Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-06 / 105. szám

MINDENNAPI NYELVÜNK Randalírozik A címbeli szóalakkal kap. csolatban szótárainkban ez a minősítés olvasható: a bi­zalmas társalgási nyelv sza­va. Sajnos, éppen napjaink­ban tapasztalhatjuk, hogy a randalíroz, randalírozó, ran- dalírozás, nyelvi formák egy­re gyakrabban jutnak sze­rephez a sajtó hasábjain is a nem éppen kívánatos ma­gatartási formák és viselke­dési módok jelzésére és megnevezésére. Hogy milyen beszédhely­zetekben és szövegösszefüg. gésekben, arról, ez a példa­tárunk bizonykodik: „össze­vagdosott padok, asztalok, fölborított szeméttárolók jel­zik a magukról megfeledke­zett emberek kultúrálatlan viselkedését, randalírozását" (Népszabadság, 1983. nov. 10.). — „Az angol szurkolók Luxemburgban behatoltak az öregek otthonába is, és ott is folytatták a randalírozást” (Népújság, 1983. nov. 18.). — „Sokan emlékeznek a része, gén randalírozó fiatalember­re” (Népszabadság, 1983. nov. 20.). — „Igyekszünk vissza­szorítani a randalírozó csö­ves fiatalokat a rendőri be­avatkozás és a pszichológiai pátyolgatás ellentmondásos keverékeivel” (Élet és Iro­dalom, 1984. márc. 23.). — „Hathatós intézkedést köve­telnek az alkohol hatása alatt gátlástalanul randalíro­zó lakótársak megfékezésé­re” (Magyar Nemzet, 1984. ápr. 7.). — „Nincs baj a ma­gyar turistákkal, nem ran­dalíroznak” (Magyar Hírlap, Képes Melléklet, 1984. ápr. 7.). — „A lakások kicsik, ott nem lehet randalírozni” (Nők Lapja, 1984. 14. sz.). Hogy bizonyos nyelvhasz­nálati fprroák valóban a tár­sadalmi érvényű gyakorlat hiteles tükörképei, a felso­rakoztatott szövegrészietek is tanúsítják. Nem véletlenül jutott nyelvi szerephez a randaliroz(ik) ige és szócsa­ládja. A német nyelvből át­vett szó azonban éppen nap­jainkban mintha divatozóvá kezdene válni, s ennek két következménye is mutatko­zik. Egyrészt több rokon ér­telmi nyelvi formát háttérbe szorít, másrészt éppen ezál­tal elszürkül a nyelvi formá­lás is. Pedig az elítélendő visel­kedési módok árnyaltabb megnevezésére van lehetősé­günk a válogatásra. Ez a rokon értelmi szósor is ezt bizonyítja: garázdálkodik, féktelenkedik, kötekedik, erőszakoskodik, rakoncátlant kodik, gonoszkodik, dühöng, duhajkodik, izgágáskodik, rongál, huligánkodik, bot­rányosan viselkedik stb. Az 1800-as években a di­áknyelvben tűnt fel először a randalíroz szó e jelen­tésváltozatokkal : lármázik, féktelenül mulatozik, hant goskodik, csapkod stb. Dé a szertelenségnek, a botrá­nyos viselkedésnek megne­vezésére szolgáló randalíro­zik szó, mai jelentéstartal­ma és használati értéke már egyértelműen a rosszalló nyelvi forma minősítést ér­demelte ki. Dr. Bakos József Spanyolországban Forgatják a Yermát Spanyolországban forgat a Gyöngyössy Imre—Kabáy Barna rendezőpáros. A Jób lázadásának alkotói most Garcia Lorca: Yerma című művét filmesítik meg Gud- run Landgrebe, neves nyu­gatnémet színésznő főszerep­lésével. A produkcióiban sze­repet vállalt Sulyok Mária is, s játéklehetőséget kapott Kovács Titusz, Paudits Bé­la. Zenthe Ferenc. A felvé­telek PampBneirában — a Sierra Névadóban — 2 ezer méter magasságban készül­nek. A magyar stáb június vé­géig tartózkodik Spanyolor­szágban. (MTI) Dráma, bő lére eresztve Gyertek el a névnapomra Barokk-zene Gyöngyösön Karinthy Ferenc legjobb íróink egyike. Tehetségével egészségesen ötvöződik a va­lóságfeltárás szenvedélye, a szókimondás keménysége. Házszentelő című drámá­jában, szinte maradéktalanul felbukkannak ezek a rangos erények. Az alkotó érzéke­nyen reagál