Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-07 / 82. szám

Fonalhúrok Képek a Hevesi Háziipari Szövetkezet Szövőüzeméből Perl Márton fotói Bolondos április Április a latin aperire „meg­nyitó” szóból ered, mivel Ovidi­us szerint a tavasz nyit meg mindent. A régi római kalendári­umban az évnek második, a ju_ liánban a negyedik hónapja. Most harminc napos, Julius Caesarig 29 napos volt. Áprilisban a Nap a bika jegyébe lép és érdekes mó­don a havi középhőmérséklet hosszú időn át észleltek szerint egy celziussal alacsonyabb a már­ciusénál. Ez egymagában is már az áp­rilis hónap bolondosságát jelzi, hiszen az április közelebb van a nyárhoz, mint a március. Vannak népszokások, amelyek egyik országban ismertek, másütt viszont senki sem hallott róluk. Nem így vagyunk az áprilissal! — Szumaszbródnüj aprel — mondja az orosz. Aprilfool, — így nevezi az angol. Aprilsnarr — ejti ki a német, Poisson d’avril, nevezd meg a francia a mi bo_ londos áprilisünket. És ami a legérdekesebb, a legtöbb ország­ban ismert és általános az a népszokás, amely szerint, akit áp­rilis elsején tréfásan rászednek, becsapnak, akivel a bolondját já­ratják, azt kinevetik, kikacagják. — Honnan ered ez a széles körben elterjedt szokás? Nem tudjuk igazán, csak feltételezések vannak: Mondják, hogy az áprilisi időjárás csalfa, változó volta adja a magyaráza­tot. Mások szerint egy ősi kelta szokás maradványáról van szó. amikoris április elsején vidám, bo­londos ünnepet ültek, táncoltak, daloltak, bolondoztak. Ez volt a tavasz ünnepe! Némely források szerint IX. Károly egy rendeleté­ből ered, amely rendelkezés 1564- ben az újesztendőt április else, jéről áttette január elsejére! Ak­kor is szokásban voltak az új évi ajándékok, de e rendelet után az emberek januárban az áprilisi, áprilisban a januári ajándékok­kal hitegették egymást. Lett, légyen is bármi, a mi kedves áprilisünk eredete, tava­szi mivoltát, derűs, kedves han. gulatát nem veheti el tőle sen­ki. Költők. írók fogtak tollat az évszázadok folyamán, hogy toll­hegyre vegyék e szeszélyes, a telet vivő és a tavaszt hozó, bo. hókás áprilist, amely nekünk min­den változatossága mellett, annyi örömet, derűt jelent. A téma apropójaként, de sem­miképpen sem ehhez kapcsolódó, an egy máig is óvatosan kezelt témát hozok szóba, amely legalább annyira korunk baja, mint a szív és érrendszeri kór. Az elme- és idegbetegségekről van szó! Ta­pintatosan kerülgetjük, eufémi- záljuk a szót, legyintünk is ta­lán eleinte a figyelmeztető je. lekre, bekapunk néhány pirulát, a jobbik esetben kiíratjuk ma­gunkat néhány napra az orvossal. A kérdésre, hogy mi a baj, is­merős a válasz: „Kiborultam”. Ebben aztán benne van minden. Ez egy olyan válasz, amelybe be­lefér és amelyet általában tudó. másul is vesznek az érdeklődők, és amit legtöbbször nem is fir­tatnak tovább. A fogalom szépítő ködösítése szüli aztán a fogalomzavart, a tév­hitet. amely ezt az igazán össze­tett kórképet körüllengi. Értelmes, szellemileg teljesen friss öreg falusi nénikével beszél, gettünk a napokban a „bajról”, ahogyan ő nevezte és akinek az volt a véleménye, hogy régen, — félévszázaddal ezelőtt, vagy még attól is korábban — falun fehér holló volt ’ az ilyesmi. Igaz, a legtöbb falunak megvolt a maga egy-két látványos, „hivatalos” bo­londja, akinek a baját többnyi­re rokonházasságokra, miegye. bekre vezették vissza és akik, úgy hozzátartoztak a faluhoz, mint a búcsúkhoz a koldusok. Eltartot­ták őket, rendszerint sorkosztra jártak, egy-két kopott nadrág, vagy kabát a legtöbb helyen akadt, talán még egy foltos ci­pő, vagy csizma is, elvégre az egyik falu bolondja sem lehetett alább való a másikénál... Az én kis istenhátaínögötti bük. ki falucskám bolondját Bogyó Andrisnak hívták, aki békés ter­mészetű ember volt, és csupán néhány szó említésére .vált agreszr szívvá, esetenként veszélyessé. Emlékszem, egyszer cirkusz volt a falunkban, magam is segédkez­tem — mint afféle suttyó gye. rek — a ponyva húzásánál, ami­kor arra ólálkodott Bogyó And­ris. Felbiztattuk a komédiást és szájába adtuk azt a szót, amely Andrist iszonyatos méregbe hoz­ta és este, amikor már tömve volt a sátor nézőközönséggel, — bősz. szúból — szélnek engedte ketre­céből a medvét. Olvastam valahol, hogy a futó­bolond szó ősi létére utal a „bal­gatag” szavunk, amely „bolygatag” változatként már a XV. század, ban előfordult és használatos volt. Az elme és idegbaj bizony nem újkeletű, csak legföljebb másként kezelték és másként nevezték. Az orvostudomány akkori fejlődésé­ben, ugyan ki gondolt volna ar­ra, hogy a mániákusok, a kergék, a hirtelen haragjukban ölni tu­dók, a hangokat hallók, a látók és ördögűzők tulajdonképpen sú­lyos elme és idegbajban szenved­tek, akikre fölnéztek, tiszteltek, esetleg sajnáltak, de nem gyógyí­tottak. A maga korában ugyan ki gyógyította Nérót. vagy Bá­thory Erzsébetet, ki merte volna elmebetegséggel vádolni Napóle­ont, vagy Hitlert, akinek kórké­pén orvosok és történészek mai napig is vitáznak? A középkorban nyolc millió em­bert égettek meg, kínoztak halál­ra a boszorkányperek, az inkvi­zíció sötétjében. A modern ideg- gyógyászat máig is nehezen tud­ja eldönteni, hogy ki volna az idegbeteg: a kínzó, vagy a kín­zott? A büntető, vagy az áldozat? Felvetődik — nagyon is jogo­san — a kérdés, hogy miért lett korunk egyik legáltalánosabb be­tegsége a sokféle pszichikai za­var, a neuraszténia? Azoknak le­let igazuk, aiki úgy vélik, hogy több tényező „növelte” a bete­gek számát. A világszerte ka­tasztrofálisan növekvő idegzava­rok tudományosan igazolt okai közül néhány: A gyakori életmód­változás, az információ-özön, a nők háromműszakos terhelése, a szakmai versengés, az anyagiak hajszolása, az urbanizációs ártal­mak, a családi élet labilitása, szó­val a stresszek a feszültségek, amelyekből az út — sajnos — sok esetben az alkoholizmusba vezet. Válogathatunk tehát bajaink okai­ban. Előfordulhat, hogy az ingyenes orvosi ellátásnak is része van ab­ban, hogy az „ideg” státuszszim­bólummá lett. Egy iskolai fogai, mazásiban ezt írta a gyerek: Az én apukámnak olyan magas ál­lása van, hogy már háromszor kapott idegösszeroppanást. A neuraszténia világjelenség és — a statisztikák szerint — ezen belül mi magyarok jeleskedünk. És mit tehetünk? Sokat. Tehet­nénk! Főleg a megelőzés terén. A családban, a munkahelyen, az ut­cán, a bérházak betonfalai között. Tulajdonképpen a recept is na. gyón egyszerű és mindössze két szóból áll: Vigyázzunk egymásra! Mai nyelven ez így fordítható: Ne készítsük ki egymást embe­rek, mert sebeket kap az is aki ütni készül, sőt előfordulhat, hogy ő hamarabb borul ki idegileg és kerül orvoshoz. A hajsza, az örökös elégedetlenség, az éjt nap­pallá tevő gürcölés, a kimerülé­sig való munka, jóra nem vezet, hét. A munkahelyi konfliktusok lelki sérültjei a megmondhatói, mennyi bajtól menekülhettek vol­na meg, ha... Az önmagunkkal és másokkal való törődést bizony komolyáb- ban kell vennünk, mert évről- évre növekszik a lelki hajótöröt­tek száma. * És ez sajnos igaz! Nem ápri­lisi tréfa...

Next

/
Thumbnails
Contents