Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-27 / 98. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1984. április 27., péntek Emelt fővel... hízelgő szovjet lapvélemények Gáli András, az MTI ki­küldött tudósítója jelenti Moszkvából: Huszonnyolc év után új­ra szép sikert értek el a magyar labdarúgók a Lenin stadionban, az olimpiai együttes győzelmének azon­ban nem örülhettek mara­déktalanul sem a játékosok, sem a vezetők. Azért, ment a szovjet csapat elleni hu­száros győzelem nem volt elég ahhoz, hogy az együttes beverekedje magát a 16-os olimpiai döntőbe. Még egy gólt kellett volna szerezniük Kardoséknak az esetleges harmadik mérkőzés kiér- demléséhez. Pedig ez már- már kézzelfogható közelség­be került, annál is inkább, mert a Mezey-legénység mindössze egyetlen pontot veszített a selejtező csoport három idegenbeli találkozó­ján. Igaz, ezt a látványos mérleget jócskán lerontotta az, hogy a budapesti össze­csapásokon a lehetséges hat­ból csak három pont ma­radt otthon. Amikor a szerdai csoport­döntő 71. percében Mészáros remek lövéssel Novikov há­lójának jobb alsó sarkába küldte a labdát, szinte meg­fagyott a levegő a százezres arénában, hirtelen veszély­be került az addig a dön­tetlent magabiztosan őrző szovjetek csoportelsősége. A hátralévő idő azonban már nem volt elég az újabb ma­gyar gólhoz, sőt a házigaz­dáik jutottak kétszer is egyenlítési lehetőséghez, de mindkettőt elhibázták, pon­tosabban Csuhay, illetve Kovács kapus mentett önfel- áldozóan. A lelátókon helyet foglaló 40 ezer néző nem ünnepelte a hazai kedven­cek továbbjutását, s ez a vereséggel magyarázható. A magyar csapat szállás­helyén Mezey György szövet­ségi kapitány így foglalta össze az olimpiai selejtezők tapasztalatait: — Amikor nekivágtunk ennek a mérkőzéssorozatnak, tudtam, hogy a Szovjetunió a legesélyesebb az első hely­re — mondta. — A csapat már-már erején felülit nyúj­tott azzal, hogy csak rosz- szabb gólkülönbséggel esett el az olimpiai szereplés jo­gától. Sajnos nem állt mó­dunkban csakis ezekre a ta­lálkozókra összpontosítani, tavaly szeptemberben példá­ul Csuhay, Róth, Kardos, Hannich, Dajka és Mészáros nem játszhatott a Népstadi­onban a szovjetek ellen, mert ugyanakkor a nagyvá­logatottban kellett fellépni­ük. Riválisunk viszont nem kényszerült megosztani erőit, talán ez döntött a javukra a végelszámolásnál. A csütörtök reggeli moszkvai lapok egyöntetűen a magyar válogatott megle­pően stílusos csapatjátékát dicsérték. A Szovjetszkij Szport „Csak a gólkülönb­ség döntött” című írásában kiemeli, hogy a magyarok a középpályán ellenőrzésük alatt tartották a játékot, s a megszerzett labdákkal sok veszélyes .támadást kezde­ményeztek. A házigazdák viszont adósak maradtak a szellemes futballal, amelyet pedig a szépszámú közönség elvárt volna. A Pravda aláhúzza, hogy határozott karaktere volt a magyar csapatjátéknak, s a vártnál többször tették pró­bára a vendégek Novikov kapus tudását. Ennek elle­nére a szovjet együttes — amely a cikkíró szerint mintha keresgélte volna stí­lusát a mérkőzés 90 perce alatt — győzhetett volna, ha értékesíti lehetőségeit. A Moszkovszkaja Pravda felidézi a tavaly szeptember 7-i budapesti mérkőzésit, amelyet a szovjet csapat nyert meg 1:0-ra, s azt a következtetést vonja le, hogy ott dőlt el a továbbjutás sorsa. Somodi utazhat az olimpiára A frandaarszági Saint Na- zaire-toen sikerrel vívta meg olimpiai selejtezőjét a szu- peméhézsúlyú ökölvívó, So­modi Ferenc, a Tatabánya sportolója. Mint ismeretes, ebiben a súlycsoportban két helyért selejtezőt bonyolí­tottak le, s a tornára nyolc versenyzőt neveztek. Amint Dőry Miklós, a szövetség főtitkára csütörtök reggel telefonon tájékoztatta az MTI-t, a benevezettek közül a román és az angol sporto­ló nem érkezett meg, így halra csökkent a mezőny, Somodi pedig szerencsés volt, mert kiemelték. — Ez annyit jelentett, hogy csak az osztrák junior Európa -bajn ok Mayer ellen kellett szőri tóba lépnie, s egy győzelem esetén már olimpiai résztvevő — mond­ta a főtitkár. — Az első menetben Mayer meglepte Samodit, de aztán válogatot­tunk rutinja jól érvényesült, a második és harmadik me­netben is padlóra küldte el­lenfelét, s végül 5:0-ás pon­tozással győzött. A tornán jelenlévő Papp László szövetségi kapitány és Erdei István, Somodi ed­zője elégedett volt a vidéki versenyző teljesítményével, aki győzelmével bejutott a selejtező döntőjébe. A má­sik ágon a bolgár Sztoime­nov győzött a lengyel Pa- luciki ellen, de úgy hallat­szott. hogy Sztojmenov nem akarja levívni a végső sor­rendet eldöntő találkozót. A selejtező keretében ren­dezett nemzetközi tornán a 81 kilós Csépányi nem ju­tott a legjobb négy közé, Némedi az elődöntőben 5:0-ás vereséget szenvedett a francia Tiozzotó! és a 3. helyért az ugyancsak fran­cia Lelong ellen mérkőzhet. Birkózás Három arany Pásztóról Pásztón rendezték meg az országos úttörő ,3” korcso­portos szabadfogású birkó­zóversenyt. ahol a nyolc egyesület 78 indulója között ott találhattuk a Heves me­gyei színek képviselőit is. A lelkes nézősereg előtt a kö­zepesnél erősebb mezőnyben az alábbi eredményeket ér­ték el szűkebb hazánk után­pótlás korú sportolói. 35 kg: 4. Török (ESE),38 kg: 1. Krémer (ESE), 4. Nyizs- nyi (GYSE), 5. Kocsis (Fü­zesabony), 6. Faragó (FA- KÜSE). 41 kg: 6. Nagy I. (ESE). 49 kg: 3. Turányi, 4. Urbán, 6. Hering (mind GYSE). 53 kg: 2. Horváth (GYSE), 58 kg: 3. Zefoe (Fü­zesabony), 4. Azsóth S. (GYSE). 63 kg: 2. Bodor, 5. Jaksi (mindkettő ESE), 6. Krajzovics (GYSE). 68 kg: 1. Bíró (Füzesabony), 2. Kovács (GYSE), 3. Vass (Füzes­abony). +68 kg: 1. Túri (GYSE), 3. Nagy T„ 4. Bíró (mindkettő Füzesabony). Kézilabda FSC-siker Holland pólósok Egerben Tegnap este, holland vízilabdázók érkeztek a megye- székhelyre: az egri OB 1-es csapat, közelmúltbeli, külföldi vendégszereplését viszonozzák. Amersfoortból a város öreg­fiúk együttesét látják négy napig vendégül Egerben. Ez­alatt a két város sportbaráti kapcsolatainak jegyében hi­vatalos mérkőzésre is sor kerül. Szombaton, 17 órakor a nyitott uszodában rendezik meg az Amersfoort—Eger öreg­fiúk vízilabda-mérkőzést. Sportműsorok a tv-ben