társadalmunk ellentmondásaira, elítéli a helyi vezetők — sajnos ilyesmi is előfordult — elv­telen összefonódását, alkal­mankénti túlkapásait, s arra figyelmeztet — méghozzá hatásos formában —, hogy a vétkeseknek előbb vagy utóhb, de fizetniük kelti szándékosan, korrupt mód­ra leleplezett hibáikért. Az izgalmas, a közérdekű témát fordulatos, lendülete­sen ívelő cselekmény kereté­ben, remekül megmintázott jellemek felvonultatásával, vérbő konfliktusokkal fű­szerezve tálalta a szerző. Ezekre az értékekre fi­gyelt fel Fdbri Zoltán ren­dező, emiatt készített fil­met a darabból. A tisztelet­re méltó szándék a kivite­lezés során azonban több­szörösen csorbát szenvedett. A stáb karmestere forgató- köyvíráskor — nem kellett volna vállalnia ezt a szerep­kört — bő lére eresztette a sztorit, s olyan mozzana­tokat is felvillantott, ki­emelt, amelyek teljesen fe­leslegesek. Ezek nemcsak a tempót lassítják, nemcsak az unalommal riasztanak, ha­nem rádöbbentenek az alap­munkában is felsejlő bakik­ra. Színes, magyar film Berzenkedünk a túlzott ál­talánosítás miatt. Joggal, hi­szen a különböző szinten tevékenykedő főnökök zöme elsősorban képességeinek, ér­demeinek köszönheti pozí­cióját, s csak kisebb hánya­duk válik renegáttá, az élet kézzelfogható örömeinek gát­lástalan hajszolójává. Az se igaz, hogy a képzeletbeli kisváros újsütetű főnökei maffiaszilárdságú szövetség­be tömöTüXhetnek, s ez sen­kit nem zavar, s csak egy ambiciózus, fiatal, tehát igen tapasztalatlan újságírónőt, aki természetesen kinyomoz­za a bűnügy szándékosan összekuszált szálait. A zsur­naliszta világ bemutatása felszínes, naiv mozzanatok­ban bővelkedő. Ezt — többek között — e sorok írója is hitelesítheti élményeinek so­rozatával. A munkásmozgalmi múlt­tal rendelkező, a hrancsból kilógó vasműigazgató papi­rosízű karakter, holott ő lenne a ’kulcsszemélyiség. Némileg ilyen lánya, s an­nak egzaltált szeretője, aki­re Bíró László tehetetlen dühében rálő, ám ■ ez az egyenesnek feltüntetett, ez a tisztakezű ember nem meri vállalni tettének követkéz1 ményeit, s beleegyezik abba, hogy barátai sikeresnek lát­szó akciót indítsanak meg­mentéséért. Fábri nem érezte ezeket a buktatókat, őt a kétségkí­vül színvonalas társadalmi „látlelet”, annak művészi ér­zékeltetése ragadta meg, s eszébe sem jutott, hogy eh­hez az ékkőhöz megfelelő foglalat szükségeltetik. Az adaptáció ezért lett vontatott, hosszúra nyújtott a nézőnek emiatt jutott ide­je a vetítés közbeni töpren­gésre, mérlegelésre. Más szóval: kiestünk a já­tékból, nem részeseivé, ha­nem hűvös, mértéktartó szemlé lelőivé váltunk. Így. ekként nyugtáztuk a sikerre utaló jegyeket is. A kitűnően megválogatott szí­nészek többsége nem pen­zumot teljesített, hanem hús-vér alakokat jelenített meg. Különösképp Kállai Fe­renc, Inke László és Benkő Gyula remekelt. Piros Ildikó az újságírónő szerepkörében nem véletle­nül bizonytalankodott. Az áldozatot alakító Mácsai Pál — s ezért nem elsősorban ó a ludas — semmire se ment a rábízott a hevenyészetten felvázolt karakterrel. Az egyes előadások előtt aligha lesz közelharc a je­gyekért, mégsem csalódnak azok, akik mégnézik ezt az egészében tanulságos, él­vezhető, gondolatgazdag fil­met, amelyet elsősorban Karinthy írói erényei men­tettek meg a teljesen kö­zömbös fogadtatástól, hiszen ezek a celluloidszalagon is érvényesültek. Kár, hogy nem hiányta­lanul. .. Pécsi István Teszi mindenki, amit te­het a város jubileumi éve alkalmából Gyöngyösön. így a zeneiskola arra vállalko­zót, hogy volt növendékeit hazahívja, adjanak