Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-21 / 94. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. április 21., szombat 3. Önállóan, felelősséggel Statisztikai tükör Megjelent a zsebkönyv A népmozgalmi adatok tanúsága szerint 1984. január 1-én az ország lakosságának száma 10 millió 679 ezer volt, 21 ezerrel keve- ,sebb, mint egy évvel korábban. A nők születéskor várható élettartama évről évre egyenletesen emelkedik, jelenleg 73,7 év. A férfiak átlagéletkora 66,1 év, ami ugyan növekedést jelent az előző két évhez képest, de alacsonyabb, mint 1960-ban, vagy 1970-ben volt. Az oktatásügyi adatok szerint az általános iskola után a tanulók 92,6 százaléka tanult tovább, 44,1 százalékuk szakmunkásképzőben, 2,8 százalékuk középfokú szakiskolában, 25,3 százalékuk szakközépiskolában, 20.4 százalékuk pedig gimnáziumban. A felsőfokú tan- intézményekben összesen 25,570-en szereztek oklevelet, 55,9 százalékuk nő. A közművelődési statisztika szerint tavaly 7600-féle könyvet adtak ki, százmillió példányban. A múzeumokat 18.5 millióan látogatták. Tavaly 193 új játékfilmet mutattak be az országban, ebből 26 itthon készült, 87 a szocialista országokból, 80 pedig a világ szágokból, 80 pedig a világ más tájairól érkezett. A filmeket 69 millióan nézték meg. Egy lakos átlag hatszor volt moziban, szemben az előző évi hét alkalommal. A rádió heti átlagos műsorideje nem változott egy év alatt, 386 óra, a televízióadások ideje azonban heti 89-ről 91 órára növekedett. A rádióban a szórakoztató műsorok töltik ki az adásidő legnagyobb — 66,5 százalékos — részét, s például a reklámoknak az adásidő 1,4 százaléka jut. A televízióban a tájékoztató és oktató műsorok az adásidő 30 százalékát, a szórakoztató műsorok pedig 46,5 százalékát töltik ki. Az utóbbi két és fél évtizedben két nagy refonm- szakasz nyitott utat a gazdaságban a további gyorsabb fejlődés számára. Az első nagyobb reformlépésre az 50-es évek végén került sor, amikor az irányítási mechanizmus változtatása nyomán elsősorban a mező- gazdaság, de az ipar számára is új gazdálkodási feltételek alakultak ki. Az iparban — bár fennmaradt a tervutasításos rendszer — a változtatások a korábbi időszaknál szabadabb mozgásteret nyitottak: még kisebbet ugyan a termelés összetételének, vagy a termelés mennyiségének megválasztásában, de már szélesebbet az erőforrásokkal való gazdálkodáshoz. Ekkor lépett életbe a nyereségrészesedési rendszer, az átlagbér-automatizmus, a műszaki fejlesztési alapok képzésének a gyakorlata, vagyis váltak ismertté azok az első szabályozók, amelyek már érdekeltté tették a vállalatokat a költségek alakulásában. Ezzel együtt mérséklődött a tervmutatók száma. A mezőgazdaságban pedig — mint ismeretes — a begyűjtési rendszert felváltotta a felvásárlási rendszer, s megszűnt a központi kötelező vetésterv. A 60-as évek végén bevezetett reform az első szakasz újításaihoz képest gyökeresebb változásokat hozott: a tervezés alapvetően új rendszere alakult ki, a népgazdasági célokat a köz- gazdasági szabályozók — az árrendszer, az adó- és hitelpolitika, a normatív keresetszabályozás — közvetítették a vállalatoknak. Számottevően megnőtt a vállalatok önállósága, tevékenységükben mind nagyobb szerephez jutottak a piaci impulzusok. Nagy, de nem indokolatlan óvatossággal helyeztük a gazdaságot a közgazdasági irányítás új feltételei közé. A fejlettebb és összetettebb feltételek között működő szocialista gazdaság jó hatásfokú irányításának receptje nem állt rendelkezésre, ráadásul a felelősség, az új úton haladva szemernyit sem csökkent. A fejlődés gyorsult, jelezve, hogy a reform a termelési tényezőknek a fejlődéshez valóban kedvezőbb összhangját teremtette meg, az elért újabb, magasabb szint viszont rendre újabb változtatások szükségességét teremtette meg, újabb „ismeretlen” területek felé csábítva — kényszerítve — az