Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-26 / 122. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! \X.\V. évfolyam. 122. szám ARA: .1984. május 26„ szombat 1.8« FORINT ÄZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Mindnyájunk kertje Ki mint él. úgy ítéi — tartja egy régi mondás. Ezek szerint a jóindulatú ember átlagban szinte mindenkiről jókat gondol, jókat tételez fel, míg a rosszindulatú éppen megfordítva . . . És hasonlóképpen vagyunk nemcsak embertársaink, de a körülöttünk történő dolgok megítélésében is. Vegyük például az időjárást. Ennek értékelésében nem is oly rég még éles határvonalat leheteti vonni a városi lakosság és a vidéken élők között. Előbbiek egyszerűen rossz időnek nevezték a mostanihoz hasonló esős napokat, amelyek kirándulásra, strandolásra, üdülésre nem alkalmasak. Ugyanezért az időért viszont mindig is hálát adott a paraszt. Azt természetesen nem állíthatjuk, hogy ez a helyzet gyökeresen megváltozott volna napjainkra Ugyanakkor tény az is. _! hogy a városi „kisbirtokosok" számának növekedésével — a hobbi-telkek bérlőire. tulajdonosaira gondolunk —, mind többen kémlelik gazdaszemmel az eget. ók nemcsak, hogy nem bánják a hét végi programot esetleg elrontó esőket, ellenkezőleg: sokkal inkább örülnek. És ezzel még nem ér véget az időjárás-szemlélet átcsoportosulása. A gazdasági körülmények nehezebbé válásával — ahogyan „finoman" fogalmazni szoktunk — mind többen kényszerülünk ugyanis gazdász-közgazdász fejjel gondolkozni, értékelni a velünk, a körülöttünk történteket. így értékeljük az egyébként nagyon is fájó áremelkedéseket, a munkakörülmények szigorodását. és igen: az időjárás alakulását. Tudjuk, hogy az elmúlt évek csapadékban igen szegények voltak. Nem egy mezőgazdasági nagyüzem úgy értékelte ezeket az esztendőket nálunk. Heves megyében is, hogy az már a harmadik aszályos év volt, és ha a következő, tehát ez, a mostani szintén ilyen lesz, az felér egy katasztrófával. Szerencsére, ha kissé megkésve is, de végre valóban megnyíltak az ég csatornái, bőséges esők öntözték, öntözik a vetéseket. Ennek köszönhetően a határ most olyan szép, mint amilyen már régen nem volt. A határ dús. már- ‘ már buja zöldje örömmel és reménnyel tölti el mindazok szívét, akik jártuk- ban-keltükben látják. Nem kell már tsz-tagnak. állami gazdasági dolgozónak lennünk, hogy örülni tudjunk az esőnek, mert tudjuk: mindnyájunk kertjét ■ öntözi. Tudjuk, hiszen a körülmények kényszerű közgazdászokká tettek valameny- nyiünket —, tudjuk, hogy ezek a májusi esők való- I ban aranyat érnek. És bár szinte bizonyos, az életünk ettől még nem lesz sokkal jobb. de már az is nagy . szó. hogy — legalábbis j emiatt — nem is lesz ne- \ hezebb . .. B. Kun Tibor Megkezdődött az ünnepi könyvhét Ur. Nemeskürty István könyveit dedikálja A könyvsátrak előtt... (Fotó: Szabó Sándor) Az egri főiskola előtti téren felállított könyvsátor körül már pénteken délelőtt nagy volt a nyüzsgés. A* idei ünnepi könyvhét 130 féle újdonsága között jó néhány slágernek számított kiadvány is akadt, így nem csoda, hogy a kora délutáni órákra már nem lehetett hozzájutni például Moldova Puskás-ügy című munkájához. Esterházy Péter Kis magyar pornográfiájához. Hernádi Gyula Frankensteinhez, és az trószemmel-hez. Az esemény megyei megnyitója előtt a város általános- és középiskoláinak kórusai adtak műsort, az ifjúsági dalosünnep kereté-, ben. Többek között nagy sikere volt a Heves megyei népdalokból összeállított csokornak, de a szép számú közönség nagy tapssal jutalmazta Balázs Árpád Hajnali köszöntőjét, amelyet együtt szólaltatott meg a nyolc énekkarral. A könyvhetet Békési József, a városi tanács általános elnökhelyettese nyitotta meg. Egyebek mellett kiemelte: a könyv mint a kultúra terméke, nélkülözhetetlen társadalomszervező, közösségteremtő erő. Éppen ezért nem véletlen, hogy ünnepeink sorában különleges helyet foglal el ez az esemény, amely izgalommal tölti el a könyvtárakban, a könyvesboltokban, az utcai sátrakban búvárkodókat. a könyvbarátok milliós táborát. Megemlékezett az 1929-es első könyvhét jelentőségéről, majd az 1945-ös szabad könyvnapról