Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-15 / 89. szám
. ■ ? ^rtr^vr^y^K- -=i HmBB .. :.j I - ,*■" NÉPÚJSÁG, 1984. április 15., vasárnap MINDENNAPI NYELVÜNK Szlogen: jelszó, jelmondat Nem véletlenül szólunk a címbeli gael (kelta) eredetű angol szóról. Éppen napjainkban egyre gyakrabban hallunk és olvasunk róla. Hogy milyen beszédhelyzetekben és szövegösszefüggésekben, arról példatárunk tanúskodik: „Itthon otthon van. Kis ország — nagy attrakciók. Ha nincs is állandó hivatalos idegenforgalmi szlogenünk, ezt a kettőt mindenesetre sokszor használjuk”. (Magyar Hírlap Képes Melléklet, 1984. márc. 3.). — „Az ötletes szlogennel — Itthon otthon van — a házigazdák a belföldi turizmust igyekeznek népszerűsíteni” (Nép- szabadság, 1984. márc. 9.). — „Egy idős házaspár komolyan vette az utazási kiállítás hívogató szlogenjeit” (Magyar Hírlap, 1984. márc. 10.). — „Amíg van Európa, addig utazzon oda — áll öles betűkkel egy amerikai utazási ügynökség hirdetési szlogenje egy frankfurti baloldali plakáton” (Kritika, 1984. 2. sz. 19. 1.). Újságjaink hasábjain az angolból átvett szó magyar megfelelői is fel-feltűnnek: „A mi jelmondatunk: itthon, otthon van. Szeretnénk, ha ez nem maradna üres szólom” (Magyar Hírlap, Képes Melléklet, 1984. márc. 10.). — „A jelszó: Itthon otthon van” (Magyar Nemzet, 1984. márc. 17.). Vannak, akik a mottó szóval helyettesítik. Valójában az eredetileg csatakiáltás használati értékű szónak a jelentésváltozata volt a mottó megnevezés. A magyar megfelelők között számoljuk el ezeket a nyelvi formákat is: jelige, jelmondás, felirat, szólam, reklám- szöveg, feltűnő, rikító hirdetmény stb. Bennünket érdekel a szlogenek nyelvi formája is. Nem tartjuk véletlennek, hogy a szlogenek alkotói, megfogalmazói a nyelvi tömörségre is gondolnak: Itthon, otthon van. Kár lenne nélkülünk. A figyelemfelkeltés, a hatásvadászat szándékával születnek meg a verses szlogenek, a poenre hegyezett, s a rímjátékra is épülő rigmusszerű klapanciák: Útba esik jövet-menet, a Takarék Szövetkezet, — Semmi kétség, Csak a RÁVISZ a segítség stb. A reklám szakemberei azt is nagyon jól tudják, hogy a ritmikus-rímes szövegeket könnyebben megjegyzik az emberek. Az idősebb generáció tagjai még ma is emlékezetből idézik pl. ezt a verses reklámszöveget: Pal- masarok, okmatalp, Vízhatlan és soká tart. A nyelvi közízlést sem sértő reklámrigmusokat ma is kedvelik az emberek, különösen akkor, ha mentesek a közhely- szerűségtől, az ízetlen általánosságoktól, a frázisos hivatalosságtól. Ezért nem hatnak ránk a kevésbé sikerült verses szlogenek: Ha ad magára — Itt kap magára. A nyelvi giccs határát is súroló reklámszöveg még inkább a nyelvi igénytelenség példáit szolgáltatja: „Richtofit — ettől lesz a lába fitt”. Dr. Bakos József Akvaristák-terraristák egyesülete Szombaton tartotta alakuló közgyűlését a Magyar Akva- rista-Terrarista Országos Egyesület a fővárosi állatkerti barlangmozijában. A közgyűlésen több százan képviselték az akvaristák és terraristák népes táborát. Az egyesület keretében különféle szakmai programokat, csereberét szerveznek, s a tagok létrehozzák helyi klubjukat. Kincs, ami nincs ... ...közönségsiker, ami van Amióta csak felfedezték Terence Hillt és Búd Spen- cert, a forgatókönyv-íróknak és a rendezőknek nincs más dolguk, mint egy biztos sikert hozó „receptet” fölhasználni. Ha történetesen a ragyogó kék szemű, szőke dalia a főszereplő, akkor végy egy alapsztorit, amelyben mindenképpen győz az ész, az ügyesség és a jó ügy. Jelenetenként tűzdeld meg fejenként legkevesebb tíz ellenséggel, akik természetesen a rosszat képviselik, s keverd őket ösz- sze, lehetőleg úgy, hogy minél több bunyó süljön ki belőle. Ha a szakállas, dör- mögő óriás a kiválasztott, legalább ugyanennyi ellenségre van szükség, azzal a különbséggel, hogy ez esetben mindenképpen az erő diadalmaskodik. Ha viszont Terence Hill és Bud Spencer együtt szerepelnek, az oktalan ellenszegülő verekedők számát csak be kell szorozni kettővel — s a közönség tódul a moziba. Így történik ez a Kincs, ami nincs című színes, szinkronizált olasz filmnél is, amelynek forgatókönyvét Amendola és Corbucci írta, s rendezője Sergio Corbucci. Mert a kasszasiker ezúttal sem marad el. Az alapsztori most is tulajdonképpen csak ürügy arra, hogy a két világhírű filmszínész végigüsse, vágja, pofozza, földbe kalapálja azokat, akik ujjat mernek húzni velük, mindannyiszor harsány nevetésre fakasztva egy seregnyi nézőt. Ez a helyzetkomikum a legfőbb humorforrás mindegyik filmjükben, s ez alól a Kincs, ami nincs sem kivétel. Ám ezúttal némi pluszt is kapunk: a két főhős jellemkomikummal is szolgál. Méghozzá oly módon, hogy saját adottságaik, egyéniségük paródiáját adják. Hiil minden férfibáját latba dobja, ruganyos, mint a tigris, gyors, mint a gyalogkakukk, és szép mosolyával — saját magát is kineveti. Spencer megint szinte nem csinál semmit, de ahol feltűnik, teljes robosztusságában — jelen van. Ügy állja az ütéseket, mint a kőszikla, s ha egyszer-egyszer odacsap, hullanak körülötte, mint a legyek. Ha belegondolunk, nem túl épületes ez a film sem. De hát amióta kitalálták a filmvásznon a bunyót, az ezt kedvelő közönség áléit gyönyörűséggel nézi, vagy a hasát fogja, aki meg nem kedveli az ilyet, el se megy a moziba. A Kincs, ami nincs is profi módon kivitelezett, s új színt hoz azzal, hogy egy egzotikus szigeten játszódik. Csodás felvételek, kék tenger, pálmafák, gyönyörű bennszülött lányok, s egy jól megtermett királynő, aki kissé ütődött törzsvezér fiának akkora pofonokat ken le, hogy annak hétfelé áll a füle. Komikum akad e szigeten bőven, attól már csak a csetepaté több. Végül aztán mégiscsak van kincs,» aztán megint nincs, hogy kiderüljön: van. De hisz a naiv történet csak másodlagos a filmben, s ha valakit mégsem bűvölt el a két főszereplő, némi kárpótlást kapott az Oceans- együttes igazán jó zenéjétől és Luigi Kuvellier mesés képeitől. Talán mégsem véletlen, hogy hosszú sorok állnak a jegyekért... Mikes Márta TELJESÜLT A RÉGI ÓHAJ Otthon, tizennyolcezer kötetnek Közkedvelt a fonotéka Diákok a könyvek hevesi birodalmában Holnap ünnepelnek az újdonsült város általános és középiskolás tanulói. Ez a nap sokáig emlékezetes marad számukra, hiszen az értékes művek ifjú barátai birtokba vehetik a település bibliotékájának új otthonba költözött gyermekkönyvtári részlegét. Az ötlet nem friss keletű, olyannyira régi, hogy a jelen tizenévesei még a betűvetés fortélyaival sem ismerkedtek meg, amikor megszületett. Nem túlzott óhaj, hanem nagyon is indokolt kívánság, a teljesen jogos igény hívta életre. Szorgalmazták ugyanis először tettekkel bizonyították, nem mindennapi eredményekkel érveitek, s csak azután jelentkeztek kéréslistájukkal. E sorok írója sokszor adózott elismeréssel a lelkes kollektíva leleménygazdag, szerteágazó tevékenységének a szép számú, következetesen valóra váltott elképzelésnek. Különösképp az volt megnyerő számára, hogy ebben a gárdában soha nem járja divatja a jeremiádok- nak, az öncélú kesergésnek. A mostoha tárgyi adottságokat nem emlegették egy- re-másra, hanem arra törekedtek, hogy a cseppet sem rózsás körülmények között is a tőlük telhető legtöbbet nyújtották. Egyikőjüket sem zavarta a szűkösség, igazolták: ennek ellenére is változatos programok szervezhetők, megoldhatók a különböző vetélkedők, meghirdethetök az egyes pályázatok. Ami nem fért bent, szárnyat bontott a falakon kívül, többek között így formálódott a tarnamérai olvasó-zenei tábor már hagyományossá, sőt rangossá lett eseménysorozata. A gondokat, az olykor aggasztónak tűnő bajokat mindig feledtette a siker semmi mással nem pótolható, felemelő élménye... o Elégedettek és felszabadultak, hiszen az egykori vágy teljesült, s rögvest múlttá szelídültek a valaha bántó nehézségek. A „honfoglalókkal” együtt csodálják az új hajlékot, azt a százhetven négyzetméternyi birodalmat, amit a volt járási hivatal épületéből kaptak. A tinédzserekkel együtt járják végig — ki tudja hányadszor — a három nagytermet, a tágas raktárhelyiséget, s jó érzékkel nézik azt az ízléses, azt a korszerű bútorokat, amit a Megyei Könyvtár biztosított számukra. A szakmai büszkeség mondatja velük, hogy itt kétszer annyi figyelemre méltó mű kerülhet a polcokra mint a régi „fészekben”. Ez a jó, így a helyes, mert a márkás bornak is elkel a cégér. Q Valamennyiük nevében is fogalmaz Lóvéi Gyula igazgató, amikor a kedvező feltételek teremtette hatványozott lehetőségekről beszél. — Megnyugvás arról szólni, hogy a helyi tanács hamisítatlan mecénásként támogatott bennünket, s kétszázötvenezer forintot áldozott ebben az évben a vendégcsalogató, a teljes kényelmet nyújtó berendezésre. Ez a törődés mindannyiunkat arra kötelez, hogy még közelebb vigyük az ifjúsághoz a gondolkodó elmék szellemgyarapító és karakterformáló hagyatékát. Méghozzá úgy, hogy a tisztes cél érdekében a leghelyénvalóbb módszereket vetjük hadba. A kollegák egy fedél alatt lesznek a zeneiskolával, azaz a muzsikát tanulóknak rendelkezésére áll a fonotéka gazdag anyaga. Az se mellékes, hogy erősödhetnek az oktatási intézményekkel kialakított kapcsolatok. A korábbinál jóval több tan- illetve könyvtár- használati ismereti órát tartanak itt a pedagógusok — természetesen együttműködve kartársaimmal — mint korábban. Persze az sem csalódik, aki „csupán” szórakozni, kikapcsolódni kíván. — Az érdeklődők számos újság és folyóirat közül választhatják ki a számukra legvonzóbbakat, meghallgatják a nekik tetsző lemezeket. Bátran jöhetnek az igényesebbek is, mert értő kalauzolást, szakirodalomgyűjtést, kamatoztatható ötleteket remélhetnek. Akár egy kiselőadáshoz, akár egy magvasabb dolgozathoz. Pihenőként természetesen mindenkinek ott a tengernyi kincsét önzetlenül pazarló, a viszonzást soha nem’ váró sok ezer könyv... Ebben a raktárban már nyoma sincs a szűkösségnek. o Ünnepelnek a felnőttrészlegben dolgozók, a régi épületben maradtak is. Az általuk nagyrabecsült kiadványok már nem préselődnek, pusztulnak az udvari kényszerraktárban. Ráadásul ők is terjeszkedhettek: itt is nagyobb teret kaptak a közszemlére tett munkák. Nem is szólva az összkomfort légkörét sugalló központi fűtésről. Ez most mégis másodlagos, jelenleg mindenki annak örül, hogy a kisebb és a nagyobb diákokat új otthonban fogadja az a tizennyolcezer kötet, amelyek közül valamennyi értük íródott, emberré nevelésükért fogantatott.. ■ Pécsi István ßabszentek Jó étel a bab, különösen annak, aki szereti. Magam úgy vagyok vele, hogy inkább kieszem belőle a kolbászt, elvégre az is hüvelyes. — Mit csinálsz? — Babot válogatok! Külön a feketéket, külön a fehéreket. Mielőtt bármit is firtatnék, spekulálok, nem valami beugratás-e, de nem találom sehogyan benne a gubancot. — Mit akarsz a babbal? És miért válogatod külön a színeket? Nem ismered a mondást? „Mindegy, hogy milyen színű a macska, az a fontos, hogy megfogja az egeret”. Bab, bab! Jót nevetünk, példázga- tózunk, aztán mintha komolyra fordítaná a szót: — Fogyókúrázom! — És babot eszel? A babban sok a kalória, puffaszt és egyebek. Látom, hogy kezd méregbe gurulni, mert a mosoly is eltűnik az arcáról. — Nem eszem meg a babot! Csupán eszközként használom fel a fogyókúrámhoz. Kikeresem a lakásomban a két egymáshoz legtávolabb eső pontot és az egyik helyre leteszek ötven szem fehér babot, a másikra ötven szem feketét. — És ettől fogyni lehet? — Nem ettől, de a mozgástól igen! Én ugyanis a babszemeket egyenként áthordom a másik tányérba, így aztán nem kell számolnom, hogy hányszor fordulok meg a lakásom két legtávolabbi pontja között. — A két pont közötti távolság tizenkét méter, így könnyen kitudod számítani, hogy naponta mennyit gyaloglók. És ha ideszámítom, hogy a babszemekért még le is kell hajolni, akkor már gyerekjáték megállapítani a leadott kalóriát, amely természetesen út a fogyás felé. Rengeteg ötletes, jó dolgot hall az ember útón- útfélen. Tulajdonképpen ez a módszer is ötletes, már ami a babot illeti, hiszen a gyakorlat maga nem más, mint séta a szobában. — Miért nem gyalogolsz az udvaron, az utcán, a ligetben, az erdőben? — Télen havas esőben, csúszós utakon bajos dolog a kinti gyaloglás és megeszi az embert az isten hidege, mire lejárja a napi három, kilométert. Így meg a szobában gyaloglás közben még akár a tv-t is nézhetem. Számlálni, odafigyelni sem kell, csupán átvinni az egyik helyről a másikra egy-egy szem babot. Nem ötletes? — Mondd! Ki takarít nálatok? Csodálkozik a csacsi kérdésen: — Ki takarítana? A feleségem! — Ki jár bevásárolni, le a harmadik emeletről a földszintre az újságért, ki végzi a második műszakot? — Mondom, hogy a feleségem! — Figyelj csak! Mi lenne, ha mindezeket te végeznéd és a feleségednek nem kellene holtfáradtan figyelni, hogy te hogyan hordot a babszemeket. Vállalnád a házimunka legalább felét és még piros pontot is szereznél nála, sőt megkapnád a kiváló férj címet. Legyint. — Rossz ötlet! Légy szives, ne szólj bele a dolgomba, mert én maradok a babszemeknél... Szalay István (MTI)
