Népújság, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-07 / 31. szám
4 NÉPÚJSÁG, 1984. február 7., kedd Egy hét Feleki Kamill vendégei Tizenhét esztendővel ezelőtt első riportalanyom ez az ezerarcú színész volt. A ritka tehetségű művész igényességét hangsúlyozta, azt, hogy nem elégszik meg a rutinnal, hanem annál mindig többet vár. Teremtő nyugtalansága nyugdíjas korában sem lett hűtlen hozzá. Azóta nemcsak bravúros alakításokkal ajándékozott meg mindannyiunkat, hanem arra is vállalkozott, hogy a képernyőn tisztelegjen nagyszerű pályatársai emléke előtt. Ennek a színháztörténeti szempontból is érdekes visz- szapillantásnak öt részét láthattuk az utóbbi hetek szombatjain. Élveztük a múlt idézését, mert olyan személyiség vállalta a kalauz szerepkörét, aki saját élményeinek szinte kimeríthetetlen tárházából villantott fel tömör, szellemes, kort és karaktert sugalló sztorikat, bebizonyítva: egykori kollégáit nemcsak éles szemmel figyelte, hanem képes arra is, hogy portréjukat — a teljesség igénye nélkül érzékletesen megrajzolja. Elénk varázsolta — hogy csak néhány példát említsünk — Csortos Gyula, Somogyi Nusi, Gázon Gyula, Déry Sári, Honthy Hanna, Uray Tivadar, Jávor Pál, Rózsahegyi Kálmán alakját, s közben az operett soha nem hervadó műfajáról beszélt a cselekvő krónikás szenvedélyességével. Szép küldetést teljesített, hiszen a felnövekvő nemzedék tagjait is megismertette azokkal, akikről legfeljebb, csak hallottak, méghozzá többnyire igen keveset. Reméljük: jóvoltából — értő és hálás közönségként — még jónéhány ilyen tévés összejövetelre kapunk meghívót ... (pécsi) Berlioz — Bernsteinnel Berliozt a kritika első munkáinak idején már bizarr zseninek nevezte. Ha ma már egyszerűsítőnek is találjuk e méltatást, annyi bizonyára igaznak érezhető ma is, hogy a zenetörténet egyik nagy látomásos egyénisége Berlioz. A mast Bernstein által vezényelt Fantasztikus szimfóniát először 1830. decemberében mutatták be. Az időponthoz számítsuk hozzá az akkori zenei világ csillagait, mindenekelőtt Beethovent, hogy némi fogalmat alkossunk arról: mekkora újdonság lehetett ez a mű: o látomásoknak, a szenvedélyes dübörgéseknek ez a csaknem fékezhetetlen sora? Érezzük, hogy az egyes hangszercsoportok valóban fantasztikus egymásra hatással, egymásra utaltsággal sodorják-viszik az alapjában véve egyszerű elemekből szerkesztett zenét addig, amíg eljutunk az Éjbe, a boszorkánytanyára, ahol a Dies irae dallama uralkodik. De itt nem a reménykedő félelem „reszket ki” a középkori himnuszból! A hangszerek, különösen a fúvósok a fausti lélek kínjait idézik. Berlioznak, a tragikus szenvedélyekkel, nehéz sorssal megvert zeneszerzőnek azonban mindig is akadnak értő szövetségesei! Mint most is Bernstein. A rendkívül érzékeny idegrendszerű karmester-egyéniség nemcsak kotta nélkül vezényelte végig a művet. de minden részletét,, a fúvósok legapróbb megszólalásáig úgy építette, hogy a közönség csak egy nagy hurrával tudott kiszakadni a zene hatása alól a mű befejezésekor. (farkas) Igen, színház! Nagynéha a tévé szerkesztői is kibújnak kényelmes csigaházukból, s szakítanak bevált (vagy kevésbé bevált) sablonjaikkal. E meg- rögzöttségek közé tartozott, hogy míg az 1-esen valami jó zaftos krimi csörgedezik szokásos medrében, addig színházi előadást közvetítenek a 2-esen. Hogy milyet, arról nem tud a fáma, mert a színházbarátok alulmaradnak általában a családi szavazás esetén. így hát vissz- hangtalanul hal el a felvétel, pedig lehet, hogy sokszorta jobb, mint a bűnügyi történet. Kísérleteztek szombaton, és sikerrel mutatkozott be a színház a televízióban. Goldoni: Csetepaté Chioggiában című darabja állta a próbát. Végig remek hangulatú, kitűnő szereplőket felvonultató volt az előadás. Ráadásul régi ismerősöket fedezhettünk fel a képernyőn: Egerben sokszor látott aréokat. A Miskolci Nemzeti Színház művészeit, akiket legalább így, a televízió segítségével (— -------------'v A K ÉPERNYŐ ELŐTT köszönthettünk újra, mert az utóbbi időben nemigen kényeztettek el bennünket. Ez a kitűnő előadás sem fordult meg a megyeszékhelyen, mert nem volt hely — a Gárdonyi színház tatarozása miatt — előadásához. A látottak Major Tamás kitűnő rendezői munkáját dicsérik: az ismert színészek új oldalait ismerhettük meg. De ugyanígy elismerően lehet szólni Csiszár Imre közvetítés-vezetésről, mert egy percig sem éreztük a színház korlátáit, sokkal inkább a jelenlét örömét. Az ember néha azt hiszi: szava nem pusztába kiáltott, így volt most is, reméljük a televízió egyre többször szakít rossz beidegződéseivel! (gábor) Az ördög tudja... Egy kilencrészes sorozat első két adása után elhamarkodott és korai lenne boncolgatni az alkotói szándék és a megvalósítás jellemzőit. Mégsem lehet szó nélkül elmenni amellett, amit Jancsó Miklós tévéfilmjéből eddig láttunk. (Gyurkó László: Faustus doktor boldogságos pokoljárása című regényét dolgozta fel.) Nem szokatlan ez Jancsó alkotásai láttán jóval megszokottabb, hogy gondolatainak képi megfogalmazása mintegy provokálja a nézőt. Mi az, ami most zavar filmjében? Nem zaklat semmi joblban, mint amikor a sportközvetítések riportere így beszél: „A tízes számú játékos fölveszi a labdát, bedobja, elindul, szalad ...” Zavar, mert mindezt magam is látom. “ A filmsorozat eddig következetesen ezt az idegesítő módszert követi. Szándékosan és eltökélten távoli az egyébként izgalmas, érdekes témájú és kidolgozású Gyur- kó-műtől — számomra legalábbis — a narrátor állandó közbekotyogásával nehezítve a befogadást. Nem tudom eldönteni, hogy lefotózott vagy elmesélt filmet látok. Talán mások nem érzik ezt a távolságot a filmtől és hőseitől, legalábbis ebben bizakodva írhatom csak, hogy várjuk a további hét folytatást. (virág h) Az első félév után Jól vizsgázott az új főiskola Várják az újabb jelentkezőket Mint annak idején hírül adtuk: 1983 szeptemberében újabb felsőfokú oktatási intézménnyel gazdagodott Eger, Heves megye. Megyénk párt- és állami szerveinek javaslatára a Pénzügyi és Számviteli Főiskola Salgótarjáni Intézete kihelyezett tagozatot — üzemgazdász szakon — nyitott a megyeszékhelyen. A mecénás szerepét — a tantermek, az oktatáshoz szükséges technikai eszközök biztosítását, a hallgatók kedvezményes étkeztetését stb. — az Egri Dohánygyár vállalta. Az iskola leendő hall~ gatóit pedig az ugyancsak egri Alpáry Gyula Közgazda- sági Szakközépiskola tanárai — Láng András és Sípos