irányítást. A még megfelelő számú, általánosítható tapasztalat hiányában, a még kellően ki nem kristályosodott elméleti közgazdasági tanulságok nélkül, no és a túl gyorsnak tűnő változtatások miatt aggályoskodók intelmei közepette nem volt egyszerű a reform kibontakoztatásának ésszerű és reális ütemét kialakítani. Sem a túlzott, a kalandorság felé közelítő kockázatvállalás, sem a változtatásokkal együttjáró bizonytalansági tényezőktől való túlzott félelem nem lehet jó tanácsadó, ha tízmillió ember sorsáról keld határozni. Csak a folyamatosság a körültekintő haladás és a reformok megfelelő összhangja, ritmusa alapozhatja meg szilárdan a társadalom anyagi biztonságát és gyarapodását. Sokan hangoztatták az utóbbi időben, hogy aki nem lép, nem vállalkozik, az kockáztat igazán. Pedig „nem lépni”, vagy a vállalkozáshoz a legalkalmasabb pillanatra Várni, illetve az szükséges feltételeket megteremteni — nem ugyanaz a magatartás. Egy vállalat, üzlet vagy gmk viszonya a kockázathoz teljesen más dolog. Egy- egy kollektíva a saját zsebére annyit enged meg magának, amennyit akar. Ugyanakkor akadt példa — nem is ritkán —, hogy egyesek az ország kockázatvállalását bátran sürgetik, a reform továbbfejlesztésének ütemét keveslik, ám saját maguk a vállalkozásban, újításban alig jeleskednek. Mintha arra várnának, hogy a főhatóság írásba adja nekik: tessék vállalkozni. Mert ez esetben, ha kudarc éri őket, nem ők a felelősek. Az efféle magatartás átalakítása miatt is eljött az ideje a reform továbbfejlesztésének — átgondoltan, összetetten és fokozatosan, ahogyan ezt a Központi Bizottság legutóbbi ülésének állásfoglalása leszögezi. 1985-től fokozatosan Újabb pályák nyílnak az önállóbb és felelősségtelibb gazdálkodás számára. A továbblépés egyik fő iránya, hogy a vállalatok a vállalkozáshoz, kezdeményezéshez szükséges mozgásterüket egyre inkább saját maguk alakíthatják ki. A törvényes keretek között olyan programot tervezhet magának a vállalat, amelynek végrehajtására képesnek tartja magát. Társulhat, leányvállalatot alapíthat, fejlesztésbe kezdhet, szerződésekkel, közös fejlesztő vagy értékesítő vállalatok alakításával más-más ágazathoz tartozó egységek egyesülhetnek egy-egy gazdaságos export vagy belföldi üzlet kivitelezésére. E formákon keresztül a fejlesztéshez szükséges pénz is átáramolhat az egyik ágazatból a másikba, vagy akár az egyik szektorból a másikba is, a vállalkozó gyárak, szövetkezetek önálló döntése és persze, kockázata alapján. Mindettől a vállalatok közötti együttműködés színvonalának javulása is várható. A lényeg tehát — egyszerűbben szólva — ha van ötlet, s az a törvényes keretekből nem lép ki, s van pénz, vagy mecénás, akkor nem kell engedélyre, jóváhagyásra várni a megvalósításhoz. Ehhez az önállósághoz azonban az eddiginél sokkalta nagyobb, intézményesebb kollektív felelősségvállalás szükséges. Ezért a VII. ötéves tervidőszakban a vállalati kollektívák egybe tágabb körének nagyobb szava, szerepe lesz munkahelyük sorsának alakításában, mint eddig. Ennek révén a vállalatok irányításában egyre több szerephez jut a „belülről vezérlés”, a külső irányítás helyett. A külső irányítást, a népgazdasági terv érvényesítését, az egyértelműbb orientációt közvetítő szabályozók veszik át. A társadalom időszerű és távlati érdekei két csatornán vezérlik majd a termelő-gazdálkodó egységeket. Egyrészt a közgazdasági szabályozás segítségével, másrészt — s ez az új elem — a termelő-gazdálkodó egységek meghatározott körében, a munkavállalók in- tézményesítettebb beleszólása révén is. A megalakítandó — elsősorban a közepes üzemek — vállalati tanácsaiban, illetve a kisebb vállalatoknál a vezetőség közvetlen megválasztása útján nem kevés felelősség kerül a dolgozó kollektívák vállaira. Ott, ahol a vállalatvezetés új formáit alkalmazzák — a feldolgozóipar nagy részében — a közösségek most már nemcsak