Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-03 / 102. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. május 3., csütörtök Negyvenedszer — szabad május 1. A sportpályán felállított emelvény előtt felsorakozott résztvevőket Kónya Lajos, a városi pártbizottság első tit­kára köszöntötte. Az elnökségben helyet fog­laltak a pártbizottság és a tanács végrehajtó bizottsá­gának tagjai, az országgyű­lési képviselők, a szakma­közi bizottság tagjai, a fegy­veres testületek és a tömeg­szervezetek képviselői, a vá­ros és a környező községek termelőszövetkezeteinek, üzemeinek és vállalatainak dolgozóiból összeállt cso­portjai. — A munka ünnepén fel­erősítve valljuk, hogy min­dennapi munkánk felelősség a jelenért és a jövőért. Fe­lelősség a munkásságért, az egész társadalomért, felelős­ség az emberiségért — mondotta köszöntőjében Kó­nya Lajos. A nagygyűlés szónoka, Markovics Ferenc, a megyei pártbizottság végrehajtó bi­zottságának tagja, Heves me­gye Tanácsának elnöke a párt- és az állami szervek nevében köszöntötte a kitün­tetésben részesült gyárak és üzemek kollektíváit, név szerint felsorolva mindazo­kat, akik az elismerést kap­ták. — Az egész bolygónkat behálózó felvonulás és a mai nap, kézfogás, szövetkezés a munka becsületének elismer­tetésére, szövetség az embe­riség jólétét és az életet adó béke biztosítására — emel­te ki elöljáróban a gyűlés szónoka. Majd arról beszélt, hogy mi, magyarok emelt fővel ünnepelhetünk most, mert kitartó, áldozatos munkával, nemzeti összefogással gyara­pítottuk az utóbbi négy év­tizedben az országot. A munkásosztály és a paraszt­ság és a hazánkban élő‘va­lamennyi becsületes ember­nek alapvető érdekei és táv­lati céljai azonosak. — Ennek az egységnek a valóra válása egyszerre je­lent elhatározást és betelje­sülést, nyugtalanságot és megnyugvást. De jelenti min­denekelőtt az ember termé­szetes jogát az élethez, mert a munka az élet forrása — mondotta a szónok, majd Gyöngyös várossá nyilvání­tásának 650. évfordulójáról emlékezett meg, amelyet eb­ben az évben ünnepel a te­lepülés, ugyanakkor a város felszabadulásának 40. évfor­dulója is erre az időszakra esik. — Feladataink jellegét abban lehet összegezni, hogy tudatosságra, szilárd egység­re és fegyelmezett munkára van szükségünk. Jelszavunk ma is, holnap is: Munka, béke, szocializmus — mon­dotta befejezésül Markovics Ferenc, a nagygyűlés szóno­ka. A nap további részében az igazi májusi hangulat to­vábbi jó időtöltést .tett le­hetővé. Vidám műsor és zene von­zotta az embereket a sport­pályára és a környékére. Körhinta, céllövölde és sok sörgő-forgó szerkezet kínál­ta a lehetőséget a hangula­tos szórakozásra. Az enni-innivaló egész sá­tor-negyedben várta a szom- jazókat és az éhezőket. Volt itt népművészeti áruféleség és sokféle, tarka csecsebecse. De nem hiányzott a köny­vek sátra sem: vevő is akadt a főként fiatalok ré­szére készült könyvekre szép számban. A kirándulók el­látásáról a GYÖNGYSZÖV Áfész gondoskodott. Akik ott voltak a harminc ezres tömegben... Hatvanban csaknem há­romszáz szövetkezeti tag és dolgozó vett részt a Lenin Termelőszövetkezet immár hagyományosnak számító majálisán, amelyet a szocia­lista brigádok tanyáján tar­tottak: Vágó József, elnök méltatta a munkásság nem­zetközi ünnepének jelentősé­gét, majd a közös gazdaság utóbb elért eredményeiről, illetve az idei esztendő főbb feladatairól szólt. Ezt köve­tően adták át a szövetkezet huszonhat szocialista bri­gád jának az 1983-as év mun­kájával elért arany, ezüst, bronz jelvényes kitüntetése­ket, valamint a megyei fe­jőversenyen első helyet szer­zettek jutalmát. Ha hűvös volt te, a majális az akkor is — majális... Hatvanban, Hevesen, Füzesabonyban A majálisozás a késő esti órákba nyúlt és a jó han­gulathoz — a mindenkinek kijutó bográcsgulyás mellett — hozzájárult a szövetkeze­ti fiatalok tánczenekara is, amely a talapalávalót húzta. A felvonulás élén az álta­lános és középiskolások ha­ladtak. Az üzemek sorá­ban menetelük között nagy taps fogadta a Mátra vidéki Fémművek füzesabonyi gyá­rának dolgozóit, akik a gyár A mészégető A nézők soraiban különösen nagy tetszést aratott a felső- tárkányiak menete. A jó han­gulat teremtésében nem cse­kély szerepe volt a néptánc­együttes lakodalmasának, de Bajzát Feri bácsinak sem, aki stílusosan, munka ünnepén a dologfajták legnehezebbikét mutatta be: a mészégetőkét. — Gondolom, az igazi bok­sának a füstje is nagyobb, mint a makettnek ... — Hogyne, azok 2*0—300 mázsás kemencék! Minden héten három ember kettőben táplálja a tüzet. A begyújtás­tól számítva 72 óráig kell őrizni, hogy kiolvadjon a mész. — Mióta végzi ezt a mun­kát? — Éppen tizenhat esztende­je a helyi Dózsa Tsz-ben. Vi­lághetemben erős jfiztkai mun­kában volt részem. hiszen előtte 13 éven át kőbányában dolgoztam. Most /már megér­demlőm a pihenést, idén men­tem nyugdíjba. A telkecské- men gazdálkodom, jól jön a saját termelésű zöldségféle, burgonya a fiam családjának, a lányomnak is. — Az .idei május elseje leg­főbb jelmondata: Békét, biz­tonságot a világnak! Önnek mit mond ez a gondolat? — Én már sok május else­jét megéltem, felvonultam, né­ző is voltam. Átéltem a má­sodik világháborút. Olyan em­berek, akik nem a békét akarják, nem is tudom, mi­lyenek lehetnek. Számomra egy aranyigazság létezik: aki a családját óvja, az a békét is őrzi. . . Markovics Ferenc ünnepi bénádét tartja Mátrafdreden (Folytatás az 1. oldalról) csoport tagjai voltak, mint a megye dolgozóinak, szö­vetkezeti tagjainak, lakóinak képviselői e rangos sereg­szemlén. Kiemelkedő .percei voltak a felvonulásnak a szebbnél szebb, ötletesebbnél ötlete­sebb élőképek bemutatkozá­sai. A felsőtárkányi Dózsa Tsz égő boksája, az erdő- gazdaság kis erdei állatai, az Egiri Csillagok Tsz juhá- szatai ..terelt” birkái, a vas­ön töd ések látványos „mű­helybemutatói”, a tej iparo­sok ajándékosztó .Hófehér­kéi”, a tanácsépítők PEVA- szerelői, a siroki Mátravi- déki Fémművek, valamint az Egri Dohánygyár ma­gasba szökkenő léggömbjei gazdákat. Akik pedig a gé­pek, a műszaki berendezé­seik, szép ipari termékek kedvelői voltak, láthatták a legkorszerűbb vetőgépe­ket, az ipari robotokat, a bútorgyári ritkaságokat, a különböző oktatóeszközöket, mindemellett az MHSZ rendkívül szépen és illuszt­risán felvonuló tecnikáját: az ünneplő tömeget üdvözlő rádiósokat, az ejtőernyősö­ket, a sárkányrepülőket, az autósokat, a lövészek és a különböző“ honvédelmi sportágak érdekességeit. S miközben az újságíró jegyzetelt, dolgozott számos fotóriporter, hogy — ha nem is a teljesség igényével — így adjanak számot a 40. szabad május 1. egri ese­ményeiről, további ezrek és A honvédzenekar A „tamburmajor" ördöngő- sen forgatta botját, s legényei — mozdulatainak ritmusával — teljes összhangban muzsikálva, szálegyenes sorokban, igazán katonásan haladtak a felvo­nulás élén. JA huszonhét éve létező egri helyőrségi zene­kar most is — miként mirt- dig — nagy tapssal fogadott résztvevője volt az ünnepnek. — A zenekar tagjai már öt órakor talpon voltak — me­sélte vezetőjük, Kovács Lász­ló alhadnagy —, hogy a zenés ébresztővel adják meg a de­monstráció alaphangulatát. A reggeli két és fél órás mene­telés után bizony nem ártott egy utolsó „taktikai megbe­szélés”, mielőtt a dísztribün­höz kanyarodtunk volna. — Ehhez persze, a felkészü­lésnek is alaposnak kellett len­nie ... — Annál is inkább, mivel nemcsak fellépés előtt, hanem mindig formában kell len­nünk. Munkanapokon 3—4 órát próbálunk. Ez nemcsak szel­lemi megpróbáltatást jelent, hanem komoly fizikai igény- bevételt is. Gondoljon bele, egy tuba súlya például IS ki­logramm. — Milyen gyakran láthatja- hallhatja önöket a közönség? — Koncerteket adunk, tér­zenét, hangszerbemutatókat tartunk, klub délutánokon, ka­tonai és társadalmi ünnepsé­geken veszünk részt. Mond­hatni, minden harmadik na­pon szerepelünk. Az együttes a tavalyi deb­receni nemzetközi katonaze- nekari fesztiválon elnyerte a közönség diját. Ma este fél nyolctól ismét láthatjuk-hall- hatjuk őket — ezúttal a tele­vízióban . . . — vállalati termékeik jel­képeivel — mind-mind szí­nes, változatos elemei vol­tak az egri felvonulásnak, majálisnak. Kedvesek, szépek és bájo­sak voltak az óvodások, a kisiskolások, szívünkbe zár. tűk a zászlóerdőben mene­telő ipari szakmunkáskép­zősöket. az ostoros iák isko­lai napközis tanulóit, akik országos első díjat szereztek a pécsi gyermekszínjátszó fesztiválon, vagy a „meg­fázás” ellen finom egri ne­dűket kínáló szövetkezeti ezrek vonultak el a dísztri­bün előtt, ahol Lenin szobrá­nál a fegyveres erők tagjai tisztelegtek. — Köszöntjük az Eger Sportegyesület sportolóit, a sikeresen szereplő labdarú­gócsapat játékosait, s üdvö­zöljük Bíró Attila vízilab­dázót, aki az ifjúsági Euró- pa-bajnokságon a magyar válogatott tagjaként arany­érmet nyert ... — és ezzel a térre ért a felvonulás utolsó serege, az egri és a környékbeli testedzők csa­patainak sora. A sportolók látványos kavalkádja után következett az immár ha­gyományos zárókép: az autó­klub különböző márkájú járműveinek felvonulása. ... És ott fenn. ahol ko­rábban az eső lába lógott, egy-egy pillanatra derülteb­bé vált az ég, s ott himbá­lóztak ismeretlen útioéljaik felé a faágaik közül kisza­badult léggömbök, meg azok a kis lufik, amelyek egy óvatlan pillanatban megszöktek az ünnepi han­gulatban elbámészkodó ap­róságok kezeiből... Ezrek és ezrek Mótrafü reden Apu nyakából jobban látni mindent... Már jóval a nagygyűlés kezdete előtt ezrek és ezrek vették birtokba Mátrafüre- den a sportpálya körül el­terülő parkokat, sétányokat. Két május Az egri felvonulás záróképe után százak és százak lepték el a Lenin teret. 'A díszelnök­ség tagjai is lejöttek az emel­vényről. 'Ekkor találkoztunk Barta Alajossal, a megyei pártbizotság első titkárával. — Melyik volt az eddigi leg­emlékezetesebb májusi ünne­pe? — A felszabadulás utáni első évek egyik felvonulása, az 1948-as. iEgri didfc voltam ak­koriban, a Hatvanasezred ut­cai NÉKOSZ-kollégiumból in­dultunk el, hogy csatlakoz­zunk a felvonuló tömeghez. Szép ünnep volt, felejthetet­len, hiszen olyan boldog fia­talok voltunk __ — És a mostani színpompás demonstráció ...? — Nagyszerű felvonulás volt, amelyet az tett igazán ki­emelkedővé, hogy a hűvös idő ellenére is az egri, is \a me­gyeszékhely környéki dolgo­zók tízezrei jöttek el: ipari munkások, mézőgazdaságl dol­gozók, diákok, idősek és fia­talok, intézményi alkalmazot­tak. Valamennyien hitet tettek ezzel pártunk ' politikája, a nemzetközi munkásmozgalom és a béke mellett. Ez a több mint két és fél órás demon­stráció is bizonyította, hogy az internacionalizmus, a béke és a vidám hangulat össze­tartozó fogalom. Köszönjük 'a részvételt, a precíz rendezést, a sok látványosságot, a népi együttesek műsorát, s azokat a kedves pillanatokat, amelye­ket egy-egy felvonuló kollek­tíva, kéz a kézben sétáló csa­lád teremtett . . . Jó hangulatban ünnepel­tek Heves város lakói is. A volt vásártéren megrende­zett nagygyűlésen mintegy 6 ezer felvonuló köszöntöt­te május 1-ét. Bakó Ferenc, a városi párt-vb tagja, a Hevesi Állami Gazdaság igazgatója ünnepi beszédét követően kulturális és sport­műsor szórakoztatta a közön­séget. Délután a Bp. Vasas és a Hevesi SE labdarúgó­mérkőzésére került sor, ezen a vendégek csupán 1—0 arányban tudtak felülkere­kedni a hazaiakon. Füzesabonyban a gimná­zium és postaforgalmi szak- középiskola előtt felállított díszemelvényen foglaltak he­lyet a városi jogú nagyköz­ség párt-, állami és mozgal­mi szerveinek vezetői, vala­mint a meghívott vendégek. fennállásának 15 éves jubi­leumát ünnepelték az év ele­jén. A demonstráció után Eperjesi László, a városi jo­gú nagyközségi párt-vb tag­ja mondott ünnepi köszön­tőt, amit színvonalas kul­túrműsor követett. A kör­nyező települések énekkarai, kórusai, tánccsoportjai, ze­nészei szórakoztatták a szép­számú publikumot. SZÖVEG: G. Molnár Ferenc, Mold- vay Győző, Szalay Zoltán, Szilvás István és lapunk tudósítói FOTO: Kőhidi Imre, Szabó Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents