Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-27 / 123. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. május 27., vasárnap A LABDARÚGÓ NB H-BEN: HÓDMEZŐVÁSÁRHELY—EGER Visszavágás is lehet Erőltetett menetben hajrá­zik az NB Il-es mezőny. A mai forduló is tartogat iz­galmakat (a közelben: Ka­zincbarcika—Salgótarján ki­esési rangadó), az egri szur­kolók természetesen a köz­vetlen élmezőny eredmé­nyeire kíváncsiak elsősor­ban. Mit hoz a Kecskemét— DMVSC, a 22-es Volán— Békéscsaba és a Hódmező­vásárhely—Eger SE kilenc­ven perc az idegenben ját­szók számára? A piros-kékek üldözői annyiban előnyt élveznek, hogy ellenfeleik gyengébb játékerőt képviselnek, mint a HMSE. A tisztes távolság- tartás megőrzése — a pont­előny konzerválása — azon­ban nem elképzelhetetlen a listavezető számára. Sikerrel vette eddig a sű­rített program akadályait az Eger SE A Szekszárd felett aratott 3—0-ás győzelemről így vélekedett Csank János vezető edző. — Rendkívül lelkesen és fegyelmezetten játszó ellen­félre akadtunk a Szekszárdi Dózsában, csak nehezen ta­láltuk meg ellenük a győ­zelemhez vezető utat. Az ed- zéskihagyások miatt csere­ként beálló Horváth vitt lendületet a támadásaink­ba, és menetrendszerűen be­jöttek Kiss T. gólpasszai is. Látványos góljainkon azt hiszem, a közönség is jól szórakozott. A második fél­időbeli teljesítményeik alapján kiemelném Bodolai. Méhesi, Szert, Horváth, Si­mon, Csepregi és Kiss T. játékát, amely döntőnek bi­zonyult. Beharangozó írásunkban ezúttal is élmondja vélemé­nyét egy szurkoló, aki most Zubor András. — 'Az előttem szóló szur­kolótársaim mái sok lénye­ges kérdést kielemeztek, óhajokat és reális tényeket rögzítettek amikkel én ma­ximálisan egyetértek. Két lényeges szempontra azonban utalni szeretnék. Az egyik, hogy mi bár nem je­lentettünk meg félévenként hangzatos cikkeket az után­pótlás-nevelésről, ám közben igenis produkáltunk 4—5 olyan fiatal futballistát, akik szerintem bármelyik élvonalbeli csapatnál meg­állnák helyüket. A másik, hogy a siker alapfeltétele­ként a formák ugyan in­gadozhatnak a csapaton be­lül. de a csapatszellem so­ha. Én akkor kerültem Egerbe, amikor legutóbb NB I-es csapata volt a város­nak. Most tiszta szívemből örülök, hogy gyerekkori paj­tásommal, Kiss Tiborral együtt, megint a küszöbéhez értünk. Biztos ő is úgy gon­dolja velem együtt, hogy azon át is fogunk lépni. Az Eger SE alapos elő­készületeket tett, úgy várja a vásárhelyi rangadót. A keret pénteken Gyöngyös- tarjánban aludt, szombaton pedig szegedi szálláshelyük­re utaztak, a Tisza parti városban tegnap megtekin­tették a SZEOL AK—Fe­rencváros mérkőzést. A nagy út előtt mondta el Csank János a vasárnapi találko­zóval kapcsolatos várakozá­sát : — A HMSÉ a második vonal egyik legjobb együt­tese, s úgy