hangver­senyt, mutassák meg, mire vitték emberi és művészi pályafutásuk során. Jó és dicséretes a szán­dék, és hogy a megvalósí­tás miatt sem kell piron­kodniuk a rendezőknek, bi­zonyította ezt a legutóbbi koncert, amelyen Kakuk Balázs játéka aratott sikert. Viola dia gamba szólt a vonója alatt. Aki valameny- nyire is jártas a zenében, jól tudja, hogy ez a hang­szer a mai gordonka ősének tekinthető. Az első látásra nagyon hasonlít rá. De ha megszólal... igen, a hangja egészen más. A húrozása is. A művész játéka is más­féle eszközökre támaszkodik. Ebből a többféle különbö­zésből áll össze a lényeg: a hangverseny közönsége va­lósággal visszarepült az idő­ben, és a barokkra jellem­ző hangulatban élvezhette a több évszázaddal korábbi művek sajátos dallamvilágát, az akkori muzsikálás jel­lemző vonásait. A gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium 1984-ben, fennállásának 350. évfordu­lóján emlékkönyvet adott ki. A gyűjtemény tartalmazza a Róbert Károlytól szárma­zó, a településnek városi rangot adományozó okleve­let, a városnak, a ferences kolostoriból lett műemlék könyvtárnak a históriáját. Megtalálható benne az is­kola története, az államosí­tás és a jelenlegi élet leírá­sa. A neves egykori diákok­ról pályarajzokat közöl. Ezek a tanulmányok a XIX. század elejétől átfog­ják a magyar művelődés- történetet. A volt növendék Bugát Pál, Török Ignác, Bajza József, Vachott Sán­dor, Nagy Ignác, Vahot Im­re, Spetykó Gáspár, Zalát József, Berze Nagy János, Galamb Sándor, Duke sz Artur emlékét idézve szó esik az orvosi szaknyelv ki­alakulásáról, a múlt századi ka tonakarrierről, a reform­kori irodalmi élet kulissza­Nagy sikert aratott Ko­dályáé Péczeli Sarolta. Szép hangja, magas technikai színvonala azoknak okozha­tott meglepetést, akik csak névről ismerték, de még nem hallották hangverse­nyen. Sokszor arra mutatunk hajlamosságot, hogy a kísé­rő zenészt, esetünkben a csemballót megszólaltató Horváth Anikót csak egyet­len mellékmondat erejéig említsük meg. Mintha meg­feledkeznénk arról, hogy aki „kísér”, önálló teljesítményt nyújt. Ronthat is, jobbíthat is. Most partnerként volt jelen, és zenélt együtt a társakkal. Csak dicsérni lehet azt is. aki ennek a műsornak a megszerkesztéséért fára­dozott. Nem tudom megáll­ni, hogy még egy megjegy­zést tegyek. Ez pedig a kö­zönségről szól. Azokról, akik zsúfolásig megtöltötték a zeneiskola kamaratermét, és jelenlétükkel is segítették kialakítani azt a zenei han­gulatot, amely ennek a nem mindennapi hangversenynek a jellemtó sajátossága volt és lett. tés módszereiről is. A tanári arcképcsarnok is a históriát idézi. Az első írás hőse, Vágó Ferenc 1848- ban honvédtiszt volt. Meg­járta lsaszeget, Nagysallót, Budát, a szabadságharc után lépett a ferences rendbe, s paptanárként húsz évig ve­zette az iskolát. A töhbi ki­váló oktatóról is megemlé­kezik a kiadvány. Az emlékkönyv — mely­nek szerkesztői Márta Fe­renc, dr. Fűlőp Lajos, Tóth Sándor, dr. Csépe Györgyné és Berecz Endréné — gon­dosan megírt, nagy szakér­telemről tanúskodik. A seb­tében összehordott jubileu­mi kiadványokkal szemben alapos munka. Egyszerre mutatja be a tájegység, a város, a kultúra és a ma­gyarság történelmének egy figyelmet érdemlő fejezetét. Dr. Sipos Lajos egyetemi docens (g. mól-) Háromszázötven éves iskola Emlékkönyv a jubileumra titkairól és a népmesegyűj­Hagyatékok Szómbaveszem az örök- ' ségem, amit áldott emlé­kű anyám hagyott rám. Úgy első hallásra nem tű­nik soknak, mégis mérhe­tetlenül nagy. Ha egyszer úgy igazán összeszámolnám