Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-30 / 125. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1984. május 30., szerda Megkérdeztük Király István akadémikust Miért nem olvasmányos a mai irodaiam? Király István akadémikus nemrégiben Egerben tartott előadást Ady Endre költészetéről, s ebben nagy teret szentelt a költőóriás közéletiségének is. A programot követően a társadalom és az irodalom kapcsolatáról beszélgettünk a közismert irodalomtörténészszel, aki könyvet is írt e témáról. Emellett a Mikszáth- ról és az Adyról készített monográfiája tette ismertté az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanárának nevét. — Hazánkban az irodalom mindig is többet jelentett íróasztal melletti munkánál. Íróink, költőink közéleti szereplést is vállaltak. A 70-es évektől — úgy tűnik — a fiatalabb generáció nem teljesíti ezt a küldetést, műveikben inkább az egyéni élet kérdéseit vizsgálják. Az idősebb nemzedék ma is a társadalmi elkötelezettség jegyében dolgozik, Cserestől Csoóriig, Garai Gábortól Ladányiig. Az viszont igaz, hogy az újabb nemzedéknél uralkodóvá válik egy másfajta magatartás, s a nagy társadalmi kérdéseik helyett az individuummal foglalkoznak. Véleményem szerint Tandori Dezsőn keresztül lehet a legjobban megmutatni, hogy mi ennek ,az új attitűdnek a lényegi tartalma. Benne van az az érzés, hogy az előző nemzedékek a világot, a társadalom egészét megváltoztatni akarva nem tudtak eredményt elérni. Ez a kiábrándultság érződik a fiatalok műveiben is. De felfedezhető munkásságukban pozitív mozzanat is. Ügy gondolják: ha a társadalmat nem is tudom a magam képére formálni, legalább az életemet tegyem széppé. Tandori jellemző hőse a Felügyelő, akinek feladata, hogy vigyázzon a körülötte lévő dolgokra. Erezzen felelősséget mindenért, amivel együtt él. Ez az etikai felelősségérzés nagy figyelmeztetés számunkra, akik elsődlegesen társadalomban gondolkodunk: az egyén tisztelete, a másik ember becsülése nagyon fontos. Érték — inkognitóban — Nehéz volna általánosság ban megrajzolni az új írói magatartás körvonalait. Mindenesetre egy másik kimagasló egyéniség Esterházy Péter gondolkodás- módja más tőről fakadhat... — Híressé vált Termeléss- si kisregényének négy szférája van. A külső, a termelési rész, ahol az üzemről beszél. Ez a leggúnyosabb, legszarkasztikusabb. Minél kisebb közösségekről szól, annál inkább csökken a gúny. A futballcsapat ábrázolása már csak ironikus. Csöndes, szerető humorral nézi a szűkebb kört, a családot, de már halálos komolysággal beszél a belsőbe rejtett értékekről. Az ő esetében a dezillúziót érzem meghatározónak. Az a nemzedék szólal meg általa, amelyik úgy érzi, hogy nem sikerült az előző generáció vágya, az, hogy külső cselekvés révén hozzanak létre egy szép világot. Ami viszont döntő: nem adja fel az értékeket, csak a belsőbe, „inkognitóba” rejti. Ugyanazokban a dolgokban hisz mint mi, . de úgy érzi, hogy az csak leg- belül valósítható meg... Itt van a párbeszédnek a lehetősége ezekkel a reprezentánsokkal, mert azonos értékrendszerben gondolkodunk és ez lehetővé teszi a vitát, hogy meggyőzzük őket arról: ezeket az értékeket a társadalomban valósítsák meg. — Tehát elképzelhető, hogy ők is visszafordulnak a közélet felé? — Vitázom azzal, hogy egyáltalán elfordultak volna. Az az igényesség, amely műveikből árad, közéleti erő. Az írók akarata ellenére is közéletet formáló. Meggyőződésem, hogy nemcsak gazdasági szinten fontos az érdekek kielégítése. A fiatal alkotók példája arra is figyelmeztet, hogy az etikai igényesség sem hagyható figyelmen kívül. Ezért helyes odafigyelni a fiatal írókra, akiknek munkássága a maga „antiközéletiségével” is közéleti. A közérthetőség is fontos — Sokan nem szívesen fogadják ezeket az irodalmi alkotásokat. Érthetetlennek, rejtvénynek minősítik... — Az íróknak jobban el kellene gondolkodniuk azon: a maguk tisztaságigénye ne váljék nyelvi elkülönüléssé. Nagyobb erőfeszítéseket kellene tenniük ahhoz, hogy közérthetőek