Ahogy kitavaszodott, meg­nőtt a sportesemények szá­ma is. E tapasztalható a . te­levízió sportműsorában, amelyről Vitár Róbert, a tv helyettes osztályvezetője tá­jékoztatta az MTI-t. A kö­vetkező hetek tv-s sportmű­sora a következő: Május 6., vasárnap: Vi­deoton—Bp. Honvéd bajno­ki labdarúgó-mérkőzés. Má­jus 12., szombat: Szentes— Elger vízilabda-bajnoki mér­kőzés. Május 13., vasárnap: MTK VM—Rába ETO baj­noki labdarúgó-találkozó. Május 15., kedd: Sportmú- zeum, a 80 esztendős FIFA- ról. Május 16., szerda: Ju­ventus—FC Porto labdarúgó KEK-döntő, Baselban. Má­jus 18., péntek: Magyaror­szág—Jugoszlávia Volán Kupa férfi röplabda-mérkő­zés. Május 20., vasárnap: Országos ökölvívó-bajnokság döntői, Forrna—1 autók vi­lágbajnoki futama Dijonban. Május 23., szerda: Magyar- ország—Norvégia válogatott labdarúgó-mérkőzés. Május 27., vasárnap: Salakmotor csapatvilágbajnoki elődöntő Miskolcon. Május 30., szer­da: AS Róma—Liverpool labdarúgó BEK-döntő Ró­máiban. Május 31., csütörtök: Magyarország—Spanyolor­szág válogatott labdarúgó- mérkőzés; Június 2—3.: Szovjet, olasz, lengyel, ma­gyar atlétikai viadal Torinó­ban. Forma—1 autók újabb világbajnoki futama, Monte Carlóban. Június első heté­ben a Sportmúzeumban portréfilm Keleti Agnes olimpiai bajnok tomásznőről. Június 6., szerda: Belgium— Magyarország válogatott lalbdárúgó-mérkőzés Brüsz- szelben. Június 7—10.: Fran­cia nemzetközi teniszbajnok­ság Párizsban, köziben 7-én közvetítés az Arany Mokka nemzetközi kerékpárosver ­senyrcü. Június 10., vasár­nap: Magyarország—Jugo­szlávia férfi kézi labda-mér­kőzés. A Hatvani KVSC hathó­napos önköltséges tenisz- tanfolyamot indít általános iskolák felső tagozatosai és a középiskolások számára. Jelentkezni a városi sport­telepen a klub ügyvezeté­sénél lehet, a tanfolyam május 14-én kezdődik. ★ A Mátra területi ifjúsági labdarúgó-bajnokság 23. for­dulójának eredményei: Váci Izzó MTE—Borsodi Bányász 2—0, Balassagyarmat—Pető- fibánya 3—1, Borsodi Bá­nyász—Borsodnádasd 3—1, Nagybátony—Recsk 3—0, Bélapátfalva—St. Síküveg­gyár 1—1, Sajóbábony—Ede- lény 0—0, DVTK II.—Gyön­A területi labdarúgó-baj­nokság 23. fordulójában hu­szonkét gól született, nyolc­cal több. mint az előző hé­ten. Ezúttal a kiesőzónából menekülni igyekvő Borsodi Bányász volt a legeredmé­nyesebb, a Borsodnádasd el­len elért három góllal. A 22 gólon tizennyolcán osztoztak, közülük négyen dupláztak. A góllövőlista jelenlegi do­bogós helyezettjei; 14 gólos: Czél (B. 'Volán), 13 gólos: Gömöri (Hatvan), 12 gólos: Berecz E. (Bélapátfalva). A forduló válogatottja a következőképpen alakult: Kocsis (Nagybátony) — Molnár (Gyöngyös), Robb (Balassagyarmat), Ács (Hat­van). Verbói (St. Síküveg­gyár) — Bartuska (Bélapát­falva), Tóth F. (Balassagyar­mat, Sváb (Hatvan) — Be­recz E. (Bélapátfalva), Cso­món« (Gyöngyös), Szekula (St. Síküveggyár). A Heves megyei csapatok összmérlege kedvezőtlenül alakult: a megszerezhető tíz pontból csupán négyet gyűj­töttek együtteseink, s hat lőtt gól ellenében kilencet kaptak. A harmadik helye­zését egyre biztosabban őrző Hatvani