tűnik közeli eredményei alapján. hogy ismét magára talált. Ezért háromesélyes a találkozó, te­hát vissza is vághatunk Starkéknak az őszi egri ve­reségért. Remélem, hogy nem kapunk sárga lapokat és a DMVSC ellen is a legjobb összeállításban sze­repelhetünk. Sérülés miatt nem utazott a többiekkel Tabár és Gei­ger, a mai kezdő tizenegy a következő keretből alakul ki: Bodolai, Bartos, Berecz I., Méhesi, Zsidai, Szert, Varga, Lengyel, Simon, Csepregi, Horváth. Sass, Szilágyi, Kiss T., Kiss Gy. és Smuczer. Sportműsor KÉZILABDA: Megyei férfi bajnoki mérkőzések: Dormánd—Zalka SE, 16 óra, Galambos, Nemesik. Gyön- gyössolymos—Sírok, 17, Spi- sák, Szucsányi. SAKK: Heves Nagydíj, Hatvan, cukorgyári kultúr­otthon, 8. Heves megyei női, ifjúsági és serdülő bajnok­sága. Eger, Szarvas Gábor úti pártkörzeti helyiség, 8. Férfi és női villámtorna, Bükkszék úttörőtábor, 8. VÍVÁS: IV. osztályú kard­verseny, Eger. Dr. Münnich Ferenc úti edzőterem. 10. VÍZILABDA: Eger SE— Szolnoki VSE, OB l-es hely­osztó mérkőzés. Eger, ver­senyuszoda, 17. Előtte 16 órától: Eger SE—Bp. Vasas országos női bajnoki m. LABDARÚGÁS: Terüle­ti bajnoki mérkőzések (if­júságiak 15, felnőttek 17 órától): Gyöngyösi SE— Nagybátony, Pecze I. Petö- fibánya—Bélapátfalva. Bo- zsik I. Megyei bajnoki mér­kőzések (17): Mátraderecske —Kompolt, Vinczepap. Sí­rok—Selyp, Kiss. Mikófal- va—Füzesabony. Csík. H. Gáspár SE—Apc, szolnoki jv. Domoszló—Boldog, Ma- rosvári. Heréd—Pétervásá- ra, Janosek. Heves—Tárná­méra. Barankovics. Poroszló —Gyöngyöshalász, borsodi jv. Gyöngyösi körzeti baj­nokság (17): Gyöngyösoro­szi—Ecséd, Adács—Gyön­gyöstarján, Nagyfüged— Csórty, Atkár—Visznek, Már­káz—Nagyréde. Gyöngyös­pata—Karácsond. Visonta— Szűcsi. Labdarúgó Az élvonalban tegnap játszották le az utolsó előtti bajnoki fordulót. Az eredmények: Bp. Honvéd—Tatabánya 3—1 V asas— Videoton 2—1 Csepel—DVTK 2— 1 NB I. MTK-VM—Haladás SE 3—2 Ü. Dózsa—Volán SC 1—2 SZEOL AK—Ferencváros 3—3 ZTE—Rába ETO 3—4 Nyíregyháza—PMSC ft—0 ISMÉT INDUL Sportnapközi Egerben Idén is megszervezi az Eger Sportegyesület nyári sport- napközijét. Az egész napos játékos sporttevékenység mel­lett kirándulás, strandolás és kulturális programok is ke­repelnek. A nyári szünidő hasznos eltöltésére alkalmas nap­közi, június 25-én indul és július 28-ig tart. Részletesebb felvilágosítást az Eger SE klubházában kaphatnak az ér­deklődők, ahol június 4—20. között lehet jelentkezni (Nagy József u. 8. Tel.: 14-104). Győztek a magyar öregfiúk... Bécsben egykori hírességek közreműködésével Ausztria— Magyarország öregfiúk lab- darúgó'mérkőzésre került sor. A találkozó a magyar együt­tes 3—2 (2—0) arányú győ­zelmével végződött. Az APA hírügynökség jelentése sze­rint a VSC—Rapid bajnoki találkozó előjátékaként meg­tartott mérkőzés nagy kö­zönségsikert aratott, s ezút­tal is, mint oly sokszor a .,csárdás” eredményesebb volt mint a „walzer”. Bene a 15. percben szerezte a magyar csapat első gólját, későt# Tóth eredményessége révén alakult ki a félidő 2—0-ás állása. Az osztrákok Weí- dinger révén szépítettek, de Máté 3—l~re növelte a ma­gyar előnyt, míg a 63. perc­ben Kreuz állította be a végeredményt. A magyar csa­patban szerepelt többek kö­zött Géczi," Szűcs, Pusztai’ Bene, Máté, Karsai, Tóth és dr. Fenyvesi. (MTI) CSAPATBAN HEVES, EGYÉNIBEN EGER Kisegítő iskolások négytusa versenye Több éve már, így tavasz­tájt rendezik meg megyénk kisegítő iskoláinak „komp­lex” sportversenyét, amely­nek a házigazdái e héten a hatvaniak voltak. Tanárok, diákok nagy szorgalommal, gondossággal készítették elő a négytusa versengést. En­nek számaiban, a HKVSC sporttelepén. Heves, Gyön­gyös. Eger. Hatvan legjobb leány és fiú csapatai indul­tak. Nos, gondosság ide, szer­vezés oda: az időjárás bi­zony belecsiholt a küzdel­mekbe Az ünnepélyes meg­nyitót követően ugyanis, amelyet Nagy Jenöné városi úttörőelnök tartott. szinte egész nap zuhogott az eső, megnehezítve nemcsak az indulók szereplését, hanem a Kláben György elnökletével működő zsűri munkáját is. De az ötven kisdiák és ne­velőik becsületére legyen mondva, valamennyien vé­gig állták a vizet, a sarat. Hogy végül is milyen sor­rend alakult ki a tiü méte­res vágtázás, a kislabdaha- jitás. a távolugrás, majd az 500 és a 800 méteres futó­számok teljesítése után? A csapatküzdelmek egyértel­műen Heves diadalát hoz­ták. Mind a fiú, mind a le­ány összetettben első helyen végeztek, maguk mögé uta­sítva Hatvan, illetve az eg­ri, szalaparti iskola együt­tesét. A leány-fiú együttes versenyt is Heves csapata nyerte, jogot szerezve az or­szágos döntőben való rész­vételre. Az egyéni versengésben viszont már inkább Eger tűnt ki. Fiú összetettben el­ső Nagy Sándor (Eger). 2. Nagy Attila (Hatvan). 3. Molnár István (Heves). Le­ány összetettben: 1. Csíki Ilona (Eger). 2. Molnár Anna (Heves). 3 Horváth Tünde (Heves). A küzdelmek befejeztével elismerően nyilatkozott Var­ga Zoltánná megyei gyógy­pedagógiai szakfelügyelő a látottakról. majd megkö­szönte a vendéglátó iskola igazgatójának, Szokodi Fe- rencnének és tantestületé­nek az áldozatos előkészítő munkát, az iskolák szakne­velőinek pedig a versenyre való felkészítést, az egyes szántok lebonyolítását. ( mozi ) EGRI VÖRÖS CSrLLAG: (Telefon: 11-888) de. 10 órakor: Az acélváros titka du. fél 4 és fél 6 órakor: Sok pénznél jobb a több Színes, szinkronizált francia bűnügyi filmvígjáték Este 8 órakor: Eszkimó asszony fázik Színes, magyar film EGRI BRÖDY: (Telefon: 11-773) du. 4 órakoi : Elveszett egy kékszemü Este 6 és fa ón kor: Cicák és tití'ái EGRI KERT: Este 9 órakor: 27- én: Vámpír négy kereken 28- án: Klute EGRI IFJÚSÁGI HÁZ: 1/2 10 és 11 órakor: A Csendes-óceán kalózai du. 3'4 3 órakor: Picasso kalandjai 27—28-án: este 14 6 és 3/4 8 órakor: Az amerikai barát EGRI ÚTTÖRÖ: 27- én: du. 3 órakor: Az inkák kincse GYÖNGYÖSI PUSKIN: du. féL 4 órakor: Gyilkosságok ok nélkül Színes, szovjet bűnügyi film Este 3 4 6 és 8 órakor: Ezermilliárd dollár Színes, szinkronizált francia krimi GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: de. 10 órakor Vízimese du. fél 4 órakor : Maximka Este fél 6 és fél 8 órakor: Talpig olajban 28- án: du. fél 4 órakor: A villámcsináló Este fél 6 órakor: A nők városa I—II. GYÖNGYÖSI MŰVÉSZ: Nincs előadás HATVANI VÖRÖS CSILLAG: de. 10 órakor: Rézsarkantyú Forróvérű kísértet HATVANI KOSSUTH: 27—28-án: Tűtorony HEVES: 27—28-án: Amit tudni akarsz a szexről. . . FÜZESABONY : István, a király ( rádió ) KOSSUTH 7.23 Kopogtató. 7.54 A Kö­zönségszolgálat tájékoztató­MAI MŰSOROK ja. 8.00 Hírek. Lapszemle. Időjárás. 8.05 öt kontinens hét napja. 8.24 Énekszóval, muzsikával. 9.00 Tövisek és virágok. Zenés, irodalmi ma­gazinműsor. 10.03 Egy ko­misz kölök naplója. 10.45 Az MRT gyermekkórusa énekel. 11.03 Vasárnapi kok­tél. 12.05 Harminc perc alatt a Föld körül. 12.35 Édes anyanyelvűnk. 12.40 Rázós úton. 12.50 Barokk muzsika. 13.27 Határ—Idő—Napló. 14.05 Népdalkörök pódiuma. 14.30 Szonda. Tudományos magazin. 15.05 Művészleme­zek. 16.03 Bankett Blitvá- ban. 17.05 Meddig traktoros a traktoros? Szél Júlia ri­portja. 17.35 Paganini: d­moll hegedűverseny. 18.15 Hol volt, hol nem volt. . . 18.40 Canterbury mesék. 19.43 Évszázadok mester­művei. 20.41 Verdi: A vég­zet hatalma. Négyfelvonásos opera. 23.52 Toronyzene. PETŐFI 6.00 Népszerű muzsika — korán kelőknek. 7.00 A ró­mai katolikus egyház fél­órája. 7.30 Vasárnapi orgo­namuzsika. 8.05 Bolond ma­lom. Beszélgetés a Gyer­mekszínház előadásáról. 8.39 Cherbourg-i esernyők. Rész­letek Legrand filmzenéjéből. 8.50 A fény a horizonté. Mahmud Dervis palesztin költő versei. 9.05 Mit hal­lunk? 9.30 Ritmus — Nell Sedaka felvételeiből 10.00 Szerpentin. Az ismeretter­jesztő szerkesztőség órája. 11.00 69 perc a Nemzeti Színházról. 12.10 Jó ebédhez szól a nóta. 12.46 Matróz Jack. Rádiójáték Jack Lon­donról. II/2. rész. 13.45 Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.00 Erről beszéltünk. Vá­logatás a Magyar Rádió kör­zeti stúdióinak műsoraiból. 14.35 Táskarádió. 15.35 Pop­tarisznya. 17.30 „Az ár el­len — az árban”. Arckép Széchenyiről — művei alap­ján, hét tételben. „A refor­mátor”. 18.33 Útközben ha­zafelé. 20.35 Társalgó. Más­fél óra irodalomkedvelők­nek. 22.00 Nosztalgiahullám. Mommy Steele. 23.15 Kelle­mes pihenést! Könnyűzene éjfélig. MISKOLC 8.00 Jó reggelt, jó szórako­zást, jó pihenést! Kétnyelvű információs, szolgáltató és szórakoztató műsor — Va­sárnapi krónika. Lapszemle. 8.15 Programajánlat. 8.20 Gyermekszemmel. Zenés ri­portműsor. Szerkesztő: Ja­kab Mária. 9.00 Táncritmus­ban. 9.20 Sport. 9.25 Műsor­összefoglaló. 9.30 Szlovák nemzetiségi műsor (Hírek — A füzéri vár alatt. Riport — Könnyűzene). Szerkesztő Il­dikó Mácsová. 9.55 Műsor­összefoglaló és az esti prog­ram ismertetése. 18.00 Hírek. Időjárás. Műsorismertetés. 18.05 Mérkőzésen, verseny- pályán. Vasárnapi sportma­gazin. Szerkesztő: Tóth Zol­tán. 18.27 Műsorösszefoglaló és a hétfői program ismer­tetése. HÉTFŐ KOSSUTH 8.28 Mit üzen a rádió? 9.03 Mozart: G-dúr hegedűver­seny. 9.30 A hét költője. * Alekszandr Puskin. 9.40 Ki kopog? 10.05 Nyitnikék. Kis­iskolások műsora. Ki tud többet lakóhelyéről? 10.35 Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 11.05 A Munkásőrség központi férfi­kara énekel. 11.19 Biorit­mus. Életmód, egészség, kör­nyezet. 11.39 A csúnya her­cegnő. Lion Feuchtwanger regényének rádióváltozata. 12.00 Déli krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00 Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.31 Howarth: Farnany-szvit. 14.40 Rozáli öngyilkossága. Krúdy Gyu­la novellája. 14.54 Édes anyanyelvűnk. 15.05 Holnap közvetítjük. Az MRT szim­fonikus zenekarának hang­versenye. 15-.28 Hobbi-domi­nó. Halak és akváriumok. 15.59 Csurka István szerzői estje a Kossuth Klubból. 17.05 Kóruspódium. 17.30 Barátok, rokonok. A finn— magyar kulturális kapcsola­tokról. 18.00 Filmzene. 18.15 Hol volt, hol nem volt. . . 18.30 Esti magazin. 19.15 Rá­diónapló — a gazdaságról. 20.45 Aranylemezek. 21.44 Székely Mihály operaáriákat énekel. 22.20 Tíz perc külpo­litika. 22.30 Egy rádiós nap­lójából. 0.10 Virágénekek. PETŐFI 8.05 Nóták. 8.35 Figyelmébe ajánlom! 8.50 Slágermúze­um. 9.50 Én, te, ő. 10.00 Ze- nedélelőtt. 12.00 Népzene sztereóban. 12.35 Kis ma­gyar néprajz. 12.40 Táncze­nei koktél. 13.25 Világújság. Nemzetközi sajtószemle. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől ötig... A rá­dió kívánságműsora. 17.00 Cseppből a tengert... III. rész: Gombár Csaba szocio­lógus műhelyében. 17.30 Ötödik sebesség. 18.35 örök­zöld dallamok. 19.30 Sport­világ. 20.00 Show, ami show — Portré sok zenével Vilkidál Gyuláról — Szent- ivánéji álmok, avagy szerel­mes szerepek napjainkban — Húsz perc B. Tóth Lász­lóval — ön kivel szeretett volna találkozni? Kilenc ké­ve hány kalangya? — Hang­képek az írógépről — Ahogy Tahi Tóth Gábor látja. MISKOLC 17.00 Hírek. Időjárás. Mű­sorismertetés. 17.05 Fórum. Mindnyájan vásárlók va­gyunk. Szerkesztő: Paulovits Ágoston. Műsorvezető: Zakar János. Telefonügyelet: Mis­kolcon a 35-510, Egerben a 12-946. Salgótarjánban a 15-115. (Közben: Jártamban, keltemben. Dr. Bodnár Ödön jegyzete). 18.00 Észak-ma­gyarországi krónika — Sport 18.25 Szemle az Észak-Ma- gyarország. a Déli Hírlap, a Heves megyei Népújság, va­lamint a Nógiád keddi szá­mából ( televízió ) 1. MŰSOR 7.50 Tévétorna. 7.55 Méré­sek. Mióta mérünk? 8.10 Óvodások filmműsora. 8.35 Idesüss! Ajánlóműsor gye­rekeknek. 9.00 Iskola. Szov­jet filmsorozat III'3. rész: A versfaragó. íO.OO Csörgő­sipka. Egyszer csak . . . 10.15 Gyermeknap van! 10.45 „Megfogtam a tündér sar­kát”. 11.30 A salak-motor csapa tvilágbajnpkság elő­döntője. 14.05 Gertler Vik- tor-sorozat. És akkor a pa­sas . . . Magyar film. 15.45 Csepü. lapu, gongyola. Gyermeknapi vetélkedőmű­sor. 16.50 Műsorainkat ajánl­juk. 17.20 Kínai tájak és emberek ’83. Sanghaj éjjel. 18.00 Delta. Tudományos híradó. 18.40: Tévétorna. 18.45 Esti mese. A két fe­keterigó. Csehszlovák rajz­film. 19.00 A Hét. 20.05 A jó ügyek. Francia—olasz bűnügyi film. Ki tudja mindig tévedhetetlenül el­találni melyek az igaz. jó ügyek? Az ördöngós Cassidi ügyvéd felfogása szerint e kérdésre igen egyszerű a válasz: ő mindig a maga oldalára kényszeríti az igaz­ságot. 22.05 Kapcsoltam... 22.45 Hírek. 2. MŰSOR 20.00 Hírek. 20.05 Katedráli­sok korát George Duby filmsorozata. IX/8. rész: A boldogság és a halál. 20.55 A Faust-ház. Csehszlovák bábfilm. 21.15 Hangverseny a héidelbe-rgi kastélyban. 22.00 Sporthírek. 22.10 Kép­újság. CSEHSZLOVÁK TV 1. MŰSOR 8.30 Gyerekeknek. i0.40 A ta­vasz tizenhét pillanata (szovjet tévésorozat). 12.00 A héten tör­tént. 12.30 Hangverseny. 13.15 Híradó. 13.30 A Niagara (doku­mentumfilm). 14.10 Riportmű­sor. 14.45 Nemzetközi atlétikai verseny, felvételről. 15.20 Szóra­koztató műsor. 16.05 Csen film. 17.25 A tűzvédelemről. 18.40 Szórakoztató műsor. 19.30 Tv- híradó. 20.10 Mi, valameny- nyien, iskolakötelesek (tévéso­rozat). 21.10 Az Ermitázs (szov­jet dokumentumfilm). 21.40 Sporthíradó. 21.55 Nemzetközi orgonafesztivál. 22.35 Kultúra 1984. 2. MŰSOR 10.00 A barátság mozaikja. 10.30 Fiatalok tévéklubja. 16.50 Vetél­kedő. 17.30 Dokumentumfilm. 17.50 Kaleidoszkóp. 18.30 Műsor­ajánlat. 18.50 Portréfllm Pavol Horov íróról. 19.30 Tv-hírado. 20.00 Metronóm (zenei maga­zin). 20.55 Híradó. 21.10 Szovjet film. HÉTFŐ 1. MŰSOR 15.30 A nevelésről. 16.30 A ko­mikus és világa. 17.00 Katonák műsora. 17.50 Egy kis muzsika. 18.05 Üvegkincs (QvJvC-nentum* film). 18.45 Telesport. 18.55 A szocialista országok életéből. 19.30 Tv-hírac'ó. 20.00 Idegen ég ; alatt (tévéjáték). 21.30 Honvé- 1 delmi műsor. 22.10 Világhíradó. 22.25 Dzsesszritmusban. 2. MŰSOR 17.15 Apa bajban van (NDK-té- véfilm). i8.30 Heti események magyar nyelven. 19.00 A tudo­mányról. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Látogatás a moszkvai cirkusz­ban. 20.30 Sport-visszhangok. 21.30 Híradó. 22.00 Konfliktus- helyzet (feliratos szovjet tévé­film 1. rész).

Next

/
Thumbnails
Contents