Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-03 / 79. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1984. április 3., kedd Faustus doktor boldogságos pokoljárása A tv kilenc estén vetítette a Faustus doktor boldogságos pokoljárása című filmsorozatot, amelyre a közönség sokféleképpen reagált. A vegyes visszhang magya. rázza azt, hogy értékelésekor munkatársaink is több oldalról világítják meg ezt a figyelemre méltó produkciót. Átmentett tévedések Nincs hűvös, hideg, szinte ridegen objektív írói megközelítés, alapállás, hiszen valamennyi mű személyes, átélt, megszenvedett élmények nyomán formálódik, így aztán nem csoda, hogy a magát abszolút tárgyilagosnak hirdető, stílusművész Flaubert ugyanazokat a mérgezési tüneteket érezte, mint hősnője, Bovaryné. Gyurkó László mégis a szenvtelenség jegyében, a narrátor szerepkörébe rejtőzve meséli el nekünk a kispolgári-értelmiségi környezetből rajtoló, a baloldali hangoltságúból passzívan kommunista beállítottságúvá váló, életének valódi tartalmát soha meg nem lelő Szabados György pályájának alakulását. Méghozzá 1945- től napjainkig tömörítve afféle szabálytalan családregénybe az eseményeket. A famíliák tagjai ugyanis háttérbe szorulnak, karakterük elmosódik, s csak beszédes illusztrációk a központi alak megmintázásához. Az epikus hömpölygés, a méltóságteljes vonalvezetés olvasva nem zavaró, elfogadjuk, mint a megjelenítés egyik lehetséges, bár nem legszerencsésebb módszerét. A regényből készült adaptációnak azonban egészen más az akusztikája. Erre nem gondolt a szerző, aki vállalta az „átültetéssel” járó teendőket is. Kétségkívül jó szándéktól vezérelve, de átmentette a tévés változatba minden alkotói tévedését. Nem jutott eszébe, hogy az őt képviselő elbeszélő felléptetése olykor végzetesen lassítja a tempót, megnyújtja az időtartamot, és szinte törvényszerűen vezet a néha bántó unalomig. Különösképp, ha a végre hagyományos eszközökkel dolgozó rendező — Jancsó Miklós egyébként bebizonyította, hogy egy ilyen fajta versengésben se több, se kevesebb kollégáinál —, is ráhangol hibáira, sőt felerősíti azokat. ■Könyvként természetesnek tűnnek — legalábbis egy réteg számára —, a képernyőn viszont százezrek vitatják a munka meghatározó színeit, s azt is nehezményezik, hogy a miniszterré, majd politikai bizottsági taggá lett Petrik Sándoron kívül szinte egyetlen erkölcsi kötődésű, áldozatkészségben jeleskedő, példamutatást sugárzó szereplővel sem találkoznak, holott ilyenek, ha nem is suhogó angyalszárnyakkal, de léteznek, s nem kis részben nekik köszönhető, hogy olyan messziről eddig jutottunk. Ha nem lenne ilyen hiányérzet, ha nem fordulnának elő hasonló fiaskók, akkor nem fukarkodnánk ennyire azokkal az elismerő szavakkal, amelyekből azért néKozák András, a film egyik főszereplője hány megilleti ezt a sok szempontból emlékezetes átdolgozást. (pécsi) Sajátos légkör Jancsó Miklós régebbi munkáit szokatlan, újszerű filmnyelve miatt elismerés, vagy kételkedés kísérte. E sorozat előtt is sokakban vetődött fel a kérdés, hogy a hatalom, a zsarnokság, az erőszak és az elnyomás ösz- szetett kérdéseit elemző’ rendező hogyan adaptálja Gyurkó művét. Átformálja-e (s mennyire?) a regényt. Hűséges maradt az eredeti alkotáshoz, nem szedte ízeire az írást, mint tette jó néhány esetben, s a könyvvel egyenértékű tévéfilmet teremtett. Miben állhat Jancsó titka, hiszen köztudott, hogy a képernyő és a filmvászon adta lehetőség más és más. Ráadásul ez az első televíziós játékfilmje. Csak azokat az eszközöket hozta magával, amelyek ilyen esetben is értéket jelenthetnek. Nem használta megszokott szimbólumait, továbbra is élt viszont a hosszú beállítások lehetőségével. A több perces snittek alatt jobban kitapinthatóvá vált az ifjú Szabados Györgyöt körülvevő miliő. Annak az embernek a képe rajzolódott ki előttünk, aki forradalmi időszakban született, de minden megnyilvánulása ellenére középszerű maradt. Persze nem is őt akarta bemutatni, jellemezni ez a film, hanem egy történelmi periódust. Ennek az 1945 és 1970 közötti időszaknak a művészi visszaadása végett hívta életre Gyurkó a főhőst, mely már-már nem is tipikus, hanem konkrét személy. Ügy tűnik, hogy magával az íróval azonos. Nem voltunk tanúi pergő dialógusoknak, a szereplők a cselekményt nem eljátszani, hanem illusztrálni kívánták, s narrátor követí- tette a vizuálisan kevésbé ábrázolható gondolatokat, információkat. Hogy mégis olyan légkört teremtett Jancsó, melyet a néző is magáénak érzett mintegy együtt lélegezve a szereplőkkel, ebben nagy érdeme van az operatőri teljesítménynek. A kitűnően alakító színészek mimikáját, gesztusait pontosan fényképezte, s a tévés műfajnak megfelelően sokkal több volt a félközeli és a közel kép, mint a mozikban. A művel való azonosulásunkat még teljesebbé tette az, hogy minden érzékünkre kívánt hatni. Ezért kaphatott funkciót a cigarettafüst. A zene inkább közvetítette, érzelmileg elmélyítette a látott, hallott életet. Így lettünk részesei ifjú Szabados György „pokoljárásának”. (homa) A türelem filmje A televízió hozzászoktatott bennünket, hogy gyorsan emészthető szellemi táplálékkal lásson el. Az ötven perc alatt lezajló bűnügyi filmek, a „félkész”, közhelyes sorozatocskák nem teszik tágabbá világképünket, csak a szem és az agy rágógumijául szolgálnak. Szokatlan jelenség volt Jancsó Miklós sorozata, a Faustus doktor boldogságos pokoljárása: egy önálló és mesterien megszerkesztett jelrendszeren keresztül beszélt történelem és egyén kapcsolatáról. Ha valakinek volt türelme, elég érdeklődése ahhoz, hogy ne utasítsa el „első menetben” ezt a sorozatot, nem bánta meg a képernyő előtt töltött sok órát. Már a könyv is, Gyurkó László regénye izgalmas kísérlet arra, hogy a magyarság számára igen fontos korról, az „új honfoglalásról”, a felszabadulástól a hetvenes évekig terjedő időszakról elfogultságtól mentes képet alkosson. A maga hibáival és erényeivel együtt korszakos a mű. Jancsó Miklós világosan jelezte viszonyát az irodalmi alapanyaghoz: illusztrációkat, variációkat, szemelvényeket készített belőle. Azaz függetlenítette magát a leírtaktól, csak a cselekmény szálait hagyta meg, egyébként külön világot teremtett. Olyat, melyben belső tereken, tükrökön, ablaküvegeken át valamit megsejthetünk a korszak lényegéből. Ez a sejtés több, mint bármilyen kimondott féligazság, lezártnak hitt, de az idő haladtával megkopó „alaptétel”. Az ember — a televízió évtizedei után — nehezen fogadja el, hogy nem előre megrágott szellemi táplálékot kap. Mégis, hozzá kellene szoknunk ahhoz, hogy felnőttként fogadjuk az efféle alkotásokat. Mert ha elfelejtkezünk a rágásról, „fogaink” hamar tönkremennek. (gábor) Pályaválasztás - gondokkal (5/5) Szavak helyett tettekkel Egy közérdekű, egy mindig időszerű téma, a pálya- választás eredményeit és mindmáig megoldásra váró gondjait érzékeltettük riport- sorozatunk megelőző négy írásában. Szóltunk a kétségtelen sikerekről, s igyekeztünk sokoldalúan megvilágítani a nehézségeket is, láttatva, megítéltetve azokat a nevelők, a különböző iskolatípusok vezetői, s a diákság, a szenvedő alanyok szemszögéből is. Az utóbbi megközelítésnél kissé hosszasabban időztünk, mert a felnőtt nemzedékek tagjainak az a kötelessége, hogy biztosítsa a stafétaváltók viszonylag zökkenők nélküli érvényesülését, értékes adottságaik felfedezését, képességeik kibontakoztatását, lehetőleg kiiktatva, mellőzve a felesleges próbatételeket, kitérőket. Ma még sajnos elég mesz- szi vagyunk ettől az ideális állapottól, az elkövetkező esztendőkben azonban megközelíthetjük ezt a szintet, ha a korábban annyiszor emlegetett pályaválasztási mechanizmus minden kereke olajozottan működik, ha az ügyben érdekeltek mindenütt szavak helyett tettekkel érvelnek, azaz a jelenleg még fellelhető hibák orvoslására fordítjuk, összpontosítjuk energiáinkat. Gazdagabb útravaló Ne riadjon meg senki, szó sincs valamiféle eget-földet rázó reformról, új elképzelések kipróbálásáról, mindösz- sze arra van szükség, hogy általános iskoláink a jelenleginél több útravalóvál lássák el a tizenéveseket, hogy zömük tisztában legyen a lehetőségek tárházával, s ne kényszerüljön a kevésből válogatni. A formák és az eszközök adottak, ezeket illene mindenütt — a hangsúly a tisztes akció általánossá tételén van! — tartalommal tölteni, minél kamatozóéban hasznosítani. A pályaválasztási és a nevelési tanácsadó intézetek lényegében jól látják el teendőiket: nemcsak informálnak, helyzetképet adnak a tanulói szándékfelmérések révén, hanem hathatós segítséget is nyújtanak azoknak, akik ezt igénylik. A felnövekvő nemzedékek holnapjaiért vívott küzdelemnek fő frontja legyen a felső tagozat! El lehet és el is kell érni azt, hogy valamennyi ifjú megismerjen minden lényeges pályát, szakmát, s ezek kívánalmait vesse össze, egyeztesse — persze tanári kalauzolással — vágyaival, a társadalom kívánalmaival. Erre számítanak, ezt igénylik a döntés előtt állók, hiszen szakmunkástanulóvá válva is nehezményezik, hogy a remélt felvilágosítás elmarad vagy éppen hiányos volt. Nem ez a jellemző, de mint kóros jelenség, kártékonyán hat. Az elhatározást befolyásoló tényezők listáján ezért szorul majdhogy az utolsó helyre a pedagógus, holott az elsők között kellene lennie. Közelebb a szülőkhöz E tekintetben a pálmát a szülők viszik el, akiknek egy része saját álmait akarja gyermeke sorsába plántálni, figyelembe sem véve annak valódi adottságait. Ezért lenne jó a jelenleginél sokkal gyümölcsözőbb kapcsolatokat kialakítani az apákkal és az anyákkal, mert mindenekelőtt az ő téveszméiket szükséges eloszlatni ahhoz, hogy f isiik-lányaik, megfontoltan, minden tényezőt mérlegelve határozzanak jövőjükről. Ez csak akkor megy, ha a nevelők megnyerik bizalmukat, ha szövetségesekre lelnek bennük, ha az azonos célért, egyet akarva munkálkodnak. Falun — ezt igazolja a boco- nádi példa — ez a harmónia könnyebben létrejön, mint városon, de az utóbbi helyütt sem szabad lemondani, megfeledkezni róla. Az értetlenség miatti panaszlista a tehetetlenség bizonyítéka. A kesergés egyébként sem célravezető, men- tegetődzés, magyarázkodás helyett okosabb felszámolni az áldatlan állapotokat. A diákok érdeke — ennél aligha létezhet előbbre valóbb — követeli ezt, nem is szólva a katedrán munkálkodók hivatásérzetéről. Mindez arra kötelezi az érintetteket, hogy ne nyugodjanak bele a látszólagos kudarcba, hanem formálják győztessé a vesztesnek tűnő ütközeteket is. Más szóval: mindenütt ki kell aknázni az üzemi szakkörökben, a gyárlátogatásokban, a brigádok patronálá- sában, az ifjú és a rutinos szakmunkások meghívásában, a szülő—diák—tanár fórumokban rejlő lehetőségeket. Nem mondva le természetesen a személyes érvelés eszköztáráról sem. A tanügy illetékesei a felkaroló jellegű ellenőrzést erősíthetnék. A statisztikák alapján egyértelműen kimutatható, hogy melyik oktatási intézményben milyen bajok jelentkeznek, melyek azok a mozzanatok, amelyek megkérdőjelezik a pályairányítás hatékonyságát. Ennek ismeretében hozzá kell járulniuk — méghozzá talpraesett ötletekkel — a minél gyorsabb és eredményesebb orvosláshoz. Mindenki tanulhat Az effajta közös gondolkodás és cselekvés hosszabb távon feltétlenül javulást hozhat. Ez persze, nem megnyugtató azok számára, akik a jelentkezési lapokra küldött válaszra várnak. Az első és a második menet sokak számára csalódást okoz majd, hiszen elutasító feleletet kapnak, azok akik túlméretezték vágyaikat. Megpróbálkozhatnak a fel- lebezéssel, ugyanis # osztályonként négy helyesekként töltenek majd be. A kívül rekedtek köre még azután is tetemes lesz. Számukra csak az a jó hír, hogy nem feledkeznek meg róluk: a megyei művelődés- ügyi osztálytól írásbeli értesítést remélhetnek, s ebben részletesen tájékoztatják őket arról, hogy melyik iskolatípusban, illetve szakmában rajtolhatnak a következő tanévtől. Másképpen fogalmazva: a továbbtanulás kapui mindenki előtt nyitottak, senki sem szorul azokon kívülre, csak hát a dédelgetett óhajok tépázodnak meg, legalábbis pillanatnyilag. Egy későbbi pályamódosítás révén azonban bárki megvalósíthatja terveit, persze jókora kitérővel. Sokak számára mindez sovány vigasz, de jóval több a semminél... Pécsi István Hatvani Galéria-naptár Bemutatják a Batthyány-hagyatékot — Martsa István szobrászata - Vulkánok földjén — Galériabusz Ungvárra — A Börtönszínházban: Harsányi Gábor és Bencze Ferenc A Galéria április kiállítási programján 15-ig Gy. Kamarás Katalin nagy érdeklődést keltő kerámiamunkái, és az erdélyi származású, Hódmezővásárhelyen alkotó Hadnagy Csaba élénk színvilágé festményei szerepelnek. Ezt követően, április 19-én, este fél 7 órakor mutatják be az 1959-ben élhunyt kiváló festő, a hazai szecesszió kiemelkedő alakja, Batthyány Gyula harminc festményéből és negyven rajzából álló hagyatékát, amely a Polgárdiban élő Szabó László tulajdona. A kiállítást dr. Pogány ö. Gábor, a Nemzeti Galéria nyugalmazott főigazgatója nyitja meg, majd az Állami Zeneiskola művésztanárai adnak ünnepi koncertet. Ami a különböző ismeretterjesztési formákat illeti, a galéria képzőművészeti szabadegyetemén, a „Magyar mesterek” sorozatban ezúttal a néhány évé elhunyt, Kos- suth-díjas szobrász, Martsa István művészetét méltatják, éspedig április 9-én hétfőn este fél 7-kor. Előadó: dr. Losonci Miklós műtörténész. A Világtükör-so- rozat keretében április 16- án, hétfőn este fél 7-kor Juhász Árpád, a TIT Stúdió igazgatója lesz a galéria vendége, aki színes diaképekkel illusztrált előadásában a vulkánok, földrengések tájaira viszi él hallgatóit. A népszerű galériabusz április 27-én a Szovjetunióba viszi utasait, akik háromnapos látogatás során Ungvár, Munkács történelmi emlékhelyeivel, műemlékeivel, a két város múzeumaival, képtáraival ismerkedhetnek meg. A Galéria tovább folytatja színházpótló munkáját is. A Damjanich Szakmunkásképző Intézet nagytermében április 30-án, hétfőn este 8 órakor a budapesti Hö- köm Színpadot fogadják. A társulat ez alkalommal az íróként is jelentkező Harsányi Gábor színjátékát, a Börtönszínházat mutatja be. A darabban a börtönigazgatót Bencze Ferenc, a színészt pedig maga Harsányi Gábor alakítja. A színpadi produkció díszleteit, jelmezeit Makai Péter tervezte. A Galéria területi munkáját illetően azt jegyezzük fel, hogy április 18-án Tájak és emberek címmel a cukorgyár művelődési házában nyílik kamarakiállítás az intézmény tulajdonában lévő festményekből, szobrokból. t Egy hét...
