Népújság, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-10 / 34. szám

4.

NÉPÚJSÁG, 1984. február 10., péntek

Tízéves az Agria Játékok

Ősbemutató 1980 nyarán, Száraz György: Gyilkosok című drámája

(Fotó: Szántó György)

lob lázadása

Színes magyar—NSZK film

Az1 első dátum 1975 nyara az Agria Játékok történetében. Bizonyára sokan emlékeznek az akkori bemutatóra; az András kovács királyságára, amelyet a várban, a gótikus palota előtt láthatott a közönség. Ám azon a nyáron, s azt követőkön is Eger számos pontján „tűntek fel” a komédiások: az ország amatőr színpadai,, a bábosok, fúvószene- - karók. Egy évvel később már hagyományőrzőnek számított a székesegyházban megrendezett hangverseny- sorozat, a népi játék a Dobó téren, a térzene a Csebok- szári-lakótelepen, s a „nagy előadás”: Heltai Gáspár Magyar Dekameronja.

Ebben az évben jubileumhoz érkezett Eger nyári rendezvénysorozata. Ebből az alkalomból érdeklődtünk Jónás Zoltántól, az Agria Játékszín igazgatójától, melyek voltak a jelesebb események, s mit láthat a közönség az idén.

— Tíz év a profilteremtésre, egységes stílus kialakítására kevés, inkább útkeresésről beszélhetünk, — mondta Jónás Zoltán. — A legfőbb dolog az Agria Játékok leletében: a Vígszínházzal való kapcsolatunk. Az ottani művészekkel, rendezőkkel igazi műhelymunka alakult ki, s hat éve már, hogy látjuk a lehetőséget, igazi színházat, csináljunk.

— A tíz év történetében fontos állomás volt az Agria drámaíró pályázat...

— Jeles magyar írókat szerettünk volna megnyerni arra, hogy alkossanak műveket szabadtéri színházra. Érdekes módon, bár nagyobb

visszhangra számítottunk, a szakzsüri mégis igen színvonalasnak értékelte a darabokat. Nyolc író vett részt a pályázaton, s két művet tudtunk bemutatni.

Ha visszatekintünk az egy évtizedre, a játékok legnagyobb értékét, eredményét így fogalmazhatnánk meg: sikerült a helyszínt, a darabot és a környezetet összhangba hozni. Nagyszerű térnek bizonyult a vár Töm- löc-bástyája, Földbástyája vagy a Romkert. Ám az idegenforgalmi szempontok is indokolták, hogy a nagyközönségre számító előadások „áttelepüljenek” a Líceum udvarára. így született meg 1980 nyarán Száraz György Gyilkosok című drámájának ősbemutatója, amelyet már a város szívében láthattak a nézők.

Az Agria Játékszín igazgatója ekképp vélekedett erről:

— Az egri vár idegenforgalmát némileg megzavarta az előadások ottani megrendezése. Igaz, esténként látványosságot nyújtottunk a közönségnek, ám az előkészületek, a próbák, a színpadépítés napközben gátolta a turistákat, a kirándulókat abban, hogy teljes szépségében gyönyörködhessenek a várban.

— A Líceum udvarán igazi otthonra talált a nyári színház?

— Az tény, hogy a belvárosban láthatja a közönség a produkciókat, önmagában örvendetes. Ám gátló körülményekkel itt találkoztunk. Egyrészt a főiskola felújítási munkáival kellett szembenéznünk, másrészt az

akusztika sem tökéletes. Hangmérnökök vizsgálták a lehetőséget, hogyan lehetne javítani ezen. Kiderült, hogy olyan sokba kerülne, amire nincs pénzügyi fedezet.

—* A múlt nyáron a Dobó tér felújítása miatt a Líceum előtt tartották meg a hagyományos előjátékokat. Ügy tudom, a városban több helyszín után is kutatnak ...

— Gondolkoztunk azon, lehetne-e a belső udvarokban közönség elé vinni produkciót. Sajnos, beépítésük miatt nem alkalmasak erre. A Népkertben viszont valódi, minden szempontból tökéletes szabadtéri színpadot lehetne építeni. Ügy vélem, érdemes töprengeni ezen.