KVSC aratta egyet­len győzelmünket a BVSC ellen. A Bélapátfalva hely­osztó jellegű mérkőzésen nem tudta két pontra vál­tani a hazai pálya előnyét. INNEN­ONNAN A bajnokság állása: 1. Váci Izzó 22 15 4 3 92-11 34 2. GYSE 22 16 2 3 90-18 34 3. B. Bányász 22 14 5 3 73-25 33 4. B.gyarmat 22 13 4 5 78-29 30 5. DVTK II. 21 12 3 6 52-28 27 6. Edelény 21 10 5 6 39-21 25 7. S.bábony 21 11 3 7 38-40 25 8. B.falva 21 8 5 8 41-34 21 9. HKVSC 21 8 3 10 34-35 19 10. N.bátony 22 7 5 10 33-43 19 11. St. Síküveg. 21 7 4 10 34-41 18 12. B.nádasd. 21 5 4 12 34-61 14 13. B. Volán 22 4 6 12 27-68 14 14. Recsk 22 2 2 18 19-136 6 15. P.bánya 22 3 19 15-98 3 ★ A középiskolás labdarúgó­bajnokságot ebben az évben A Gyöngyösi SE legutóbbi hazai fiaskója után értékes döntetlennel tért haza a bajnoki címet védő Honvéd Papp J. SE otthonából. Gyöngyös várossá nyilvání­tásának 650. évfordulója al­kalmából nagyszabású sport­ünnepélyt rendeznek az Eg­ri úti sporttelepen. A zavar­talan előkészületek érdeké­ben a GYSE már a hét végi Hatvan elleni találkozóját a Sport úti pályán játssza le. A további tavaszi mérkőzé­seit is itt rendezi pályavá­lasztóként. Mindkét bányász­csapatunk kdesőj előlinél hagyta a két pontot. A megyei bajnokságban 19 labdarúgó jóvoltából 25- ször zördültek meg a hálók, most egy góllal kevesebbet könyvelhettünk el, mint egy héttel korábban. A tavaszi első győzelmét elérő Kam­póit volt a legeredménye­sebb a Mikófalva ellen öt találattal. A góllövőlista él­mezőnyében két labdarúgó (őszi Cs. és Jónás) javított pozícióján. Az állás; 22 gó­los: Szombati (H. Gáspár SE), 16 gólos: őszi Cs. (Bol­dog). 15 gólos: Jónás (Fü­zesabony, Szabad (Selyp). A hét tizenegyében a kö­vetkezők kaptak helyet: Tóth I. (Mátraderecske) — Imre (Boldog), Torbavecz (Füzesabony), Rózsavölgyi (H. Gáspár SE), Barcsik I. (Domoszló) — Mártha (Fü­is immár negyedszer az Egri 212. számú Ipari Szakmun­kásképző Intézet csapata nyerte meg. Eredmények: 212. sz. DSK—GMSZ 4—0, 212. sz. DSK—Gárdonyi G. Gimn. 8—1, 212. sz. DSK— Szilágyi Gimn. 7—0, 212. sz. DSK—Dobó Gimn. 1—2, 212. sz. DSK—GMSZ 5—2, 212. sz. DSK—Gárdonyi Gimn. 3—0, 212. sz. DSK—Szilágyi Gimn. 7—1, 212. sz. DSK—Dobó Gimn. 7—0. A győztes csa­pat játékosai: Jordán, Szabó, Antal, Mihics, Oszlánczi, Bernáth, Nagy S., Nagy I., Halász, Filep, Török, Ko­vács, Molnár, Danó. A csa­pat ezzel az eredménnyel bejutott a területi döntőbe. zesabony), Mészáros (Gyön­gyöshalász), Fodor 11. (Aoc) — Bäder II. (Kompolt), Er­délyi I. (Sírok), Bencsik (Heves). A bajnoki táblázat élme­zőnyében csupán annyi vál­tozás történt, hogy a H. Gáspár SE gyöngyöshalászi pontvesztése után egy hellyel lejjebb került, s a Mátrade- recskén győztes Heves lé­pett elő másodiknak. A 16 hete veretlen Füzesabony tartja hárompontos előnyét. A pillanatnyi utolsó négy vereséget szenvedett, így az .alsóházban” nem változott a somrend. a rangadón Füzesabonyi SC—H. Zalka SE 26—19 (12—5) Megyei férfi kézilabda­bajnoki mérkőzés. Füzes­abony, 200 néző. V.: Réthy, Galambos. FSC: KOVÁCS — MOL­NÁR J. 2, Káló 3, Veres 3, MOLNÁR F. 