Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-21 / 94. szám
1984. április 21., szombat Százhetven évvel ezelőtt született Egressy Béni (eredeti nevén Galambos Benjámin) kiváló színész, zeneszerző és színműíró. korának legjobb magyar dalszerzője, Petőfi verselnek első megzenésítője. Eredetileg tanító volt, majd szülész lett, s hogy hangját képezhesse. 1838- ban elgyalogolt Milánóba. Itáliai útja után mint karénekes és kartanító működött. 1843-tól volt a Nemzeti Színház tagja. Főleg baritonszerepeket énekelt. Részt vett az 1848—49-es szabadságharcban, s Kápolnánál megsebesült. Felgyógyulása után Komáromba került, ahol Klapka György kapitulációja révén menlevelet kapott és visszatérhetett a színházhoz. 1843-ban a Szózat megzenésítésével elnyerte a Nemzeti Színház pályadíját. A népies magyar műdal és a csárdás zeneiművelője volt. Számos színdarabot Is írt; legsikerültebb közülük a Két Sobri című népszínműve. ö írta Erkel Báthori Mária, Hunyadi László és Bánk bán című operájának a szövegkönyvét. Több mint 50 színdarabot és mintegy 20 operaszöveget fordított magyarra. A Nap kél: 5.44 órakor, nyugszik: 19.42 órakor. A Hold kél: 1.30 órakor, nyugszik: 9.30 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon KONRAD nevű kedves olvasóinkat. Ögermán eredetű név. Kuani volt eredeti formája. A mai német nyelv „kühn”, „merész” és a „Rat” „tanács” szava ad magyarázatot értelmére. [időjárás] Estig általában napos idő lesz, az ország legnagyobb részén eső nélkül, csupán északkeleten lehet napközben átmeneti erősebb felhösödésre, néhány helyen futó záporra számítani. Jobbára csak mérsékelt lesz az északi, északkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0. 5 fok között. Többfelé lesz talajmenti fagy. Legmagasabb nappali hőmérséklet általában 17 fok körül, északkeleten 13 fok körül. (MTI) Nyuszi hopp...! A kínálat láttán nyugodtan mondhatjuk, felkészült az édesipar csokifigúrákból a húsvéti ünnepekre. Szinte az utolsó pillanatban is kapható különböző nagyságú és nemű nyuszi. De mennyiért? Ha a derék erdei ugrifülesek meglátnák a múrokonok árait, akkor kötnék fel csak igazán azt a bizonyos nyúlcipőt... S még így sem biztos, hogy mindegyiküknek sikerülne átugrani a magasra tett árlécet! Akkor aztán mondhatnánk: „Nyuszi, talán beteg vagy, hogy már nem is ugorhatsz .. ” d. t.) — NYEREMÉNY BÁRÁNY. Már pénteken megrendezték húsvéti báljukat a hevesiek, a helyi Akác étteremben. A rendezők nemcsak a népszerű Smog együttes szereplésével, hanem az éjféli tombolával is emlékezetessé tették a mulatságot, hiszen a főnyereményt egy igazi, élő bárány jelentette. — EMLÉKKI ÁLLÍT AS. Herman Lipót születésének 100. évfordulója alkalmából a Munkácsy-díjas festőművész munkáiból emlékkiállítás nyílik vasárnap, a Gyöngyösi Galériában. A május 27- ig megtekinthető alkotások először szerepelnek nyilvánosság előtt. Egerben: Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Felnőttek, gyermekek részére. Telefon: 11-000. Az ügyelethez tartozó községek: Verpelét, Tarnaszentmária, Bátor, Hevesaranyos, Egerbocs, Egerszalók, Egerszólát, Kere- csend, Demjén, Ostoros, Novaj, Makiár, Andornaktálya, Felső- tárkány, Noszvaj, Egerbakta, Szarvaskő. Egriek részére a gyermekorvosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig, a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. Gyöngyösön: szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. Hatvanban: szombaton 7 órától hétfő reggel: — Hatvan város lakossága részére 8 óráig — a községek lakossága részére 7 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház", Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: u-040. Fogorvosi ügyelet: szombatonként 6.30 órától 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház ”, Hatvan, Kossuth tér 18. Hétvégi állatorvosi ügyelet: szombat 8 h-tól vasárnap 20 h- ig. — VÁRBARÁTOK UTAZÁSA. Az EGERTOURIST szervezésében folytatódik az egri várbarátok körének megyei utazási sorozata április 24-én. Ez alkalommal az érdeklődők a visonta— mátrafüred—párád—recski útvonalon ismerkednek részletesebben is szűkebb hazánk nevezetességeivel. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 Gyermekorvosi ügyelet: szombatonként 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8 órától 10 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Horváth M. u. 21. Telefon: 12-265. KÜJAL-készenlét Egerben: délután 5 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. Hevesen: szombat reggeltől hétfő reggelig, Vöröshadsereg utca 32. sz. Telefon: 126. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. Füzesabonyban: Szombat reggeltől hétfő reggelig, a Rákóczi u. 52. (Központi orvosi rendelő.) Egri állatorvosi ügyelet: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Recski ügyelet: Recsk, Kossuth u. 218. Telefon: Recsk: 15. Füzesabonyi ügyelet: Dormánd, Tanácsháza. Dózsa György u. 37. Telefon: Füzesabony: 321. Gyöngyösi ügyelet: Gyöngyös, Allatkórház. Telefon: 11-645. Hevesi ügyelet: Hevesi Járási Hivatal. Telefon: Heves: 124. Hatvani ügyelet: Hatvan városi tanács. Telefon: 12-720. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ALLATKÖRHAZI ÜGYELET: Gyöngyösi Allatkórház: minden munkanap 16.30 h-tól másnap 7.30 h-ig. Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 11-645. Egri Allatkórház: munkanapokon 16.30 h-tól másnap reggel 7.30 h-ig, az egész megye területén péntek 15.10 h-tól hétfő 7.30 h-ig. Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Szántóvető (Fotó: Kőhidi Imre) Statisztikarontó gyalogosok Az egri Közlekedés Biztonsági Tanács tárgyalta Százéves cseresznyefa Az idén ismét virágba borult a medgyesbodzási Haraszti Jánosné kertjében az az öreg cseresznyefa, amelyet a környék legidősebb emberei is már kisgyerek koruk óta termőfának ismernek, következésképpen több mint 100 évesnek kell lennie. A fa-matuzsálem koronája körülbelül 20 méter átmérőjű, a törzsét pedig két felnőtt ember is csak nehezen tudja átölelni. Az óriás cseresznye- fa évente öt-hat mázsa termést hoz, amelynek nagy részét — mivel nem tudják leszedni — a seregélyek fogyasztják el. A termése sötétpiros, nagyszemű. A cseresznyefák általában nem ilyen hosszú életűek. A medgyesbodzási rendkívül magas életkorának sem tudják pontos magyarázatát adni a szakemberek. Tegnap délelőtt Egerben került sor az Egri Városi Közlekedés Biztonsági Tanács testületi ülésére. A megjelenteket Fejes Pál rendőr alezredes, városi rendőrkapitány, a KBT elnöke köszöntötte; majd Ali Attila rendőr őrnagy, a testület ügyvezető elnöke számolt be az elmúlt évben végzett munkáról. A baleseti statisztikából kiemelte, a gyalogos balesetek számának növekedését. Mint arról lapunkban már beszámoltunk, ezek elemzése során a legtöbbször a szenvedő alany, a gyalogos volt a hibás. A rendőri ellenőrzések során 947 gyalogost kellett helyszíni bírsággal sújtani. Ezt követően Nyitrai István rendőr főhadnagy, a KBT titkára ismertette az idei év feladatait. Több hozzászóló foglalkozott Eger belvárosának forgalmi rendjével, s szó volt azokról a rekonstrukciós munkálatokról is, ami utcák, útszakaszok lezárásával jár. Végezetül Ali Attila átadta a Vezess biztonságosan versenymozgalomban eredményesen résztvevők díjait, majd a kiemelkedő munkát végző aktivisták vehettek át jutalmakat. A munka ünnepeltjer Elismerő oklevél a LAKISZ-nak 1982. január 1. óta működik az egri LAKISZ — Lakás- szerviz Szerelő és Szakipari Szövetkezet —, amely szolgáltatásaival ;jó hírnevet szerzett a megye lakosságától. Kétéves munkájukat az OKISZ elnöksége is kedvezően minősítette, és egyben elismerő oklevélben részesítette a kollektívát. Az elmúlt két esztendő tevékenységét pénteken délután értékelték a szövetkezet központjában. Üj tantermek és orvosi rendelő Apcon