— A szentendrei minta alapján, Egerben volna-e alkalmas hely utcaszínház megvalósítására?

— A Panakoszta^ház melletti, úgynevezett „kis Dobó téren” már tartottunk bábelőadásokat. Ám az új üzletek — halbolt, húsbolt — kialakítása miatt számunkra már nincs lehetőség arra, hogy a házak beépüljenek a színpadképbe.

S hogy az idén mi szerepel az Agria Játékok rendezvénysorozatában? Nos, a vár Romkertjében bemutatásra kerül Bornemissza Péter Magyar Elektrája, a Líceum udvarán pedig Nagy Ignác drámája, a Tisztújítás. Az előjátékban gyermek bábelőadás szerepel, az Agria Pódiumon pedig a tíz évad legnépszerűbb művészei lépnek fel. A rendezvényeket számos hangverseny és térzene egészíti ki.

Mikes Márta

Különös a mozinézők lelkivilága. A sötétben időnként eltűnnek a viselkedési normák, s vannak akik „felszabadultságuknak” hangot is adnak a többi néző rovására. Kellemetlen és idegesítő a hangoskodók magatartása azoknak, akik át akarják adni magukat a látványnak, követni szeretnék a megjelenített történetet. Ritkán fordul elő, hogy nem a rendcsinálók, a jegyszedők közreműködése teremti meg a csendet, hanem maga a film saját kifejező eszközeivel, hatásával.

A Jób lázadása, ezen ritka alkotások közé sorolható. A sajnálatosan hézagos nézőtéren saját erejével állította vissza azt a csöndet, amelyben zavartalanná formálódott a film befogadása.

★

A kezdő képsor valósággal embervásárnak tűnik. Jób két bikaborjúért gyermeket „vesz”. Annak rend- je-módja szerint alaposan mustrálja az árvaház „árukínálatát”. Aztán kiderül, hogy utódot választ magának, örököst, akire szellemi és anyagi javait, s élete folytatását rábízhatja.

Jób bácsi és Róza néni — a Tisza menti falucska idős zsidó házaspárja — hét gyermekének elvesztése

után. a zsidóüldözés, a II. világháború napjaiban,

1943-ban szánja magát erre a lépésre. A szelíd szavú, meleg emberségű juhász „lázadása” ez a sors ellen, s egyben vallott és vállalt hite ellen is. mert eltökélt szándékkal keresztény gyermeket választ örököséül.

Az árva, vad.óc parasztfiúcskából, Lackóból a szeretet. a gyámolító gondoskodás farag „kis huszárt”, bájos, mindenre kíváncsi, nyiladozó értelmű kisgyermeket. A paraszti élet hétköznapjaiban, a természet — növények, állatok, emberek — életteli közegében, mesterkéltség nélkül szövődnek közöttük a szeretet szálai. Mindössze egyetlen szűk, boldog esztendőt ölel fel á történét — Gyöngyösi Imre, Kabay Barna (a rendezőpáros) és Petényi Judit forgatókönyve. Ez a rövid esztendő is rejteget drámai veszélyforrásokat — Lackó elcsatangol a mocsaras nádasban: életét torokgyík fenyegeti — s mindvégig beszivárognak az idillikusnak tűnő életképbe a háború hírei, Damoklés kardjaként függ fejük fölött a zsidótörvény. Jób és Rózna optimizmusának, életigenlésének egyetlen tápláló forrása Lackó felnevelése. jövője. Ezért szakítják el maguktól a közvetlen veszély közéledtével, s ezért tagadják meg, amikor sárga csillaggal a mellükön kidöcög velük a faluból a fegyveresekkel körül vett szekér.

Lackó nem érti, nem értheti meg akkor és ott, hogy akiktől annyi szeretetet kapott. akik oly féltő gonddal vették körül, akik emberséggel tanítgatták az élet dolgaira, miért nem engedik többé magukhoz. Nekünk.

nézőknek mond sokat a humanitásról Jób győzelme, fölülemelkedése érzésein.

