Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-03 / 102. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXV. évfolyam, 102. szám ARA: 1984. május 3„ csütörtök 1,40 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Kádár János: „ ... Célunk, hogy az emberek békében élhessenek” Negyvenedszer — szabad május 1. Felvonulások, majálisok országszerte — Színpompás ünnepi seregszemle Egerben — Politikai nagygyűlés Mátrafüreden — Kulturális és sportműsorok megyénkben-JLJmzégr* A csaknem három órás ünnepi felvonulást I finomsserel vény gyáriak nyitották meg Május 10-11-én tartják Sajtótájékoztató a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésének programjáról Ünnepelt az ország — ki kiét, ki három naposra szab­hatta a pihenőidejét, a fel­vonulással, majálissal, kirán­dulással egybekötött hóvál­tást. S ez az ünnep — im­már negyvenedszer — a sza­bad május 1. volt. Ország­szerte felvonulásokra, meg­emlékezésékre, majálisok­ra került sor: mindenütt ott lobogott a munkásmozgalom vörös zászlaja, nemzeti tri­kolórunk, s számos települé­sünkön állították fel az ilyenkor elmaradhatatlan májusfát. Kecskeméten Szű­rös Mátyás, az MSZMP KB titkára mondott beszédet. Sopronban az amfiteátrum­ban rendeztek nagygyűlést, amelynek szónoka Pozsgay Imre, a HNF Országos Ta­nácsának főtitkára volt. Tö- rökszentmiklósan pedig Pé­ter János, az országgyűlés alel nőké köszöntötte május elsejét. Budapesten az ünnep elő­estéjén Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a SZOT főtit­kára mondott ünnepi rádió- és televí zióbes zédet. Május 1-én a Felvonulási téren zajlott le a fővárosi dolgo­zók hagyományos ünnepi felvonulása, amelyen százez­rek vettek részt. A díszemel­vényen köszöntötte a buda­pesti dolgozókat, a külföldi szakszervezeti vezetőket, a főváros lakosságát, Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke. Lázár György, a Minisztertanács elnöke, valamint számos po­litikai, közéleti, tömegszer­vezeti vezető, személyiség. A budapesti seregszemlén — immár hagyományosan — nyilatkozott a rádiónak és a televíziónak Kádár János, aki elöljáróban kiemelte: „Amióta a népek egész so­ra a szocialista fejlődés út­jára lépett, a szocializmus világrendszerré vált. s o né­pek széttörték a gyarmati rendszer bilincseit, azóta má­jus 1. a nemzetközi munkás- osztály és a szocializmust építő népek, a jogaikért, a szabadságukért és a békéért küzdő népek szolidaritásá­nak napja, közös ünnepe. Ehhez a naphoz most már elválaszthatatlanul hozzá­tartozik á béke, a nemzetek szabadsága, a társadalmi ha­ladás és a szocializmus fo­galma. .. Az a célunk, hogy az em­berek békében élhessenek, és a biztonság a fegyverzet alacsonyabb szintjén való­suljon meg. Ami a hazai munkát illeti: mi az alkotó, a szocialista építőmunkához az eddiginél még jobb ki­bontakozási lehetőséget aka­runk teremteni. Azt akarjuk, hogy aki többet és jobban dolgozik, az többet és job­ban kereshessen, aki pedig nem produkál, az a rend­szer előnyeit ne élvezhesse.” Május 1-én — mint arról az alábbiakban beszámolunk — megyénkben is változa­tos. gazdag programmal ün­nepelt szőkébb hazánk la­kossága. Harmincezer ember békedemonstrációja Egerben Galambok és léggömbök — ott szálltak a magasban ott köröztek és libegtek, ahol az eső lába lógott. A felhőket kergető szél, a ta­vaszi záporra hajló idő elle­nére is tízezrek gyülekeztek az egri belváros utcáiban, hogy a munkahelyi kollektí­vákkal, munkatársaikkal, barátaikkal, családtagjaik­kal együtt felvonuljanak a május 1-i menetben. Pont­ban tíz órakor röppentek fel a galambok — a béke