pénzbeli értékét... Vegyük csak sorra. Ügy ötesztendőske lehettem, mikor egy kora őszi dél­utánon behívott a kertből: „gyére csak kislányom, gondoltam én valamit”. Megmosatta a kezem, tisz­ta köténykiét kötött elém, kezembe adott két kötőtűt, meg egy gombolyagot. S attól kezdve hetenként kétszer délutánonként ott ültem mellette, s míg ő hajtotta a varrógépét, én küszködtem a kötőtűkkel, melyek sehogy sem akar­tak engedelmeskedni, a szemekkel, melyek orvul lecsusszantak a tűkről. Te jó ég! Ki gondolta volna addig, hogy mily gonoszul gubancos tud lenni a fo­nal. Könnyeimen keresztül néha alig láttam a kötni- valót, irigyeltem a bátyái­mat, akiknek nem kell ilyesmivel bajlódnánk. Az­tán egyszen, magam sem tudom, hogyan, és mikor­tól, engedelmesen mozog­tak kezemben a tűk, már nem csúfoskodott velem a gombolyag. Hát így kezd­tem el. Azóta már se sze­ri, se száma a megkötött kisebb és nagyobb puló­vereknek, mellényeknek, szoknyáknak, amiket sok­szor csak úgy szórakozás­ból megkötöttem, meghor- goltam. Már jócskán elemista voltam, amikor anyám va­sárnap délelőttönként ki­hívott a konyhába, kuktá­nak. Először csak magya­rázta megmutatta, aztán később rám is hagyta a tennivalókat. Egy lány tudjon főzni, mondogatta. s én nagyon büszke voltam arra, hogy tizenkét eszten­dős koromban már a sa­ját magam főzte ebédet tálalhattam a család elé. Kicsit leütve a fejem, ár­gus szemekkel figyeltem, apám és a bátyáim szed­nek-e még egyszer? Ették, kis mosoly bujkált a szá­juk szögletében, — No tóm, hogy megnőtt a mi lányunk, — mondta apám. Iskoláim következő ál­lomása a varrás volt. Ele­inte csak tisztáztam, fér- celtem, később a szoknyát, a blúzt is összeállíthattam. Azután féltve őrzött gépé­hez is odaengedett. És vettük sorjába, amit kellett. Megtanultam, hogy a kedd nem azért a nagy­mosás napja, mert a te­remtéskor így döntöttek felőle, hanem azért, mert valamilyen rendszer kell a házimunkában is. S ugyan­így megvan az ideje a nagytakarításnak, a mesze­lésnek. Ma már csupa szép em­lék. Ezernyi hasznos tudo­mány. De akkoriban mit tagadjam, előfordult, hogy sírásra állt a szám, s ha­ragudtam, miért kell mind­ezt csinálnom, amikor odakinn hétágra süt a nap. Jó néháriy év elszállt a fejem felett, mire felfog­tam, krajcáros gondokkal küszködő anyám mily nagy örökséget hagyott rám. amikor beavatott a titokba, melynek tudója kell legyen minden asz- szony. Azon gondolkozom, hogy a mindennapi rohanásban, amikor szaladunk a ko­csi, a kert, a nyaraló után, s mondogatjuk, mindent a gyerekért, vajon mindez­zel együtt hagyunk-e rá oly értékeket, mint amit reánk testáltak bdldog em­lékű eleink. Deák Rózsi Nemzetiségi nyelvoktatás A nyelvoktató iskolák to­vábbfejlesztéseként a követ­kező években a nemzetiségi területeken úgynevezett két­nyelvű oktatást vezetnek be. Az alsó tagozatban a kör­nyezetismeretet. az ének-ze­nét, a későbbiekben pedig a felső tagozaton a történe­lem és a földrajz tananya­gának egyes témáit nemze­tiségi nyelven tanítják. Ar­ra .törekszenek, hogy az anyanyelv a tanórán és az iskolán kívüli nevelésben is jelentős szerepet kapjon. A tapasztalatokat felhasz­nálva — a nemzetiségi szö­vetségekkel összefogva — az Országos Pedagógiai Intézet­ben folyamatosan kidolgoz­zák az új tanterveket és új tankönyveket készítenek a kétnyelvű iskolák számára. Az új oktatási formát fo­kozatosan kívánják elter­jeszteni. A következő tan­években csak azokban az is­kolákban vezetik be. ahol a feltételek már adottak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents