Népújság, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-30 / 76. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. március 30., péntek i Országos képzőművészeti kiállítás Alkotások parádéja Ritka gazdag, látványos képzőművészeti anyag tölti meg ezekben a hetekben a Műcsarnok kiállítótermeit. A bemutatott grafikák, festmények, szobrok, kisplasztikák gyakorlatilag átfogó, csaknem teljes képet nyújtanak az utóbbi évek képzőművészeti életéről, a legfrissebb alkotói technikákról, irányzatokról. így bízvást ajánlhatjuk a tárlat megtekinté(Cziráki Péter felvételei) sét mindazoknak, akik a hét végét vagy április 4-ét Budapesten töltik, hiszen rendkívüli művészeti élmény vár rájuk a Városliget szomszédságában. Vasvári Pál és együttese Nemzetközi dzsesszkoncert az Ifjúsági Házban Felejthetetlen él. ményt ígérhetünk szűkebb hazánk dzsesszrajongóinak vasárnap este 7 órától az égni Ifjúsági Házban. Eddig ugyanis a megyeszékhelyen nem volt arra példa, hogy e műfaj hazai nagyságai mellett két világhíresség is — Tomas Stanko (trombita) és Tomas Sukarski (szaxofon) pódiumra lépjen. Nem véletlen tehát, hogy ezt a programot ezen a napon hangszalagra rögzíti a Magyar Rádió. A hangverseny első részében a Lomibik együttes lép közönség elé Vasvári Pál vezetésével, akinek neve közreműködőként már nem egy hazai, illetve külföldi lemezen is szerepel. Legutóbb megjelent korongjuk, melynek Tony Lakatos and his friends a címe még kapható a könyvesboltokban. Vasvári Pál 1981-ben végzett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola dzsessz- tanszakán Berkes Balázs tanítványaként. Játszott többek között a Kaszakő együttesben és Lakatos Antal kvartettjében is. Jelenleg tényleges sorkatonai szol. gálatát tölti Egerben. Érdemes megemlíteni — erre ő is büszke —, hogy néhány évvel ezelőtt a székes- fehérvári dzsesszfesztiválon a világhírű bőgős, N. H. O. Petersen is meghallgatta, s elismeréssel szólt róla. Az együttesről, a műsorukról a következőket mondta: — Barátaimmal így együtt. Lombik néven először koncertezünk, s reméljük, hogy az egri bemutatkozás sikeres lesz. Műsorunkban sa. ját szerzeményeinken kívül Michael Brecker és Mike Mainieri kompozícióit hallhatják az érdeklődők. Ezen az estén tehát a dobnál nem kisebb egyéniség, mint Lakatos „Pecek” Géza foglal helyet, zongorán és szinteti. zátoron Csanyi Zoltán, szaxofonon és fuvolán Csep- regi Gyula játszik, jómagam pedig bőgőn. Meghívás bolondbálra Ne vegyék sértésnek a szíves invitálást ! A bál ugyanis attól bolondos, hogy április 1-ig tart, s előző nap, március 31-én este 7 órakor kezdődik az Egér-szállóban. Ez a nap köztudottan a tréfálkozások, apró csínytevések, kisebb-nagyobb átejtések ideje, ezért, ha a kedves olvasó elég edzettnek érzi magát ahhoz, hogy ezeket a csipkelődéseket elviselje, s ráadásul hajlandó jelmezbe is öltözni — amit természetesen jutalmazni fog a hotel rockklubja —, itt az alkalom : szombaton zenével, étellel, itallal és egy kellemes vigadalom lehetőségével várják e népszerű klubba. összeállította: Szüle Rita Boszorkányszombat Színes magyar- amerikai film Felnőttmese. Hófehérke gonosz mostohája, a hét törpe, megöregedett kérők, a mesében meg nem született unoka, farkasok, vasorrú bábák, sárkányok, óriások mind mind összegyűlnek a kacsalábon forgó kastélyban a nagy eseményre: Csipkerózsika ma ébred fel százéves álmából. Megjelenik a Grimm testvérpáros is, akiktől a fellázadt boszorkányok követelik: változtassák meg a mesék végét, mert nem igazságos, hogy ők — az erősebbek, okosabbak, varázslatra, fortélyokra képesek — húzzák mindig a rövidebbet. Az írók azonban ellenkeznek, ezért Meseország szelíd lakóival együtt börtönbe vetik őket. Kardos István bájos, kalandos történetét, melyet Rózsa János rendezett, az egri Vörös Csillag moziban vetítik. Tavaszi túra - Átriumi esték - Ezüstfurulya Megyei műsorkalauz Túrára csábít a természet és a KPVDSZ Bükki Vörös Meteor természetjáró szakosztálya. Felső tárkán yt. Vasbányahegyet, Török-utat, Várhegyet, Bükkibércet, Nagy-Egedet és a téglagyárat érintő 16 kilométeres útvonalon. A kirándulni ^vágyókat dr. Zs ivóra Sámuel túravezető, vasárnap reggel 7.20-ig várja az egri Volánpályaudvaron. Akik esetleg családostól indulnak útra, azoknak könnyebb sétát ajánl a Há- irtán Kató Megyei Úttörőház Egerből Várkútra. majd vissza. A vállalkozókedvű famíliák szombat reggel 8 óráig jelentkezhetnek az egri Várál lomáson. Az Átriumi esték sorozat legújabb előadásában dr. Kovács János pedagógussal beszélgethetnek a nevelésről ma, délután 6 órától az egri Ifjúsági Házban. A Valaki kopogtat című színes szovjet filmet negyed 6-tól, az Éretleneket pedig háromnegyed 3 és háromnegyed 8-tól vetítik Egerben, vasárnap, a Prizma Moziban. Ma utoljára nézhetik meg Rékassy Csaba rézkarcmunkáit Egerben, a 6-os számú körzeti pártházban, 14-től 19 óráig. A Hatvani Galériában nemrégiben nyílt az a kiállítás, amelyen Gy. Kamarás Katalin kerámiáit és Hadnagy Csaba festményeit, láthatják a múzeum nyitva tartásával egyidőben. A megyei népwnese- és népballada nmondó verseny területi döntőjére várják az irodalom kedvelőit szombaton délelőtt 10 órától, a hatvani városi könyvtárban. Erdélybe utazhatnak ma, a diaképek segítségével 17.30-tói. a gyöngyösi IBUSZ TIT Művelődési Központ ország-világjáró klub tagjai Hatala Zoltán, geológus kalauzolásával. Kocogóversenyre. játékos sportvetélkedőre. asztalitenisz bajnokságra nevezhetnek be az abasáriak szombaton reggel 9 órától, a helybéli helyőrségi művelődési otthonban. Nótázz velünk! Az ostoro- si művelődési ház este. 7 órakor kezdődő nótaestjén Solti Károly, Pintér Györgyi és Pécsi Kis Ágnes szórakoztatja a közönséget. Gyerekeknek! Az Ezüst- furulya meséje elevenedik meg az Állami Bábszínház vendégjátékában szombaton délelőtt fél 9-től, az egri 6-os számú Általános Iskolában, 11-kor pedig az egri Ifjúsági Házban. Ugyanitt délután 3 órától, a Szöszmö- te klubba várják azokat a gyerekeket, akik saját maguk szeretnék elkészíteni nyakláncukat, gyűrűjüket, karperecüket — drótból. Diszkó ... Diszkó ... Diszkó ... Filmbemutatóval, vi- deoműsorral, egzotikus tánccal egybekötött diszkóban szórakozhatnak a fiatalok Hevesen, az Akác Étteremben, április 1-én, este 8 órától. az egri Ifjúsági Házban p>edig este 7 órára várják a tiniket. Horgászati tilalom a Tisza II. tározón A korábbi kedvezőtlen, hideg időjárás miatt a Tisza II. tározón nem ívtak le a ragadozó halak, a megyei halászati felügyelő ezért meghosszabbította a tilalmli időt. Tilos tehát a csuka horgászása 1984. április 13-án, 24 óráig. A fogási tilalom csak a Tisza II. víztározó területére vonatkozik. Az egyéb vizeken március 31-én, szombaton feloldják a tilalmat és szabad ragadozó halakra horgászni. Bélyegkiállítás — külföldi résztvevőkkel A Magyar Posta a mai napion az energia- • takarékosság propagálására egy forint névértékű forgalmi bélyeget adott ki, Dü- dás László grafikusművész tervezésében. Készült az Állami Nyomdában. A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége rendezésében április 2. és 10. között kerül megrendezésre a 22. országos ifjúsági bélyeg- kiállítás. A kiállításon ez alkalommal a nemzetközi jelleget a szovjet, az NSZK, az NDK és az osztrák filate- listák biztosítják, bemutatva gyűjteményeiket. A több mint száz egyéni és iskolai szakkör anyaga tükrözi majd a fiatalok érdeklődési körét. A megnyitó napján 4+2 forint névértékű feláras ifjúsági bélyeg jelenik meg; Lengyel György grafikusművész terve alapján készült 283 300 fogazott és 4200 vágott példányban. A kijelölt pwstahivatatok és a helyszínen elsőnapi bélyegzést, illetve emlékbélyegzést használnak. Serleg várja a vándort A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa testnevelési és sportbi zottsága, s a gyöngyösi természetbarát szövetség hazáink felszabadulásának 39. évfordulója tiszteletére március 31-én, szombaton természetjáró túraversenyt rendez Sástón, melyre a nagyréti esővédő háznál lehet nevezni szombaton 8 és 9 óra között. Az 5 km hosszú távon a csapjatok a turizmussal és a természettel kapcsolatos elméleti kérdésekre is választ adnak. A férfi, a női, illetve a családos kategóriákban a győztesek vándorserleggel térhetnek haza. Az emberi természetről Anatole France Nobel-dí- jasa francia író szellemes megállapítását idézzük: „Az emberi természet olyan... ” (folytatása a vízszintes 14. és a függőleges 17. számú sorokban. Vízszintes: 1. Bámulatos. 10. Az ágyúszó hangjának utánzása. 14. France mondásának folytatása (Zárt betű: S.) 15. Két hangszerre Irt zenemű.. 16. Hollandiai sajtváros. 18. Félig már kamasz! 19. Sebesen képződő var. 21. Egyforma betűk. 22. Feleség tréfásan. 23. Harun al. . . ; legendás hírű bagdadi kalifa. 24. Csárdás fajta. 26. Azonban. 27. Aranypénz volt, először Olaszországban került forgalomba. 28. A mohamedán izmaelita szekta örökletes fejének neve. 29. Napnyugtáig. 31. Légköri réteg a meteorológiában. 33. Három görögül. 34 Válogatott vízilabdázó. 36. Vasárnap Bécsben. 38. Illumináltak. 40. Füllentés. 42. Magad. 43. Vajon tág? 45. A kör 360-ad része. itt fordítva. 46. Belül izzó! 47. Iluska. 49. Az Észak-nyugati Kárpátok két hegysége. 51. Louise, ahogy kimondjuk. 56. A függőleges 48. számú sor fordítva. 57. Ken. 58. A teljes ábécé 43. betűje kiejtve. 59. Dísz. 61. Filc. 63. Katonai rang rövidítése. 64. Mini rágcsálók (két szól. 67. Kellemes szag. 69. Eltikkad. 70. Fejkendőnek is mondják (két szó). Függőleges: 1. Csitítja. 2. Kívánság. 3. Székesegyház. 4. A szegényt még ez is húzza. 5. Művészettörténész (1869—1965) utóneve kezdőbetűjével. 6. Heves megyei község, itt temették el Aba Sámuelt 1044-ben. 7. Amivel eldugaszolnak valamit. 8. Kis istálló. 9. Német mássalhangzó. 11. Buda belülről! 12. Hólyaghúzó harci gáz volt. 13. Dunaág a Kisalföldön. 17. France mondásának befejezése (Zárt betű: E). 20. Gyanakodni kezd! 23. Féder es. 25. Ügyiratot jegyzékbe vezet. 27. Régebben módinak mondták. 28. Ja- pián őslakói. 30. Ismeretterjesztő szervezet. 32. A labdarúgás célja. 35. Száva-menti város Jugoszláviában. 37. Fertőző betegség, orvosi nyelven hagymáz. 39. Kötözőpólya. 41. Hozzáértően tud értékelni valamit. 44. Tájszóval eszterhéják. 48. Fehérnemű. 49. Légy németül. 50. Családi neve Cassius Marcellus Clay. 52. Örömnap. 53. Katonai építmény. 54. Verejtékezik. 55. Az emberiség leghőbb vágya. 60. Háromnegyed kiló! 62. . . . unáv; általános orvos. 63. Elnöki rövidítés. 65. Szintén ne. 66. Kifele! 68. Igekötő. Beküldendő: a vízszintes 14., függőleges 17. A megfejtéseket április 5-ig adják postára! Múlt heti rejtvényünk megfejtése: Ugrás a semmibe, A tizedik planéta. A kétéltű ember, A szakadék felett. A helyes megfejtők közül a következők nyertek könyvjutalmat, melyet postán küldünk el: Péter Sándor (Eger), Nagy Zsuzsanna (Eger), Pázsi Ernő (Gyöngyös), ifj. Kurucz János (Nagyiván) és Margit Lajosné (Csány). Gratulálunk ! Fabók Gyula: Fény-árnyék II. (Tűzzománc)