a végrehajtásban, hanem a vállalati tervek, stratégiai döntések összeállításában, kialakításában is részt vállalnak majd. Az érintett vállalati kollektívák a gazdálkodási programok demokratikus összeállításával a tulajdonosi funkciók egy részének közvetlen gyakorlását kezdik meg. A tulajdonosok egyre inkább a jó gazda módjára alakíthatják majd a gondjaikra bízott közvagyon sorsát. A szabályzók — 1985- től fokozatosan — egyértelműen csak a jó gazdáikat honorálják majd, akik a társadalom vagyonát, jövedelmét valóban gyarapítják. Új feladat, új szerepkör lesz ez több tízezer dolgozó ember számára. Átalakul a vezetők és a vezetettek felelősség-megoszlásának aránya is. Mert igaz az, hogy a megválasztott igazgató, meghatározott ideig továbbra is egy személyben lesz felelős a vállalat mindennapi munkájáért, de már nemcsak a törvényes felügyelet számára tartozik felelősséggel, hanem a vállalati tanács, vagy az iparvállalat „közgyűlés” számára is. Nyilvánvalóbbá lesz a veze- és és a végrehajtás közös érdeke, közös gondja. Ezáltal jelentős erőforrások tárulnak fel az eredményesebb munka számára, és növekvő társadalmi-gazdasági szerepével összhangban álló befolyáshoz jut az „emberi tényező”. Az új tér kínálta pályával persze, mindenütt, mindenkinek nagy tudással, körültekintéssel, kötelességérzettel kell élnie. Azzal is számolni kell ugyanakkor, hogy egy új, hatásos eszköz birtokbavétele még nem jelenti azt, hogy azonnal tökéletesen bánni is tudunk vele. Tehát ne keltsen kétségeket, ha az eredmények nem jelentkeznek azonnal. Bízhatunk abban, hogy néhány év múlva az eredmények sokasodása, az ipar teljesítményének növekedése igazolni fogja, hogy most is a legmegfelelőbb irányba léptünk a reform továbbfejlesztésének útján Gerencsér Ferenc Gyuri a paradicsomban Horti barátkozás egy ifjú mezőgazdásszal Habán György reggeli eligazítást tart az asszonyoknak Habán György neve jól cseng a horti Kossuth termelőszövetkezet házatáján. Különösképpen a „paradicsomosok” kedvelik, hiszen szorgos munkája, irányító- készsége, emberszeretete sokban hozzájárul az ágazat eredményességéhez. Pedig igencsak pályakezdőnek számit, hiszen 1981 elején diplomázott a kecskeméti főiskola zöldségtermesztési szakán, s azóta szolgálja a közöst. Hogyan került a szemüveges, vékonydongájú fiatalember az ágazat egyik vezető posztjára? Egyáltalán a mezőgazdaságba, a Kossuth- ba? — Múltam van a szakmában, mivel apámék diny- nyésként, paprikatermelőként hosszú ideje Zalába járnak, s jómagam is velük dolgoztam a korábbi években. Tulajdonképpen ott, a napsütötte szentmihályi határban szerettem meg ezt a pályát. Akárcsak Adorján Margitot, aki később a feleségem lett, hogy mostanra két fiú apróságunkat dajkálja. A gimnáziumot különben a hatvani Bajzában végeztem, s bár első nekirugaszkodásra nem sikerült a felvételi, a következő esztendőben mégis Kecskemétre kerültem. De nem sajnálom az egy évnyi csúszást! Azt az időt szintén szüleim oldalán töltöttem, rengeteg olyan gyakorlati fogást, szakmai ismeretet szerezve, amit most Horton hasznosíthatok. . . Mint egyebütt, itt sem könnyű a friss diplomás élete. Az első esztendőt Habán György is gyakornokként „húzta le” a kétszáz hektáros ágazatban, s legfőbb tennivalója a belföldre szánt termés átvételének ellenőrzése, szállításának szervezése volt. Mind ez pedig július dereka táján, amikor a K—509- es korai fajta paradicsom szüretelése általában megkezdődik. A Kossuth termelőszövetkezetnek egyébként a Zöldért Vállalattal van szerződése már a kezdetektől, és a primőráru teljes egészében Budapestre utazik. Amikor aztán ennek vége, akkor indul a Peti fajták feldolgozása, itt, a hatalmas fóliasátraktól alig kőhaj ításnyira levő léállomáson, ahonnan tankautók öbliben szállítják a paradicsomot a hatvani konzervgyárba. Hogy meddig még? Kozsda András elnök és a vezetőség egyelőre kitart