Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-11 / 109. szám
Ijl Jf 11 NÉPÚJSÁG, 1984. május 11., péntek Alkotó tudomány Régi hagyomány, hogy minden év május elején megrendezik a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlését. Az idén Akadémiánk 159 éves története folyamán a 144. alkalommal kerül erre sor. Bár a közgyűlések legtöbbször úgynevezett munkaközgyűlések, amikor nem választanaik új tagokat, illetve tisztségviselőket, mégis kiemelkedő eseményt jelentenek a tudomány munkásai számára. Ilyenkor adják át az akadémiai díjakat a tudományban elért kimagasló teljesítményekért, megtárgyalják az elnöki és főtitkári előterjesztést az elmúlt év eredményeiről, gondjairól és döntenek a jövő feladatairól. A közgyűlés előtti napokban rendezik az osztályüléseket, illetve több osztály összevont ülését, amelyeken egy-egv központi téma köré csoportosulnak az előadások. A központi témák kiválasztása jól tükrözi, hogy melyek azok a problémák, amelyek részleteinek a megoldását, kutatását az Akadémia osztályai elsőrendű fontosságúaknak tartják. A társadalomtudományi témák közül a legnagyobb érdeklődés bizonyára a gazdasági reform és a társadalmi szerkezet elemzését kíséri. Kiemelt helyet kapnak a mezőgazdasági kutatási témák a takarmány termeléstől a biotechnikai alapkutatás hazai eredményeinek vizsgálatáig, s megvitatják ezek alkalmazási lehetőségét is. Nem kevésbé fontos az erősáramú ipar és az ásványi nyersanyagfelhasználás hazai helyzetének, kilátásainak elemzése. E felsorolás is tükrözi némiképp, hogy a témák jó része sorsdöntő fontosságú hazánk gazdasági-társadalmi helyzetének a minél pontosabb megismeréséhez, hiszen csak a jelen ismerete adhat alapot a jövő tervezéséhez. E témák olyanok, hogy valamilyen módon minden állampolgár, tehát az egész társadalom számára hasznot hozhatunk. De ez csak a jéghegy csúcsa. Hosszú, kitartó kutatómunkára van szükség ahhoz, hogy egy tudományos 'gondolatból válóban az embert közvetlenül érintő eredmény születhessék. És a tudomány természete olyan, hogy csak az ötletek viszonylag kis részéből válhat az iparban, a mezőgazdaságban, az orvostudományban, a közgazdaság-tudományiban gyorsan hasznos, átható új eredmény. A nehézség az. hogy a kutatás első szakaszában nem látható előre: melyik az a gondolat, amelyik sehova sem vezet, melyik az, amelyik már ma megvalósítható és melyik az, amelyik csak a közeli vagy távolabbi jövőben. Ez jelenti a tudománypolitikusok, tudományszervezők legnagyobb dilemmáját és felelősségét. A kutatás pénzbe, sok pénzbe kerül. Dönteni kell abban, hogy a gazdasági nehézségek miatt szűkös anyagiakat mire fordítsák. Csak azt támogassák-e. amelyek már ma hasznot hajt? De akkor a jövő lehetőségeit csorbítják. Ezt senki sem kívánhatja. Mi akkor a járható út? Nyilvánvalóan meg kell találni a helyes arányt a rövid távra alkalmazott kutatás és a hosszabb távon érvényesülő alapkutatás között. Mert bármekkorák is a jelen gazdasági nehézségei, nem mondhatunk le arról, hogy utódaink, megfelelő tudományos színvonalról indulhassanak a jövő problémáinak a megoldására! H. J. Szovjet filmművészek sajtótájékoztatója A hazánkban tartózkodó szovjet művészdelegáció szerdán sajtótájékoztatót tartott a budapesti Kossuth filmszínházban. Natalja Andrejcsenko, a Harctéri regény című To- dorovszkij-film egyik női főszereplője, Vlagyimir Naumov és Grigori) Csuh- raj filmrendezők, továbbá Nyikolaj Szumenov, a szovjet filmművészeti intézet osztályvezetője újságírók kérdéseire válaszolva elmondták: a Budapesten bemutatott Todorovszkij-film az egyes ember magánéletén keresztül tükrözi a nagy társadalmi kérdéseket, amelyeket a háború és az azt követő korszak vetett fel. Grigorij Csuhraj, a világhírű filmrendező egyebek között rámutatott, hogy Todorszkij filmje azokhoz az új alkotásokhoz tartozik, amelyek visszatérést jelentenek a szovjet filmművészet klasszikus irányzatához. A szovjet filmművészettel foglalkozó rendkívüli jelentőségű újabb határozattal kapcsolatban a szovjet vendégek hangsúlyozták: a dokumentum a szovjet filmművészet további fejlődését szolgálja. A BERZE GIMNÁZIUM 350 ÉVE (3/2.) A katedra két oldalán Dr. Csépe Györgyné Mező Anna: — Érdekes feladat volt a készülés Berecz Andrásné: — Fegyelmet, tartást kaptunk Hej jel László: — Egy percig sem haboztam... Egy gimnázium nem élhet történelemben. Lényege a mindenkori jelen: hamar eltelik a négy év, s a diákok kikerülnek az iskolapadból, továbbtanulnak, pályát választanak. Számukra az alapítástól eltelt 350 év parányi szeletkéje jelenti az alma matert, ha később visz- szajönnek, azokat az esztendőket keresik, saját ifjúságukat. Éppen ezért talán azok látják legjobban múlt, jelen és jövő találkozását, akik itt érettségiztek, majd tanárként tértek vissza. A tantestület több mint egynegyede ült valaha a katedra túlsó oldalán is, közülük hármat kértünk meg arra, beszéljen a Berze Nagy János Gimnáziumhoz fűződő kapcsolatáról. Hejjel László matematika—fizika szakos, dr. Csépe Györgyné Mező Anna nevelési igazgatóhelyettes és Berecz Andrásné magyar—német szakos pedagógus. Utóbbi a városi tanács elnökhelyettese is volt éveken át, így más szempontból is látta az ódon iskolát. Tanyáról jöttem — Hogyan emlékeznek diákkorukra, milyen hátteret adott a későbbi évekhez? — Annak idején tanyáról jöttem, megszeppent gyerek voltam — idézi föl a múltat Hejjel László. — A diákbecsület mintaképe lehettem ily módon, mégis, mély hangom miatt már az első alkalommal megjegyezte egyik tanárom: „Laci fiam, csak nem dohányzol.De hamar elszállt a megilletődés: a hangulat, a jókedv magával ragadott. Osztályunk a maiaktól eltérően csak fiúkból állt, s igen rosszhírű volt. Mit mondjak? A fiatalabb tanárok nem szívesen. merészkedtek be hozzánk. Mégis, most a szombati találkozón majdnem mindnyájan összegyűlünk. Éppen húsz esztendővel ezelőtt érettségiztünk. — Mi pedig harminc esztendeje — veszi át a szót Berecz Andrásné. — Az ötvenes években jártunk iskolába, bizony ez nem volt könnyű időszak. Másfajta diákéletünk volt, mint a mostanaiaknak. Égy háborút megélt nemzedékből származtunk, tanáraink pedig felnőtt fejjel mentek keresztül a szörnyűségeken. Sokat köszönhetünk nekik, kimagasló egyéniségek voltak közöttük. Ráadásul valameny- nyien férfiak. Fegyelmet, tartást kaptunk tőlük. Sorsközösségben — Miért jöttek vissza, mi vonzotta a volt diákokat a városhoz és az iskolához? — Amikor végzős voltam — válaszol Hejjel László — megkeresett dr. Fülöp Lajos, az akkori igazgató. Ismertük egymást, s ő azt mondta: szükség van rád, van állás. Egy percig sem haboztam, mert megszerettem az iskolát. Nem bántam meg a döntésemet, ugyanis felismertem: jellegzetessége, a