legyenek. Ügy tűnik, nem akarnak megküzdeni az olvasóért. Tandorival — akit barátomnak érzek —, sokat vitatkozom: többet kellene tennie azért, hogy az olvasó áttörhessen üzenetéhez. Adalékok az új embereszményhez — Elképzelhető, hogy kortársakként nem tudjuk megfelelően megítélni az alkotásokat, s az utókor majd megfejti? — Meggyőződésem, hogy Tandori olyat is észrevesz, amelyet egyelőre sokan nem érzünk. Engem ő figyelmeztetett arra: átfogalmazhatnánk a bennünk élő ember- modellt — a prometheuszi eszményt, a harcoló embert — a század új kívánalmai szerint. A természettel folytatott harcról beszélünk, de a környezetszennyeződés azt igazolja, nemcsak harcolni, együtt is kell vele élni. Tandori veréb-történeteiben valahol ott rejtőzik ennek a másfajta emberségnek az igénye, amely a szocialista eszménnyel ötvözhető vonás lehetne. — Nyilván akadnak a fiatalabb korosztály tagjai között olyanok, akik továbbra is a közérthető nyelvet használják, s a legszélesebb tömegekhez szólnak. Veszít-e rangjából munkásságuk amiatt, hogy így írnak? — Egyetlen dolog miatt nem állítom szembe a két irányzatot: a szintézisük előre visz. Mindezek mellett azonban a magyar irodalomnak azt a vonalát érzem változatlanul a legfontosabbnak, amelyet József Attila, Illyés Gyula, Németh László, Nagy László és Juhász Ferenc képvisel. Mégis észre kell vennünk; a fiatalok kísérleteiben nemcsak negatívumok találhatók, s el kell gondolkoznunk azon, hogy munkáik milyen értékeket takarnak. Homa János így látom a világot Nemzetközi pályázat ifjú képzőművészeknek A szovjet gyermekújság, a Pionyerszkaja Pravda ismét nemzeitközi képzőművészeti pályázatra invitálja a világ gvermekéit. Minden 5 és 16 év közötti kisfiú és kislány a földgolyó bármely pontjáról résztvevője lehet a seregszemlének. Az ifjú tehetségek alkotópályázatát már ötödik alkalommal rendezik meg. A megelő- zőek igen rangos szemlék voltak. így például az 1980-as moszkvai olimpiát közvetlenül megelőző felhívásra 75 országból 350 ezer rajz érkezett. „A Nemzetközi pályázat szervezésével azt szeretnénk elérni, hogy a Föld gyermekei jobban megismerjék egymást, és szoros barátságot kössenek” — mondja a Pionyerszkaja Pravda főszerkesztője, Olga Grekova. — Azt akarjuk, hogy a gyerekek is kivegyék résizüket a békéért, szabadságért, és a haladásért folyó küzdelemből, a világ népeinek érdekében.” A pályázat feltételei egyszerűek. Minden gyerek 10 munkát küldhet be. Iskolák vagy más közösségek 60 munkát küldhetnek. Ezek lehetnek rajzok, szobrok, vagy az alkalmazott művészet alkotásai. A pályázat jelmondata — ,,Igy látom a világot”. Tehát a művek témája sincs megszabva. A beküldés utolsó határideje — 1984. november elseje. Ezt követően a tekintélyes zsűri kiválasztja a legjobb müveket, melyekből 1985 tavaszán Moszkvában kiállítást rendeznek. Kétszáz ifjú alkotó között osztanak ki érmeket, de mindenki kap oklevelet, katalógust, és emlékjelvényt. Radnótiillusztrációk Csütörtökön kiállítás nyílik a Petőfi Irodalmi Múzeumban annak a grafikai pályázatnak az anyagából, amelyet a múzeum, a Művelődési Minisztérium, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, a Képző- és Iparművészeti Szövetség Lektorátusa és a KISZ Központi Bizottsága közösen hirdetett meg Radnóti Miklós születésének 75. évfordulója alkalmából. A kiállításon 31 alkotó 45 művét mutatják be, a grafikai alkotások túlnyomó többbsége Radnóti-vers illusztrációja. (MTI) A színház a XIX. századi képzőművészetben v isitmi szt.mu O.VS YÍTiO.VUiiií A Nemzeti Színház 1837-ben teljes mértékben közadakozásból épfiit Érdemes felkeresni a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban a monodró- maszemlével egyidőben megnyílt színháztörténeti kiállítást: régvolt, ma már legendává nemesült színészek válnak ismerőssé. És felébrednek a kérdések: a ma képzőművészete számára rang-e megörökíteni egy Soós Imrét, egy Lati— navies Zoltánt, egy Honfhy Hannát? A színészből mi is a maradandó? Marastoni József: Egressy Gábor. Nemcsak