Népújság, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-08 / 32. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1984. február 8., szerda Minőségi előbbrelépést terveznek Egy könyvtár — városi szerepkörben Rajzoljátok le a zenét! A volt hevési járási nagyközségi bibliotékában hosz- szú esztendők óta olyan kollektíva tevékenykedik, amelynek egyik tágja sem szűkölködik életképes ötletekben. A szakemberek mindig arra törekedtek, hogy elébe menjenek az igényeknek, s lehetőségeikhez képest bővítsék a szolgáltatások körét. A település várossá nyilvánítása sajátos helyzetet teremtett ebben a körben is. Vártak az alkalomra, s jónéhány tervet dédelgettek, méghozzá mindenképpen bizakodva. Aggbsztó gondok Lövet Gyula igazgató először a felszámolandó nehézségekből ad szemléletes ízelítőt. — A helyszűke már-már elviselhetetlen. Érdemes kinézni ide az udvarra: a szemben lévő garázsban szinte egymás hegyén-hátán tároljuk a különböző kiadványokat. Azt hiszem, nem kell bizonygatnunk, hogy milyen áldatlan állapot ez, hogy mennyire rontja a kötetek állagát. Mégsem tehettünk mást, ide vezetett a kényszerhelyzet. Ha valaki végigsétál a termekben, akkor arról is meggyőződhet, hogy azok se túlontúl tágasak. Mindebből következik, hogy legfőbb óhajunk a területgyarapodás volt. A tanács — értékelve eddigi munkánkat — úgy határozott, hogy a járási hivatal volt épületében 170 négyzet- méteres otthont biztosít számunkra. Ennél szívhez- szólóbb ajándék aligha létezik, hiszen ezentúl nem kell lemondanunk az egészséges terjeszkedésről, s kivitelezhetünk több okos javaslatot. Még csak az kérdéses, hogy számíthatunk-e anyagi támogatásra, ugyanis a helyiségeket be kell rendezni. Eddig már kaptunk ötvenezer forintot, Indulásnak elég volt, de jóval többet igényelnénk, hiszen a bútorok nem kis summába kerülnek. Összefogás a jobb feltételekért Tévedés ne essék: nemcsak markukat nyújtották, . hanem mozgósították mindazokat, akik " segíthetnek, akik áldozatkészségük révén csökkenthetik a kiadásokat. — A helyi építőipari szövetkezet szakmunkástanulói gondoskodtak a festésről, s elvégezték a kőműves munkákat is. Enélkül aligha boldogultunk volna, mert a bugyelláris — akárcsak másutt — nálunk sem vastag. A fiatalok készségesen jöttek, annál is inkább, mivel rendszeres vendégeink, olvasóink, akik hozzánk hasonlóan kívánják a jobb adottságokat, tárgyi feltételeket. Mi tagadás: nincs okunk panaszra, hiszen túljutottunk az első lépéseken. Ha átköltözik a húszezerkötetes gyermekrészleg, a hozzá csatlakozó hanganyaggal, a dia- és a lemeztárral együtt, akkor csak rossz emlékként utalunk majd a hajdani szűkösségre. Meggyőződésünk az, hogy a tizenévesek sokkal szívesebben járnak majd hozzánk, mint korábban, ugyanis a lakályosságot is biztosítjuk számukra. Az olvasókon is múlik A direktor — s ez nem véletlen — a szakmai nyereséget emlegeti. — A jövőben jóval többet tehetünk az ifjúság érdekében. mint bármikor. ■ Üj részlegünkben viszonylag nagy létszámú közönséget fogadhatunk, azaz növelhetjük az író—olvasó-találkozók, a közhasznú vetélkedők számát. Erre csak egy példát említek. Januárban — a KISZ-esekkel együttműködve — Heves eseményekben gazdag, tanulságos krónikájából szervezünk szellemi párbajt, s ez mindenképpen hozzájárul az értelmes ismeretgyarapításhoz. Hasonló programokat ezentúl sűrűbben ajánlhatunk. Emellett — a tananyaggal szinkronban — különböző pályázatokat hirdetünk az iskolásoknak. Ezek eddig is beváltak, de hatékonyságuk tovább fokozható. Természetesen az érdeklődőknek készségesen készítünk bibliográfiákat, ha kell az egyes műsorokhoz, ünnepi megemlékezésekhez teljes forgató- könyvet adunk, nem feledkezve meg a színesítő hanganyag, diakészlet kölcsönzéséről sem. Nyilvánvaló: a felnőtt korosztály tagjai sem járnak rosszul. — A javuló körülmények lehetővé teszik, hogy jóval elmélyültebben foglalkozzunk velük, mint máskor. Nagyobb lesz a folyóiratolvasó. a zenei részleg, azaz semmi akadálya annak, hogy mind többen keressenek fel bennünket. s hasznosan töltsék el szabad óráikat. Természetesen ennyivel nem elégszünk meg. Gondolunk a pedagógustábor, a helyi tanítók, tanárok sajátos óhajaira is. Kötelességünknek tartjuk azt. hogy hozzájáruljunk a többkönyvű oktatás eredményesebbé formálásához. Ezzel kapcsolatban hadd jegyezzem meg azt, hogy kettőn áll a vásár. Másképpen fogalmazva: minőségi előbbrelépés csak akkor következett be, ha ezt várják, igénylik is tőlünk. Végezetül ide kívánkozik egy jó hír. Tolmácsolja Kontra Gyula, a városi tanács elnöke, akitől megkérdeztük, hogy a vezetés megadja-e a hiányzó 200 ezer forintos támogatást. — Erről még január folyamán döntünk, egy biztos: nem szabad az ígéretes folyamatot megszakítani. Épp ezért szívesen vállaljuk a mecénás szerepkörét, s nem hagyjuk magukra azokat a könyvtárosokat, akik munkájuk révén megérdemelték a törődést, a felkarolást. Annál is inkább, mert tisztes küldetést teljesítenek: a kultúra később forintokban is kamatozó értékeit juttatják el mind szélesebb rétegekhez. Pécsi István A napokban részt vettem az egyik általános iskola „nyílt napján”, ahol magyarórát tartott a kedves, fiatal tanárnő az ötödik osztályban. Az óra azzal kezdődött, hogy a tanárnő feltett néhány lemezt, amelyről egykét világhírű zeneszerző szomorú hangvételű kompozíciója csendült fel. A tantervi anyag: Jancsi búcsúja Iluskától. — Gyerekek! Vegyetek elő rajzlapot, színes ceruzákat, hallgassátok a zenét és rajzoljátok le, mit éreztek a muzsika hallatán! Mi jut az eszetekbe? Meghökkenett a feladat, de még inkább a gyerekek produkciója, amelyet fel-felmu- tatott a tanárnő és néhányat közülük meg is beszéltek. — Mit éreztek a zene hallatán? — így a tanárnő. Érzelmi nevelés. Mondja a pedagógiai szakirodalom. Érzelmi nevelés! A pedagógia mostohagyermeke, amely most, ezen a magyarórán újra színre lépett. Meghökkentő volt a tanárnő következő kérdése is: — Mit is mondtatok nekem a múlt órán?- Olyan érzéseket hiányoltatok, amelyek napjainkban mintha nem lennének. Magasba lendültek a kezek : — Hűség, őszinteség, ragaszkodás, szeretet, — mondta a kérdezett, akinek utolsó szavait többen átvették. Mindez a János vitéz és Iluska személyiségjegyei kapcsán, megismerve őket a nagyszerű írói alkotásból. És beszélgettek a hűségről, a szeretetről, amelynek hallatán egyesek talán még ma is viszolyognak egy kiRégen látott két népszerű fiatal színművész — Molnár Zsuzsa és Mihályi Győző — lépett az egri közönség elé hétfőn este a Dobos cukrászda irodalmi presszó sorozatában. Olyan vonzó egyéniségek mindketten, akiket nem felejt könnyen a közönség, akikkel szívesen, találkozik újból és újból, legyen a darab operett, dráma, musical, vagy bármiféle színmű. (Mellesleg Mihályi Győző Miskolcon éppen Rómeó szerepében arat sikereket. Molnár Zsuzsa pedig élete eddigi legnagyobb feladatára. Az ember tragédiájában Éva csit. Vannak, akik szerint a „szeretet” szó magában hordoz, hajdani hittanórákon belénk súlykolt egyházi vonásokat. Micsoda tévedés! Micsoda tragikus félre-, vagy meg nem értése a fogalomnak. — Nagy szavak? Pedig mégis milyen emberi, hétköznapi valóság. . . Napjaink filozófiai, pedagógiai és' sok más egyéb szakirodalma — szerencsére — már érzékeli a hiányt. Érzékelni kezdjük érzelemszegénységünket, bár sajnálkozhatunk is! Üj fogalmak kerültek elő az emberiség szótárából: gyűlölet, embertelenség, önzés, valamennyi az igazi emberi érzések semmibe vétele. A napokban a tv-ben az egyik amerikai katona a gre- nadai riport kapcsán így nyilatkozott! — Kár, hogy nem volt alkalmam megölni több embert. .. Messze kalandoztunk a magyarórától, János vitéztől! Mindenesetre vallomással tartozunk: az érzelmi nevelés a pedagógiai gyakorlatban, az utóbbi időben, mintha veszített volna jelentőségéből. Lehet, hogy nem voltunk elég bátrak, lehet, hogy nem is hiányoltuk kellőképpen, sőt nem is értékeltük igazán. Talán túlságosan az oktató iskola került a színre és kapott teret, miközben a nevelés, benne az érzelmi nevelés, mostoha sorsra jutott. Lehet, hogy a sok óra, a kevés idő, a nulladik órák világában, a röpdolgozatok, a tesztelés időszakában mindez akár bocsánatos bűnnek is felfogható. Pedig nem az! Akár kimondjuk, akár alakjanak megformálására készül.) Zenés műsorukkal — a dalokat, operettrészleteket Kalmár Péter kísérte zongorán — a harmincas évek orfe- umi, kávéházi világát idézték fel Máté Iván szerkesztésében. Könnyed estet, kellemes hangulatot ígért a válogatás, többek között Molnár Ferenc egyik egyfelvo- násosával és Karinthy humoreszkjeivel. A szórakoztató szándékkal összeállított egyórás műsorban a mai közönségnek kissé távoli, s nem is minden részletében megőrzésre érdemes miliőt mutattak fel. Mégis a jól pergő színmű- részletek, kupiék, humoresznem, a szocialista pedagógia egyik sarkkövéről van szó. Az „emberről”, aki a fogyasztó társadalomban sem feledheti soha, hogy szocialista ember, vagy legalábbis annak kellene nevelkednie. Nem feledheti, hogy anyagi előrehaladása, karrierje, gazdagsága szigorúan összeegyeztetendő erkölcsi normáinkkal. A mindenen és mindenkin áttaposó, az eszközökben nem válogató személy kellő erkölcsi alapok , „szeretet” nélkül sohasem lehet szocialista embertípus. Számomra nagy élmény volt ez a magyaróra, amelyet egy fiatal tanárnő tartott, akinek a diplomáján még nem is olyan régen száradt meg a tinta, és aki pontosan tudja, mire törekszik. Nevelt és tanított egyszerre! A gyerekek megtanulták János vitézt, de meg is értették Petőfi mélységes érzelemgazdagságát és abból magukba szívtak valamit. Sőt! ök maguk beszéltek arról tizenegy évesen, hogy bizonyos érzelmek mennyire hiányoznak napjaink közéletéből. Ennek a fiatal tanárnőnek lényéből áradt a hivatásszeretet, mint a jó karmester a zenekarát, úgy tartotta kézben az osztályát és úgy tanított. Verset mondatott, felolvastatott, képeket mutatott be, művészi alkotásokkal szemléltetett, az igaz emberek igazi érzelmeit kerestette, és találtatta meg a gye^ rekekkel. Az ötödik osztályosok Schubertét, Sosztako- vicsot hallgattak és János vitézről rajzoltak. Pontosabban, papírra vetették saját érzelmeiket... kék megtalálták az utat még a legfiatalabb hallgatókhoz is. Mindkét színművész otthonosan mozog ebben az irodalmi-zenei világban, s bár a pódium kínálta közvetlenebb kapcsolatteremtésnek nem minden megragadható lehetőségét használták ki, a siker, a megérdemelt tetszésnyilvánítás így sem maradt el. Molnár Zsuzsa elsősorban a prózai betétek megjelenítésével, karakteres megszólaltatásával remekelt, míg Mihályi Győző a színesebben • előadott, kidolgozottabbnak tűnő énekszámokkal teremtett bensőségesebb hangulatot. (virágh) Szaiay István Irodalmi presszó a Dobosban Emberke ügi/iniéz Emberke reggel nagy és szilárd elhatározással ébredt. Ügy határozott, hogy végére jár a hivatalos tennivalóinak, elintéz minden ügyes-bajos dolgát. Telefonált a főnökének, hogy családi okokból írjanak ki neki egy nap szabadságot. Telefonált — a hetedik utcai fülkéből, ugyanis hat használhatatlan volt. Az egyikre ki volt írva, hogy „Szerelés alatt”. A dátum az előző évi. A másikon egy kézzel írott cetlin így szólt a felhívás: „Ne lopd ki a telefonból a membránt, te marha, mert a te édesanyád is lehet beteg!” A membránt természetesen ellopták. És így tovább a hetedikig. A főnöke bosszúsan hallózott, Amikor megtudta, mit akar Emberke, szinte elakadt a hangja. — Hát idefigyelj, Emberke! — kezdte. — Tudod, hogy a szabadságkérelmet két héttel előbb, írásban kell közölni. A Jucika kiírja, ón engedélyezem, a nagyfőnök szignálja, átvezetjük a jelenléti íven, iktatjuk, átküldjüik... — Bocsáss meg, főnök — vágott közbe Emberke —, mielőtt megszakadna a vonal, mondd: van valami sürgős dolgom? — Nincs — üvöltötte Főnök Ferdinánd —, éppen ki akartalak írni szabadságra, de csak a jövő hétre, mert akkorra fut át az akta! A legközelebb eső hivatalban kezdte az ügyintézést. A hivatalnok kedvesen mosolygott rá, majd így felelt: — Tisztelt uram! A legjobb helyre jött a panaszával. Gyorsan elintézzük. Amit nekem elmondott, írja le öt példányban. Küldje be nékem, a főnökömnek, a főhatóságnak, az ellenőrzési főosztálynak és a fő-főcsoportnak. Iktatjuk, stemplizzük, aláírjuk, át- küldjük, kivizsgáljuk, aztán majd válaszolunk. Harminc napon belül mindenki továbbítja az aktát a másiknak. — De miért kellett ezért személyesen bejönnöm? Ezt telefonban is elmondhattam volna — méltatlankodott Emberke. — Szó sincs róla, uram. Mi pontos információkkal látjuk el az ügyfeleinket. Törvény van rá .. . A másik hivatal portáján egy sorszámot nyomtak a markába. — Erre a szómra tessék hivatkozni — magyarázta a portás — abban a kérvényben, amelyikben a meghallgatást tetszik, kérni. A kérelmet iktatjuk, stemp- lizzük, megvitatjuk, visszaküldjük az iktatóba, kiszignáljuk, aztán majd levélben értesítjük, melyik hónapban kérheti a bebocsátás! sorszámot. „No, majd adok én nektek! — borította el Emberke agyát a lila köd. — Végtére is az állampolgárért van a hivatal, és nem fordítva!” • Elment a fő- főhivatalba. hogy panaszt tegyen panaszának kivizsgálását- panaszoló panaszának meghallgatása érdekében. A kapu előtt azonban galléron ragadta egy műanyag kéz. és egy kis tolóablakos fülkéhez cipelte. Az ablak fölötti táblán ez állt: „Nyomja meg a bal oldali piros gombot, mely egy forint ellenében kiadja önnek azt a nyomtatványt, melyen megírhatja kérvényét a portáshoz,. aki ügye mérlegelése után postán kiküldi önnek azt a sorszámot, melyre hivatkozva megírhatja a félfogadási kérelem nyomtatványkérő kérelmét.” Emberke előkotort a zsebéből egy forintot, bedobta. Az automata csörgött, csattogott, villogott, aztán megjelent rajta a felirat: „Szerelés alatt”. S mellette az előző évi dátum. Ekkor ! Emberke öklét rázva felnézett az égre. majd át a túloldalra, ahol egy templom állt. Mérgében átrohant a tiloson, lerogyott Szent Antal faszobra előtt, és eképpen fohászkodott : — Ó, Szent Antal, minden szenvedők védelmezője, add, hogy még ma megüssön a guta minden lelketlen bürokratát! A faszobor összeráncolta a homlokát, elmosolyodott, aztán megveregette Emberke vállát. — Bízhatsz bennem, Emberke, majd én elintézem az ügyedet. — Aztán hátraszólt a mögötte térdeplő fekete csuhás barátnak — Amice! Írja föl az ügyfél panaszát! Iktassa, stemp- lizze, és tegye az elinté- zendők dossziéjába! Ágoston László „Rómeó” és „Éva” a pódiumon (Fotó: Szabó Sándor)
