Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-04 / 80. szám
10. NÉPÚJSÁG, 1984. április 4., szerda PERU Tüzes asszonyok, vérszomjas rendőrök Utcai gyerekárusok a fővárosban „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni” — gondolták a Perui Nőbizottság tagjai, és ötletüket nyomban közhírré tették. A huszonhárom nőszervezet képviselőit, tömörítő bizottság vezetői körlevélben hívták föl az egyszerű háziasszonyokat: március 22-e hajnalán gyújtsanak lángoló tüzeket az otthonaik közelében, ezzel juttassák kifejezésre, hogy egyetértenek az általános sztrájkkal. A 24 órás általános sztrájkot, a négy perui szakszervezeti szövetség kezdeményezte, hogy kikény- szerítse a gazdaságpolitika megváltozását és a gazdasági miniszter lemondását. A munkabeszüntetés sikeres volt. Annák ellenére, hogy a kormány három napra — így március 22-re is — felfüggesztette a polgári jogokat, s még a sztrájk előtt távozott a gyűlölt miniszter, a perui dolgozók országszerte beszüntették a munkát. Március 22-én- több helyen összecsapások voltak a sztrájkolok és a kivezényelt roham rendőrök között, s ez a nap óriási felkiáltójel lett a mostani kormányzat számára. Általános elégedetlenség Az általános sztrájk közvetlen előidézője az a megállapodás volt, amelyet ' a perui kormány kötött a Nemzetközi Valutaalappal. A mérleg egyik serpenyőjében a Perunak szánt 250 millió dolláros hitel, a másikban pedig a liberálisnak nevezett gazdaságpolitikai szélsőséges formáinak alkalmazása áll: a belső hitelek korlátozása, az exportot ösztönző adókedvezmények megszüntetése, a belső piac megnyitása az importcikkek előtt, a foglalkoztatás korlátozása. valamint a megélhetési költségek további növelése. Ilyen körülmények között teljesen érthető, hogy ezt az általános sztrájkot a négy, egymással versengő szak- szervezeti szövetség teljes egyetértésben és közösen szervezte. Az sem meglepő, hogy a nőszervezetek a maguk sajátos módján juttatták kifejezésre a tiltakozókkal való egyetértésüket. És az is logikus, hogy a kis- és középvállalatok tulajdonosait tömörítő szervezet ugyan elvből helyteleníti a munkabeszüntetéseket, de ebben az esetben maga is egyetértett a mozgalom céljaival. Roham a tiltakozók ellen \^.z általános sztrájk nem az első tömegmegmozdulás volt márciusban. A hónap első három napján a parasztok szüntették be a munkát, először ők néztek farkasszemet a rendőrökkel Limában és az ország különböző vidékein. Bár. azt a sztrájkot csak a két parasztszervezet egyike készítette elő, a kormányzati sajtó jogtalanul minősítette kudarcnak a mezőgazdasági szövetkezetek dolgozóinak akcióját. A tiltakozás oka lényegében ugyanaz volt. mint az általános sztrájk esetében. A Nemzetközi Valutaalap előírásai között szerepéi ugyanis a földtulajdon szabadabb kezelése, magyarán: a földreform felszámolása, a szövetkezetek földjeinek föl- parcellázása, lehetővé téve a magánbirtok gyarapodását. Ezt a célt szolgálják egyébként a hitelmegszorítások is; a kávé-, és cukortermelő, meg más mezőgazdasági szövetkezetek megfulladnak, és tartozásaik fejében kénytelenek eladni a földet. Néhány nappal később egy kisebb kiterjedésű, de annál nagyobb feltűnést keltő munkabeszüntetést határozott el a főváros aükalmazásában álló hatezer dolgozó szak- szervezete, mivel a szocialista polgármester — akit tavaly novemberben választottak meg — adós maradt iaz elődje által ígért béremeléssel. Az utcai árusok ugyan nem városi alkalmazottak, de évtizedek óta hozzátartoznak a városképhez, akárcsak a koldusok. Nemrég — ki