Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-07 / 82. szám
Fonalhúrok Képek a Hevesi Háziipari Szövetkezet Szövőüzeméből Perl Márton fotói Bolondos április Április a latin aperire „megnyitó” szóból ered, mivel Ovidius szerint a tavasz nyit meg mindent. A régi római kalendáriumban az évnek második, a ju_ liánban a negyedik hónapja. Most harminc napos, Julius Caesarig 29 napos volt. Áprilisban a Nap a bika jegyébe lép és érdekes módon a havi középhőmérséklet hosszú időn át észleltek szerint egy celziussal alacsonyabb a márciusénál. Ez egymagában is már az április hónap bolondosságát jelzi, hiszen az április közelebb van a nyárhoz, mint a március. Vannak népszokások, amelyek egyik országban ismertek, másütt viszont senki sem hallott róluk. Nem így vagyunk az áprilissal! — Szumaszbródnüj aprel — mondja az orosz. Aprilfool, — így nevezi az angol. Aprilsnarr — ejti ki a német, Poisson d’avril, nevezd meg a francia a mi bo_ londos áprilisünket. És ami a legérdekesebb, a legtöbb országban ismert és általános az a népszokás, amely szerint, akit április elsején tréfásan rászednek, becsapnak, akivel a bolondját járatják, azt kinevetik, kikacagják. — Honnan ered ez a széles körben elterjedt szokás? Nem tudjuk igazán, csak feltételezések vannak: Mondják, hogy az áprilisi időjárás csalfa, változó volta adja a magyarázatot. Mások szerint egy ősi kelta szokás maradványáról van szó. amikoris április elsején vidám, bolondos ünnepet ültek, táncoltak, daloltak, bolondoztak. Ez volt a tavasz ünnepe! Némely források szerint IX. Károly egy rendeletéből ered, amely rendelkezés 1564- ben az újesztendőt április else, jéről áttette január elsejére! Akkor is szokásban voltak az új évi ajándékok, de e rendelet után az emberek januárban az áprilisi, áprilisban a januári ajándékokkal hitegették egymást. Lett, légyen is bármi, a mi kedves áprilisünk eredete, tavaszi mivoltát, derűs, kedves han. gulatát nem veheti el tőle senki. Költők. írók fogtak tollat az évszázadok folyamán, hogy tollhegyre vegyék e szeszélyes, a telet vivő és a tavaszt hozó, bo. hókás áprilist, amely nekünk minden változatossága mellett, annyi örömet, derűt jelent. A téma apropójaként, de semmiképpen sem ehhez kapcsolódó, an egy máig is óvatosan kezelt témát hozok szóba, amely legalább annyira korunk baja, mint a szív és érrendszeri kór. Az elme- és idegbetegségekről van szó! Tapintatosan kerülgetjük, eufémi- záljuk a szót, legyintünk is talán eleinte a figyelmeztető je. lekre, bekapunk néhány pirulát, a jobbik esetben kiíratjuk magunkat néhány napra az orvossal. A kérdésre, hogy mi a baj, ismerős a válasz: „Kiborultam”. Ebben aztán benne van minden. Ez egy olyan válasz, amelybe belefér és amelyet általában tudó. másul is vesznek az érdeklődők, és amit legtöbbször nem is firtatnak tovább. A fogalom szépítő ködösítése szüli aztán a fogalomzavart, a tévhitet. amely ezt az igazán összetett kórképet körüllengi. Értelmes, szellemileg teljesen friss öreg falusi nénikével beszél, gettünk a napokban a „bajról”, ahogyan ő nevezte és akinek az volt a véleménye, hogy régen, — félévszázaddal ezelőtt, vagy még attól is korábban — falun fehér holló volt ’ az ilyesmi. Igaz, a legtöbb falunak megvolt a maga egy-két látványos, „hivatalos” bolondja, akinek a baját többnyire rokonházasságokra, miegye. bekre vezették vissza és akik, úgy hozzátartoztak a faluhoz, mint a búcsúkhoz a koldusok. Eltartották őket, rendszerint sorkosztra jártak, egy-két kopott nadrág, vagy kabát a legtöbb helyen akadt, talán még egy foltos cipő, vagy csizma is, elvégre az egyik falu bolondja sem lehetett alább való a másikénál... Az én kis istenhátaínögötti bük. ki falucskám bolondját Bogyó Andrisnak hívták, aki békés természetű ember volt, és csupán néhány szó említésére .vált agreszr szívvá, esetenként veszélyessé. Emlékszem, egyszer cirkusz volt a falunkban, magam is segédkeztem — mint afféle suttyó gye. rek — a ponyva húzásánál, amikor arra ólálkodott Bogyó Andris. Felbiztattuk a komédiást és szájába adtuk azt a szót, amely Andrist iszonyatos méregbe hozta és este, amikor már tömve volt a sátor nézőközönséggel, — bősz. szúból — szélnek engedte ketrecéből a medvét. Olvastam valahol, hogy a futóbolond szó ősi létére utal a „balgatag” szavunk, amely „bolygatag” változatként már a XV. század, ban előfordult és használatos volt. Az elme és idegbaj bizony nem újkeletű, csak legföljebb másként kezelték és másként nevezték. Az orvostudomány akkori fejlődésében, ugyan ki gondolt volna arra, hogy a mániákusok, a kergék, a hirtelen haragjukban ölni tudók, a hangokat hallók, a látók és ördögűzők tulajdonképpen súlyos elme és idegbajban szenvedtek, akikre fölnéztek, tiszteltek, esetleg sajnáltak, de nem gyógyítottak. A maga korában ugyan ki gyógyította Nérót. vagy Báthory Erzsébetet, ki merte volna elmebetegséggel vádolni Napóleont, vagy Hitlert, akinek kórképén orvosok és történészek mai napig is vitáznak? A középkorban nyolc millió embert égettek meg, kínoztak halálra a boszorkányperek, az inkvizíció sötétjében. A modern ideg- gyógyászat máig is nehezen tudja eldönteni, hogy ki volna az idegbeteg: a kínzó, vagy a kínzott? A büntető, vagy az áldozat? Felvetődik — nagyon is jogosan — a kérdés, hogy miért lett korunk egyik legáltalánosabb betegsége a sokféle pszichikai zavar, a neuraszténia? Azoknak lelet igazuk, aiki úgy vélik, hogy több tényező „növelte” a betegek számát. A világszerte katasztrofálisan növekvő idegzavarok tudományosan igazolt okai közül néhány: A gyakori életmódváltozás, az információ-özön, a nők háromműszakos terhelése, a szakmai versengés, az anyagiak hajszolása, az urbanizációs ártalmak, a családi élet labilitása, szóval a stresszek a feszültségek, amelyekből az út — sajnos — sok esetben az alkoholizmusba vezet. Válogathatunk tehát bajaink okaiban. Előfordulhat, hogy az ingyenes orvosi ellátásnak is része van abban, hogy az „ideg” státuszszimbólummá lett. Egy iskolai fogai, mazásiban ezt írta a gyerek: Az én apukámnak olyan magas állása van, hogy már háromszor kapott idegösszeroppanást. A neuraszténia világjelenség és — a statisztikák szerint — ezen belül mi magyarok jeleskedünk. És mit tehetünk? Sokat. Tehetnénk! Főleg a megelőzés terén. A családban, a munkahelyen, az utcán, a bérházak betonfalai között. Tulajdonképpen a recept is na. gyón egyszerű és mindössze két szóból áll: Vigyázzunk egymásra! Mai nyelven ez így fordítható: Ne készítsük ki egymást emberek, mert sebeket kap az is aki ütni készül, sőt előfordulhat, hogy ő hamarabb borul ki idegileg és kerül orvoshoz. A hajsza, az örökös elégedetlenség, az éjt nappallá tevő gürcölés, a kimerülésig való munka, jóra nem vezet, hét. A munkahelyi konfliktusok lelki sérültjei a megmondhatói, mennyi bajtól menekülhettek volna meg, ha... Az önmagunkkal és másokkal való törődést bizony komolyáb- ban kell vennünk, mert évről- évre növekszik a lelki hajótöröttek száma. * És ez sajnos igaz! Nem áprilisi tréfa...