Mihály irányításával — készítették fel a felvételi vizsgákra. A nemes összefogás lényegét röviden úgy lehetne summázni, hogy a szakemberekből megyénk üzemeiben is egyre többre van szükség. A főiskola ezért is jött Egerbe, vagyis helybe. Sikeres vizsgák A tanévnyitásra annak rendje s módja szerint ünnepélyes külsőségek között került sor, majd megszólalt a csengő, és a felvételt nyert harmincegy hallgató — kétszeres volt a túljelentkezés a különböző középfokú végzettségekkel rendelkező üzemvezetők, osztályvezetők, gépírókból —, számára 1983 szeptember 12-én hivatalosan is megkezdődött a tanév. És ahogyan szintén lenni szokott: a közelmúltban a féléves vizsgákra is sor került. A pozitív és a negatív tapasztalatokról, valamint az Bodnár Istvánnal, az intézet docensével beszélgettünk ...' — Örömmel mondhatom — újságolta nem kis büszkeséggel az Egerből „igazolt” tanár —, hogy hallgatóink tisztes eredménnyel zárták az első félévet. Pedig a mércét igencsak magasra tettük. Ügy érzem, és ezt kollégáim és tanítványaim nevében is mondhatom, hogy az iskola és a hallgatóság is sikeres rajtot vett. És ennek ml többszörösen is örülünk. — Például? — Egyrészt mert a mai gazdálkodásban, termelésben tényleg nélkülözhetetlen a jól képzett szakember- gárda. De bizonyára az is lelkesítette hallgatóinkát, hogy a diploma megszerzése után magasabb beosztásokba is kerülhetnek. Különben emberileg is egy nagyon jó kis csapat jött össze. Szorgalmasak, lelkiismeretesek, jól kamatoztatják a vállalataiktól kapott lehetőségeket. — Vagyis, hogy lényegében munkaidőben, de nappali hallgatókként tanulhatnak három évig. — Igen. Félévenként négyszer egy-egy héten át tartjuk az előadásokat és a foglalkozásokat. Mégpedig intenzív formában. — A munkahelyeken nem hiányoznak ilyenkor a hallgatók? Illetve pontosabban fogalmazva: szívesen engedik el az üzemek munkaidő alatt dolgozóikat? — E tekintetben is rendkívül pozitív a véleményünk. A legtöbb munkahely még a tanulás költségeit is magára vállalta. Szóval igazán minden jól összejött... Ipari és mezőgazdasági szakon is Bizonyára az eredményes félévnek is köze van ahhoz, hogy a jövő tanévben újabb szakok indítását tervezik. — Pontosan így van. Ipari és mezőgazdasági tagozatra gondolunk. — Vajon akad-e újabb mecénás? Mert végül is, ahogyan említette, a házigazdának anyagi áldozatokat is hozni kell. — A Termelőszövetkezetek Heves megyei Szövetsége már hivatalosan nyilatkozott: a dohánygyárhoz hasonlóan, minden feltételt biztosít az oktatáshoz. Ezúton is köszönet érte. — Es körülbelül mennyi jelentkezőre számítanak? — Ez elsősorban nem tőlünk függ. Sokkal inkább azoktól a termelőszövetkezetektől és áf észak tői, ahol megcáfolhatatlan tények bizonyítják, hogy kevés a szakember. Kizárólag a munkahelyeken múlik tehát, hogy a jövő tanévben milyen szakokkal bővíthetjük kihelyezett intézményünkben az oktatást. —• Ez alkalommal is számíthatnak a jelentkezők az Alpáry Gyula Közgazdasági Szakközépiskola tanárainak segítségére? — Természetesen. — Kiket várnak elsősorban? — Akik nemcsak a puszta diplomáért akarnak tanulni, hanem elsősorban szakmai ismereteik bővítéséért, amelyeket majd üzemeikben, szövetkezeteikben kamatoztathatnak. Summa summa- rum: intézetünk célja változatlan, vagyis hogy segítséget nyújtsdfi a szakember- képzéshez, a szakemberek utánpótlásához Heves megyében is. Koós József Fórum a diák-közművelődésről Vasárnap a KISZ Központi Bizottságának székházában befejeződött a diák-közművelődés helyzetét értékelő kétnapos tanácskozás. A fórumon a diák művelődéssel foglalkozó gyakorlati szakemberek — nevelőtanárok. valamint a művelődési házak, ifjúsági házak, ifjúsági parkok munkatársai — kérdéseket tehettek fel „a Művelődési Minisztérium, az országos hatáskörű szervek, intézmények és kulturális vállalatok, a társadalmi és tömegszervezetek, s a közművelődési intézmények jelenlévő szakembereinek: Szó esett egyebek között arról: hogyan hangolhatná össze tevékenységét a közművelődési intézmény és az iskola, miként széle- segíthetők a fiatal amatőr csoportok és alkotók bemutatkozási lehetőségei, milyen szerepet vállalhatnának a diákvezetőség által irányított diákcentrumok, az ifjúsági házak, művelődési házak munkájában. A kétnapos tanácskozás után megkezdik a rendezvény tapasztalatainak összegyűjtését, elemzését, elősegítve az elhangzott ötletek, javaslatok mielőbbi megvalósítását. (MTI) Harmincéves vagyok. Az ember ekkorra meg- okolhatóan összeszedett gyomorbaj edénye, kiváló táptalaja tüdőbajnak, májgyulladásnak, vesekőnek. Elvetélt harcos; nem háborúban elveszített jobb karját siratja, hanem azt, hogy a megmaradt félkar már csak po- háremelgetésre jó. Tudja, mi lenne a dolga, de nem teszi. Megél így is. Fizetése van, lakása van, gyereke van. Másnak is olyan asz- szonya van, mint neki. Mos, főz, takarít; egykedvűen pe- lenkázza a kicsit, türelmetlenül és fáradtan próbálja nevelni a nagyfiút; fizeti a gázt, a fűtést, a lakbért, a villanyt; fizeti az adósságokat. Minden reggel az ember zsebébe dugja a húszast, ha az előző nap éjfél előtt hazajött; és ha megjött véletlenül már délután, sétálni hívja; hallgatagon tolja a babakocsiban Zoltánt, a férfi pedig nyakában Balázzsal bámul bimbózó lányok után; az asszony csak mosolyint egyet, ahogy már évek óta, és az első kocsmában meghívja pálinkára, borra, sörre. Ugyanolyan asszony, mint a többi, mondogatja, biztat- gatja magát a férfi. Lompos és álmos reggelente, fáradt az ágyban, odaadó és szerető anya nap nap után; asszony; még nem szabadította fel magát, felszabadítani meg már nem lehet. Ez* az ember szerencséje, egyetlen biztos pont az életében. Ezért elviselhető, hogy sanda szemmel olvassa meg kétszer is a havi négyezer forintot, hogy gyanakodva veszi át a postástól a gyes-pénzt, a kevéske családi pótlékot, és kajánul lecsap a hézagosán érkező tiszteletdíjaikra is. Kell a pénz, valóban: kell pelenkára, kiscipőre, réklire, vitamindús ételekre, hogy a gyerekek nagyra nőjenek. Nőnek is, akár a gombák; az embernek meg egyre inkább nincs szíve, de már ereje sincs hozzá, hogy lépjen, hogy kilépjen ebből a csöndes őrületből. Az ember mindig az alkalmas pillanatra vár; nem jön. Vagy nem is veszi észre, nem látja meg: most kellene ugrani, kiugrani. Ki Herceg Árpád: Leltár a mély vízbe, élni, ahogyan egyszer elképzelte. De ehelyett inkább elspórolt néhány százast a fizetésből, néhányat az alkalmankénti prémiumból; így kényelmesebb; mert unja már a reggelente kikönyörgött húszasokat, a siránkozást, az át- kozódást, hogy már megint csak viszel, de nem hozol soha; mert a gyerekeid, a két apátián árva szája elől veszed el a falatot is. Húsz- forintos balhé naponta; miért? Tizenöt éve elszívod a napi két doboz cigit. Az ember aztán, ha pénze van, kocsmába jár. Alkalmi társaságban szédít alkalmi nőket; olykor leissza magát a sárga földig, s ha szerencséje van, hajnalban egy ismeretlen nő ágyában ébred. A bárszekrényben sör, bor, pálinka; torkod kútjána vártak évekig; és most inni jó, és hamarosan beszélgetni is jó lesz, mert a magányos embereknek reggelre mindig kinyílik, megszépül a lelke. Ezen a reggelen furcsamód nem kínoz meg a kávé, elmarad a hányás, nyugton marad a tüdőben a kátrány. Az ember minden nőnek fölolvassa kedves verseit, szaval kedvenc költőitől. A másik meg ekkora kedvességtől — meghatódik; pedig nem több az egész, mint az elmaradhatatlan zavar ötletes leplezése, önzés. Mert nincsen semmi kapcsolat a két ember között; mindenkinek csak a saját lelke a fontos. A Hős sokáig gubbaszt kis odújában, amelynek lyukas tetején át percről percre bezuhognak az évek. És a Hős reggel, ott, az ismeretlen nő ágyában előbúvik odújából, olvas, kitárja legnemesebbik valóját; észrevétlenül magasztalja föl magát, a másik semmit nem tud erről. Nem is figyel. Az ember tudja már, hisz megjegyezte ébredéskor az álomszép test tulajdonnevét; egy egész életre megjegyezte, úgy bizony; és kong a gyámoltalanul kibukó szavaktól a tárgyai miatt egyre kedvesebbé váló szoba: Zölderdő Anna, hát téged mi bánt? És válaszolnak is rögtön a mellre tévedő ujj- bögyeknek a bőr alatti apró áramok. Ki ne értené? Nem vagyunk vademberek; amott, a feszülő bordák mögött, a vergődő mellkasban ugyanolyan ázottveréblélek búvik meg, mint a férfimellben; ugyanúgy önnön nemességét szeretné fölmutatni az a másik is, aki talán még magányosabb; de, hogy szótla- nabb, az bizonyos. Zölderdő Anna, hát téged mi bánt? A nő elérzékenyül, és még konokabbul zárja össze ajkait. Nem mondaná, az istenért se mondaná: fölkészült: előre látja, tudja már, hogy amint az utolsó korty is alázuhog a férfitorkon, 1 ő megint ittmarad magára; egyedül a tárgyakkal, amelyek neki már kevésbé kedvesek, mint amikor szerető szemmel kiválogatta, megvásárolta őket. Ezekkel a tárgyakkal most megint össze lesz zárva hónapokig; talán évekig; ezért őrzi konokul egy fájdalmas élet fájdalmas szavait. Beletörődő megnyugvással fordítja el szemét a férfiarcról. Aztán megisznak , egy kávét, immár a másodikat, ezen a reggelen; csak bámulnak maguk elé: a pillanatba bele van sűrítve múlt, jelen és jövő. Hirtelen felrémlik előttük, egészen világosan látják azt a végtelen időt, ami most már végérvényesen megüli a szívet, az agyat. Látják az eljövendő esztendőt, amit külvárosi kocsmákban, isten háta mögötti éttermekben töltenek el, együtt; bujkálva? nem; de félve a szenvedélyes éjszakáktól, félve, mert hajdan hajnalban úgyis vége lesz, vége az oázisszomjúságnak, szemük végtelen sivataga vérüket is fölissza. Mert ma még talán nem, de holnap; holnap, ezer esztendő múlva biztosan tovább megyünk; hová?