tudja, hányadszor? — azt a parancsot kapták a limai rendőrök, hogy a város központjából távolítsák el a közlekedést akadályozó árusokat. A buzgó egyenruhások túlteljesítették a parancsot: összetörték az utcai árusok asztalait, elkobozták áruikat, sőt. némelyiküket meg is verték. A társadalom legkülönbözőbb rétegei tehát mind erőteljesebben tiltakoznak a nadrágszíj összehúzásának politikája ellen. Ez ellen küzd szélsőséges eszközökkel a Fényes ösvény nevű maoista gerilla-szervezet is. Jövőre választások Amennyire értelmetlen a Mao-hívők fegyveres harca, legalább annyira fölháborító a rendőrség ténykedése. Már többször érkezett hír arról, hogy a partizánokat üldöző rendőrök tömeggyil- gossá goikat követtek el. Legutóbb egy falusi lakodalom 42 résztvevője — férfiak, nők, gyerekek — halálát okozták a vérengző rendőrök. Március elején pedig pert indítottak a legnagyobb perui börtön igazgatója ellen. mert a börtönőrök pisztolyokkal és lángszórókkal támadták meg a politikai foglyok két pavilonját. Az általános elégedetlenség és a terjedő állami erőszak közepette egyre hevesebbé válik a politikai küzdelem is. Fernando Belaunde Terry köztársasági elnök 1980-ban, a katonák tizenkét évi kormányzása után vette át újból a hatalmat. (1968-ban, a katonai puccs idején is ő volt az alkotmányos elnök.) Belaunde pártja, a jobbközép irányzatú Népi Akció a tavalyi közigazgatási választásokon csúfosan megbukott. A szavazók többsége a patinás APR A (Amerikai Forradalmi Népi Szövetség) szociáldemokrata politikájával és az Egyesült Baloldal marxista céljaival rokonszenvezett. Jövőre újra parlamenti választások lesznek. Limában sokan úgy vélik, hogy a következő elnök Alan Garcia, az APRA fiatal. baloldali vezetője lesz. A mostani kormányzat hónapjai tehát — úgy tűnik — meg vannak számlálva ... Todero Frigyes Limai piac: a megélhetési költségek már-már elviselhetet- lenek (Fotó: MTI Külföldi Képszolgálat — KS) Fegyvermanna Washingtonból Jó dolog-e a fegyverkezés? Akire lőnek, annak nem. De száz nagy amerikai vállalatnak mindenesetre biztató, hogy az amerikai kormány a nyolcvanas évek végéig 585 milliárd dollárért rendel tőlük új harci eszközöket. Ez három és félszer több. mint ameny- nydt mostanáig költött a Pentagon az évtized első négy évében hadfelszerelésre. Hogyan szeletelik fel a „tortát”? A kormány katonai természetű megrendeléseinek sorrendben száz legnagyobb fővállalkozója közül az első 25 kapta az üzlet több mint felét tavaly. A legnagyobb nyerők a repülő- gépipari és az elektronikai cégek. A százból 27 vállalat gyárt repülőgépeket és rakétákat, köztük az Egyesült Államok legnagyobb hadiipari cége, a General Dynamics (forgalmának 90 százalékát a fegyverek teszik ki), vagy a MoDonnel Douglas (bevételének 77 százaléka származott tavaly katonai eladásokból). a Boeing, a Lockheed, a Hughes Aircaft. A százból másik 20 az elektronikai iparban tevékenykedik. További 16 pedig olajipari cég. Fő telephelyeik éppen azokban az amerikai államokban vannak, amelyek a Reagan-kormányzat legszilárdabb támogatói. Tavaly az amerikai vállalatoknak fővállalkozásban kiadott kormányzati fegyvermegrende- lések kétharmada összesen tíz szövetségi államra jutott. Ez 80,1 milliárd dollárt tett ki. Ebből 26,3 milliárdot Kaliforniában. 