is. Hangsúlyozta, szocialista kultúrpolitikánk nagy eredménye, hogy a lakosság tavaly egymilliárd 318 millió forintért vásárolt olvasnivalót, s ebből a megyében 60 millió forintnyi kiadvány kelt el. Ezután arra figyelmeztetett, hogy a közeljövőben célul kell tűzni a könyvbarátok számának növelését, a jó válogatás képességének kifejlesztését. A könyvtéren dedikáló Ne- meskürty István gondolatával zárta beszédét: Könyv nélkül nincs emberi világ. Egyébként Nemeskürty asztala előtt sokan megfordultak, aki kedves sorokkal ajánlotta a filmművészetről szóló alkotását, A képpé varázsolt időt. Az egri könyvhéten szombaton és vasárnap a megye amatőr művészeti együttesei adnak műsort. Nemcsak itt, de a Dobó téren, a Népkertben, s természetesen a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat boltjaiban is kínálják a legfrissebb kiadványokat. Gyöngyösön a könyvesboltok mellett a Főtéren és a művelődési központ aulájában, Hevesen pedig a városi könyvtár előtt várják a vevőket az árusok. Nagyon sok településen kerül sor ezekben a napokban író— olvasó-találkozókra is. Hatvanban, a Kossuth téri könyvsátraknál, tegnap délelőtt Fekémé Lovász Mária, a városi népfrontbizottság titkára nyitotta meg a könyvheti ünnepségsorozatot, amelyre a Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központja, vailamint az Ady Endre Könyvtár „Hatvani Hírmondó" címmel, 16 oldalas alkalmi újságot is megjelentetett. A színes, tartalmában gazdag lap hűséges képet fest a helyi művelődési intézmények sokoldalú munkájáról, a város és környéke üzemeinek, gazdaságainak életéről, továbbá számos közhasznú információt közöl. A megnyitást követően a könyvtár sátrában számítógép-bemutatót, video-prog- ramot rendeztek, majd szórakoztató, ismeretterjesztő és reklámcélú műsorokat mutattak be. Kiállítással jelentkezett az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, „Helytörténetünk” címmel fjedig írásos dokumentum-kiállítást. vásárt tartottak. A Hatvani Galériában — este — a könyvillusztrátorként is kitűnő alkotó, a Kossuth-díjas Reich Károly műveiből nyílt kiállítás, amelyet Tamás Menyhért József Attila-díjas költő mutatott be a közönségnek. Majd Mészöly Katalin, az Állami Operaház magánénekese adott koncertet. A tárlatnyitó előtt, a galéria könyvespultjánál, Reich Károly és Tamás Menyhért műveiket dedikálták. Egerben megtartották a Kell a jó könyv vetélkedő megyei döntőjét. A megyei könyvtárban megrendezett verseny három első helyezettje: I. Gabonaipari Vállalat Eger, 2. a VIL.ATI egri gyáregysége, 3. a gyöngyösi Bugát Pál Kórház csapata lett. A területi elődöntőre várhatóan szeptember első felében kerül sor Salgótarjánban, Az országgyűlés kereskedelmi bizottságának ülése A sütőipar és a kereskedelem kapcsolatáról, valamint a kereskedelem etikai helyzetéről tanácskozott pénteken Szentendrén a városi tanács dísztermében az országgyűlés kereskedelmi bizottsága. Nyers Rezső elnökletével. A Belkereskedelmi Minisztérium jelentéséhez Spilák Ferenc miniszterhelyettes fűzött szóbeli kiegészítést. Az előterjesztés a többi között megállapítja: 1983-ban, 890 ezer 380 tonna kenyér és 2,8 milliárd péksütemény került forgalomba, a lakosság, mintegy 10 milliárd forintot költött sütőipari termékek vásárlására. Kitért a jelentés arra is, hogy egyes sütőipari vállalatok nemritkán kifogásolható minőségű árut szállítanak, s előfordul — ez történt a legutóbbi ünnepek előtt —, hogy az üzletvezetők nem elég körültekintően készítik el a megrendelést. Az Elnöki Tanács ülése Pénteken ülést tartott az Elnöki Tanács. Az Alkotmány 22. paragrafusának (2.) bekezdése alapján, június 20-án. szerdán tíz órára összehívta az országgyűlést. A Minisztertanács javasolta, hogy az országgyűlés tűzze az ülésszak napirendjére a törvényjavaslatot az 1983. évi állami költségvetés végrehajtásáról, valamint a külkereskedelemről szóló 1974. évi, III. törvény végrehajtásával foglalkozó beszámolót. Az Elnöki Tanács a továbbiakban bírákat mentett fel és választott, végül kegyelmi ügyben döntött. (MTI) Az ausztrál külügyminiszter a Dunakanyarban A hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó' Bili Hayden, ausztrál külügyminiszter, pénteken Solymáron a katonai temetőben koszorút helyezett el az ausztrál katonák sírján. Ezt követően a vendég a Duna-kanyar nevezetességeivel ismerkedett. A program első állomásán, a festői környezetű kisvárosban, Szentendrén megtekintette a Kovács Margit Múzeum gyűjteményét. A külügyminiszter ezután Vi- segrádra látogatott. Bill Hayden délután a Magyar Kereskedelmi Kamarába látogatott, s itt magyar közgazdászokkal tartott találkozóján tájékozódott gazdasági életünkről és a gazdaságfejlesztési tervekről. (MTI) A munka ünnepeltjei Nagyrédén, Gyöngy össolymoson, Egerszalókon Száraz, csapadékszegény idő jellemezte megyénkben is az elmúlt éveket. Ez a mezőgazdaság számára — nálunk is — szinte katasztrófa. Ennek megfelelően kell értékelni a teljesítményeket, köztük a nem kifejezetten jónak minősíthetőket is. Kiváltképpen pedig azokat a mezőgazdasági nagyüzemeket, amelyek ennek ellenére kimagasló eredményeket voltak képesek produkálni. Köztük azt a három mezőgazdasági termelőszövetkezetet, ahol kiváló eredményekről adhatott számot — megérdemelt kitüntetés elérésével — a vezetőség. Nagyréde tizenegyedszer is kiváló A nagyrédei Szőlőskert Tsz az idén is elnyerte a kiváló címet, amely sorrendben a tizenegyedik. Ebből az alkalomból tegnap tartották meg ünnepségüket a szőlőoltvány-készítő üzem nagytermében, amelyen megjelent többek között Schmidt Rezső, a megyei pártbizottság titkára, valamint Bá- gyi Imre, a megyei tanács elnökhelyettese. Az elmúlt évi termelési tevékenységről Frecska Sándor tsz-elnök szólott. Elmondotta, hogy a gazdaság nettó árbevétele mintegy 487 millió forintot tett ki. Ebből az exportált termékek „ hányada majdnem ötven százalék. A tőkés piacra kiszállított termékek összértéke meghaladta a szocialista országokba küldött áruféleségek értékét. A felosztható nyereség 90 millió forintot tett ki. Tavaly több mint hétszázalékos bérfejlesztést hajthattak végre. A munka hatékonyságát jelentős mértékben befolyásolták a tsz szocialista brigádjai, amelyekben összesen 530-an dolgoznak. A Kiváló brigád címet a következők nyerték el: Szilágyi Erzsébet brigád, a vezetője Gd- csi Albertné, a Tessedik Sámuel brigád, a vezetője Sebők István és a Kaffka Margit brigád, amelynek Nagy Lajosné a vezetője. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter Kiváló Munkáért kitüntetését hatan, a TOT Kiváló Termelőszövetkezeti Munkáért kitüntetését pedig ketten vették át. A Termelőszövetkezet Kiváló Dolgozója kitüntető jelvényt 27- en kapták meg. Miután a tejtermelésben megyei első helyezést értek el, az állat- tenyésztési főágazat dolgozói 60 ezer forint jutalmat vehettek át. A kiváló termelőszövetkezet címet igazoló oklevelet dr. Papócsi László, a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszterhelyettes adta át a szövetkezet elnökének. Gratulált az eddigi sikerekhez. A tsz vezetősége most egymillió forint többlet-termelési célprémiumot tűzött ki azoknak a gazdálkodó egységeknek, amelyek a bázishoz képest hét százalékkal növelik a teljesítményüket. Saját beruházásban végzik a palackozóüzem építését, amelyet a következő év első negyedében szeretnének már üzemeltetni. A gáz bevezetése a hűtőházba és a szárítóüzembe a következő időszak feladata, de az év végére mindenhová el akarják juttatni a vezetékes gázt. A nágyrédeiek a hírnevüknek megfelelő módon törekszenek az idei feladatok sikeres teljesítésére is. Egyébként ézen az ünnepi gyűlésen vette át azt a diplomát a tsz elnöke, amelyet a KGST titkársága adományozott a szocialista országok közötti kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésében elért eredményekért a nagyrédei term előszövetke zet nek. Százmilliós termelési eredménnyel A történelmi borvidéken hosszú évek óta eredményesen gazdálkodó egerszalóki Vörös Csillag Termelőszövetkezetet már eddig is számos szakmai elismerésben részesítették. Csupán az 1982-es gazdasági évben elért eredményeik alapján MÉM és TOT elismerő oklevélben részesült. Most pedig, az elmúlt esztendő kiemelkedő sikereiért, első alkalommal érdemelték ki a megtisztelő kiváló termelőszövetkezet címet. (Folytatás a 2. oldalon)