Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-20 / 93. szám
1984. április 20., péntek . Harmincöt évvel ezelőtt, 1918. április 20-án kezdődött meg az első béke-világkongresszus Párizsban, illetve Prágában. (A küldötteik egy részének a francia kormány ugyanis nem adott beutazási engedélyt, s ők április 20—22. között Prágában tartottak békeértekezletet.) Ebből a szerény kezdetből bontakozott ki korunk egyik legnagyobb, valóban világméretű mozgalma, amelynek célja a béke megvédése, a háborús konfliktusok, egy új világháború elhárítása. Ez a demokratikus, nem pánt- jellegű mozgalom nemzeti, társadalmi, politikai és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül egyesít minden békeszerető embert. Az említett párizsi béke- világkoingresszusan 150 tagú világ béke-bizottságot választottak, amelyből azután 1950 novemberében alakult meg a Békevilágtanács. A békemozgalom nemzetközi méretű megszervezése a továbbiakban is a béke híveinek világkongresszusain folytatódott, az egyes országok békevédelmi szervezetei és nemzetközi társadalmi szervezetek képviselőinek részvételével. A békemozgalom hazánkban, s világméretekben is eredményesen szervezi a háború el len es erőket, hogy megakadályozza az emberiség pusztulásával fenyegető katasztrófát. A Nap kél: 5.46 órakor, nyugszik: 19.41 órakor. A Hold kél: 21.57 órakor, nyugszik: 8.40 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon TIVADAR Eredeti alakja az ógörög Theo- doros volt. Jelentése: „isten ajándéka”. [időjárás] Napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szél lassanként, de jelentősen mérséklődik. Erősödik a nappali felmelegedés, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2—7 fok között, Nyugat-Dunántúl szélvédett területein 0 fok közelében, a legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 15 fok körül várható. Gyermekkórus: „Köszönjük szépen!“ ■Apróság: Mindössze annyi történt, hogy szombattól egy hétig forgózhatnak a gyerekek Egerben, a Csebokszári-lakótelepen. Alig tízezernyi gyerek szórakozásához apró adalék az a kis park, melynek telepítéséhez engedély kellett. A kérelmet kedden adták be, az engedélyt csütörtökön kapták kézhez. Pedig helyszíni szemle is szükségeltetett. Kiknek köszönhető a jóindulat és a példás gyorsaság? Az egri városi tanács műszaki osztályának. Nos, a gyerekek kórusával együtt mondjuk: „Köszönjük. .. ! ” — gh — , — KITÜNTETÉS a társadalmi tulajdon védelméért. A Panoráma Szálloda- és Vendéglátó Vállalat a Személyi és a Társadalmi Tulajdonvédékni Tanács megalakításában, valamint a biztonságtechnikai feltéte- _ lek megteremtése érdekében kifejtett tevékenységéért dr. Nagy Sándor igazgatót, a belügyminiszter Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetésben részesítette. Az elismerést tegnap nyújtotta át Domoszlai László rendőr ezredes, megyei főkapitányhelyettes. — A NEVELŐSZÜLŐI HÁLÓZAT Heves megyei munkájáról tartott előadást Bá- tonyi Mihályné, a (Syermek- és Ifjúságvédelmi Intézet vezető felügyelője csütörtö**. kön a HNF egri székházában. A beszámolóra nő- és rétegpolitikai munkabizottság ülésén került sor. — ABC HELYETT. A Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat jövőre elképzelt új ABC-áruháza előreláthatóan csak következő középtávú tervidőszakban gazdagíthatja az egri Csebokszári-lakótelepet. A korszerűbb üzlet elkészültéig a vállalat még az idei II. félévben ideiglenes árusítóhelyet nyit a lakossági t- ellátás javítására. — ÚJSÁGÍRÓ—OLVASÓ- TALÁLKOZÓ. A Tűzvédelem című szakfolyóirat szerkesztősége találkozott a lap megyei olvasóival a Heves megyei Tűzoltóparancsnoksá-. gon. A kiadvány főszerkesztője tájékoztatót adott az immár 105 esztendős tűzoltó sajtó történetéből. A továbbiakban szó esett az újság munkájáról és terveiről is. — KEREKASZTAL-KONFERENCIA. Időszerű biztosításpolitikai kérdésekről tárgyaltak a napokban a Magyar Agrátudományi Egyesület és az Állami Biztosító megyei szakemberei. A konferencián arról is szó esett, hogy a jelenlegi mezőgazdasági biztosítások ho gyan elégítik ki az üzemek igényeit, illetve a jövőben milyen változásokra lesz szükség. — ÜNNEPI NYITVA TARTÁS. A húsvéti ünnepek ideje alatt megváltozik az egri Dobó István Vármúzeum nyitva tartási rendje. Április 21—22-én fogadják a látogatókat, míg 23-án zárva lesz az intézmény. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház", Hatvan. Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. KÖJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004, VETIK A KUKORICÁT. A gyöngyöspatai Mátrai Egyesült hektáron folyik a kukorica vetése Termelőszövetkezetben 250 (Fotó: Szántó György) Kiváló cím a gyöngyösi főiskola kollégiumának Bensőséges ünnepséget tartottak csütörtökön délután a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Gyöngyösi Főiskolai Karán, abból az alkalomból, hogy a felsőoktatási intézmény kollégiuma elnyerte a kiváló címet. A megjelentek előtt dr. Wacht- ler István kandidátus, a főiskolai kar igazgatóhelyettese méltatta a kollégium szerepét a hallgatók nevelésében és kiemelte azt a sokoldalú tevékenységet, amelyet különösen annak bizottsága tesz a fiatalokért. Eredményes munkájukat elismerve a Művelődési Minisztérium és a KISZ Központi Bizottsága Kiváló Kollégium címmel tüntette ki az intézményt. Az erről szóló oklevelet dr. Misi Sándor, a MÉM főosztály- vezetője adta át Újvári Andrásnak, a kollégiumi bizottság titkárának. Ez alkalomból Kiváló munkáért miniszteri kitüntetésben részesült Miller György igazgató. Végül Egertől Sopronig az ünepségen részt vett tizennégy középiskolai, illetve felsőoktatási intézmény kollégiumának képviselői emlékszalagot kötöttek a gyöngyösi főiskola kitüntetett kollégiumának zászlajára. Szovjet elismerés a Hatvani Konzervgyárnak Minőség, mennyiség, pontos Síállítás! E három fontos kereskedelmi követelménynek tett eleget példásan a Hatvani Konzervgyár, ahonnan az 1983-as esztendőben 14 ezer tonna különböző termék irányult a Szovjetunióba. És a jó üzleti kapcsolat, a kitűnő teljesítmény méltánylása volt az a kis ünnepség, amely tegnap délben zajlott le a gyár tanácstermében, ahol — a helyi párt- és tanácsi szervek vezetőinek jelenlétében — Valerij Nyiko- lájevics Ignatusenko, a Szovjetunió Külkereskedelmi Minisztériumának osztály- vezetője, valamint Ür László, a szovjet külkereskedelmi vállalat magyarországi képviselője a szovjet kereskedelmi szervek elismerését dokumentáló oklevelet adott át Eperjesi László konzervgyári főmérnöknek. Az ünnepséget követően a helyi vezetők hosszan elbeszélgettek a szovjet kereskedelmi szervek képviselőivel a hatvani gyár munkájáról, az exportfejlesztés lehetőségeiről. Moszkvába utaznak Az orosz nyelvi verseny győztesei A hét közepén, a hatvani Bajza József Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában került sor az MSZBT Gorkij Nyelviskolájának idei megyei versenyére. Ez alkalommal 24 hatvani és hevesi diák mérte össze tudását az orosz nyelvben a legjobbaknak felkínált moszkvai útért. A kétkategóriás vetélkedőből végül is a hevesi Tánczik Béla (tanára Csontos Béla), illetve a hatvani Tóth Adrienne (tanára Varga József) került ki győztesen, s juthat majd el jutalmul a szovjet fővárosba. A felsőfokú verseny második helyezettje a hatvani Dudás Ágnes, harmadik díjazottja pedig a hevesi Szikom Edit. Középfokon második Forgó Zoltán, harmadik Bugyi Miklós, a hevesi gimnázium két tanulója. Mentesítő járatokkal Húsvéti buszközlekedés A Volán 4. számú Vállalat helyközi és helyi autóbuszai húsvét előtt, illetve az ünnepek idején az ilyen napokon megszokott menetrend szerint közlekednék. Április 24-én kedden azonban a hétfői gyakorlatnak megfelelően indítják a járatokat. Jó hír az utazó közönségnek, hogy pénteken és hétfőn a távolsági és egyes helyközi járatokat mentesítő kocsikkal is megerősítik. Így többi között az egri—budapesti, egri— szolnoki, egri—debreceni, egri—dunaújvárosi, egri—péter- vásári, egri—hevesi, egri—tiszanánai, illetve egri—gyöngyösi vonalakon lesz biztosabb, kényelmesebb az utazás. Hatvanezer könyv becsomagolva A gyöngyösi könyvtárban szünetel a kölcsönzés Véglegesen a Nemecz tér 1. szám alatti házba költözött a gyöngyösi városi könyvtár. A régi helyen, a múzeum földszintjén ugyanis természetvédelmi és vadgazdálkodási, illetve helytörténeti kiállítást rendeznek be a város alapításának 650. évfordulójára. Gondot jelent viszoont, hogy az új épületben jelenleg az olvasótermek kialakítását végzi a Mátravidéki Építő- és Szakipari Szövetkezet. így mintegy hatvanezer könyv porosodik becsomagolva, s immáron február 27. óta szünetel a kölcsönzés. Az olvasók igényeit ideiglenesen a helyi fiók, illetve gyermekkönyvtár elégíti ki. Tir Dezső, a városi tanács elnöke elmondta, hogy előreláthatólag június 9-én az ünnepi tanácsüléssel egy- időben megnyitják a könyv szerelmesei előtt a bibliotéka kapuit. Szombaton olvashatják Megyénk ötödik legjelentősebb településének fejlődéséről, törekvéseiről, terveiről szól Gyóni Gyula Városi jogú nagyközségünk: Füzesabony című írása a szombati Népújság 5. oldalán. Keszthelyi Jánosné markazi nép játék-készítő „birodalmába” kalauzolja az olvasót Homa János Vénségemre babázok című anyagában, bepillantást engedvén az olvasónak egy nem mindennapi munkába lapunk 6. oldalán. A Föld felszínére évente 670 milliméter csapadék hull. Ami 99 ezer köbméter vízmennyiséget jelent. Ebből csaknem 37 köbkilométer használható fel az emberiség céljaira, de mi lesz a tavalyi aszályos esztendő után? Erről szól — többek között e heti tudományos összeállításunk Mentusz Károlytól, az újság szombati 13. oldalán. A megyeszékhelyen Ismét fűtik a lakásokat Napok óta rosszkedvűen tapasztalhatják Eger lakói, hogy az elmúlt hét végi „nyár” után ismét kellemetlenül hűvösre, szelesre fordult az idő. Azoknak a családoknak, akik maguk fűtik lakásukat ez nem túl sok gondot okoz — bekapcsolják a gázt, begyújtanak. A távfűtéses házak lakói azonban egy ideje vacognak. Szerencsére már nem sokáig. Mert április 15-én lejárt ugyan hivatalosan a szezon, ám a megyeszékhelyen csütörtöktől ismét fel- fűtötték a kazánokat. A városban mintegy négyezer család örül a jó hírnek, elsősorban persze, a kisgyermekesek. Remélhetőleg a pótfűtésre nem lesz sokáig szükség, s a pótköltségek nem terhelik nagyon a pénztárcákat. Az ősi járművek is pénzt jelentenek Egri bíciklitolvajok A Csebokszári-lakótelepen sok bosszúságot okozó bűn- cselekménysorozatra derített fényt az Egri Városi Rendőrkapitányság. Számos bejelentés érkezett, hogy a tömbházak tárolóhelyiségeiből kerékpárok tűnték el. A nyomozás alapján az alapos gyanú elsőként az egri strand éjjeliőrére, a 21 éves Szabó Andrásra terelődött. Mint kiderült, a fiatalember esténként és éjszakánként elsősorban a Hadnagy úti lakótelepen és a Kallómalom utcában lévő lakások alagsorának volt gyakori látogatója. „Munkálkodásához” nem volt másra szüksége, mint egy sima fűrészlapra, amellyel az említett helyeken talált kerékpárokról levágta a lakatot, s a járműveket magával vitte. Persze, járt ő a Csákány utcában is, ahonnan két, gyerekeknek való biciklit „fújt” meg. Az ellopott tárgyakat — amelyekhez amerikáner, fúró, pumpa, és egy köszörű is csatlakozott —, úgy értékesítette, hogy felült a legközelebbi vonatra, s az ország különböző városaiban, illetve Budapesten, a Garai téri piacon adta el azokat, természetesen jutányos áron. A kerékpártolvajlásiban — tőle függetlenül, tudta nélkül — társa is akadt, a 30 éves Bárdos Tamás lakatos személyében. — Feleségemmel állandóan anyagi gondjaink voltak, ezért határoztam el, hogy kerékpárokat lopok — vallotta a rendőrségen. Egyáltalán nem volt nehéz dolga, hiszen a Vallon utcában a legtöbb lakóépület kapuja nyitva volt éjszaka, így könnyen lejuthatott az alagsorba, ahonnan először egy piros színű kempingkerékpárt tulajdonított el. Ezt lakásának erkélyén tárolta egy darabig, majd használta, végül értékesítette. Mindezen felbátorodva újból lopott. Előfordult olyan eset is, hogy egyetlen lakóépület tároló helyiségből öt kétkerekű járművet vitt el, amelyek a miskolci piacon találtak új gazdára* akik természetesen nem tudták, hogy bűncselekményiből szármáz, nak a kerékpárok. A két biciklitolxxijt előzetes letartóztatás alá helyezték, s jelenleg a velük szemben indított büntető eljárás befejezését várják. NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr.- HU ISSN 0133-0705.