8,1 milliárd dollárt Texasiban kasszíroztak, vagyis az Egyesült Államok nyugati és déli részén. A tízből másik hétnek csekélyebb összegekkel kellett megelégednie, a „keletiek” közül csak New York államnak jutott 9,6 milliárd dollár. A másik negyven szövetségi állam pedig mesz- sae lemaradt a „slágerlistán”. Igaz, a nagy megrendelésekhez sok alvállalkozó is kell. így azért jobban „terül” az üzlet. Az F—16-os vadászgépet például Texasban szerelik össze a Generál Dynamdcs-nál, de az alkatrészeket 4500 kisebb-na- gyobb vállalat szállítja szerte az országból. A Rockwell International kaliforniai vállalat fővállalkozása a B—1-es hadászati bombázó, de a géphez 50 ezer különböző alkatrészt szállít, mintegy 5000 vállalat 48 amerikai szövetségi államiból. Sok amerikai közgazdász felpanaszolja persze, hogy a soha nem látott hadiipari fellendülés elnyomja a „civil” gazdasági ágazatokat, elszívja a tőkét, a tudományos műszaki potenciált, hosszú távon növeld az inflációt és munkanélküliséget más ágazatokban. „Ne csodálkozzék az Egyesült Államok, ha ezért veszít japán és nyugat-európai versenytársaival szemben, a polgári iparágak kereskedelmi háborúságában” — figyelmeztetnek. Am. a kormány egyelőre a valódi harci eszközöktől reméli a győzelmet. Nyugtalan évforduló A tagállamok zászlaját ünnepélyesen vonják majd fel, s a beszédek nyilván hangzatosak lesznek Brüsz- szelben ma, amikor az Észak-atlanti Szerződés szervezetének, 35. évfordulóját köszöntik a NATO központjában. De a kötelező méltatások sem hallgathatják majd el, hogy a katonai tömörülés újabb belső viták színhelye lett az elmúlt hetekben. Mint már annyiszor, ezúttal is Washingtonból jött a figyelmeztetés, igaz, nem hivatalos formában: az európai NA- TO-tagállamoknak fel kellene már számolniok időről- időre megnyilvánuló vonakodásukat az amerikai célkitűzésekkel kapcsolatban. Az évforduló küszöbén nem más intézte ezt a figyelmeztetést a többiekhez, mint Henry Kissinger, az egykori amerikai külügyminiszter, aki újabban nem egyszer képviselte nemhiva- talosan a Reagan-kormányzat gondolatait. Latin-Ame- rika után Kissinger úgy tűnik, most Európát akarja ráncbaszedni. Szemére veti Washington partnereinek, hogy nem mindegyikük mutat kellő készséget az állítólag közösen elfogadott rakétatelepítési terv végrehajtására, nem mindegyik tesz eleget az állítólag ugyancsak közösen elfogadott fegyverkezési programok előírásainak, főként pedig azért, mert „kettős arculatot” mutatnak: a nyilvánosság előtt is bírálják nagy tengerentúli partnerük egyes tetteit. Igaz, Kissinger, aki átfogó programot is előterjesztett a NATO „megreformálására”, azért a mézesmadzagot is elhúzta a szövetségesek orra előtt: európai tábornokra bízná például a NATO európai hadereinek főparancsnoki tisztét, amit eddig hagyományosan amerikai tábornok töltött be, ígéri a nagyobb részvételt a közös fegyverkezési programokban, (hasonló ígéret már sokszor elhangzott, de azért a NATO proramok haszna eddig mindig a nagy amerikai fegyvergyártó vállalatok kasszájába került). Egészében véve azonban azt követeli, hogy Európa „vállaljon nagyobb szerepet saját védelmében” — de ugyanakkor ne vitassa az amerikai politika célkitűzéseit, hagyja, hogy az alapvető NATO-stratégiát változatlanul Washington szabja meg. Az amerikai rakétatelepítés körüli belső vita még nem ült le teljesen a NATO berkeiben, még mindig nem sikerült például kicsikarni Hollandia egyértelmű támogatását, de az újabb vita máris erőteljes hullámokat kavar a szövetségen belül. Igaz, sokak szerint ez is csak vihar egy pohár vízben: ahogy eddig, úgy ezután is csak látszat-ellenállás mutatkozik Washington terveivel szemben. Az Egyesült Államok eddig még mindig érvényre juttatta akaratát, s a NATO politikája és katonai stratégiája egyaránt az amerikai kormányzat politikájának és stratégiájának