szimbólumai —, s mintha őket kergették volna a vi­dám színekben pompázó léggömbök. Kürtszó har- sant, majd pattogó indulót játszva, a felvonulás élén a transzparensekkel. lobogó zászlókkal körülölelt Lenin térre érkezett a díszegyen­ruhába öltözött katona zene­kar — amely egyébként ze­nés ébresztővel köszöntötte a meggyeszékhely lakóit —, s vigyázzmenetben haladt el az elnökségi emelvény előtt. A százötventagú dísz­elnökségben ott láttuk Ber­ta Alajost, a megyei párt- bizottság első titkárát, Vi- rágh Károlyt, Kiss Sándort, Schmidt Rezsőt, a megyei pártbizottság titkárait, Hor­váth Árpádot, az MSZMP KB munkatársát, Dorkó Jó­zsefet, az SZMT vezető tit­kárát, továbbá a megyei és az egri városi pártbizottság vb-tagjait, a KÉSZ, a taná­csok, a Hazafias Népfront, a szakszervezetek, a Vörös- kereszt, a NEB, az igazság­szolgáltatás, a fegyveres testületek, az országgyűlési képviselők, a veteránok sorát, a kitüntetett vállala­tok képviselőit, szocialista brigádvezetőit. — Köszöntjük az egri Fi- nomszerelvénygyár dolgo­zóit, akik 1983-ban 1,1 mil­liárd forint termelési érté­ket állítottak elő. Üdvözöl­jük a gyár 130 szocialista brigádját, a vállalat több mint száz dolgozóját, akik május 1-e alkalmából ve­hették át jó munkájuk ju-\ talmát... — hangzott a té­ren, amikor a bervai kol­lektíva megnyitotta a több mint harmincezres demostrá- ciót. A megyeszékhely leg­nagyobb üzeme méltán ér­demelte ki az élen haladás jogát: élőképeik — ame­lyek kompresszorpiramisok- ból, zászlót lengető és aj­tót záró pneumatikákból álltak —. s a piros-fehér- zöld-kék zászlókkal felvo­nulók ezrei bizonyították, hogy munkasikereikre má­jus 1-én is büszkék lehet­nek. A finomszerei vénygyária­kat az Eger—Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát dől-, gozói követték, akik 54 szocialista brigádba tömö­rülve óriási erőfeszítéseket tettek a rekord szőlőtermés feldolgozására, tárolására. A menetben sorra feltűntek azok a transzparensek, ame­lyek a békét, a biztonságot éltették, a fevonulók kezé­ben zászlók lobogtak, a so­rokban ott vitték Marx, Engels, Lenin arcképét, Ká­dár János, Losonczi Pál és Lázár György fényképeit. Büszkék lehettek az eper- csehiek is, akik az akna­üzem képviseletében bá­nyászegyenruhában tiszte­legtek a téren, miközben köszöntötték Varga Géza és Kovács Barna szocialista brigádját. Nagy tetszéssel fogadták az út két oldalán felsorakozott érdeklődők a Ho Si Minh Tanárképző Fő­iskola hallgatóinak és taná­rainak menetét, majd szá­mos egri és Eger környéki üzem dolgozóit követően a kereskedelmi szakközépisko­la-szakiskola diákjait, akik piros és kék egyensapká- jukban tisztelegve lengették meg a világ különböző nemzeteinek lobogóit. — Atomfegyvermentes Európát, atomfegyvermentes világot! — hirdette az öles betűkkel írt transzparens. Kezükben a táblákkal, a jel­szavakat hirdető feliratok­kal csinos kertésztanulólá­ny óikat, utánuk az elegáns erdészegyenruhában feszítő diákokat üdvözölte a han­gosbemondó, a díszelnökség, valamint a közönség. Nagy tapssal jutalmazták a népi együttesek bemutat­kozását — egyebek között a felsőtárkányiakat, az eg­rieket, az ostorosiakat, va­lamint a többieket —, akik a 118 felvonuló kollektíva, (Folytatás a 3. oldalon) A Magyar Tudományos Akadémia 1984. évi közgyű­lésének programjáról tájé­koztatták a sajtó képviselőit szerdán az MTA tudósklub­jában. Mint azt Pach Zsig- mond Pál, az MTA alelnö- ke az újságíróknak elmon­dotta: a Magyar Tudomá­nyos Akadémia május 10— 11-én tartja 144. közgyűlé­sét. A tudományos osztá­lyoknak a közgyűléshez kap­csolódó programjai május 7- én kezdődnek és 9-én feje­ződnek be. Az osztályrendezvények­kel kapcsolatban az MTA alelnöke hangsúlyozta: g korszerű tudományfejlődés követelményeihez igazodva több együttes ülést is szer­veztek, gondolva arra, hogy a valóság változásai nem szoríthatók egy tudomány-., csoport keretei közé. A nyelv- és irodalomtudomá­nyok osztályának tudomá­nyos ülése programjából ki­emelte a kulturális és tör­ténelmi hagyományaik fel­tárásával foglalkozó referá­tumot. A filozófiai és történettu­dományok osztályának tudo­mányos ülésén „Gazdasáp, társadalom, értékrend" ősz- szefoglaló címmel egyebek közt a magyar gazdaságban Szerdán megnyílt Buda­pest legújabb áruháza, a Skála Metró. A több mint egymilliárd forintos beruhá­zással megépült impozáns kereskedelmi centrum kapui előtt már kora réggel százá­val álltak az első vásárlók, ezért az eredetileg tervezett­nél harminc perccel előbb, már fél nyolckor megkezd­ték az árusítást. A nyitás időpontjában az áruház kör­nyékén kialakított új autó­Jelentősen megnövekedett a mezőgazdasági termelőszö­vetkezetekben dolgozó fia­talok aránya; az aktív dol­gozóknak több mint 30 szá­zaléka harminc éven aluli — egyebek között ezt álla­pította meg a TOT elnöksé­ge szerdai ülésén, amelyen a tsz-fiatalok helyzetéről ta­nácskozott. Az elnökség elé terjesztett írásos anyag sze­rint 10—15 évvel ezelőtt Amint azt korábbi lap­számunkban jeleztük, tegnap megnyitotta kapuit Eger bel­városában a Heves megyei Tanács és a Gyógyszertári tapasztalható magatartási normákról, a gazdasági tár­sadalmi változást gátló té­nyezőkről hangzanak el elő­adások. „Gazdasági reform és társadalmi szerkezet a nyolc­vanas évtizedben” a témá­ja a gazdaság és jogtudomá­nyok osztálya tudományos ülésének. Ezen a tanácskozá­son a gazdasági és társadal­mi kérdések kölcsönhatásai­ról, a gazdasági reformnak a szocialista társadalom fej­lődésében betöltött szerepé­ről folytatnak eszmecserét a szakemberek. A matematikai és fizikai tudományok osz­tályának tudományos ülésén a fizika fejlődési irányairól lesz szó, a föld- és bányá­szati tudományok osztályá­nak tudományos tanácskozá­sa az ásványi nyersanyag­felhasználás és a környezet kapcsolatával foglalkozik. A Magyar Tudományos Akadémia 144. közgyűlésé­nek május 10-i kibővített zárt ülésén — amelyen az MTA tagjain kívül a tudo­mányos osztályok képviselői, a kutatóintézetek igazgatói, a kormány tagjai és az or­szágos hatáskörű szervek ve­zetői is részt vesznek — Straub F. Brúnó akadémi­kus tart előadást „Biológia és társadalom” címmel. parkolók is csaknem meg­teltek. Az első tapasztalatok sze­rint a műszaki osztály cik­kei iránt a legnagyobb az érdeklődés. A konfekció osz­tályon elsősorban a nyári női ruhák arattak sikert, itt már a délelőtti órákban meghaladta a forgalom a há­rommillió forintot. Az élel­miszerek között elsősorban a lenmagos kenyér, illetve az újfajta ízesített tejtermékek voltak a legkapósabbak. még a tsz-tagság elöregedé­se jelentette a mozgalom egyik legsúlyosabb gondját, az utóbbi időszakban vi­szont — az agrárgazdaság műszaki-technikai színvo­nalának fejlődése, a szövet­kezetek gazdasági megszilár­dulása, valamint a szövet­kezeti életmód kiteljesedése nyomán — örvendetes mó­don mind több fiatal talál­ja meg helyét a tsz-ekben. központ új, korszerű gyógy­szertára. Munkatársunk, Szántó György felvételei az első „páciensekről” készül­tek. A iinelaökség kötzöeH • telvsulékat Új kereskedelmi centrum; a Skála-Metró Az agrárfiatalok közérzete Ülést tartott a TOT elnöksége Megnyílt a belvárosi patika

Next

/
Thumbnails
Contents