Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-17 / 114. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXV. évfolyam, 114. szám AKA: 1984. május 11., csütörtök 1,40 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Ivóvíz Vízszegénységben élünk! Több száz milliméterre tehető az a vízmennyiség, ami a szomjas földiből hiányzik. Télen nem hull elegendő hó, tavasszal nyáron sóvárognunk kell az áztató esőt. A földben tenyérvas­tagságú repedések várják a vizet, kókadt növé­nyek sínylődnek szerte a határban, a tavak sekély, oxigénszegény vizében megfulladnak a halak. Túlzás? Aligha. Legföl­jebb arról lehet szó, hogy a lehulló csapadék szeszé­lyes elosztásban jelentke­zik, illetve itt-ott enyhíti az aszályt. Az általános vízhiányon belül. — amely egyáltalán nem hazai jelenség — kü­lönös gondot okoz Európa- szerte az ivóvízhiány. Párizsiban egy liter palac­kozott. tiszta forrásvizet — szénsavdúsítás nélkül — annyiért árulnak, mint egy liter gyenge minőségű Rosé bort. A világvárosok csapjaiból legföljebb erő­sen klórozott, többszörösen tisztított, langyos vizet le­het ereszteni, amely sokkal inkább alkalmas fürdőszo­bai fürdésre, mint jó ízű vízivásra. Sok világjáró turista, vagy munkáját végző, hivatását teljesítő hazánkfia sóhajt - fel szál­lodai szobájában: Ha én egyszer odahaza teleihat­nám magamat tiszta, friss, hideg forrásvízzel! Nevetségesnek tűnő igény, megmosolyogni való óhaj? Sajnos, egy csöppet sem az! Ezt ma már vala­mennyien tudjuk és vész­harangok kongatása nél­kül. megjövendölhetjük a várhatót is. Mind több szakfolyóiratunkban, tu­dományos lapok hasábjain találkozhatunk ilyen és ha­sonló című cikkekkel: Meddig elegendő a Föld vízkészlete? Hogyan óvha­tok meg forrásaink, tiszta vizű hegyi patakjaink a szennyezéstől? Hogyan tisz­títhatjuk meg a szennyvi­zeket a leggazdaságosabban úgy, hogy azok újra em­beri fogyasztásra alkal­masakká legyenek? Ezek a szó, szoros értel­mében életbevágóan fontos kérdések, amelyekre a tu­dománynak választ kell adnia. Arról pontos statisztiká­ja van az ENSZ-nek. hogy hány ember éhezik a Föl­dön. de hogy mennyi szom­jazik. arról nincs. Nem is szólva arról, hogy a nem szomjazok jelentős része, fertőzött vizet iszik, tehát csak olyan vízhez juthat, amely nem „ivóvíz” és. hogy szomját oltani tudja, egészségét kénytelen káro­sítani. Az ivóvízért folytatott világméretű küzdelem ré­szesei vagyunk! Nemcsak az államok, a kormányok, de mi, egyes emberek, ál­lampolgárok is. Kevés olyan nap akad az éle­tünkben, amikor takaré­kossággal, a szennyezettség megakadályozásával. fi­gyelemmel, ne tehetnénk valamicskét azért. hogy esztendők múlva is egész­séges, jó ivóvízhez jussunk. Ez manapság már nem szí­vesség, hanem emberi kö­telesség. .. Sialay István Aczél György látogatása Egerben „Olyan volt ... ilyen lett” — dr. Varjú Vilmos Eger város Tanácsának elnöke meséli el a nagyarányú egri belvárosi rekonstrukció történetét és a további fejlesztési elképzelé­seket Aczél Györgynek Mint arról tegnapi lapszámunkban beszá­moltunk, Aczél György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kétnapos látoga­tásra Heves megyébe érkezett. Itt-tartózko- dása másnapján a Központi Bizottság titká­ra az egri Megyei Kórházban, az egri Gárdo­nyi Géza gimnázium és szakközépiskolában, az Ifjúsági Házban tett látogatást és belvá­rosi sétán ismerkedett a történelmi város re­konstrukció útján megújhodott, idegenforgal­mat is vonzó képével. A délelőtti program után Aczél György a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságán időszerű politikai kérdésekről tartott tájékoztatót a megye és a város aktivistái számára. A szerdai programról lapunk 3. oldalán adunk részletes beszámolót. Az új kórház megtekintése után a régi, klasszikus épületszárnyhoz indul a Központi Bizottság titkára a kórház vezetőinek tár­saságában Június 3-tól Új MÁV-menetrend Június 3-án lép életbe az új vasúti menetrend — er­ről tartott tájékoztatót szer­dán Bajusz Rezső, a MÁV vezérigazgatója. Hangoztatta: a viteldíjak > közelmúltban