Évek óta komoly gondot jelentett Apc lakosainak, főleg pedig tanárainak az 1929-ben épült, elöregedett általános iskola. A megnövekedett tanulói létszám miatt az épület már jóideje szűkössé vált, így két műszakban folyik a tanítás. Ezt a problémát új termek építésével kívánja megoldani a községi tanács. A kivitelezési munkára a Petőfibányai Vegyesüzem vállalkozott, s remélik, hogy az új tanévig be is fejeződik az építkezés. A falu egészségügyi ellátásában komoly előrelépést jelent a település nagyüzemének — Qualitál Gyárnak — anyagi támogatásával készülő új üzemkörzeti orvosi rendelő és szolgálati lakás is, amelynek munkáihoz nemrég fogtak hozzá. LOTTÓ-SZÁMOK 2, 34, 67, 77, 83 Hét végi piaci jelentés Sonka, zöldség ...és egy szál virág Korán reggel az egri piacon. Lassan felkerül minden áru a standokra, kinyitottak a ZÖLDÉRT üzletei is. A hajnalban kelők pedig már vásároltak is néhány pultról. A gyöngyösi, hatvani és hevesi piaci telexjelentésekből kiderül, a megyeszékhelyen is hasonló a felhozatal és a termékek ára. Múlt héten elvétve árultak csak burgonyát, most annál többet, kilóját a ZÖLDÉRT- nél 7,40-ért, a szabad piacon 8—10 forintért. Újdonság az új karfiol 250 forintért, ugyanennyi a paradicsom is. Jut bőven mák és dió a kalácsba, az előbbit 90, az utóbbit 110 forintért kínálják. A vöröshagyma kilója 4,50, 5, 7, a fokhagymáé 50 —60 forint. Kormos Istvánné, mindenki örzse nénije az elsők között pakolta le friss áruval megrakott kis kézikocsiját. — Életem nagy részét töltöttem itt el. Alig múltam hétéves, amikor először állított maga mellé édesanyám, az egykori Dobó téri piacon, ötvennégy éve kínálom portékáimat. Ma elsősorban retket árulok, csomóját 9—14 forintért, a szép sampion gomba 90 forintba kerül. A zöldhagyma csomóját 5—7, a salátáét 8—11 forintért adom. Van hegyes zöldpaprikám, darabja 5—14, a sóska kilója pedig 50 forint. Béta Istvánné háziasszonynagymama két nagy kosárral és egy hosszú listával érkezik. — Nagy a család, és vendégeket is várunk Miskolcról. Nagyon szeretek piacra járni, s általában egy-más- fél órát időzök itt, ebben már benne van a trécselésre szánt idő is — teszi hozzá mosolyogva —, hiszen ismerőssel mindig összefut az ember. — Ügy látom mindent megkapok, amire csak szükségem van. De ha akarja, kísérjen el! Otthon már összeállítottuk az ünnepi menüt. A füstölt parasztsonkát még tegnap megvettem, a kis Dobó téri boltosok pakoltak ide ki, mondhatom szemet gyönyörködtető füstölt árukkal. A sonkához kell tojás is, a ZÖL- DÉRT-nél és a szabadpiacon két forintért kínálják. A nagyobbak, a festésre alkalmasak azonban 2.30-ba kerülnek. De az egyik standon már láttam kész, kézzel festett piros tojásokat, darabjukat 8 forintért. A levesbe zöldséget vásárolok, egyforma az ára a ZÖLDÉRT- nél és a szabadpiacon is, kilója 16—18 forint. A töltöttkáposztához valókat talán holnap veszem meg, mert a savanyú káposztának ma kicsit borsos az ára, kilója 26 forint. Tortához szép narancsot láttam, 43—45 forintért finom édeset pedig 49-ért. Lassan megteltek a kosarak, a bevásárló körútnak vége, indul a busz vissza a lakótelepre. Az egyik kosárnál azonban egy percre még elidőz háziasszonyunk. Puha ruhán 80 forintos fehér és fekete tapsifülesek várják új kis gazdáikat... Az ízlésesen megterített ünnepi asztalról természetesen nem hiányozhat a virág. Árva Márta a különleges lilaszirmú Ixiára hívja fel a figyelmet. Szála húsz forintba kerül. Szépek a szegfűk 5—10-ért, sláger a piros rózsa 5—25-ért, a tulipán szála 4, 6, 8, a nárcisz csokra 5 forint. Tegyenek egy szép csokrot a tavasz virágaiból vendégváró asztalukra ! NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon:l1-05l. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz.. 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj; egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr.- HU ISSN 0133-0705.