Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-21 / 94. szám
Tavasz ez, tavasz (Perl Márton felvételei)--------------------------------------------------------------------------£ _________ ö lnek és módszerek A párt eredményes munikójámak, vezető szerepe érvényesülésének alapvető feltétele az összhang, a politikai irányvonal és a munkastílus, a munkamódszer között. Időszerű feladat mindenütt helyileg is megvizsgálni és a tapasztalatok alapján megállapítani, hogy a munkamódszer megfelel-e a párt általános politikai irányvonalának, az egyes központi határozatokban fogant elveknek, másrészt, hogy összhangban van-e a helyi politikai döntésékkel, állásfoglalásokkal, bizitosítja-e. segiti-e vagy esetleg akadályozza végrehajtásukat. A pártmunka stílusa összetett fogalom: azon elvek, munkaformák és módszerek összességét jelenti, amely a párt politikájának megvalósítására irányul. Fő vonásai: a marxizmus—leninizimus tanításaira épülő tudományosság, az elmélet és a gyakorlat egysége, a párt és a tömegek közötti kapcsolat, a pántmunka politikai-mozgalmi jellege, az operativitás és gyakorlatiasság, a döntő feladatok felismerése és megoldása. A szocialista építésnek mind belső, mind külső körülményeiben olyan lényeges, újszerű vonások tapasztalhatók, amelyek nemcsak összességükben, hanem bizonyos mértékig külön- külön is érintik a párt munkastílusát. Az utóbbi időben egyre gyakrabban hangoztatjuk, hogy nehezebbek lettek építőmunkánk feltételei. A nemzetközi életben, de belső viszonyainkban is hatnak ellentétes tendenciák. Az exienzív fejlesztés lehetőségeinek kimerülése minden korábbitól élesebben veti fel az intenzív fejlesztést, annak minden átmeneti gondjával. Ezt méginkáihb bonyolítják1 a világ- gazdaság romló feltételei, nem utolsósorban a tőkés világgazdaság válságának hatásai. A társadalmi viszonyok egyéb területén is megfigyelhetők ezek az ellentétes tendenciák: a szocialista termelési viszonyok uralkodóvá válásával ki- szélesedett és elmélyült a társadalom politikai egysége, megnövekedett a közéleti aktivitás. Mindez kifejezésre jut szövetségi politikánk gyakorlatában, a szocialista, népi-nemzeti egységben. Ugyanakkor johban felszínre kénül az ideológiai különbözőség ütköznek az eltérő nézetek. Mindezekből eredő valamennyi gyakorlati problémát a párt a marxizmus—leninizimus elvei, osz- tályszempantok alapján közelít meg. Munkastílusát tudományosság jellemzi, ami megköveteli a társadalom fejlődéstörvényeinek ismeretét. a valóság sokoldalú elemzését. Ugyanakkor a párt — mint politikai szervezet — célját elsősorban politikai-mozgalmi eszközökkel éri el, a párttagság aktív részvételével, a tömegek közötti meggyőző, nevelő-szervező munka révén. A közvetlen emberi kapcsolatoknak, az élő szónak, az érveknek szán elsődleges szerepet, és szemben áll a meggyőző munkát helyettesítő utasításokkal, a felesleges szabályozottsággal, a hivatalnoki szellemmel, a bürokratizmussal, a sematizmussal. E mozgalmi módszerek alkalmazása a pártmunkában törvényszerűen igényli a tervszerűséget, a politikát megtestesítő és az egységes cselekvést biztosító határozatokat. Vagyis feltételezi, hogy érvényesüljön a kollektív vezetés a választott testületek által, a végrehajtásiban pedig a személyes felelősség. Egész politikai munkánk szempontjából nevezte már 1980-ban döntő jelentőségűnek Kádár János a párt munkastílusának hozzáigazítását a megváltozott gazdasági feltételekhez. Ennek megfelelően például a korábbi mennyiségi szemlélet helyett a gazdasági hatékonyságot tekintjük napjainkban a politikai megítélés alapvető értékmérőjének. Ez előtérbe állítja a köz- gazdasági elemző munkát, a korszerűség követelményeinek érvényesítését. Ösztönzi a gazdasági vezetés a bátor, a kockázattól sem visszariadó, ám a kalandorságtól mentes kezdeményezését. Támogatja az öntevékenységet, a haladó, az élenjáró termékeknek, technológiáknak az alkalmazását. A hatékonyabb gazdálkodás kialakításának egyik lényeges feltétele a fokozottabb differenciálás, az anyagi-erkölcsi ösztönzőkben, a gazdálkodás eszközeinek felhasználásában, a preferenciák tekintetében, és így tovább. Számolni kell azzal, hogy az előnyösebb és kevésbé előnyös feltételek, a határozottabb differenciálás erősíti a konfrontációt egyes dolgozó rétegek, vállalatok, munkáskollektívák között, sőt azokon belül is. Ezen a talajon feltétlenül várható a politikai élet spontán felélénkülése, a különböző viták, szemléletek, magatartási formák élesebb összeütközése. A kérdések konkrét felvetése esetén nincs hiány a tartalmas, érdemi vitában. A konkrétság hiánya nem is elsősorban alapszervezeti betegség. Az élet ugyanis ott erőteljesebben követeli, mondhatnánk, kikényszeríti a dolgok nevén nevezését, a politikai felelősség személyes megcímzését. Sokkal inkább jellemző a konkrétság hiánya az irányító közbeeső pártszervek munkamódszerében. A pártmunkában nagyobb figyelmet kell fordítanunk a társadalmi, gazdasági, tudati folyamatok komplex vizsgálatára, a változások tendenciáinak feltárására, az intézkedések válható hatásainak mérlegelésére, a végrehajtás tapasztalatainak tanulmányozására, a jó módszerek, megoldások elterjesztésére. A munkamódszer fejlesztésének fontos kérdése a döntő feladatok felismerése és megoldása. Társadalmi, politikai, gazdasági életünk sokrétűségéből, összetettségéből eredően részesei vagyunk a politikai munkában is az összetett és bonyolult folyamatoknak, amelyek a helyüket. szerepüket, hatásukat tekinti ve nem egyforma jelentőségűek. Hiba lenne, ha ezft nem vennénk figyelembe, és minden feladattal egyszerre, azonos intenzitással foglalkoznánk. Ezen a felismerésen alapszik a döntő láncszemről szóló lenini tanítás, melynek lényege, hogy rangsorolunk a feladatok fontosságában, sorrendiségében, figye- gyelembe véve a rendelkezésünkre álló eszközöket is. A pártszerveknek szakszerűen kell az egyes társadalmi-gazdasági kérdésekkel fog- lalkozndok, de mindig a politika szintjén. Ez önmagában is igényli az elméleti ismeretek és gyakorlati tapasztalatok összevetését, a tanulságok alkalmazását. Az állami, a társadalmi és a pártszervezetek között változatlanul a feladatok ésszerűbb elhatároláséira van szükség. Szükséges az írásos munka további csökkentése is. A pártszervek egy része még nem tudott szakítani a felesleges felmérésekkel, elemezgetésekkel, jelentésekkel. Jogos panasz az is, hogy sok az értekezlet, amely néha elvonja a figyelmet, az erőt a gyakorlati munkától. Fontos új vonás volt az elmúlt időszakban a helyi pártszervezetek önállóságának növekedése, miközben csökkent a felsőbb szervek felesleges gyámkodása. A helyesen értelmezett önállóság azt jelenti, hogy a gyakorlat által felvetett helyi kérdéseket a pártszervek saját hatás- körüfcben, természetesen a párt központi szervei határozatainak, irányelveinek figyelembevételével, helyileg oldják meg, és nem várnak a felsőbb szervek határozataira. Az önállóság kezdeményezést is feltételez. Ebben minden szinten rendkívül nagy a pártszervek és -szervezetek felelőssége. Az értelmes öntevékenység tiszteletben tartja a 'központi akaratot, az alsó szervek folyamaltos irányítását, rendszeres ellenőrzését, segítését, ugyanakkor a gyakorlati tapasztalatok politikai elemzése útján az alsóbb szervek beleszólását a politika alakulásába. Mai viszonyaink különösen megkívánják a XII. kongresszusnak azt a követelményét, hogy párt- szervezeteink, párttagságunk politikai érzékenysége tovább növekedjék és a párttagok válaszoljanak minden olyan kérdésre, mely társadalmi, gazdasági életünk bármely területén felvetődik. A pártmunka, a pártiirányítás lenini stílusa hatékonyságának kimeríthetetlen forrása a demokratizmus, az ismeretes demokratizmus centralizmus elvei alapján. Ez biztosítja, hogy a legszigorúbb fegyelem és felülről támasztott igényesség ne ellenkeznék a kommunisták, a dolgozók millióinak érdekeivel és akaratával, hanem ellenkezőleg: a népi kezdeményezésekre támaszkodjék. Ezért is elengedhetetlen tényező a tömegek önálló társadalompolitikai tevékenységének összefogáséiban és szervezésében, amely egyben leglényegiesebb eleme a párt folyamatosan megújuló munkamódszereinek. cArnté ( AniJráj