megvalósulását szolgálja, annak van alárendelve. Három és fél évtizeddel ezelőtt Washington a „szovjet fenyegetés” elleni küzdelem zászlaja alá toborozta partnereit. A jelszó ma is változatlan, holott az európaiak jórésze ma már nem hisz benne s nemcsak a nyugat-európai lakosok, hanem már a kormányok között is akad olyan, amelyik kétségbe vonja a „fenyegetés” létét. Lassan többen vannak már azok, akik kezdik belátni: nem a nemlétező szovjet fenyegetés, hanem a valóságos amerikai fenyegetés sodorhatja veszélybe Nyugat-Európát, hogy a NATO-tagállamok szerepét Washington csak annyira értékeli, amennyire bevetésük képes lenne csökkenteni az Egyesült Államok fenyegetettségét egy esetleges nukleáris konfliktusban,'hogy az amerikai rakéták nyugat-európai telepítése nem csökkenti, hanem növeli az érintett országok veszélyeztetettségét, hiszen célponttá változtatja őket. Éppen ez nyugtalanítja most az amerikai illetékeseket, ezért panaszolja fel Kissinger például, hogy „a békemozgalmak némileg az általuk kívánt irányba tudták terelni” egyes nyugateurópai NATO tagállamok politikáját. A Reuter hírügynökség úgy fogalmazott, hogy a NATO-n belül szaporodik a „lábjegyzetes” országok száma, a tagok egyré- sze nem minden parancsot fogad el fenntartás nélkül, a közös határozatokhoz fűzött megjegyzésekben fejti ki saját álláspontját. Mindez persze korántsem jelenti azt, hogy a NATO katonai tömbje gyökeresen megváltozott volna, farkasból báránnyá alakulna át. A NATO amerikai irányvonala változatlanul azt célozza, hogy egyoldalú fölényt teremtsen a szervezetnek a szocialista országokkal szemben, politikai és katonai eszközökkel fenyegesse őket, megtegye az előkészületeket egy esetleges agresszív háborúra. Pusztán csak arról van szó, hogy ez a politika ma már a szervezeten belül is nehezebben juttatható érvényre. S ez mindenekelőtt annak eredménye, hogy — ellentétben a NATO sokat hangoztatott „békés kezdeményezéseivel” a szocialista országok képesek voltak bebizonyítani a világ, és mindenekelőtt Európa közvéleményének, hogy a feszültség enyhítésére ők törekednek komolyan és őszintén. S ha a NATO — Washington által diktált — közös politikája változatlanul veszélyezteti is a kontinens békéjét van más út is, amelyre Európa léphet. Ennek az útnak első állomása az lehetne, ha a NATO hajlandó lenne elfogadni a szocialista országok, a Varsói Szerződés javaslatait: lemondana az erő alkalmazásáról, a fenyegetésről, a nukleáris fegyverek elsőnek történő alkalmazásáról. S az első állomás után sok újabb következhetne addig, amíg el lehetne jutni a katonai tömbök teljes felszámolásáig. Az évfordulón erről kellene elgondolkodni Brüsszelben:. összeállította: Huppán Béla A HEVES MEGYEI VÍZMŰ VÁLLALAT A munka kezdési időpontja: értesíti a lakosságot, hogy EGERBEN, 1984. április 5. a Lenin úton — a Klapka befejezése György u. és a Lenin tér április 16. közötti szakaszon — Kivitelező a Közmű és ivóvíz főnyomóvezeték Mélyépítő Vállalat átvezetése miatt egri építésvezetősége. a jelenlegi 2—2 sáv helyett csak 1—1 SÁV ÁLL Az Útszűkületből adódó forgalmi nehézségekért A FORGALOM a lakosság szíves RENDELKEZÉSÉRE. türelmét kérjük. Heves megyei vállalatok, közületek, társasházépítők, Állami Építőipari Vállalat magánosok részére. FELAJÁNLJA KAPACITÁSÁT Megrendelést az alábbi címre kérjük leadni: VASBETONSZERELÉSI MUNKÁK VÉGZÉSÉRE HÁÉV 1. sz. Fő-építésvezetősége, Heves megye területén. Eger, csebokszári-lakótelepi irodaház. Postacím: (Szabás, hajlítás, helyszíni szerelés), EGER, Lenin út 140/b., HÁÉV