★

Igényes műgonddal ösz- szeállított zene és kitűnő színészi alakítások sora teremti meg az ízléssel, jó érzékkel végigvezetett film magával ragadó légkörét. Jól választott szereplők adják a háttér, a környezet hitelét. Zenthe Ferenc Jób járói Temessy Hédy Rózájáról és a gyermekszereplő Fehér Gábor Lackójáról pedig mértéktartással is csak felső fokban lehet dicséretet megfogalmazni. őszinteségüket a derű és a torokszorító fájdalam pillanataiban is természetes egyszerűség hatja át. Velük és általuk igazán nagyhatású, figye- lerpceméltó ,filrp (f Úétj lázadása

★

Nem tudni miért. Egerben mindössze két napig tartották műsoron ezt a kitűnő filmet. Talán ezért, talán a tájékoztatás, a propaganda hiányosságai folytán, vagy a magyar filmekkel szemben tapasztalható tartózkodás miatt kevesen látták, kevesen tekintették meg. Pedig a legkülönbözőbb korosztályokhoz szól, sokakhoz találja meg a hangot értelemre és érzelemre egyaránt hatva Gyöngyössy Imre és Kabay Barna alkotása.

Virágh Tibor

Kiss Dénes:

II/2.

— Az egyik főnököm feltételezte rólam, hogy becsaptam egy nénit!... Apa? Én?!... De az öregasszony is!. . . — Elhallgatott. Valóban a sírással küszködik — gondolta az apja és csöndesen, nyugodtan mondta.

— Mondd el, mi történt!... Vagy. . . Ha úgy gondolod, hogy nem tartozik rám... Szóval, akkor majd holnap elmondod.

— Nem apa. Most.

Nézte a fia göndör fürtjeit, amint kissé elfordult, mintha a könyvet akarná megigazítani az asztalon, de jól látta, hogy közben lekapta a szemüvegét, és megtörölte a szemét.

— Jó. Hallgatlak.

— Ma megesküdtem a ti életetekre, apa... Ne haragudj. Még a kezemet is a szívemre tettem, így — mutatta hogyan. — Nem haragszol ezért? Hallod? Megesküdtem!.. . Apa, hét forint miatt!...

Aztán részletesen elmondta mi történt. Miközben hallgatta a szavait, akaratlanul is mosolygott azon, hogy

milyen hévvel adja elő az esetet. Az én indulataim, az én önérzetem, erre gondolt.

— Apa, te kinevetsz?! — Hangját sértődöttség árnyalta.

— Nem!. . . Dehogyis.

— Látom!

— A te életedre esküszöm, hogy nem — mondta mosolyogva, és kezét a szívére tette. Ekkor kissé földerült a fia arca is.

A történet?... Aznap Dávidot a kölcsönzőpulthoz osztották be. Késő délután volt, amikor becsoszogott egy kopott ruhás öreg néni, és be akart iratkozni a könyvtárba. „Apa, olyan szaga volt... dohos — találta meg a szót —, mint a nagymamának Ercsiben. Tudod, a konyhában. . . A szatyrából is öregszag csapott meg. ..” Dávid elkérte a személyi igazolványát és beírta. Elvette tőle a gyűrött tízforintost, és visszaadott neki hetet, majd kiállította az olvasójegyet. Azután őt elhívták a pulttól. A néni ott maradt. Később kiderült, hogy a néni szeretetotthonban lakik a férjével, és a szabály szerint

nem lehet a könyvtár tagja, mert nincs kezes, aki felelősséget vállalna érte. Azaz, a könyvekért. Dávid azt hitte, hogy egyszerűen nyugdíjas. Már a raktárban volt, amikor szóváltásra figyelt föl. A főnöke méltatlankodó hangját hallotta. Kinézett, de akkor már jött hozzá a főnöknő. Elrendezte a néni ügyét, ha már Dávid beírta, és olvasójegyet adott neki, de egyszerre csak egy könyvet kölcsönözhet. A vita a hét forinton robbant ki. A néni konokul hangoztatta, hogy ő tíz forintot adott, és nem kapta vissza a hetet.

— Én visszaadtam, apa!... A vezetőnő nem hitte , el. Rögtön azzal kezdte: hoY a hét forint?... — Látszott, hogy újra fnegvonaglik az arca, és rögtön sírni kezd; a megsértett önérzetével viaskodik, akárcsak ő napról napra. Gyorsan közbeszólt.

— Ekkor esküdtél meg?...

— Igen, apa... De én vissza...

Keményen a fia szavába vágott.

— Tudom, fiam! Te visz- szaadtad. Csakhogy az öregek. . . Romlik az emlékezetük. Nehéz a sorsuk. Nekik a hét forint is.. .

— De én visszaadtam!... Mondtam a főnökömnek is, hogy visszaadtam, meges- küditem, de azonnal elővettem a saját pénzemet, hogy újra visszaadom, ha akarja. .

— Ez talán csacsiság volt.

— Lehet, apa. De én még nem vagyok felnőtt!... Ez a baj. A főnöknő nem szólt semmiit, nem vette el a pénzemet. Otthagyott.

— Ennyi volt?

— Dehogy. Később visszajött, és újra megkérdezte, hogy nem tévedtem-e? De én tényleg visszaadtam. .. Aztán azt, mondta, hogy jól van, ő is visszaadta a néninek a saját pénzéből a hét forintot.

— Ö is?

— Igen, apa. Ez keserített el igazán. Csalónak, tolvajnak vélt engem. Te tudod, ugye tudod, hogy nem hét forintért, de semmiért.. . — újra a fia szavába vágott.

— Nyugodj meg, tudom! — mondta határozottan. Nem akarta, hogy Dávid előtte sírjon. Hirtelen eszébe jutott az a tavalyi kirándulás, amelyen megmarkolta, váratlan és talán buta ötlet nyomán, a gyerekei előtt a csalánt. Akkor még úgy látszott, hogy elmegy a felesége. Magára marad a gyerekekkel. Föl akarta készíteni őket a fájdalomra. Dávid húga, a tizenkét éves Anna, bátran megfogta az apja után. Aztán Dávid is erőt vett magán, bár nagyon félt mindig a fájdalomtól, összeszorított szájjal megmarkolta ő is. Tenyerét összevisz- sza csípte, föl is hólyagoso- dott. Sziszegett, nyálazta, dörzsölte-gyűrte az öklét, de nem sírt. Hát most se sírjon !.. . Fölállt a heverőről. — Nem baj, hogy megesküdtél a mi életünkre — szólt halkan, és magában azt mondta: „A mi életünk?!” Dávid is tudta, hogy ők is csaknem elváltak. Hasonló okból, mint Kálmán barátjáé volt. Azért is jegyezte meg azt a mondatot. „A mi életünk? Hol van?” Még három napja is gyűlölet csapott föl benne. Veszekedtek, de úgy döntöttek, hogy a gyerekek miatt együtt maradnak. Üjra érezte magában a sötét, éles köveket.

Lefekvés előtt Dávid a szemüvegét igazgatva lépett hozzá.

— Apa,' nem mondtam el mindent. .. A vezetőnő, mielőtt bezártunk, még odajött, és azt mondta, felezzük el a hét forintot. Elfeleztük.

— Na látod!... — Mintha ő is megkönnyebbült volna.

— Apa — folytatta Dávid —, én már nem haragszom rá.

— És az öregasszonyra? — Fürkészte a fia arcát, de a feleségére gondolt, a saját indulataira. Talán a megbocsátás a legnehezebb a világon.

— Arra se. . . öreg. Szegény. Most is az orromban van az a szag. Csak, tudod, a felnőttség!... Sok ilyen lesz még, amíg felnőttnek vesznek?

— Alighanem lesz — önkéntelenül is megsimogatta a fia fejét. — örülök, hogy mindezt el mondtad!

.— Még valamit, apa. Én se akarok holnap haragot magammal vinni. Nem is tudnék.

— Haragot?. .. Nem is szabad. — Az ablak felé fordult. Már a lámpák is alig látszottak a hetedik emeletről. Befalazta a köd a kinti világot. Az üvegről a saját homályos arca nézett vissza. Annak mondta magában: „Hát én fölnőttem-e már? S fölnövök-e valaha? Még meddig viszek haragot naponta magammal a mélybe?”