Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-08 / 83. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. április 8., vasárnap Rajt a vízilabda OB l-ben Mai ellenfél a Vasas LABDARÚGÓ NB II. Bizonyítani akar az Eger SE Baja ellen is Igaz, már tegnap elkezdő­dött a vízilabda OB I idei versenyfutása, az Eger SE gárdája azonban csak ma délben lép a hazai közönség elé. (Nyitó mérkőzés szom­baton a Bp. Spartacussal volt. A nyári olimpiai já­tékokra való tekintettel egy új típusú bajnokságnak lehe­tünk szemtanúi, mely má­jusig tart. A 14 csapatot két, azonos erősségű cso­portra osztották. Az oda­visszavágó mérkőzések után a csapatok a másik csapat ugyanazon helyezettjével ját­szanak két mérkőzést, és így alakul ki a végső sor­rend. Az ESE csoportellen* felei: Vasas, Spartacus, Bp. Honvéd, Tungsram, Medi- dicor OSC, Szentes. Pozsgay Zsolt, a piros-ké­kek edzője így latolgatta az esélyeket. — Nagyon nehéz jósolni, mivel nem játszunk minden rivális ellenfelünkkel. Itt azokra gondolok, akiket ta­valy megelőztünk, az öt „gyengébb” csapat közül csak az OSC-vel találkozunk. En­nek ellenére célunk a cso­porton belüli 3—5. helyek valamelyikének megszerzése. — Bodnár János edző kollégájával hogyan építet­ték fel a felkészülési idő­szak edzésmunkáját? — Kiemelt szerepet szán­tunk az úszástudás és az erőn­lét fejlesztésének. Ügy ér­zem, ezt maradéktalanul megvalósítottuk. Most a já­tékon a sor. A szoros em­berfogás taktikáját követ­jük és az ebből való gyors konitraakciók és a teljes le­támadás kelléktárunk leg­főbb fegyvere. Formaidőzí­tésünk ragyogóan sikerült, mi sem bizonyítja jobban, hogy az egy héttel ezelőtti Felszabadulási Kupát meg­nyertük. A bajnokság sor­solása kissé kedvezőtlenül alakult, hiszen az első kör­ben mindössze kétszer ját­szunk hazai környezetben. Remélem, ez azonban nem veti vissza a fiúkat. — A keret lényegében ugyanaz, mint a tavalyi. Kikre számít az edző leg­inkább, kiknek tudása, küz­dőképessége mérkőzéseket is eldönthet? — Szinte biztos, hogy Gyu­lavárira még tavasszal nem számíthatunk. Az ifik kö­zül Denk Zoltán és a már beépült Bíró Attila szere­peltetése valószínű. Búza já­tékba lendülése örvendetes, de sok múlik azon is, hogy Vincze gólerősségére számít­hatunk-e, vagy Ancsán erő­től duzzadó támadó és vé­dekező munkája mellett a finomságok elsajátításában előre haladt-e. S nem utol­sósorban említeném a ka­pusok megbízható teljesítő- képességét. — Mit tippel a mai mér­kőzésre? — A Vasas ellen a győze­lemre sok esélyünk nem le­het, inkább szép játékkal szeretnénk bemutatkozni a sport rajongóinak. Remélhe­tőleg a Vasas ebben part­nerünk lesz. A mai és a soronkövet- kező mérkőzéseken a Pozs­gay—Bodnár duó tőlük vár helytállást: Kiss, Lipovics (kapusok), Ancsán, Vecseri, Kelemen, Nagy, Búza, Bíró, dr. Sike, Vincze, Denk, Danes, Eged, Gyulavári. (budai) A labdarúgó NB II. vasárnapi 25. fordulójában az NB I-be pá. lyázó csapatok közül egyedül a Békéscsaba játszik idegenben. Az élen álló Egertől 5 ponttal lemaradva következő csabaiak az „éledő” Ozdhoz (legutóbbi négy mérkőzésükön veretlenek) látogatnak. Lehetősége nyilik a múlt heti, szekszárdi győzelem­mel újra reménykedő Debreceni MVSC-nek, hogy akár pont- egyenlőségbe is kerüljön a Bé­késcsabával, hiszen csak 2 pont­ra állnak egymástól. A DMVSC otthon játszik, de rangadót vív, a Siófok minden együttesnek nagy ellenfele. A mezőnyt 37 ponttal vezető Eger a Baja gárdáját fogadja, s szeretne visszavágni őszi sú­lyos, 5—1 arányú vereségéért. Ez az 5—1 volt az Eger első ve­resége az 1983—84. évi bajnok­ságban. A néhány héttel ezelőtt még NB I-es jelöltnek számító Hódgép Metripond a kiesés el­len küzdő Kazincbarcikával ját­szik Hódmezővásárhelyen, dön­tő lesz, hogy csatárai rátalál- nak-e a góllövő cipőre. A tava­szi idényben ugyanis eddig a Békéscsabának lőttek kettőt, to­vábbi négy ellenfelüknek (Sop­ron, Kecskemét. 22. sz. Volán, Baja) viszont egyet sem. Az élmezőny a 25. forduló előtt: 1. Eger 37, 2. Békéscsaba 32, 3. Debreceni MVSC 30, 4. Hódgép Metripond 29, 5. Siófok 27, 6. Bakony Vegyész 27 pont. Az Eger SE ma _egy hete biztosan nyert a fővárosiban a 22. számú Volán ellen. A találkozót sok neves szak­ember is megtekintette, hi­szen kiváncsiak voltak arra, hogy az NB II. éllovasa mi­re képes az egyébként ki­tűnő erőkből álló közleke­désiek ellen? Nos, a piros­kékek nem okoztak csaló­dást, hiszen 2—0-ra győz­tek, és igazolták: nem vé­letlenül állnak a tabella élén. Palicskó Tibor, az MTK-VM vezető edzője, aki szintén látta a találkozót, mondotta: Az Eger megér­demelten nyert, a mérkő­zés nagy részében az történt a pályán, amit ők akartak, csatáraik azonban több nagy helyzetet telrontottak. Ezt idegenben, főleg az iNB J- ben nem iengedhetik meg majd maguknak.” A csapatot sok egri szur­koló is elkísérte Budapest­re. Közülük Mogyorósi Sán­dor így vélekedett: — Közel három évtizede kísérem figyelemmel ked­venc csapatom, az Eger SE játékát; ért sok kellemes és kellemetlen meglepetés, de ilyen kellemes, mint az ez évi teljesítményük, még soha nem fordult elő. A je­lenlegi gárda küzdeni akará­sa, sikerek hétről-hétre fö­lülmúlja elvárásomat. — A csapatnál egyre in­kább felfedezhetők a kor­szerű, a sajátos játékstílus elemei. Az eddigi eredmé­nyek bizonyítják, hogy Csánk János edző tudatos munkát végez, az idősebb és fiatalabb játékosok ma­ximális hozzáállásával el­képzeléseit a pályán is si­keresen meg tudja valósít- tatni. Nem véletlen ezért a 22. sz. Volán elleni győze­lem sem. Nem vagyok tel­hetetlen, de kijelenthetem, csatársorunk négy nagy helyzetet elrontott, amiből gólokat rúghatott volna. A játékosoktól egyébként azt várom, hogy a hátralevő mérkőzéseken — így a Ba­ja ellen is — az örvendete­sen növekvő szurkolótábor igényét magas szinten elé­gítse ki, tudatosan készül­jön a nagyobb követelmé­nyek megoldására, lehetőleg az NB I-be való felkerülés kiharcolására. Horváth János, az ESE csatára, aki a tavaszi sze­zon legkellemesebb megle­petését okozta eddigi kitű­nő játékával, így „indokol­ta” nagyszerű teljesítmé­nyét: — Az alapozásom nagyon jól sikerült. Sérülés nem gátolt a felkészülésben, és ez nagyban hozzásegített ahhoz, hogy végre elérjem mostani formámat. A 22. sz. Volán ellen is nyugod­tan játszottunk annak elle­nére, hogy ők leginkább az­zal voltak elfoglalva, mi­ként félemlítsenek meg ben­nünket; Ha nem így lépnek pályára, talán nehezebb dolgunk lett volna. — Nem mondok újat: a Bája elleni vasárnapi mér­kőzésünk nagyon nehéz lesz. Több olyan játékosuk van, aki megjárta az I. osztályt, rutinos, ért a védekezés­hez és a köntratámadás- hoz is. Ennek ellenére szá­munkra csak a győzelem el­fogadható eredmény; ide­haza nem szabad pontot ve­szítenünk. Csank János, az ESE ve­zető edzője mondotta: — A „A kis Volán” ellen nem várt lelkesedéssel ve­tették magukat küzdelembe a fiúk. Mivel a testi ép­ségükre is vigyázniuk kel­lett, csak elismeréssel szól­hatok teljesítményükről. Az biztos, hogy csak ilyen ösz- szecsapásokban edződik a csapat, ezért győzelmüket komoly eredményként köny­veltem el. Feltétlenül biz­tató. jelenség egy gárdánál, ha egy csapat úgy megy el idegenbe, hogy a vereség gondolata még fel sem me­rülhet senkinél sem, s ezért mindent meg is tesz a pályán. Szeretném di­csérni Bodolait, aki újra a régi volt a pályán, de nem észleltem gyenge pon­tot egyetlen csapatrészben sem. — A héten Zágonyi és Szert volt a sérültek listá­ján, a többiek teljes érté­kű munkát végeztek, így a Baja ellen lényegében meg­felelően készülhettünk fel. Nagy csatára, taktikai harc­ra számíthat mindenki. Mi nyerni szeretnénk nemcsak azért, mert ősszel Baján 5— 1-re kikaptunk, hanem azért is, mert nekünk otthonunk­ban győznünk kell. Szur­kolóink joggal várják el ezt tőlünk. A Baja több volt NB I-es játékost mondhat magáénak, akiknek, ha „megy a játék”, nagy bajt tudnak okozni az ellenfél­nek. Ráadásul veszíteni valójuk nincs, elkerülték a veszélyes zónát, a Hódgép megverésével pedig erejüket is bizonyították. Én abban bizakodom, hogy meg tud­juk ismételni a Kecskemét elleni hazai formánkat és győzünk, jó szórakozást nyújtva a szurkolóknak. A keretem: Bártos, Bodolai, Zsidai, Méhesi, /Smuczer, Be- recz I., Csepregi, Varga, Lengyel, Simon, Geiger, Kiss T., Horváth, Kiss Gy., Ta- bár, Szilágyi. A férfimérkőzés előtt ren­dezik. meg 14.45 órai kez­dettel az Egri Lendület— Bp. Renova országos női I. osztályú bajnoki labdarúgó­mérkőzést. (fazekas) Vasárnapi sportműsor Asztalitenisz: Megyei férfi CSB-forduló: Füzesabony—Bél­apátfalva, Recsk—Petőfibánya 11; Karácsond—Eger II., Hat­van U.—Sirok, Gyöngyöshalász— Márkáz, Karácsom! II.—Lőrinci. Kézilabda: Gyöngy össolymos— Egri TK, megyei férfi bajnoki mérkőzés. Gyöngyös, 5-ös ált. isk., 17 dra, Réti—Dinya. Röplabda: Eger SE—Szolnoki Vegyiművek, NB I-es mérkő­zés. Eger, körcsarnok, 18., dr. Vaszily, Herpai. Vívás: III. osztályú párbajtőr­verseny. Eger, dr. Münnich Fe­renc úti edzőterem, 10. Vízilabda: Eger SE—Vasas, OB I-es mérkőzés. Eger, fedett­uszoda, ÍZ., Vuszek, Medveczky. Egri Vízmű—Kecskemét, OB li­es mérkőzés, fedett uszoda, 13.15 óra. Labdarúgás: Eger SE—Baja, NB II-es mérkőzés. Eger, váro­si stadion, 16.30, Eőry (Varga J., Szabó J.). Előtte 14.45-tOl: Egri Lendület—Bp. Renova, or­szágos női bajnoki mérkőzés. c mozi D EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 11-888) De. 10 órakor: Ottó a világhírű vadász Du. fél 4 órakor: A fáraó I—II. Színes, szinkronizált lengyel film Este 8 órakor: Kisvárosi fojtogató Színes, szinkronizált francia bűnügyi film EGRI BRÖDY: (Telefon: 1H-T73) Du. 4 órakor: A XX. század kalózai Este 6 és 8 órakor: Veronika Voss vágyakozása 9-én: Este 6 és 8 órakor: Könnyű testi sértés EGRI IFJÚSÁGI HÁZ: 8- án: Végállomás 9- én: Du. V, 3 órakor: A reménység szele Orosz nyelvű 9-én: Este V. 6 és V« 8 órakor: Bronco Billy Angol nyelvű __ G YÖNGYÖSI PUSKIN: De 10 órakor, du. fél 2. fél 4, V« 6 és 8 órakor: Kincs, ami nincs Színes, szinkronizált olasz filmvígjáték GYÖNGYÖSI MŰVÉSZ: 9-én: A szép fogolyno GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: De. 10 órakor: Aranyfej 8—9-én: E. T. hatvani vörös csillag : De. 10 órakor: Vük 8-án: Bizonyitásl eljárás 9”én i Akit Bulldózemak hívtak HATVANI KOSSUTH: Sugarlandi hajtóvadászat KÖVES: 8—9-én: iRiki-Tiki-Tévi Füzesabony : De. 10 órakor: A ravasz varjú 8-án: ., A hentessegéd Veronika Voss vágyakozása C rádió ) KOSSUTH 7.23 Találkozások 8.05 öt kontinens hét napija.. 8.21 Énekszóval, muzsikával. 9.00 Rádiómiagazin. 10.08 Ro­hanj velem! 10.48 Az MRT gyermekkórusa énekel. 11.00 Vasárnapi koktél. 12.05 Harminc perc alatt a Föld körül. 12.35 Édes anyanyel­vűnk. 12.40 Egy korty ten­ger. 12.50 Az élő népdal. 13.01 Lemezmúzeum. Ha­csaturján: Hegedűverseny. 13.41 Medgyaszay Vilma Ko- dály-dalokat énekel. 14.01 Határ-Idő-Napló. 14.35 Uta­zó kutatók. 15.05 Művészle­mezek. 16.09 „Kell a jó könyv” Raszkolnyikov. 17.05 „Csak a derekam égett ösz* sze...” Egy üzemi baleset következményei. 17.35 Zene­kari muzsika. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.40 Nagy színházi siker volt — Gel­lérthegyi álmok (a Madách Színház Kamaraszínházának 1970. évi előadása). 20.23 Takács Béla nótákat énekel. 20.43 Mascagni: Parasztbe­csület. Leoncavallo: Bajaz­zók. 23.37 Mozart: Bkíút szimfónia. 0.10 A Schubert fúvósnégyes játszik. PETŐFI 7.00 A magyar orthodox egyház órája. 8.05 Bambi Felix Salten erdei történe- tének rádióváltozata. 9.11 Mit hallunk? 9.40 Illedelmes káromkodás. Csanády Já­nos versei. 9.50 Gramofon­sztárok. Carool Gibbons és a Savoy Hotel Orpheans le­mezeiből. 10.35 A Rádió Ka­barészínháza áprilisi bemu­tatója. 11.45 Jó ebédhezszól a nóta. 12.50 Bambi gyer­mekei. Felix Salten erdei történetének rádióváltozata. 13.45 Időjárás- és vízállás- jelentés. 14.00 Ha még nem tudná__ 14.35 Táskarádió. 1 5.35 Poptarisznya. 17.46 Ab­lakok. Nemes István rádió­játéka. 18.33 Útközben ha­zafelé. 20.35 Társalgó. 22.00 Népdalest. 23.00 Hírek. Idő­járás. Sport. Totó. 23.20 Af­ro-latin ritmusok. 24.00 Hí­rek. Időjárás. MISKOLC 8.00 Jó reggelt, jó szórako­zást, jó pihenést! Kétnyelvű MAI MŰSOROK információs, szolgáltató és szórakoztató műsor. Vasár­napi krónika. Lapszemle. 8.15 Programajánlat. 8.20 Ri- portemapló. Mindent e táj­nak köszönhetek. Megala­kult a Nógrádiból elszárma­zottak klubja. Riporter: An­tal Magda és Tolnai Attila. 9.00 Táncritmusban. 9.20 Sport. 9.25 Műsorösszefog­laló. 9.30 Szlovák nemzetisé^ gi műsor (Hírek — Munká­sok között a páiházai per­li tbányában — A zene hul­lámhosszán) Szerkesztő: Ma­ria TóthoVa. 9.55 Műscxrösz- szefoglaló és az esti prog­ram ismertetése. 18.00 Hí­rek. Időjárás. Műsorismer­tetés. 18.05 Mérkőzésen, ver­senypályán. Vasárnapi sport­magazin. Szerkesztő: Tóth Zoltán. 18.27 Műsorösszefog­laló és a hétfőd program is­mertetése. HÉTFŐ KOSSUTH 8.25 Verbunkosok, nóták. 9.00 Csajkovszkij: Hattyúk tava. 9.30 A költészet hete. József Attila két verse. 9.40 Ki kopog? A Gyermekrádió műsora. Honnan? Hová? Kisiskolások műsora. 10.35 A Modern Rézfúvós Együttes játszik. 11.03 Operetthárma­sok. 11.25 Az MRT énekka­ra énekel. 11.41 Glemba. Csák Gyula regénye folyta­tásokban 12.00 Déli krónjka. 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00 Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.34 A magyar nyelv hete — A tolvajnyelvtől az ifjúsági nyelvig. 14.54 Édes anya* nyelvünk. 15.05 Daloló, mu­zsikáló tájak. Hegyalja. 15.28 Hobbi dominó — Kagylók, csigák. Riport. 16.00 Prokof­jev: Péter és a farkas. 16.29 Látogatóiban. Játék- és aján­dékműsor beteg gyerme­keknek. 17.05 Verdi-áriák. 47.45 Van új a Nap alatt. 18.00 Sepsiszentgyörgyi ci­gánydalok és táncok. 18.12 Rekiámkalauz. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Esti magazin. 19.15 Sajtókonfe­rencia. A Fogyasztók Orszá" gos Tanácsánál. 20j15 Offen­bach: Eljegyzés lámpafény­nél. Egyfávomásos daljáték. Szövegét Leon Battu írta. 20.58 Hétfő esti énekszó. Budai Ilonával. 21.31 A Rá­diószínház bemutatója. Hang—játék. Stíhwajda György rádiókomédiája. 22.00 Tíz perc külpolitika. 22.30 Kattogó kabaré. II, rész. 23.30 Grieg: Zongoraver­seny. 0.10 Payer András táncdalaiból. PETŐFI 8.05 László Margit operett- felvételeiből. 8.35 Figyelmé­be ajánlom! 8.50 Slágermú­zeum. 9.50 Köznapi ügyeink. 10.00 Zenedélelőtt. 12.00 Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik. 12.35 Kis magyar néprajz, i 12.40 Tánczenei koktél. 13.25 Éneklő Ifjúság. 13.35 Madárdal. 13.45 Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől ötig... A Rá­dió kívánságműsora. 17.00 Cseppből a tengert... II. rész. Lukácsy Sándor iroda­lomtörténész műhelyében. 17.30 Ötödik sebesség. 18.35 Minden hangra emlékezem. Tamássy Zdenkó műsora. 19.30 Tip-Top parádé, A Troggs együttes felvételeiből. 20.35 Senki többet? Har­madszor! Szellemi árverés a 20-as stúdióban. 21.50 Rock­újság. I. évfolyam 2. szám. 23.20 Veronika. Részletek Messager operettjéből. 24.00 Hírek. Időjárás. MISKOLC 17.00 Hírek. Időjárás Mű­sorismertetés. 17.05 Hétről hétre, hétfőn este. Zenés Magazin. Telefonügyelet: 35-510. Szerkesztő: G. Tóth Ferenc (közben: El szeret­ném mondani. Paulovics Ágoston jegyzete. Válaszo­lunk hallgatóink leveleire. Karcsi Nagy Éva összeállí­tása). 18.00 Észak-magyaror­szági krónika. 18.15 Sport. 18.25 Szemle az Észak-Ma- gyarország, a Déli Hírlap, a Heves megyei Népújság, valamint a Npgrád keddi számából. ( televízió ) 1. MŰSOR 8.00 Tévétorna. 8.05 Iskola­tévé. Francia nyelv. 8.20 Óvodások filmműsora. 8.40 Játék műalkotásokkal VIII/6. rész: Tárgyak között. 9.00 Az ördöghegyi gazda. Len­gyel filmsorozat VI/2. rész. 9.40 Csörgősipka. X/2. rész: Hát te ki vagy? 9.50 Arany Üst Űszókupa. Dunaújváros, 1984. 11.00 Kengyelfutó gya­logkakukk. Amerikai rajz­filmsorozat. 11.20 A világ nagy zenekarai. VT/5. rész: Az Amszterdami Concert- gebouw Zenekar. 14.15 Mű­sorainkat ajánljuk. 14.45 Gertler Viktor-sorozat. Én és a nagyapám. Magyar film. 16.20 Elmebajnokság. Egri János műsora. 16.55 Nyílik a rózsa. Nótaénekes-verseny. 2. középdöntő. 18.15 Delta. Tudományos híradó. 18.40 Tévétoma. 18.45 Esti mese. Csicsijja manó — A kóbor meteoritok nyomában. Cseh­szlovák rajzfilm. 19.00 A HÉT. 20.00 Hírek. 20.05 Der­rick. NSZK bűnügyi tévé­filmsorozat. Csapda Der- ricknek. 21.05 A hét műtár­gya. Uitz Béla: Harc. 21.10 Hosszú még az út. Máté Péter műsora. 21.45 Magyar tudósok. Ligeti Lajos akadé­mikus. 22.35 Hírek. 2. MŰSOR 20.00 Hírek. 20.05 Katedrá- lisok kora. George Duby filmsorozat. IX/1. rész: Az ezredik év Európája. 20.55 Balett mindenkinek. Angol filmsorozat VII/1. rész: Ho­gyan kezdődött? 21.20 Tele­sport. Törley Kupa. Nem­zetközi férfi tőrvívóverseny döntője. 2230 Képújság. CSEHSZLOVÁK TV 1. MŰSOR 8.30 Gyerekeknek. 10.40 Az utol­só visszatérés (tévéjáték). 12.00 A héten történt. 12.30 Zenés szó­rakoztató műsor. 13.00 Híradó. 13.15 Dokumentumfilm. 13.45 Mesefilm. 14.30 A népdal negy­ven éve. 15.15 Helsinki 1983. (do­kumentumfilm az atlétikai VB- röl). 16.20 Utón a győzelem fe­lé. 17.05 Zenés szórakoztató mű­sor. 19.30 Tv-híradó. 20.05 Kis Pitaval a nagyvárosban (tévé­sorozat). 21.06 Szilveszteri han­gulat. 21.25 Vénasszonyok nya­ra. 21.55 Sporthíradó. 22.10 A cseh zene történetéből. Antonin Dvolák. 2. MŰSOR 10.30 Fiatalok tévéklubja. 11.30 Zenés szórakoztató műsor. 15.45 Lóverseny. 17.00 Az élet ábécé­je. 17.30 Dokumentumműsor a szovjet hadseregről. 18.20 Mű­sorajánlat. 18.45 Mesefilm. 19.30 Tv-híradó. 20.05 Dokumentum- film. 20.55 Híradó. 21.05 Márta. Márta (NDK tévéfilm). HÉTFŐ 1. MŰSOR 16.15 Sportmagazin. 16.45 Bolgár természetfilm. 17.00 Katonák műsora. 17.55 Telesport. 18.05 Egyszerű nevelés. 18.40 Találko­zó barátokkal. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Láncolat (tévéjáték 1. rész). 21.20 Honvédelmi műsor. 22.00 Világhírűdé. 2. MŰSOR 17.15 Úttörők magazinja. 17.45 Veszélyes nyomozás (NDK tévé­sorozat. befejező rész). 1830 He­ti események magyar nyelven. 19.00 Kelet-szlovákiai magazin. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Nemzetkö­zi ökölvívó torna. 21.30 Híradó. 22.00 GondoJkodásl idő: három nap (feliratos szovjet film). feg*--» Lí-á'y»'*

Next

/
Thumbnails
Contents