a zöldség mellett. Bár ahogy tőlük hallottuk, tavaly a négyszáz mázsás, országosan kiemelkedő hektárankénti átlagtermés ellenére épp hogy sikerült nullázni az ágazat mérlegét. Hiába: emelkedik a műtrágya, a helikopteres permetezés, az alkalmazott technika ára, és hát az embereket is jobban kell fizetni. — Szerencsére igen összeszokott, régen együtt munkálkodó asszonycsapat szolgálja az évek során húszra emelkedett, egyenként száz méter hosszú sátrakat, illetve a bennük fejlődő növényi kultúrákat — mondja később Habán György. — Jó velük dolgozni, úgy érzem, hogy befogadtak. Pedig sokszor keményen kell fogni mindenkit, különben fuccs a hat és fél millió palántának, ami a kezük alól kikerül. A fizetség? Akár a maA fólia alatt... (Fotó: Szabó Sándor) gamét, akár az övékét tekintem: tisztességes. Vegyük például Pásztor Lajosnét, Buborék Jánosnét vagy Tóth Istvánnét, akik indulástól a paradicsomban dolgoznak. A többivel együtt megvan a 14 forint órabérük, amihez kiegészítő részesedés jár, mégpedig tavaly óta az évi keresmény 53 százaléka. Ugyanez nálam a négyezer forint feletti havi fizetést egészíti ki. No persze, a Tűzoltó utcában most épülő házunkhoz ez kevés lett volna. De- hát munkával, pénzzel segítettek a szüleim, akiknél házasságunk óta lakunk. És akiknek egyszer illik majd viszonozni a fészekrakáshoz nyújtott támogatást. Meg is találom a módját. Ahogy eddig, úgy ezután is velük, Zalában töltöm a szabadságot, az ő mindennapi munkájukat segítve. Amikor pedig az itthoni időm engedi, szüleim portáján keresek tennivalót. Mondanom sem kell, hogy mindig akad, hiszen ott a fóliájuk, amely minden esztendőben meghozza a család zöldségszükségletét. e Már rendre őszbe hajlik az idő, amikor az utolsó szállítmány paradicsomlé is elhagyja a gazdaságot. És azt gondolná az ember, hogy a hátra levő hetek, hónapok semmittevéssel telnek ezen a tájon. Ifjú üzemmérnök barátunk azonban szétoszlatja balhiedelmünket. — Nálunk, de szerte a mezőgazdaságban, o szezon vége az új szezon kezdete...! Mert hiszen foghatunk a talajmunkálatokhoz, utána készíthetjük a következő év terveit, és szinte észre sem venni, nyakunkra ül március. Szedhetjük elő a sátrak vázait, húzhatjuk fel újra a frissen vásárolt, óriási fólialepedőket, hogy egy hét alatt ismét talpon álljon a mi kis sátorvárosunk. És ha télidőn, főképpen a karácsonyi, újévi ünnepek táján talán eleresztettük kicsit magunkat, a tavasz jötte már megfeszített munkát vár mindannyiunktól. Ki, meddig csinálja ezt? Megtagadva magától azt a kevés kultúrálódási lehetőséget is, amit a falusi környezet biztosít? őszintén megmondom: nekem az a legfontosabb, hogy mindent beteremtsek, megépítsek, összehozzak, ami egyszer majd nyugodt létkörülményt biztosít mindannyiunknak. Ugyanígy vé- lekszik erről a feleségem, aki a „gyes” lejárta után rögtön munkába akar állni. E tekintetben csak az jelent problémát nálunk, hogy Horton nincs a szakmájának megfelelő elhelyezkedési lehetőség. Gyermekgondozónő! Hatvan közelsége táplálja bennünk a reményt, ott talán megürül 1986-ra egy ilyen munkakör. Ha pedig egyszer minden a helyére rázódik, fontolóra vesszük a továbbiakat. Mert azért valamely jó színházi előadásra szívesen elmennék, mint ahogyan valamikor a könyvet is bújtam. No és ami leginkább hiányzik a nagy hajtásban: a peca. Holott Zalaszentmihályon a horgászegylet oszlopos tagja voltam, mégpedig egy másfél kilós egyéni csúccsal, aminek csuka látta a kárát. Hanem azóta bot sem volt a kezemben... o Nincs kétségem, hogy mindez bekövetkezik az idén már húsz fóliasátor fölött védnökösködő Habán Gyuri barátom életében. Erősíti ezt bennem találkozásunk utolsó mozzanata is, amikor a sebtében közénk érkező Varga János szavára pillanaton belül tettrekész. És munkásasszonyaival együtt úgy tűnik el a fóliasátrak között, a paradicsomban, hogy nyomát se lelni. Moldvay Győző