felemelt, il- ‘ letve a kedvezmények szű­kítése következtében várha­tóan tovább csökken az uta­sok száma, elsősorban a bel­földi expressz- és gyorsvo­natokon, valamint a balato­ni vonalakon. Ezzel egyide­jűleg azonban növekedni fog az olcsóbb viteldíjjal közlekedő távolsági személy- vonatok utasforgalma. A várható változásokat a sze­mélyvonatok forgalmának folyamatos helyszíni megfi­gyelésével, szakszerű becs­léssel mérték fel az elmúlt év júniusában. Az adatok értékelése után olyan me­netrendi irányelveket ala­kítottak ki, amelyek a for­galom csökkentése és a mér­sékelt beruházások mellett is lehetővé teszik a vasúti személyszállításban elért eredmények stabilizálását. Az új menetrend megszerkesz­tése során figyelembe vet­ték az utasok közérdekű ja­vaslatait. A tapasztalatok azt mu­tatják: a nemzetközi utas- forgalomban megállt a né­hány év óta tartó csökkenő tendencia, s újból növek­szik az utasok száma. Ezért intézkedéseket tettek az ed­digi nemzetközi összekötte­tések javítására. A délkelet- európai tengerparti közleke­dés javítására például Ber­lin—Budapest—Várna kö­zött a Trákia vonatpár meghosszabbított ideig, egész nyáron közlekedik. Ezen kí­vül, figyelemmel a bolgár tengerparti magyar utazási igények dinamikus növeke­désére — hetenként 560 ülő- és 108 fekvőhellyel több lesz a Burgaszig járó Transzdanubium vonatban is. Észak-Európa irányába is lesz néhány kedvező válto­zás: új háló- és ülőkocsi­összeköttetéssel bővítik Bu­dapest és Berlin között az utazási lehetőségeket. Az új vonatrészt Pozsony és Ber­lin között mindkét irány­ban az Istropolitan gyors­vonatpár továbbítja. A belföldi forgalomban a legtöbb változás a gyors­vonatok menetrendjében várható. A MÁV elismeri; az utasok indokoltan igénylik, hogy a magasabb tarifával közlekedő vonatok pontosabbak, gyorsabbak le­gyenek, s jobb csatlakozá­sokkal, nagyobb kényelem­mel", az eddigieknél maga­sabb színvonalú szolgálta­tásokat nyújtsanak. A nyári balatoni forga­lomban megváltozik a Mis­kolc—Keszthely—Tapolca és a Nyíregyháza—Fonyód között járó közvetlen gyors­vonatok útiránya. Az új menetrend idegenforgalmi érdekességei közé tartozik a nyári főidényben szomba­ton és vasárnap a Nyugati pályaudvarról és Esztergom­ba tartó gőzvontatású nosz­talgia-személyvonat. Az új menetrendet május 15-én kezdték árusítani. Új­donságként a hivatalos me­netrend mellett öt területi menetrendet is kiadtak, amelyek egy-egy országrész menetrendi tudnivalóit kü­lön tartalmazzák. Lázár György Bulgáriába utazott Lázár György, a Magyar Népköztársaság Miniszter- tanácsának elnöke Grisa Fi- lipovnak, a Bolgár Népköz- társaság Minisztertanácsa el­nökének meghívására szer­dán hivatalos baráti látoga­tásra a Bolgár Népköztársa­ságiba utazott. Kíséretében van Marjai Jó­zsef, a Minisztertanács el­nökihelyettese, Roska István, külügym iniszter-helyettes, Kovács Gyufa, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, Ambrus János külkereskedel­mi miniszterhelyettes, Szabó Imre ipari miniszterhelyettes; a kísérethez a bolgár főivá­rosban csatlakozik Sebestyén Jenó, hazánk szófiai nagy­követe. A búcsúztatásra a Ferihe­gyi repülőtéren megjelent Sarlós István, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, Várko- nyi Péter külügyminiszter, továbbá állami életünk több más vezető személyisége. Ott volt Georgi Pangelov, a Bol­gár Népköztársaság budapes­ti nagykövetségének ideigle­nes ügyvivője. (Folytatás a 2. oldalon) Másfél év tapasztalatai Új lakásgazdálkodási rendszer Tanácskozás a magánlakás-építkozésekről Három megye, Borsod, Heves és Nógrád építési szakemberei tanácskoztak tegnap Egerben a Technika Házában, az új lakásgazdál­kodási rendszer érvényesü­lésének tapasztalatairól, ezen belül is hangsúllyal a magánlakás-építkezés hely­zetéről. A tanácskozáson, melyet Bágyi Imre, a me­gyei tanács elnökhelyettese nyitott meg, részt vett töb­bek között Jantner Antal miniszterhelyettes, a Ma­gánlakásépítés Fejlesztése Célprogram Bizottság ve­zetője, valamint dr. Aszta­los Miklós, a megyei párt- bizottság osztályvezetője. Az egri tanácskozás tu. lajdonképpen a regionális értekezletek záróprogramja is volt egyben. A tájérte­kezletek során Kecskeméten a VI. ötéves terv magán, lakásépítkezési feladatait tekintették át, Szentendrén a telekellátásról tanácskoz­tak, Pécsett a magánterve­zésről és a mintatelepek lé­tesítéséről folytattak eszme­cserét. Veszprémben a kor­szerű technológiák alkalma, zásának helyzetéről vitat­koztak. Egerben a tapaszta­latokat összegezték a három megye eredményeinek tük­rében. Jantner Antal miniszter- helyettes vitaindítójában a magánépítkezésekkel kap. csolatos problémákról be­szélt, többek között a telek­ellátást. az építőanyagellá. tást, a különböző kedvező módszerek — mint például a félkész lakások építése és átadása — elterjedésének hiányos voltát említette. Jó példaként említette a Mis­kolcon. Gyöngyösön és Egeiben létrehozott szolgál­tató iroda kezdeményezéseit. Felszólalt a tanácskozá­son Török Gyula, az OTP Lakásépítési és Hitelezési Igazgatóság ügyvezető igaz­gatója, korántsem a teljes­ség igényével értékelte a megváltozott hitelakciók ed­digi eredményeit. Zámbori Ferenc, a Heves megyei Tanács VB építési' osztályának vezetője a me­gyei sajátosságokat emelte ki, hangsúlyozva, nagyon lé­nyeges feladatnak tartják a megyében a fiatalok lakás­hoz juttatását. Említette: ennek egyik akadálya, hogy kevés az erre alkalmas cse­relakás, általában a nagyobb otthonnal rendelkezők nem adják le lakásukat, noha a család csökkenése miatt az indokolt lenne. Elmondot­ta, hogy a fiatalok támoga­tására a következő két év alatt 60 milliót fordít a megye. Javaslatokat is tett a to­vábbiakban, többek között lényegesnek tartja, hogy a magánház-vásárláshoz 10 évvel ezelőtt megállapított hitel összegét emeljék. A tanácskozás a vita után Bágyi Imre zárszavával ért véget. Négynyelvű tájékoztatók — Vasárnapi nyitva tartás — Diszpécserszolgálat — Mozgó, alkalmi hivatalok A nyárra készül a posta Hevesben is A postánál megtették a szükséges intézkedést arra, hogy az üdülőhelyeken, a forgalmasabb idegenforgal­mi körzetekben zavartalan lehessen a nyári postai szol­gáltatás. Ennek megfelelően alakítják ki a postahivata­lok nyitva tartási rendjét. A legforgalmasabb nemzet­közileg is jelentős üdülőhe­lyeken a nyári időszakban gondoskodnak arról, hogy a szokásosnál nagyobb legyen a hivatal kínálata különbö­ző értékcikkekből, s jóval több újság, folyóirat álljon aa érdeklődők rendelkezésé­re. Főként a külföldi turis­ták kedvéért valamennyi üdülőhelyi postahivatalban piktogramokat helyeznek el és négynyelvű tájékoztató­kat is kifüggesztenek. A nyári csúcsidőszakban 53 hivatalban bővítik a szol­gálati időt, elsősorban a hét­végén, s több helyen a hét­köznapokon is a szokásosnál tovább tartanak nyitva. A Balaton partján 35 hivatal­ban bővítik a szombati nyit­va tartást, s 16 helyen vasár­nap is kinyitnak. A nagyobb kempingeket és üdülőtelepe­ket autó-posták keresik fel, ezekben értékcikkeket, hír­lapot, totót-lottót árusíta­nak, s felveszik a leveleket is. A bővített nyitva tartás­hoz a postai személyzetet is megerősítik; számos he­lyen önként vállalkoznak többletmunkára a dolgozók, máshol a kevésbé forgalmas hivatalokból csoportosítanak ót munkaerőt. A Balaton mellett diszpécser-szolgála­tot szerveznek a nyáron, s ha szükséges, rugalmas intézke­désekkel gondoskodnak a szolgáltatások zavartalansá­gáról. Heves megyében a posta a hagyományoknak megfelelő­en készült fel a vendégforga­lomra. Egerben az 1. számú postahivatal külső karbantar­tási munkálatai befejeződtek, a földszinti terem korszerű­sítésével is június végére el­készülnek az építők. Ugyan­csak itt az idén is alkalmaz­nak olyan munkatársat, aki idegen nyelven tájékoztatja a külföldieket. Képeslapok­ban, válogatott bélyegek­ben — a mátrai üdülőhelyek mellett Szilvásváradon és környékén — sem lesz hi­ány, mondták az illetékesek. A fogathajtó VB Idején a szilvásvárad! posta nyitva tartását meghosszabbítják és mozgó, alkalmi hivatalokat is létesítenek.

Next

/
Thumbnails
Contents