia ehhez a Pogány köszöntőt, az Űjmódi pásztorok énekét, aá Ikrek havát is. Hetvenötödik születésnapján életének utolsó napjairól szólnék hatvani és egri kötődések miatt. Radnóti először 1940-ben kap behívót munkaszolgálatra. Nagyvárad környékére. Szamosveres martra. Két évvel később, 1942-ben a hatvani cukorgyárban végez munkát. Ekkor jóakarói, politikusok. írók, költők, művészek, kérvényezik a felmentését. Ez a felmentés a német megszállás után érvényét veszti és 1944. május 18-án megérkezik a harmadik behívó is „közérdekű munkaszolgálatra". A behívó Vácról jött, május 20-át megjelölve a jelentkezés napjaként, Sződ'ligeten. Május 28-án indul el a szerelvény Vácról kiindulva Pécs —Eszék—Belgrad—Szendrő —Nis és Zajecar útvonalon Bor felé. 1944. június 1-én érkezik Radnóti háromezer társával Borba. Utolsó, Tajtékos ég című kötetét még összeállította, mielőtt 1944. májusában harmadszor és utoljára bevonult munkaszolgálatra. A felszabadulás után 1946-ban jelent meg a kötet azokkal a halhatatlan versekkel, amelyeket a bori táborból hoztak haza fogoly társai: a a Hetedik eclogával, a Nyolcadik eclogával, a Levél a hitveshez, az Erőltetett menet és az A la recherche. .. című költeményekkel. Hiányoznak a kötetből a Razglednicák és nincs benne a Gyökér sem, mert az abdai tömegsírból később huszonkét hónappal a költő halála után, viharkabátjának zsebéből került elő az a kis notesz, amibe verseit írta — irodalomtörténetünk egyik legszebb és legszomorúbb emléke: a Bori notesz. Megdöbbentő a kézírás nyugalma, csodálatosan rajzolt betűi épp olyan nyugodtak. mint a versek, Radnóti Boriban 1944-ben Szalai Sándornak két versét adta át. Ez a két vers az A la recherche... és az „Alvó tábor” (Hetedik ec- loga). Temesváron 1944. október 30-án jelent meg a Déli Hírlapban. „Költők a szögesdrót mögött" — ösz- szeállítás a Borba deportált költők verseiből. A valamennyi Radnóti- kiadó&han Hetedik ecloga címen szereplő költemény itt ideiglenesen kapta az Alvó tábor címet, abból a szerkesztői elgondolásból, hogy a lap olvasói közül csak kevesen ismerhetik Radnóti előző eclogáit és fuircsálnák, miért épp a Hetedik ecloga címet kapta a A Nemzedékek-ben a 30. sor így olvasható: „ismét megjelenik, szuronyuk hegye villog a fényben”. Ez az a sor, amit Kálno- ky László „pótolt”, és elfelejtett az idő. Igaz. a Nemzedékek csupán egyetlen példányban az egri Líceum könyvtárában található, Kálnoky László mégis fontosnak érezte és A vem. mielőtt Radnóti posztumusz kötetébe került, megjelent még egy folyóiratban. Szintén Alvó tábor címmel és egyetlen sor megváltoztatásával, pontosabban pótlásával. Ez a folyóirat, a Nemzedékek — alcíme „Népi demokratikus folyóirat” — 1945-ben Egerben mindösz- síze hót hónapon át jelent meg. Felelős szerkesztője: Ebergényi Tibor, felelős kiadója: dr. Négyessy Árpád volt. A Nemzedékek szerkesztői nagyon szerették volna közölni Radnóti két versét, az Alvó tábar-t és az A la recherche... címűt. Egy bori deportált hozta magával azt az újságot, amely először megjelentette a verseket, de az Alvó tábor 30. sora teljesen elmosódott a hajtogatástól. Kálnoky László 1945. februárjában Egerben tartózkodott. öt kérték meg pótolja a hiányzó sort. Kálnoky László személyesen is ismerte Radnótiit, biztosra vette, nem fog neheztelni ezért, hiszen a legfontosabb, hogy megjelenjen a verse. (Ekkor még nem tudtak Radnóti haláláról.) A két Radnóti költemény 1945-ben a Nemzedékek első évfolyamának 3. számában a 38. oldalon szerepelt: „Üzenet Borból” cím alatt. A vers 26—30. sora a temesvári Déli Hírlapban és valamennyi Radnóti-kötetben így szól: nem akarta „tisztázatlanul’ hagyni a kérdést, ezért írt róla a Kortárs. 1975. 5 számában Tavasz, virágok1, egy név és egyetlen dátum: Radnóti Miklós. 1909. május 5. Születésnap. amelyhez legméltóbb emlékezés, ha a költőt idézzük. Nagy Mariann könyvtáros Hetedik ecloga Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad tölgykerítés, barak oly lebegő, felszívja az este. Rabságunk keretét elereszti a lassú tekintet és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését. Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak, megtöretett testünket az álom, a szép szabadító oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor. Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok, Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra. Búvó otthoni táj! Ö, megvan-e még az az otthon? Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk? És aki jobbra nyöszörg, aki balra bever, hazatér-e? Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is? Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva, úgy írom itt a homályban a verset, mint ahogy élek, vaksin, hernyóként araszolhatván a papíron; zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra. Rémhírek és férgek közt él itt francia, lengyel, hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben, szétdarabolt, lázas test s mégis egy életet él itt, — jóbirt vár, szép asszony! szót, szabad emberi sorsot, s várja a véget, a sűrű homályba bukót, a csodákat. Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák ostroma meg-megújul, de a légysereg elnyugodott már. Este van, egy nappal rövidebb, lásd, újra a fogság és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra rásüt a hold s fényében a drótok újra feszülnek, s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben. Alszik a tábor, látod-e drága, susognak az álmok, horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már újra elalszik s fénylik aS arca. Csak én ülök ébren, féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod ize helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár. Lager Heidman, Zagubica fölött a begyekben 1944. jól. költemény. Este van, egy nappal rövidebb, lásd, újra a fogság és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra rásüt a hold s fényében a drótok újra feszülnek, s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben. Küzdelen önarckép (1970) Emberpár puttókkal I sontéspult előtt Dusán gubbasztott. Ivott. Vönö6 haja rágöndörödött fülére; bamba nevetéssel fogadott minden egyes szót, amit mostöhaapám, Gábor úr édesapja. Faterka mondott: — Azt mondta egyszer Ferenc Jóskának az egyik minisztere: „Kegyelmes uram! Nagyon panaszkodik a nép, jajgat, sír...” „Még egy kis adót rája!” — felelte a császár. így ment ez mindaddig Dusán, amíg egyszer azt nem mondta Ferenc Jóskának az a bizonyos minisztere: „Kegyelmes uram! örül a nép, táncol, iszik!” Erre a császár: „Most már nem szabad több adót kiróni rájuk, mert akkor nem fognak dolgozni.” Itt pedig mindenki úgy vedel. mintha mindent ingyen adódnák... Nem tudom, most mit mondana Ferencz Jóská. De azt én mondom neked. Dusán, jobban tennéd. ha legalább kisöpöméd ezt a helyiséget, másképp a főnökasszonytól nem kapsz ebédet. Az öreg Gábor nevetett, ő tudta, hogy min, kicsi, meg- görbülit ujjaival szaporán rakta a szódásüveget a söntéspultba. átvette a söröstől a sört, kitörölte a jégszekrény alját, össczeszed- te, a söröskupakokat, s mire . 'kiemelkedett felsőtesttel a sontéspult mögül, Dusán is megállapíthatta, hogy tökrészeg az öreg. Dusán nevetett, és esámpás lábával ki- tántorgott az utcára. Nemsokára, amikor visszajött, nagy hangon tiltakozni kezdett, hogy o bizony nem megy lovat hajtani még a németeknek se, ő paraszt és nem Iáhajcsár. (Amikor nem akaródzott Dusánnak lovat hajtani, akkor mindig azt mondta, ő paraszt.) Faterka ezen jót nevetett, mivel tudta, hogy Dusán el fog menni lovat hajtani, sőt. mi több, nem akar majd visz- szajönni amikor dolga végeztével jól leiitatják. Az öreg Gábor azt is tudta, hogy pontosan egy hét múlva Dusán tökrészegen ott fog ülni az ajtó melletti kis asztalnál, lehet, hogy lent a földön, egy fillér nélkül, soványan, szótlanul, és bambán. Az újságok az újság- tartókban a falra erősített fogasokbn lógtak. Arra nagyon ügyeltünk, hogy mindig a legfrissebb napilap legyen az újságtartófcban. Újabban többen a napilapok kedvéért jártak hozzánk. Főleg a reggeli órákban, munkakezdés előtt. Egy féldeci rum, vagy egy hosszúlépés mellett előidézhettek a kíváncsiak. Gábor úr sokat adott arra, hogy minél tájékozottabb közönség látogatta vendéglőnket. 1944 áprilisa szesztilalommal kezdődött. Na. nem egész napra szóló szesztilalom volt ez, csak; az esti órákra korlátozódott. — Mert Sztójai lett a miniszterelnök. Hát ez is jól kezdődik, kérem. Már kapkodunk, nem vitás — kezdte volna a beszélgetést Gábor úr az egyik újságolvasó civSIUel azon az áprilisi reggélen, amikor nem volt éppen szolgálatban a vasútnál; de a civil újságolvasó nem válaszolt. — Olvasta a mai lapban a kormánynyilatkozatot, kérem? — És gyorsan féldeci kevertet tett a vendég elé. hogy szóra bírja. — Köszönöm, nem iszom. — Még sose láttam nálunk. uram. Gábor Ervin vagyok — nyújtotta a kezét az idegen felé. — Hunyadi Ferenc vagyok — fogott kezet Gáborral az idegen újságolvasó, és Gábor úr csodálkozására szűnni nem akaró csuklásba és nevetésbe fogott. Erre Gábor úr fészkelődül kezdett és csak annyit tudott mondani: