Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-27 / 123. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. május 27., vasárnap S Leveleink között tallózva „Sok bába között... Nem szolgál senkinek dicséretére Hatvanban kapta lencsevégre munkatársunk az elhanyagolt hirdetőoszlopot, amely eredeti rendeltetéséről már „el is feledkezett”. Reméljük a városszépítőknek is megakad a szemük rajta, — sőt! (Szabó Sándor felvétele) Nem ilyen példára van szükségük... ... elvész a gyerek” tartja a mondás, s hogy ebben a mai napig is fellelhető igazság van, arra talán nem is kell jobb példa, mint az árcédulák. Azaz a hiányzó árcédulák. Még pontosabban az elavult árcédulák. Szepesi István, egri olvasónk írta a minap: „jól megnéztem minden árut, illetve a rajta feltüntetett árakat, mielőtt beraktam a kosaramba. A pénztárnál azonban megdöbbenten tapasztaltam, hogy az általam összeválogatott, 26 forint 50 fillér értékű áru a kassza szerint, 38 Ft 50. Megkérdeztem, én tévedtem-e, vagy a pénztármasina. Azt felelték: én, mert az árun levő ár még a régi. Nem szeretnék senkit sem megbántani, de ez a helyzet tarthatatlan. Bizalmatlanságot kelt a vevőkben,” így igaz. Nemegyszer lehetünk tanúi mi, vásárlók líj fogalom: természetvédelmi helyszíni bírság Kínos meglepetésben részesülhetnek ezentúl a Bükki Nemzeti Parkba látogatók, ha szemetelnek, védett virágot gyűjtenek; egyáltalán: ha rongálják védett természeti területeinket; ha jobb sorsra érdemes környezetünket bármi módon pusztítják. A nemzeti park természetvédelmi őrei ugyanis ez év tavaszától kezdődően 100—500 forintos helyszíni bírságot szabnak ki rájuk. Ez ma még szokatlan. Bár hallottunk már a közterületek felügyelőiről, akik nagyobb városainkban az eldobott cigarettavégek alapján szedik vámjukat: teljesen új azonban, hogy valaki a szabad természetbe is elkísérjen bennünket, s vigyázó szemével — no meg a törvény szigorával — „lecsapjon” ránk, ha meggondolatlanok, vagy hanyagok vagyunk. Persze, valójában ők nem rontják pl zavartalannak ígérkező erdei sétánkat, hisz észre sem vesszük őket, ha mi magunk nem hívjuK fel magunkra az ő figyelmüket tiltott helyen felvert sátorral, meg nem engedett tűzgyújtással, vagy a tilosban álló gépkocsival. De igenis kell, hogy bántsa mindannyiunk szemét az erdőben eldobált papírhulladék vagy tejeszacskó. Szívünk is elszomorodik, ha egy-egy nyári hét végén az eldobott vadvirágcsokrok garmadát látjuk az út mellett, vagy az autóbuszmegállóban. Környezetünk zöld egyenruhás őrei tehát nemes ügy szolgálatában járják, védett természeti területeinket. Felvilágosítást, tájékoztatást adnak. de figyelmeztetnek, sőt büntetnek is, ha szükséges. Ninos más tehát, meg kell tanulnunk a természetben való viselkedés szabályait. Meg kell tanulnunk becsülni a fát, a virágot, a tiszta vizet és levegőt; egyszerűen mindent, ami körülveszi életünket, s széppé teszi azt! Hubai Miklós Szilvásvárad annak, hogy a pénztárosnők lázasan lapozgatnak a különböző árjelző papírok között. kérdezgetik egymástól, vagy épp a bolt vezetőitől, hogy melyik áru mennyibe kerül. Időt és bizalmat rabló dolog ez. Van egy rendelkezés, amely szerint az árun minden esetben kötelező feltüntetni az árakat. Igaz. nem könnyű feladat ez a bolt dolgozóinak, hiszen eléggé gyakran változnak apró áruk árai ahhoz, hogy olykor megoldhatatlan problémát okozzanak, különösen a kisebb létszámú boltokban. Azonban ez a rendelkezés azt is előírja, hogy már a nagykereskedelemnek gondoskodnia kell az árváltozások feltüntetéséről. Enél- kül, elvileg ki sem lehetne szállítani az árukat. Ám tovább folytatva a dolgot, hovatovább az is tarthatatlan, és erre a nagykereskeValamikor ,— nem is túl régen — lendülettel vetettük fel problémáinkat. Közben fejlődtünk. Ma már nem felvetjük (nehogy a fejünkre essenek), hanem körüljárjuk őket. Mert ugyebár ,könnyebb valamit körüljárkálni, mint teszem azt — megoldani. Körültáncolni persze csak akkor volna okunk, ha mások oldanák meg helyettünk. Határozottságunkat bizonyítandó használtuk a közelmúlt években iaz: egy az egyben, meg az egyértelmű kifejezéseket, ha kellett, ha nem. Legújabban előtérbe kerülő, rendszerint semmitmondó divatszavaink a következők: jószerivel, jószerint, egyfajta, összecseng, kicseng, összerímel, rárímel, lereagál, visszareagál, Iaz litt és most, vagy most és itt, d többnyire lefelé érvényes elvárás, továbbá e mindenkit lefegyverző egymásra mutogatás. (Tudósítónktól : A füzesabonyi Közlekedésbiztonsági Tanács a helyi rendőrkapitányság kultúrtermében tartotta meg éves testületi ülését, amer lyen jelen volt Bacsó János, a megyei KBT elnökségének a tagja is. Kovács Sándor rendőr hadnagynak, a füzesabonyi KBT titkárának megnyitó szavai után Varga László rendőr százados, a körzet KBT-elnöke számolt be az 1983-ban végzett munkáról. Többek között elmondotta, hogy változatlanul nagy gondot fordítanak a gyermekek és a fiatalkorúak fokozott védelmére, a szülők és a nevelők közlekedési ismereteinek bővítésére. Az ifjúságnevelési szakbizottság nagy figyelmet szentel a terület öt általános iskolájában működő tíz szakasz -r- 180 úttörőből álló közlekedési alegység — támogatására. — Az ittas járművezetést a fokozott propagandamunka, a szigorú bírói és renddelem hivatkozhat jogosan, hogy a gyártó cégek maguk sem gondoskodnak áz új ár feltüntetéséről, hanem a régi csomagolóanyagokat változás nélkül felhasználva olykor egy-két évvel ezelőtti árat feltüntető papírokba csomagolnak. A viszonylag gyakori árváltozás ténye tagadhatatlan. Annyira azonban mégsem változnak gyakran ezek az árak, hogy ne lehetne — a gyártó cégtől kezdve a kiskereskedelmi boltokig — lépést tartani az árváltoztatással- a helyes, valódi forgalmi árat feltüntetve mindenen. Jobb lenne ez a vevőnek és az előadónak egyaránt, mint ahogy arra levele végén olvasónk is utal: a jelenlegi helyzet az árakkal olyan, hogy szinte csábit a tévedésre, és attól kell tartani, nem a bolt rovására. —d.— De még ezeknél is új ke- letűbb a lépés. Ma már nem sikk egy nyilatkozónak cselekvést, intézkedést emlegetni. Ö majd lépni fog az ügyben. Arról azonban rendszerint nem beszél, hogy mibe. vagy hova. Pedig nem mindegy. ,Aztán itt van az ebből facsart lépése váltás. lépéskényszer. Es egyre többet emlegetett szavunk a gond. Mert ugyebár: ez a nagy gond, ez nem gond, avagy semmi gond. főnök:.. Legvégére hagytam különcködő szóhasználatunk legszebb példáját: ihogy ne mondjam. . . llyekor én majdnem frászt kapok, mert tudom. hogy a nyilatkozó önmagát meghazudtolva — továbbmondja. Jószerivel begyűjtötte egyfajta előrelépés célzatával itt és most. Kürtösi Károly Gyöngyösről őri fellépés ellenére sem sikerült a kívánt mértékben visszaszorítani — említette meg szomorú tényként a KBT elnöke. Itt kell kiemelni, hogy az 1982-es évhez viszonyítva: két és félszeresére emelkedett az ittasan közlekedők száma. Két éve harmincegy, a múlt esztendőben pedig már 106 vezetői engedélyt vontak be. Az idei feladatok és a költségvetési tervezet ismertetése után jutalomban részesültek a Vezess biztonságosan versenymozgalom legjobbjai. A kollektívák közül a Füzesabonyi Állami Gazdaság végzett az első helyen, megelőzve a sarudi és a poroszlói mezőgazdasági termelőszövetkezetet. Elismerték továbbá Benkő János (Füzesabonyi Állami Gazdaság), Fejes János (Sarud) és Juhász Sándor (Poroszló) KBT-s tevékenységét. Szigetváry József „Ki tud többet Egerről?” Immár hagyomány, hogy a Csepel Autógyár a Me- ' gyei Művelődési Központtal közösen, minden évben szellemi vetélkedőt hirdet a gyár szocialista brigádjainak. A napokban megrendezett „Ki tud . többet Egerről?” című vetélkedőn — amelyet a gyár közművelődési termében tartottak 10 csapat mérte össze tudását. A vetélkedőre belépőül egy totó kitöltése szerepelt, amelyet mind a tíz csapat hiba nélkül megoldott. A feladatok között volt egy hiányos szöveg kitöltése Eger felszabadulásáról, diaképek felismerése, közismert épületekről, műemlékekről, szobrokról, mozaikkép összerakása a város nevezetességeiről. Az egyik fordulóban rövid önéletrajz alapján kellett felismerni azokat a személyeket, akik Eger híres születtei voltak, illetve nevük, tevékenységük Egerrel összeforrott. Ezen túlmenően villámkérdésekre várt válaszokat a zsűri. A vetélkedő győztese a Kiss Lajos szocialista brigád lett. a második helyezést a Számvizsgáló brigád szerezte meg, míg a harmadik dijat a Bláthy Ottó brigád nyerte el. A nyerteseknek pénzjutalmat és oklevelet adtak át. Nagyné Váradi Anna Az elmúlt napokban volt 30 éve annak, hogy az ország különböző nevelőotthonaiból, nevelőszülőktől, ötvenöt 14—18 éves korú fiú érkezett hátizsákkal a hatvani állomásra. Ezeket a fiúkat azzal a céllal hozták ide, hogy munkával készül, jenek fel az önálló életre úgy, hogy családi háttér nélkül is helyt tudjanak állni. Először a nagygombosi tangazdaság, majd 1955-ben Lőrinci község. 1974-tőil pedig Hatvan város adott otthont az állami gondozott fiúknak. Az eltelt 30 év alatt innen elkerült fiatalok élete azt igazolja. hogy megtanultak dolgozni, hasznos tagjai társadalmunknak. Többen apák. sőt nagyapák. Ismert Makarenko-tétel az, hogy a munka a nevelés egyik fontos alapeleme. A fiúk 1959-ben Lőrinci községben alakították meg 25 hektár földterületen az Ifjúsági Szövetkezetét. Azóta is Harminc évvel ezelőtt mint kisdiákok kerültek ki a no- vaji iskolából. Most ismét összegyűltek, hogy életútjuk- ról meséljenek és a régi emlékeket újra felelevenítsék. Ha jelentettek volna, az osztályból csak hárman hiányoztak. Milyen nagy ereje van' még most is az akkor kialakult közösségi szellemnek. Együtt tanultak, dolgoztak és segítették egymást. Azóta az ország minden részébe szétszórta őket a sors, de a hívó szóra örömmel jöttek. Mindenki beszámolt arról, működik, minit ifjúsági szak. csoport az áfész keretében, állami támogatás nélkül. Közel negyedszázados tevékenységével tavaly elnyerte a Szövetkezetek Országos Tanácsának „Legjobb Iskolaszövetkezeti Csoport” cím országos első helyezését. A nagykorúvá váló állami gondozott fiúk mindannyian kellemesen emlékeznek az itt töltött munkáséletre. Köszönet Lőrinci nagyközség és Hatvan város lakóinak, hogy befogadták őket. otthont adtak 'nekik. Amikor a köszönet és elismerés szavait leírjuk, egyben egy felháborító dologról is szórt kell ejteni. Vannak olyan emberek, akik meglopják az állami gondozott fiúkat. Sokan nem is hiszik talán, de valóság, hogy a Lőrinci községben lévő kis gazdaságunkból néhányan egyszerűen eltulajdonítják a fiúk által megtermelt termékeket. Volt, aki éjjel leszedte a hogyan telt eddigi élete. A tanárok boldogan nyugtázhatták: nyolcévi munkájuk eredményes volt. Sokan kitüntetett dolgozók lettek, mindannyian becsülettel meg- állták a helyüket az életben. Az ünnepi vacsorán a volt barátok egymás mellé ültek, hogy a rég történt történeteket, emlékeket újra és újra felelevenítsék. Azzal búcsúztak egymástól, hogy tíz év múlva, isimét találkoznak. Daragó Istvánná Novaj babot, zsákszámra vitte a paprikát, ki'húzgálta a sárgarépát és a zöldséget. Akadt, aki az autó csomagtartójára feltette a fogasboronát és elhajtott vele. Meg. történt, hogy 40—50 ember zsákszámra vitte a dinnyét. És sajnos a rendőrségi vizsgálat sokszor eredménytelen. Vannak olyan emberek, akik ingyen adják a trágyát, vagy kölcsön a lovat az eke- kapázáshoz. és ott segítenek, ahol tudnak, mások pedig ellopják. Ki érti ezt? A gyerekek nem. Szerencsére többen vannak azok, akik támogatják ezt a nehéz nevelő munkát, ezért fordulunk a többséghez, ha látnak valakit, aki bűnt követ el' az állami gondozott fiatalok ellen, az ne menjen el az eset mellett szó nélkül. Mert ezeknek a fiataloknak kétszeresen is szükségek van a jó példára. Sütő János az Ifj. Mg. Szakcsoport elnöke, Hatvan Vetélkedés az OTP-nél Hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére az Országos Takarékpénztár politikai vetélkedőt hirdetett. Heves megyében 18 csapat versenyzett. A kitűnően megszervezett vetélkedőn — Dorkó Attila történelem szakos tanár játékvezetése mellett — a gyöngyösi Mátra brigád szerezte meg az elsőséget. A középdöntőn Heves megye színeit a nyertes gyöngyösieken kívül még hároim egri és egy hevesi csapat képviseli. Hamza Elemér Eger Nyelvi cifraságaink Növekedett az ittas vezetők száma A füzesabonyi KBT számvetése Huszonöt év után A Mátraaljai Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat, Gyöngyös FELVÉTELRE KERES: — nehézgépszerelő („C”-kategóriájú jogosítvány szükséges), — autószerelő, — lakatos, — esztergályos szakmunkásokat. Jelentkezni lehet a Karácsondi úti gépműhelynél. A Borsod megyei Tejipari Vállalat EGRI ÜZEME felvételre keres: RAKTÁROST, RAKTÁRI RAKODÓT. TARGONCAVEZETŐT. ÜZEMI MUNKÁST. Cím: EGER. Sas út 60. sz. Tel.: 10-038, 12-088 TAKARÍTÓNŐT felvételre keres a kékestetői tv-adóállomás. ötnapos munkahét. utazás ingyenes, vállalati gépkocsival.