demokratizmus jó alapot teremt a munkához. Nem is szólva arról, hogy a diákok többsége szereti a matematikát. — Kifejezetten a szüleim kérésére jöttem haza Gyöngyösre — mondja Berecz Andrásné. — Akkoriban még számtalan hely kínálkozott országszerte. Nem is itt kezdtem, hanem a káli gimnáziumban. Majd amikor Gyöngyösre kerültem, különös volt számomra, hogy azokkal tanítottam egy tantestületben, akiket annyira tiszteltem: a nagy öregekkel. Sokféle feladatom volt, ahogy intézményünk is változó körülmények között dolgozott. Igazgatója 1977 januárjában lettem a gimnáziumnak. Majd következett néhány esztendő a városi tanácsnál. Úgyhogy és többször Is visszatértem. Számomra a tanítás a nagy szerelem, itt is akarok maradni, sorsközösséget vállalok a pályával és kollégáimmal. Ügy szoktam mondani: sírva mentem el és mosolyogva jöttem vissza. Út a történelemben — A jubileumi évben miként látják az ódon gimnáziumot, a hagyományőrzést, a nemzedékek kapcsolódását? — A Berze gimnázium mindenképpen a Mátra vidék egyik kulturális központja — folytatja Berecz- né. — Az eltelt időszakokban mindenütt ott voltak tanárai, diákjai, ahol szükség volt rájuk. A nyitottságot látom alma materünk legnagyobb erényének, mindig benne volt az újra és a korszerűre való hajlam. Ezt bizonyította például legutóbb, hogy elsők között tértünk át a vertikális KISZ- alapszervezetek útjára, itt folyt az új tantervek körül a vita, vagy az integrált természettudományi oktatást is e falak között próbálták ki. A diákok természetes módon a mindennapokban élnek, s onnan nehezen ragadhatok ki. De minden mai fontos esemény hozzásorakozik a régi tényékhez. Mások ma a tanulóink, mint évtizedekkel, vagy évszázadokkal ezelőtt, újfajta kapcsolatokban, közösségekben élnek. Mégis úgy tartom, — s a városi tanács elnökhelyetteseként is ez volt a véleményem — méltó ma is az intézmény, hogy tisztelegjen az elődök előtt. Szerencsés az is, hogy egybeesik az iskola alapításának megünneplése Gyöngyös 650. évfordulójával, mert mindig is a város polgárainak akaratától függött a léte, s az itt élők mindig is magukénak tudták az iskolát. — Nagyon szép és érdekes feladat volt számunkra a jubileumra való készülés — veszi át a szót dr. Csépe Györgyné Mező Anna. — Hosszú utat kellett bejárnunk a történelemben, s ha felfedeztünk valamit, nagy örömmel adtuk tovább tanártársainknak. A diákok is lelkesedéssel készültek:, egy részük számára igen nagy elfoglaltságot jelentett az ünnep. De valamennyien kaptak valamilyen feladatot, ha kisebbeket is. Ezt a három napot — míg az események össziesűrűsödnek — próbák, gyakorlatok sora előzte meg. Mindannyiunk számára sokat jeLent az évforduló. ★ Még másokat is megszólaltathattunk volna azok közül, akik egy személyben neveltjei és nevelői a gimnáziumnak, de úgy érezzük: ez a néhány vélemény is tükrözi a kötődés okait. A „nagy öregek” hagyatékát így viszik tovább az utódok, ahogy annak idején a nevezetes, legendás tanárok is hozták magukkal az iskola ősi szellemét. Gábor László Nagy emberek — kis történetek Mark Twain, a levélíró Mark Twain, a híres amerikai író, amikor valamelyik könyvén dolgozott, nem volt kapható arra, hogy levelet írjon. Barátai ismerték ezt a tulajdonságát, de néha felmerült mégis olyan kérdés, amelyre sürgős választ kellett kérni az írótól. Egyik kollégája és barátja szintén abba a helyzetbe került, hogy írnia kellett híres írótársának. Aztán hetekig várt a válaszra — hiába. Végre néma figyelmeztetésképpen küldött neki egv üres levélpapírt meg egy bélyeget. Minap táviratot kapott' Mark Twam-tól a következő szöveggel: „A papírt és a bélyeget megkaptam, de a boríték hiányzik.” Shaw és a növényevés G. B. Shaw, a világhírű angol iró, sok írásaiban tett hitet a vegetáriánus táplálkozás mellett. Egyszer szanatóriumi ápolásra szorult, és az orvos, aki ismerte a nagy író elveit művei alapján, diétára fogta, és egy ízben zöldséggel töltött hasét kapott. Shaw elfintorította az orrát és így szólt: — Ilyet ír az ember, de nem eszik ilyet !... Dumas és hitelezői Alexandre Dumas, a hires francia regényíró igen köny- nyelrnű volt, és ezért gyakran pénzzavarba került. úgyhogy sok hitelezője gyűlt össze. Egyszer egyik nőtársával sétálgatott a Bois de Boulogne-ban, amikor egy angol úrral találkoztak, akit nemrégen mutattak be Du- mías-nak. Hosszabban elbeszélgettek, és az angolnak láthatólag az volt a célja, hogy megtudja Dumas lakcímét, és alkalomadtán vizitelhessen nála. Azonban a regényíró igen diplomatikusan ki tudta kerülni, hogy lakcímét megadja. Végül is elváltak, és Dumas tovább- sétált írótársával. — Nlagyon érdekelne, hogy miért nem mondtad meg ennek az úrnak a címedet — érdeklődött Dumáinál. — Tudtommal nem hiteleződ. — Az igaz — felelte Dumas egykedvűen —. de még lehet. Mozart és a kezdő zeneszerző Mozartot bécsi tartózkodása alatt felkereste egy kezdő zeneszerző. A mester éppen a Varázsfuvola című operáját komponálta, éjjelnappal lázasan dolgozott, ezért nem vette jónéven, ha látogatók zavarták, — Mi kell, barátom ? — kérdezte türelmetlenül. — Kérem, mester, azért jöttem, hogy megkérdezzem, hogyan kell zenét szerezni — tette föl a furcsa kérdést a ..szépreményű” zeneszerző-jelölt. Mozart elmosolyodott a naiv kérdésen, és csöndes humorral válaszolta: — Sajnos, nem tudom, mert még én sem kérdeztem meg senkitől. Szomorú költözködés Mark Twain pályája kezdetén nagyon szegény volt. Egyszer találkozott az utcán egy hölggyel, aki szívesen pártfogolt fiatal tehetségekét. A hölgynek feltűnt,. hogy Mark Twain szivarskatulyáit visz a hóna alatt, és bizony meglehetősen kopottan van öltözve. Nyájasan meg is kérdezte a hölgy, a szivardobozra mutatva : — Mondja, kedves barátom. mit sétáltat ott abban a dobozban? Mark Twain a dobozra nézett, és kissé rezignál tan válaszolta: — Ó, semmit... Csak költözködöm. A szenvedélyes detektivregény-olvasó Edgar Wallace, a híres angol detektívregény-író Párizsiba érkezett. Amikor a hordár felvette a poggyászát a kocsira, és megkapta a borravalóját, levette a sapkáját. és így szólt: — Köszönöm szépen. Wallace úr! — Honnan ismer maga engem? — kérdezte meglepetve az író. — Elolvastam az összes regényét, és megtanultam belőlük, hogy mindent megfigyeljek, és a látottakból levonjam a következtetést. Ma benne van az újságokban, hogy ön Londonból Párizsba érkezik. Amint kiszállt a vonatból, azonnal megláttam, hogy ön tipikus angol, mert rövid pipát szív. — És ez az egésze amiről megismert? — Nem. nemcsak ez — felelte a hordár. — A bőröndjén rajta van a névjegye. Összegyűjtötte: Stenczer Ferenc Az ódon iskolacsengő, felirata: „Adományozta az, ki az órákon csupán a csengetésre figyelt”. (Fotó: Köhidi Imre)