7, BÍRÓ I. 6, Valyon 5. Csere: Barta I., Bessenyei, Nagy. Edző: Holló László. H. Zalka SE: Kovács — Póser 3, Varga 5, SELLEI 5, Tirza 1, Tóth, Kókai 2. Csere: HARMOS 1, Molnár 2. Edző: Fekete János. További eredmények. Férfiak: Dormánd—Gyöngyössolymos 25—19. Cd: Lipták 10, 111. Acs 9. Slrokl Vasas—Egri TK 27—32. Ld: Aux 9, Tóth 5, Ul. Ivády 8, Vizes és Biró 6—6, Szabó 5. HKVSC—Dormánd 28—22. Ld: Erki 12, Kerek 5, ill. Lipták 10, Kiss 7. Gyöngyössolymos— EFSC 18—28. Ld: Grizner 9, 111. Madarász 11, Sajóvölgyi 5. Gyöngyösi SE—H. Gáspár SE 37—11. Ld: Román és Tóth 7—7, Szmetanovics 6, 111. Tamóczi 5. Ifjúságiak: Dormánd—Gyön­gyössolymos 10—17. Ld: Kormos 7, ill. Blazsek 9, Sírok—Egri Kát. Koll. 17—18. Ld: Kiss 5, ill. Petercsák 7. Heves—Egri Forgácsoló 22—25. Ld: Magyar 8, Tóth H. 6, 111. Pető 11. HKVSC—Dormánd 35—19. Ld: Rozgonyi 15, Kovács 6. ill. Kormos 13. Gyöngyössolymos— EFSC 19—25. Ld: Blazsek és Lázár 7—7, ül. Nagy 7, Barta 5. N6k: Füzesabony—Gyöngyö­si SE 19—26. Ld: Majoros 9, Balogné 5, ül. Tóth A. 13, Haj­dú 5. Heves—Novaj 15—13. Ld: Frisek 6, Nagy 5, ill. Demkó 5. Ifjúságiak: Füzesabony—Gyön­gyösi SE 2—18. Ld: Medveczky 8, Hevér 6. Heves—Novaj 13—6. Ld: Ivanics 5, Ul. Kádár 5. flb KEDVES VÁSÁRLÓK! CAMPING-KIALLITAS ÉS -VÁSÁR EGERBEN, a Felszabadulás téren (Buszmegálló mellett). ÁPRILIS 26-TÖL MÁJUS 5-IG. Kaphatók: 2, 4, 6 személyes sátrak, gumimatracok, kerti bútorok stb. Május 1-én, rendkívüli játékvásár a kiállítás helyszínén. Szeretettel várjuk Kedves Vásárlóinkat! Siketek Általános Iskolája felvételre keres GÉPKOCSIVEZETŐT, Robur-autóbuszra, TAKARÍTÓT (helyettesítőnek). Jelentkezés: EGER, Klapka Gy. u. 10. Űj nyúlf el vásárlási árak! A kisüzemi nyúlhústermelés fejlesztése érdekében a Terimpex Külkereskedelmi Vállalat keretében műkö­dő Nyúltermelési és Külkereskedelmi Társaság — a kistermelők jövedelmezőségének javítása céljából — június 1-től, az előző évihez képest, kedvezőbb felvá­sárlási árakat alkalmaz. Az exportminőség javítása érdekében a fehér színű nyulak termelését felárral is ösztönözi, a következők szerint: Garantált kistermelői felvásárlási ár Színes nyúl, kg-onként Fehér nyúl, kg-onként Június 1-től 30-ig 43,— Ft 45,— Ft Július 1-től szeptember 30-ig 40,— Ft 42,— Ft Október 1-től 31-ig 43,— Ft 45,— Ft November 1-től december 31-ig 48,— Ft 50,— Ft Az exportértékesítési áraktól függően, a garantált fel- vásárlási árakon felül előre meghirdetett szezonális „ felárat fizet. A II. osztályú nyulak kistermelői felvásárlási ára egész évben — színre való tekintet nélkül — kilogrammon ként 32,— Ft. A Nyúltermelési és Külkereskedelmi Társaság elnök­sége javasolja, hogy a felvásárlási szervezetek egysé­gesen alkalmazzák az árakat. A kg-onként 50,— Ft-os kistermelői felvásárlási ár május 31-ig érvényben marad. ' H M ‘ ímjBwwtsaaimwsaaa—a—MtI——mb———M——— I gyösi SE 2—L Fordulóról fordulóra Bemutatták az olimpiára ké­szülő magyar sportolók for­maruháját, amelyet az OKISZ Labor tervezett. A gyártásra elfogadott ruha kék színű, ízléses, mutatós.

Next

/
Thumbnails
Contents