Hamlet volt, de rendező, elméletíró, sőt az első színitanoda tanára is Suhandy György: Blaha Lujza. Az első igazi „sztár” a népszínművekben vált a nemzet csalogányává Marastoni József: A debreceni színház elsőbbrendű tagjai 4%sszetartó, nagy csalá- dumkban szüntelenül az - őszinteségről beszélünk. Leszögezzük, hogy ez velünk született tulajdonság. Családunk felnövekvő tagjainak állandóan megmutatjuk azt az ereklyét, mely rézműves dédapánktól maradt ránk. Az ereklye nem más. mint egy tepsi, melyre a család jelmondata van vésve: Ne rejts-rejtegess semmit! Hogyan beszélgetünk a mi meghitt családunkban ? Teljesen nyíltan. Gyakran teszünk őszinte megnyilatkozásokat, melyekhez általában mindig bizonyos magyarázatok is társulnak. A családfő szereti kihangsúlyozni : — Bár nincs és nem is lehet titkunk egymás előtt, ragaszkodom hozzá, hogy tötokbban maradjon a fizetésem. Erre föltétlenül szükség vám, mert ha tudnátok, egyik tek -másiktok azonnal betáblázná magának, a többiek pedig irigykednének. Rögitön megindulna a sug- dolódzás, ami káros hatással lenne a család érdekeire. — Sohasem érdekelt, mennyit keresel — jelenti ki méltóságteljesen a családfő hitvese —, de ragaszkodom hozzá, hogy ne fogass arról, hogy hová járok pénteken és szombaton. Időbeosztásom ezen két napja hadd maradjon az én titkom! — Nekem nincsen takar- gatnivalóm előttetek, gyerekek — szólal meg a nagyapa. — Tudjátok, mennyi a nyugdíjam, ismeritek minden lépésemet. Mégis szeretném. ha lenne egy tűzálló vasikazettám. Ég a szégyenpírtól az arcom, ha látom, mennyire felforgatjátok az ágyamat. — Mit teszel majd bele? — kérdezi a családfő. — Napóleon-aranyakat, iratokat. értékpapírokat ? Jordan Popov Őszinteség — Az. amit a kazettában őrizni fogok, hadd maradjon az én titkom! — válaszolja a nagyapa. — Vannak dolgok, melyekről szeretném. ha csak akkor szereznétek tudomást, miután lehunytam a szemem. A legnagyobb fiú feláll a helyéről, és idegesen járkálni kezd fel-alá. — Az a vélményem. hogy a család feje nem tarthatja titokban a jövedelmét éppen akkor, amikor én és a feleségem minden sztotinkát félreteszünk1, és másodállást is vállalunk. — Mire gyűjtőtök, ha nem titok? — kérdi az anyjuk. — De titok! — komorodik el a nagyobbik fiú. és visz- szaül a helyére. — Ha a nagyapának van aranya — szólal meg a lány unoka —, akkor adjon egy kicsit belőle a jegygyűrűkhöz! Hiszen tudjátok, az ékszerboltok hozott anyagból dolgoznak... — Hogyhogy, csak nem esküvőre készülsz? — kérdezi meglepetten az anyja. — Na és ki lesz a család új tagjö? — Nem mondom meg — rázza a fejét a lánya. — Ha ismernétek, nem fogadnátok be. Ezért jobb, ha nem is ismeritek. — Csak nem valami tolvaj? — kérdezi a családfő. — Apus, ne keverd az álmokat a valósággal! — kiált rá a legkisebb fiú. aki éppen most végzi az egyetemet. — Ne viselkedj ilyen kihívóan, komoly dolgokról van szó! — szidja össze a család feje. — Mellesleg, te mikor is végzel? — A tanulmányaimra vonatkozó kérdésekről nem óhajtok beszélgetni! — húzza össze a száját határozottan az egyetemista. — Nem is járt egyetemre — avatkozik közbe a családfő nagyabbik menye. — Csak azt csodálom, honnan veszi a pénzt erre a sok nyugati cuccra? — Nem is a hozományodból — mordul rá a diák. Kérdezem én tőled, honnan volt a pénz a spanyolországi körutazáshoz? — Hol van a legkisebb menyem? — szakítja félbe beszélgetésüket a család feje. — Beteg — válaszolja a felesége. — Mi baja? — Bujkál, nem mondja meg. Ez az ő titka. És ekkor a család feje komolyan haragra gerjed. — Ez már aztán semmihez sem hasonlítható! Az őszinteség jellemző családi vonásunk. Nálunk a jelszó: ne rejts-rejtegess semmit! Felszólítok mindenkit a teljes őszinteségre! — Mondd meg, mennyit keresel, és én is elárulom, hányadik évfolyamra járok — kiáltja az egyetemista. — Látod, milyen őszinte vagyok? És ekkor mindenki elkezd köntörtfalazni, teljesen nyíltan. teljesen őszintén. Ez is hozzátartozik a tradíciókhoz. (Fordította: Adame ez Kálmán) (Fotó Kőhidi Imre)
