Népújság, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-01 / 26. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. február 1., szerda 5. (Fotó: Szántó György) LEGALÁBB ILYENKOR Micsoda türelem Könnyen, gyorsan oroszul És mégis a jogászpálya felé kacsintva állást vállalhatok különböző munkahelyeken ... Nem szeretem a morcos, mosoly nélküli embereket, kiváltképp nem a pultnál vagy az étteremben. De ezt a türelmet... ! Már hceszú-hosszú percek óta magyarázza a sztereó magnós rádió „minden por- cikáját” a gyöngyösi villamossági üzletben Barta Judit. ö az egri Vasvilltől jött. Persze, hogy tud ő mindent arról a „csodamasináról”, de most a tét a Szakma kiváló tanulója országos döntőbe való eljutás. Jó sok perccel később egy automata mosógép ügyében faggatja hosszasan a versenyzőt az elnök. Hát...! — Nézze, ez itt most vizsga — indokolja később ezt a „tortúrát” Balázs Istvánná, aki szintén a szolnoki társiskola tanára. Amikor tovább firtatom ezt az ámulásra késztető türelmet, Csordás Mária, aki a gyöngyösi gyermek-divat- üzletben készül a gyakorlatra, így mondta: — Mindig törődni kell a vevővel. Ha nem foglalkoznék vele, sokszor nem tudnék eladni bizonyos árucikkeket. Mit mondjak erre? Megkockáztatom : miért Van mégis elég sok mogorva eladó a boltokban? — Nem mindenki azért lesz kereskedő, mert erre a pályára készült kezdettől fogva. Azt hiszem, itt a baj. Rácsodálkozom, ő talán erre „született”? Bólint. Más módját el sem tudná képzelni az életének. A „pihenő szobában” várt a hívásra Ficzere Enikő, aki az egri Juventus áruház tanulója. Borsodivánkai, ezért is lakik kollégiumban. — Hogy mit szeretnék kapni tételnek? A bébi ruházat a kedvencem. Egyébként jó tanuló. Általános négyes. Mi lesz, ha végez? Hazamegy a falujába? Nem, marad Egerben. Vár rá az albérlet, mint annyi más, hasonló Sorsú társára. A szólításra várt Ivony János is, aki a hatvani áfész áruház ifjú reménysége. Bejáró, méghozzá Árokszállás- ról. Mit várt a mostani versenytől ? — Remélem, továbbjutok — hangzott a határozott, magabiztos válasz. Amikor az ízek és a zamatok szentélyébe léptem, Görgényi László oktató „vigyázta” a négy szakácsot és a négy cukrászt. Az asztalon a „nyersanyag” árválkodott. Kíváncsi voltam, mit sejt Riesz Anikó az „alkatrészek” alapján, ő a gyöngyösi Szemafor étterem tanulója. — Nem kell nagy fantázia hozzá, azt hiszem. Gombaleves, sertésborda hentes módra és stíriai metélt. Ez lehet a „feladat” majd. Mert csak a „rajt”-ra lehetett hozzákezdeni. — Azt hiszem, menni fog — tette még hozzá. — Igaz, stíriai metéltet még csak egyszer csináltam, de akkor jól sikerült. Tovább faggattam: otthon, civilben főz-e? Kit és mit? Elmosolyodott. — Hát... „neki” még soha sem főztem — szabódik kissé zavarban. Itt nem illett tovább firtatni a dolgot. Bérezés Zoltán, az egri Dobos cukrászda szakmunkásjelöltje, már nem kerülgette a szavakat. — Anyu szeretné, ha sütnék otthon is, de legfeljebb csak családi ünnepkor tud „rászedni”. Bevallotta, legutóbb a Rákóczi-túrós nem sikerült, de a tojás volt a hibás. Természetesen. Vagy öreg volt, vagy... ö már javában verte a rézüstben a habot. A sütőt pedig már fűtötték, hogy elegendő legyen a több mint három óra. A felnőttek, a tanárok, az oktatók, mint az árnyék kísérték, lesték a fiatalok minden mozdulatát, lélegzetét. A szemük sem rebbent, de... — Persze, hogy izgulok — vallotta be Király Erzsébet szakoktató. — Nyilvánvaló, hogy most a mi munkánkat is a mérlegre teszik a versenyzők. Ez pedig, ugye... Arra is kíváncsi voltam, mint vélekedik az eddigiekről. — Elégedett vagyok, a gyerekeim jól szerepelnek. Pedig ő ugyan már „régen”, másfél éve ment át a Fenyő áruházból a szakmunkásképzőbe, mégis ... ilyenkor, még itt is tanul abból, amit tapasztal. — Valami megmagyarázhatatlan vonzóerőt érzek abban, hogy tanulókkal foglalkozhatom. Szeretnék itt maradni, mert én ugyanis szerződéses vagyok ezen a pályán. Már említettem Balázs Istvánná nevét, aki társaival együtt jött át Szolnokról zsűrizni. Hogy miért? — Mert szívesen segítünk, bár mi nem tudjuk viszonozni a meghívást, mivel a megyénkben csak egy szakiskola működik. De mindig viszek magammal valami hasznosítható újdonságot a versenyről. Ennyi futotta az időmből a gyakorlati rész áttekintésére. Nem tudtam megállni, meg ne kérdezzen az iskola igazgatójától, Magyari Kálmánnétól, hat-e valamilyen formában a többi diákra az ilyen verseny? — Mindenképpen. A felkészülést már az év elején elkezdhetjük. Az előző évben már rajta tartjuk a szemünket azokon, akik a legjobbak. A szakkörökön külön foglalkozunk velük. Mindez az iskola nyilvánossága előtt. A verseny eredményeit kihirdetjük. Név szerint ismertetjük, ki, mit ért el. Feltétlenül vonzó erő az iskolai munkában a Szakma kiváló tanulója verseny. Azt hiszem, ebben az egészben ez a legjobb jó. G. Molnár Ferenc (Fotó: Szabó Sándor) Cekete, mindi g szabad* jára hagyott haj. élénk tekintet a szemüveg mögül. Továbbá tizennyolc esztendő „súlya” a hatvani Bajza gimnázium negyedikes diákja, Veres András vállán. Miért kerestük vele a találkozást? Mert kiemelkedő a jók között szinte minden tantárgyban, különböző versenyeken képviselte eredménnyel iskoláját, és mert emellett az ifjúkommunista- mozgalomból is rendre kiveszi résziét. Tehát olyan fiattal, akire érdemes figyelni, akinek magatartása példaerejű. Hol is kezdjük a disputát? Talán kedvenc tantárgyánál, az orosz nyelvnél, aminek legtöbb sikerét is köszönheti. Miként lesz valaki kitűnő oroszos ... ? Irány Leningrad — Azt hiszem, az általános iskolának köszönhetem ebbéli előrehaladásomat. A Kossuth térre jártam, ahol Paksi Gyuláné annyi figyelemmel, segítőkészséggel volt irántam, és mind többre ösztönzött. Persze, az igazsághoz tartozik, hogy lehet valami nyelvérzékem, mert kezdettől könnyen tanulom az oroszt, ennélfogva aztán szeretem is. Már akkor, az általánosban, kitűntem az úttörő csoport- versenyeken. Majd amikor a gimnáziumban Ambrus Éva tanárnőnk vett át, és a szakkörben tovább csiszolhattam tudásomat, az MSZBT megyei szintű szemléjén szerzett jó teljesítményem jogán eljuthattam Lenin- grádba. Nagy élmény volt, amit még több követett. Javaslatára sikerrel pályáztam egy újabb MSZBT-rendezvényen, legkedvesebb nyelvi élményemet fogalmazva meg oroszul. Aztán harmadikosként középfokú nyelvvizsgát tettem, amivel akár most Országos döntőben A tárgyi igazsághoz tartozik, hogy Veres Andris az orosz mellett a magyar nyelvnek is példás tudója, ismerője, különben nem juthatott volna az „Édes anyanyelvűnk” országos döntőjébe, amelyet Sátoraljaújhelyen rendeztek 1982-ben. Ami pedig történelmi felkészültségét illeti, ugyancsak kellemesen gondol vissza a ,yKt miben tudós” Heves megyei vetélkedőjére, amelyen Gmela Zoltán társaságában olyan elmésen értekezett a dualizmusról, Mátyás király és a reneszánsz kapcsolatáról, hogy a második helynél alább nem adta. Es ha a harmadik akadályt is simán veszi, a televízió kamerái elé kerül, tehát megyénk színeiben jelenik meg a képernyőn. Ami e humán érdeklődés kapcsán önkéntelenül felötlik az emberben: Na, ez az Andris gyerek biztosan tanári pályára készül! De válasza lehűt: — Nem lenne hozzá türelmem. Már őrsvezetőként tapasztalhattam magamon, hogy ilyesféle dolog nem megy. Bármilyen furcsa is, jogásznak készülök. KISZ és romantika Érintettük már, hogy Veres András, a Bajza gimnázium IV/a osztályos diákja az iskolai KISZ-életnek i6 egyik formálója. Húsz alap- szervezeti propagandista munkáját fogja össze, kezdve az-éves program tervezésével. Milyennek látja belülről a mozgalom jelenét, fejlődési lehetőségeit? íme: — Jelentős minőségi változással járt, hogy a régi gyakorlattól eltérően osztályonként működhetnek az egyes alapszervezetek. Köny- nyebb így programot szervezni, időt egyeztetni, és természetesen agitálni vállalkozásaink sikere érdekében. Ez egyébként az egész KISZ- életet színesebbé tette nálunk. És vegyül bele romantika, ami elsősorban Kocsis Istvánná patronáló tanárunkon múlik. Mindig kitalál valamit, ami érdekes, ami vonzó, és összekovácsolja az osztályt. Például könyvtárba, moziba, hangversenyekre járunk, diszkót szervezünk, szeptemberben pedig ott az őszi munka, a konzervgyár főzeléküzeme, ahol a segítség mellett pénzhez is jutunk. Legutóbb ez a keresmény tette lehetővé, hogy két napra elmehessünk a Bükkbe. Szóval véleményem szerint utóbb tartalmasabbá, vonzóbbá válik az iskolai KISZ, még ha vannak is köztünk olyanok, akik kilógnak a sorból. Nem ugródeszka v Gondolt-e vajon ez a fiatalember arra, mi lesz akkor, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan mo6t, negyedikes gimnazistaként tervezi? A jogi karokon országszerte háromszoros a túljelentkezés. Meg attól is viszolyog, hogy mozgalmi munkáját bárki úgy minősítse, mintha ugródszekának használná. — Amit propagandistaként végzek, azért teszem, mert egyszerűen a véremben van. Szeretek közös ügyeket, közösségi feladatokat szolgálni, és öröm, ha valamilyen vállalkozásunk sikerrel jár. Az ugródeszkáról ez a véleményem! Ami pedig a jeles bizonyítványt, az orosz nyelvben elért eredményeimet illeti, ezek olyan tudást jelentenek, amit senki sem vehet el tőlem. Ezért hát megérett bennem a szándék, hogy a jogról még sikertelen felvételi esetén sem mondok le, hanem tovább fejlesztem orosz nyelvtudásomat, és valahol a kereskedelemben próbálok elhelyezkedni. Egy jó tolmácsra sokfelé van szükség. No és az idegen- forgalom is olyan terület, ahol hasznosíthatom ebbéli felkészültségemet. És egyszer hátha csak sikerül a jogászképzés hajlékába jutnom ... Moldvay Győző összeállította: Németi Zsuzsa (Fotó: Perl Márton) Befordultunk a Menülesen Hevesen Mit esznek és mennyiért gyermekeink az iskolai diákétkezdében ?' Gyakran hangzik el ez a kérdés napjainkban szülői értekezleteken, vagy egyszerűen csak baráti beszélgetések közben. Aligha csodálkozhatunk ezen, hisz manapság mindenhol szűkebbre húzzák az elemózsiás tarisznyák száját. Hogyan tudnak mégis az iskolai élelmezésvezetők ennek a cseppet sem könnyű elvárásnak megfelelni, miszerint a jó étvágyú gyermeksereg is jóllakjon, de a meghatározott normát se lépjék túl. Hevesen, megyénk új városában járva arra voltunk kíváncsiak, sikerül-e ez egy olyan nagy létszámú intézményben, mint amilyen a körzeti általános iskola és diákotthon. Ahol napjában tizenhétszer terítenek Épp delet harangoznak, amikor az ínycsiklandozó illatok nyomán az ebédlőhöz érünk, ahol már bebocsátásra várva kettes sorokban toporognak a farkasétvágyú nebulók. Az ízlésesen terített asztalokon leveses tál gőzölög. Itt fokozott figyelmet fordítanak a kulturált étkezésre is. A padló tisztasága elárulja, hogy nemcsak néhanapján takarítják. — Mi a déli menü? — kérdeztük Homonnai Gá- bornétól, a főszakácstól. — Köménymagos leves és brassói aprópecsenye, ecetes uborkával. — Akkor ma nágykanál- lal esznek a lurkók. Ahogy elnézem, az iskola előtti kerékpártartókat, jó néhá- nyuknak szükségük is van a kalóriára, hiszen kerékpáron járnak a város távolabbi részéről iskolába. — Hát . . . Nem olyan biztos, hogy mindnyájuk tetszését megnyeri, mert túlságosan édesszájúak — mondja kicsit megrovóan, de mosolyogva Juliska néni, az ízek és zamatok szakértője, akinek a főztje után — amint megtudjuk — már államférfiak is megnyalták mind a tíz ujjúkat. A mai gyerekek csak állandóan a süteményt majszolnák, s persze emiatt csak fanyalognak a főtt ételre. Közben az ügyeletes tanár leülteti őket az asztalokhoz. Naponta . hatszáz diák kosztol itt, több csoportban váltják egymást, de két órára már mindenki túl van az ebéden. Bizony egy-két kislány tényleg csak turkálja az ételt, de egy nyurga szö- szi fiú jó étvággyal. kanalazza a levest is. — ö bezzeg nem finnyás dicsérik a szakácsnők. — Igazi „sóskahuszár”. Mert még abból is repetát kér Bettembuk Péter. — Mi a kedvencetek? — kérdezem a gyerekektől. — A nudli, az angyalbö- györő — harsogják kórusban. . Valóban jóízű az ebéd, s elég bőséges is. csupán egy dolog hiányzik — a szalvéta. De erről nem az iskolai élelmezésvezető tehet, hanem az alsófokú tanintézeteket ellátó gazdasági munkaközösség. Bekukkantunk a hatalmas, olajtüzelésű főzőüstökkel felszerelt konyhába, szemrevételezzük a gusztusosán előkészítet húsféleségeket. Patikai tisztaság fogad itt is és mindenhol. Szükség is van a szorgos asszonykezekre, hiszen a száz fős ebédlőben napi ötszöri étkezésre kell tizenhétszer teríteni. A gyerekek népszerű Pannika nénije, az élelmezésvezető Nagy Istvánná nemcsak arra ügyel, hogy hogyan tálalnak, hanem arra is, hogy mit. Nem kell csodálkoznunk ezen, hogy ennyire ért a kalóriákhoz, hiszen ő válogatott atlétánk. Nagy István édesanyja. Kilométerek a kalóriákért — Amikor ezelőtt tíz évvel felépült az iskolai diákotthon, kértem az akkori nagyközségi tanácsot, hogy bocsásson kis tehergépkocsit a rendelkezésünkre. Csak így oldhattuk meg megnyugtatóan- az ellátást — kezdi a beszélgetést Barcsik János igazgató. — A változatos, és főleg kalóriadús étrend biztosítása, még így sem megy könnyen — szól közbe az élelmezés- vezető, majd így folytatja: — Gyakran előfordul, hogy nem kapjuk meg a megrendelt nyersanyagokat a nagykereskedelmi vállalatoktól. amelyektől a normatartás miatt vásárolunk, mert így olcsóbb. — Akkor felkerekedünk és átrándu- lunk a szomszédos megyékbe, Szolnokba, Borsodba is. — Kikkel állnak állandó üzleti kapcsolatban? — A húsárut Gyöngyösről és Törökszentmiklósról kapjuk. Az utóbbi félkésztermékeket is szállít. Mind a két vállalat jó és megbízható partner. Nem mondhatjuk el ugyanezt a Heves megyei FÜSZÉRT-ről. — A péksütemény és a kenyér is lehetne jobb minőségű, legalább olyan, mint amilyennek a hevesi sütőipar nemrég a kiállításon bemutatta — mondja az igazgató. — A városi KÖJÁL is megdicsérte a választékos étlap-összeállításukat. Kiknek főznek még itt, és mennyiért? — Az 1: számú Általános Iskolába szállítja autónk nap mint nap az ebédet. A napközisek 16,60-at,. a kollégistáink 25,50-ét fizetnek a napi ellátásért. Azok a diákok viszont, akik vendéglátó- iparnál étkeznek, csak az ebédért 29.70-.et fizetnek. Ebből kitűnik, hogy sokkal jobban megéri a családoknak is, ha az iskolai menzát veszik igénybe. Különösen,. ha olyan minőségű, mint az itteni — egészítjük ki az élelmiszervezető véleményét. Búcsúzóul megkérdezzük, miből áll majd az az ünepi menü, amelyet a közeljövőben az iskola tízéves évfordulóján szolgálnak fel? — Üjházi tyúkleves, kétféle sült hús szalmaburgonyával, és hevesi specialitásunk, a gyerekek kedvence, a Juliska néni-féle túrós palacsinta ... A receptet nem kaphatják meg, hanem el kell jönnni megkóstolni az ebédet — hangzik a kedves meghívás. Soós Tamás
