Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-22 / 118. szám
1984. május 22., kedd Százhuszonöt évvel ezelőtt. ■aületett. Arthur Conan Doyle angol író, a modem bűnügyi regény egyik megteremtője és 'kiváló művelője. Eredeti foglalkozása szerint orvos volt, 1882-től 1890-ig folytatta orvosi praxisát, de már 1887-ben megírta első deteiktívTegényét, A bíborvörös dolgozószobába címmel. Írásainak középponti figurája Sherlock Holmes, a mes- terdetektív, a logika és a hideg józanság következetes .megtestesítője. 1890-ben új regénynyel (A négyek jele) lépett a közönség elé, s ebben az írásában szintén Sherlock Holmes oldja meg a rejtélyt; 1893-ban 12 bűnügyi novellát foglalt össze egy kötetben, majd a sorozat folytatásaként a következő évben megjelentette Sherlock Holmes emlékiratai cimü kötetét. Az iró stílusban, hangulatban, jellemzésben valódi írói eszközökkel élt, és sajátos, fanyar humorával műfaja fölé emelkedett. A sátán kutyája című, 1902-ben publikált (s a következő évben már magyarul is megjelent) legjobb de- tektívregénye művészi színvonalú. A Nap kél: 4.59 órakor, nyugszik: 20.23 órakor. A Hold kél: 2.00 órakor, nyugszik: 11.31 órakor. Szeretettel köszöntjük névnap jukop JŰLIA, RITA nevű kedves olvasóinkat! A Júlia az ókori Roma Gens Júlia nevű nemzetség nevéből származik: Júliáknak hívták a nemzetség női tagjait. jgWöjárá» Várható időjárás ma estig: több órás napsütés várható, az időnkénti felhősödésből elszórtan le. bet zápor. A déli, délnyugati szél többfelé lesz erős. A hőmérséklet reggel 9—14, délután 20—25 fok között várható. Fej védő Meglehetősen sokat foglalkozott az elmúlt hét végén a sportsajtó azzal a ténnyel, hogy a Magyar Ökölvívó Szövetség a válogatott kerettagok részére elrendelte a bajnokság során a fejvédő használatát. Voltak olyan írások, amelyek fölöslegesnek tartották, s voltak, amelyek annak a véleménynek adtaik hangot, hogy miár régen kötelezővé kellett volna tenni. Mások azt a kérdést firtatták, hogy miért csak a válogatott kerettagoknak írták elő a használatot. Mi csak annyit tennénk mindehhez hozzá, hogy az élet más területein sem ártana használatossá tenni a fejvédőt. Még akkor is, ha a ringen kívül nemigen ütnek fejre, „csak” koppintanak ... (k.sz.e.) — FOGADÓNAP. Az egri választópolgárok ügyes-bajos dolgaira ad választ Fábriné Dobál Ilona csütörtökön délután, 13-tól 15 óráig. Az országgyűlési képviselőnő fogadónapját a Hazafias Népfront dr. Sándor Imre út 6. szám alatti székhazában tartja Egerben. — NÉVCSERE. Vasárnapi számunk Hétköznapi konyháinkon című anyaga alá sajnálatos elszedés miatt tévesen került a szerző neve. A cikk írója valójában Szalay Zoltán. — KÉSŐBBI IDŐPONTBAN. A második országos mono- drámaszemie ma délutáni előadására későbbi időpontban kerül sor. Kocsis István Bolyai estéje című művét Csendes Lászlónak, a Kecskeméti Katona József Színház művészének a bemutatásában 24-én, csütörtökön délután 5 órakor láthatja a közönség. — WEIMARI VENDÉGEK GYÖNGYÖSÖN. Az NDKiból érkeztek tanárok tapasztalatcserére a gyöngyösi mezőgazdasági főiskolára. A látogatóikat elsősorban az üzem- és munkaszervezési tanszék munkája, valamint az oktatási és a kutató tevékenység érdekelte. Az elmélet gyakorlati megvalósítását Hevesen és Nagy- rédén tanulmányozták a szakemberek. — ELMARAD. Az IBUSZ Heves megyei Irodája által szervezett, szilvásvárad! lovasbemutatóval egybekötött gyermeknapi műsor technikai okok miatt Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. elmarad. A vasárnapra tervezett program helyszínén ugyanis megkezdődtek az átalakítási munkálatok a fogathajtó-világbajnokságra. — KELL A JÓ KÖNYV. Május 24-én, 14 órakor Egerben, a Megyei Könyvtár olvasótermében rendezik meg a Kell a jó könyv ve- téflkedősorozat megyei döntőjét. A nyilvános program során két csapat jut a területi döntőbe. — KÉSÖN ÉSZREVETT TŰZ. Mátraszentistvánban, a Virág utca 4. szám alatti hétvégi ház tulajdonosai május 1-én jártak utoljára lakukban. Három héttel később az elmúlt hét végén vették észre, hogy a belső berendezés teljesen elégett. A tüzet — a 450 ezer forintnyi kárt — valószínűleg elektromos zárlat okozta. A vizsgálat még tart. — ŰTIBESZÁMOLÖ ETIÓPIÁRÓL. Ma, délután 5 órakor Egerben, a Csebok- szári-lakótelep nyugdíjas klubjában Tóth Elemér tart előadást élményeiről, amelyeket Etiópiában szerzett. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan. Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. KOJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap/ reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. Kevesebben utaznak — Kényelmes, kulturált utazást ígérnek — Menetrend négy kötetben Új autóbuszmenetrend Június 3-án lép életbe az új autóbuszmenetrend. Erről tájékoztatták az újságírókat hétfőn, a Volán Vállalatok Központjában. Falsch Nándor vezérigazgató elmondta: 1983-ban 6 százalékkal csökkent a belföldi autóbuszutasok száma az előző évhez viszonyítva. Az idén folytatódik a csökkenő tendencia, az első negyedévben további 4 százalékkal kevesebben utaztak. Az új menetrend kialakításánál figyelembe vették az utazási igények mérséklődését, illetve változását: a napi 35 ezer távolsági és helyközi járat közül június 3-tól 430 megszűnik azokon a helyeken, ahol a forgalom minimálásra csökkent. Ezzel szemben ott, ahol a forgalom minimálisra gessé teszik, 184 új autóbusz- járatot helyeznek forgalomba. A Volán-vállalatok törekednek arra, hogy a közlekedési alapellátás a legkisebb faluban is biztosítva legyen. Az új menetrendben a községek zöméből átszállás nélkül lehet eljutni a közigazgatási központokba. Mindösz- sze 49 község van az országban, ahonnan csak (egyszeri) átszállással lehet eljutni ezekbe a központokba. A vezérigazgató szólt arról is, hogy a Volán-vállalatok ■továbbra is szívügyüknek tekintik az utazás kényelmének, kulturáltságának fokozását, az utaskiszolgálás színvonalának javítását. A zsúfoltság csökkentéséhez számottevően hozzájárult az a tény, hogy kevesebben utaznak a buszokon. Nagyobb figyelmet, fordítanak a járművek és a pályaudvarok tisztaságára, rendjére, valamint az utazó személyzet kulturált és udvarias magatartására is. Tervezik, hogy a kiránduló és üdülőhelyi forgalomban a mindenkori igényeknek megfelelően állítanak be pót járatokat, hogy elkerüljék a zsúfoltságot. A nemzetközi járatokat is módosították az utazási szokásoknak megfelelően. Nyáron 34 irányba, összesen 114 járatot indítanak, télen pedig 25 város felé 101 Volánbusz közlekedik A hivatalos menetrendet négy kötetben jelentetik meg, ezek külön tartalmazzák a Budapest környéki, a dunántúli, a Duna—Tisza közi, a tisztántúli és észak-magyarországi, valamint a nemzetközi és belföldi távolsági járatokat. Az új menetrendet május 23-tól lehet megvásárolni az autóbuszállomásokon, a Volán utazási irodákban és MÁV közönség- szolgálatánál. Felhívták a figyelmet arra, hogy a közü- letek ezentúl a Népstadion úti buszpályaudvaron szerezhetik be a menetrendeket. (MTI) Szombat esténként: Nana a tv-ben Émile Zola világhírű regényéből, a Nanából forgatott hatrészes francia tv-filmso- rozat vetítését kezdi meg június 2-án, szombaton este a Magyar Televízió. A remekműből Maurice Cazo- neuve készített forgatókönyvet, és az ő rendezésében követhetik nyomon a nézők az epizódokat. A főbb szerepek alakításával Vero- nique Génes-1, Gury Tér- jas-t, Patrick Préjean-t, valamint Albert Simonot bíz. ta meg a rendező. A szemétdomb virágából, a külvárosi lányból Párizs koronázatlan királynőjévé emelkedett Nana történetét a 16 éven felüli nézőknek ajánlják a tv műsorszerkesztői. Émile Zolát, a francia regényírót és esszéistát a naturalista iskola megalapítójaként és legjelentősebb alkotójaként tartják számon. Huszonnégy évesen kezdett elbeszéléseket, majd regé. nyékét írni. Fő műve, a Rougon-Macquart ciklus, a 20 kötetes sorozat első sikerét a Magyarországon is elismerést kiváltott Patkány- fogó hozta meg az író számára. E ciklusba sorolható az ugyancsak nagy sikelrű Germinal, valamint a most megfilmesített Nana is. A félvilági életet bemutató regény 1880-ban látott napvilágot, s megjelenését követően egy év múltán már a magyar olvasók is megismerkedhettek Nana történeteivel. A sorozat epizódjait szombatonként késő este vetíti a televízió. (MTI) Otthoni számítógép Amint a lapok már megírták, s a televízió hírül adta. a Microkey Kutatási Fejlesztési Termelési Társulás bemutatta az általa gyártott otthoni számítógépet, amely segítő-, tanuló- és játszótársunk lehet egyszerre, amelynek továbbfeji esztett változata akár sakk-, vagy bridzspartnerünkké válhat pihenő óráinkban... A gép úgyszólván minden tv-, illetve magnókészülékhez csatlakoztatható... Már júniusban előjegyezhető Budapesten, a Wesselényi utca 10-ben ... Hét szervizállomást alakítanak ki a nagyvárosokban, hogy a kedves vevőknek az esetleges meghibásodás esetén ne kelljen mérgelődniük... A jó hír hallatán kételkedni kezdünk. Pedig nagyon vártunk már egy ilyen bejelentésre. Amikor arról hallottunk, olvastunk, hogy az amerikai háztartásokban az ilyen kis számítógép már mindennapos használati tárgynak számít, mi tagadás, arra gondoltunk: nálunk is el kellene kezdeni. A Microkey Társulás kezdi? Nekünk az is jó, ha ő, csak minden úgy legyen, ahogy ígérték. Vasúti bérletek Vasúti bérlettel is utazhatnak már az idei nyáron a Balaton partján üdülők. Június elejétől válthatják meg a hét. illetve a tíz napra szóló észak-balatoni, vagy dél-balatoni bérletet, amely. lyel tetszőleges számú és hosszúságú utazásokat te. hétnek a magyar tenger partján. A másik újdonság. az egész ország területére érvényes hét, vagy tíznapos vasúti turistabérlet, amelynek tulajdonosa másodosztályon 800, illetve 1200, első osztályon pedig 1200, illetve 1800 forint ellenében tetszés szerint utazhat a MÁV vonalain. Megjelent a Hevesi Szemle Heves megye közművelődési folyóirata XII. évfolyamának 2. száma. Községek és vállalatok részvételével Önkéntes tűzoltók versenye Nagyrédén (Tudósítónktól) Fel lobog ózott utcák, pattogó vezényszavak fogadták a Nagyrédére látogatókat az elmúlt hét végén. A Gyöngyös városi Tűzoltóparancsnokság a helybeli sportpályán rendezte meg a körzethez tartozó községek és vállalatok önkéntes tűzoltóinak hagyományos versenyét. A vendégeket — közöttük Lukács Bélát, a tűzoltóság Heves megyei parancsnokát — és a verseny, zőket dr. Szabó Gyula, a városi tanács vb-titkára köszöntötte, majd kezdetét vette a 41 tűzoltóraj vetélkedője. Az önkéntesek ezúttal a kismotor-fecskendező összeszerelésében, a viz célba juttatásában, s az akadálypálya feladatainak leküzdésében mérték össze tudásukat. A felnőtt és ifjúsági versenyzők közül máj- többen részt vettek a lakó- és munkahelyükön keletkezett „igazi” tüzek oltásában is. Közé. jük tartozik Decsi Zoltán, a Heves megyei Állami Építőipart Vállalat festője is. — Nem félünk a tűztől, mert sokat gyakorolunk és jó felszerelésünk van. Amióta vállalatunknál nagyabb gondot fordítanak a vagyonvédelemre is. azóta kevesebb a kár. Berkes András, a domosz- lói csapat tagja erre az alkalomra szabadságot kapott a honvédségtől. — Egyik alkalommal én is azok között voltam, akik gyorsan eloltottak egy épü- lettüzet. Azóta felnéznek ránk a faluban. Leszerelésem után egyébként hivatásos tűzoltó szeretnék lenni. A versenyzők a vendégsereg .buzdítása köbben futottak a tömlőkkel; kúsztak, másztak az akadálypályán. — A másfél méter magas palánkot a sugárcsővel együtt kellett megmászni. Számomra ez volt a legnehezebb — újságolta Kiss András gyöngyösi versenyző. A vállalatok legjobb csapatai az összesített pontszámok alapján: Thor ez Bányaüzem, Országos Érc- és Ásványbányák Gyöngyös- oroszi, Visontai Gagarin Hőerőmű. A községek versenyében Visznek, Gyöngyössólymos és Gyöngyöstarján önkéntes tűzoltói voltak a legeredményesebbek. A fia. talok közül a visznekiek és a ludasiak jeleskedtek. A helyezettek oklevelet és pénzjutalmat kaptak. M.íka István Valutaárfolyamok Érvényben: Pénznem 1984. május 22-től. Véfeli Eladási árt. 100 egys, 100 Ft-ban Angol font 6292,23 6681,45 Ausztrál dollár 4053,30 4304,02 Dán korona 446,33 473,93 Belga frank 80,15 85,11 Finn márka 774,22 822,10 Francia frank 531,65 564,53 Görög drachma a) 40,92 43,46 Hollandi forint 1452,63 1542,49 Japán yen (1000) 194,15 206,15 Jugoszláv dinár b) 31,67 33,63 Kanadai dollár 3478,66 3693,84 Kuvaiti dinár 15333,86 16282,34 Norvég korona 576,54 612,20 NSZK márka 1632,73 1733,73 Olasz Ura (1000) 26,52 28,16 Osztrák schilling 232,32 246,69 Portugál escudo 32,14 34,12 Spanyol peseta 29,19 30,99 Svájci frank 1981,38 2103,94 Svéd korona 556,67 591,11 USA dollár 4523,49 4803,29 a) Vásárolható legmagasabb bank jegy címlet: 500-as. b) Vásárolható legmagasabb bank jegy címlet: 100-as. A 07 jelenti: Személyautó és lovas fogat karambolja A múlt hét vasárnapján két olyan közlekedési balesethez kellett kivonulniuk a helyszínelőknek, amelyek személyi sérüléssel is jártak. A reggeli órákban Poroszló és Besenyőtelek között, a 33-as számú főúton Nász István kenderesi lakos figyelmetlenül vezette személygépkocsiját, s emiatt nekiszaladt a vele azonos irányban haladó, Szabó Árpád besenyőtelki lakos hajtotta lovas fogatnak. Ennek következtében az utóbbi jármű hajtója és utasa, Püspöki Rudolf súlyos, nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. Este Egerben, a Vörösmarty és a Rózsa Károly utca kereszteződésében Tóth Pál egri lakos személyautójával a Rózsa Károly útról szabálytalanul kanyarodott balra, ezért ösz- szeütközött a szabályosan közlekedő Barócsiné Nock Ildikó verpeléti lakos kocsijával. Barócsiné és utasa. Sipeki Sándor szerencsére csak könnyebben sérült meg. Mindkét baleset ügyében a rendőrség tovább folytatja a vizsgálatát. NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon:11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656;' 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index’: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr.- HU ISSN 0133-0705.