Népújság, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-29 / 50. szám
V 1984. február 29., szerda Kétszáz évvel ezelőtt, 1784. február 29-én született, és 80 éves korában, 1864-ben hunyt el Leo von Klenze német építész, a dél-német klasszicizmus legjelentősebb mestere. Tanulmányait Berlinben és Párizsban végezte. 1816-tól 1864-ig I. Lajos király udvari építésze volt. Münchenben, jelentősen hozzájárulva a város építészeti fellendüléséhez, városképének kialakításához. Két müncheni múzeumával (Glytolthek, illetve Alte Pinakothek) a múzeum épületének nagy hatású, klasz- szikus típusát teremtette meg. Fontosabb művei még: a királyi palota egyik szárnya, az Odeon, az angolkertben levő kerek oszlopcsarnok, a Monop- teros, a Regensburg mellett felépített Walhalla.. Középületeken kívül számos kastélyt és síremléket is tervezett. A többi között az ő tervei szerint épült az athéni királyi palota, a leningrádi Izsák templom belseje, s nevéhez fűződik az Er- mitázs bővítése: 1840-ben részt vett a pesti Nemzeti Múzeum épületének tervpályázatán is. Művészetének sajátossága, hogy görög szellemű alkotások mellett szintén szerencsésen elevenítette fel az olasz reneszánsz formavilágát. A Nap kél: 6.27 órakor, nyugszik: 17.28 órakor. A Hold kél: 5.54 órakor, nyugszik: 14.55 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ELEMÉR nevű kedves olvasóinkatt [ tgfe[időjárás] Előrejelzés az ország területére, ma estig: túlnyomóan borult, párás, főként hajnalban és reggel, ködös időre kell számítani. Több helyen várható Ismétlődő ködszitálás, kisebb eső, havaseső. Eleinte mérsékelt, változó irányú, később élénkebb keleti délkeleti szél valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet, plusz 2, plusz 7 fok között lesz. Születésnapra Nap, mint nap, napszámba köszöntjük olvasóinkat, éppen esedékes névnapjaikon. Hadd tegyünk ezúttal kivételt: ma azokat köszöntjük, akiknek négyévenként csak egyetlen egy születésnapot adott a sors, lévén, hogy február 29-én születtek. Tehát: sok boldog születésnapot! (kőhidi) — KÉPVISELŐI FOGADÓNAP. Atkáron, a tanácsházán március 1-én, csütörtökön fogadónapot tart Szabó Imre, országgyűlési képviselő, aki délelőtt 9-től 12 óráig várja észrevételekkel, javaslatokkal, panaszokkal az őt felkeresőket. — NÉPSZERŰ BETÉTKÖNYVEK. Az elmúlt évben több mint 250-en váltottak ifjúsági betétkönyvet a Hatvan és vidéke Áfész irodáiban. Az ifjúsági takarékbetétet főleg a lakásépítési kölcsön miatt szerették meg a fiatalok. — FIATAL SZAKEMBEREKÉRT. Leendő szakmunkásaik jobb felkészülésének segítéséért kezdett a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat egy új tanműhely építésébe. Több millió forintot ruháztak e vállalkozásba, mely az elkövetkezendő évtizedek során bizonyára sokszorosan megtérül. — MŰSZAKI KONFERENCIA A GAGARINNÄL. A visontai Gagarin Hőerőmű Vállalatnál műszaki szakembereknek rendeztek ötletbörzét. A megbeszélésen a termelékenység és a gazdaságosság kérdései kerültek középpontba. — SZMT-ÉRTEKEZLET. Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola épületében ült össze hétfőn a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának szervezőbizottsága. A megbeszélés során a főiskola szakszervezeti életét elemezték, de megvitatták a bizalmi hatáskör érvényesülésének, és az állami vezetőkkel kialakított kapcsolatok rendszerének tapasztalatait is. — HETVENCENT1S HÓ Á KÉKESEN. A hét végi havazás erősen megduzzasztotta a mátrai hótakarót. A sportolóknak ideális a terep. öt hókotrógép dolgozik az utakon, s hogy eredményesen, azt bizonyítja: eddig még nem volt a közlekedésben fennakadás. — SZÜNETEL A MÁSODIK MŰSOR. A szlovák televízió Magyarországon fogható adásairól van szó. Sokak panaszának jártunk utána, amíg kiderítettük, hogy karbantartási munkák miatt nem fogható megyénkben az általuk sugárzott adás. A hiba tehát nem ' a készülékekben, hanem a közvetítő vonalban van. A felújítási munkák befejezése bármely pillanatban várható. — KAZ1NCZY-VERSENY. A hatvani Bajza gimnáziumban hagyomány, hogy szépkiejtési versenyt rendeznek. A hatvani diákok a megyei és az országos döntőben rendszeresen kimagasló teljesítményt nyújtanak. Az iskolai fordulón a legjobb teljesítményt Koczka Ildikó és Pusztai Emese nyújtotta. — DIXIELAND. Március 2- án kerül sor egy rendhagyó hangversenyre az egri Ifjúsági Házban, ahol a helybéliek mutatják '■ meg. hogy nemcsak Benkóék értenek a klasszikus dzsesszhez. Az egri Dixieland Band koncertje 19 órakor kezdődik. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan. Kossuth tér 18. Telefon: li-040. KÖJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004, ÜTEMESEBB SZÁLLÍTÁSOK Több friss hús Hogyan pazarlunk? Ülést tartott a Fogyasztók Országos Tanácsa Csak az eddigieknél differenciáltabb, a vásárlók igényeihez, anyagi lehetőségeihez jobban igazodó árukínálattal lehet megteremteni az ésszerű fogyasztás feltételeit; a szükségesnél nagyobb ráfordítással előállitott termékek á kínálat és — végső soron — a fogyasztás torzulásához vezetnek, felesleges költséggel terhelik a lakosságot és a népgazdaságot egyaránt — egyebek között ezt állapították meg a Fogyasztók Országos Tanácsának a HNF OT székházában megtartott keddi ülésén. Mint a tanácskozáson elhangzott: a vásárlók — választási lehetőségük nem lévén — gyakorta kénytelenek megvásárolni a számukra szükségesnél magasabb műszaki színvonalú, s ezért drágább árucikkeket. A szolgáltatásokat igénybe vevőknél is hasonló a helyzet, hiszen a javítások esetén sokszor meg kell „elégedniük” komplett, s ezért többletkiadást jelentő részegységekkel, amelyeket egy apró alkatrész hiányában szerelnek a készülékbe. A Belkereskedelmi Kutató Intézet egy nemrég készült tanulmánya szerint ilymódon az általuk vizsgált 13 termékcsoport, szolgáltatás esetében 3 milliárd forintnyi népgazdasági és fogyasztói kár keletkezett. Az elemzés szerint a gazdaság különböző területeit — a termelést, a fogyasztást, a javítóhálózatot, a kereskedelmet — nem kapcsolja össze eléggé szorosan a piac. Ez az egyik oka, hogy — megfelelő jelzések hiányában — az ipar pazarló módon gyárt, s vásárlásaikkor ehhez hasonló magatartásra kényszeríti a fogyasztókat. Az iparban és a fogyasztásban helyenként tapasztalható pazarlások megszüntetésére már több területen születtek jó határozatok, ám ezek megvalósítása, végrehajtása késik — mondották többen a felszólalók közül. A tanácskozás résztvevői megállapodtak abban, hogy a Fogyasztók Országos Tanácsának továbbra is fel kell hívnia a figyelmet az árukínálat torzulásaira, s észrevételeiket folyamatosan az illetékesek tudomására hozzák. (MTI) Első ízben hajtottak végre eredményes csontvelő-átültetést, a legkorszerűbb technika segítségével, Magyarországon, az Országos Haematológiai és Vértranszfúziós Intézetben. Dr. Hollón Zsuzsa akadémikus, egyetemi tanár, az intézet főigazgatóhelyettese — akinek a vezetésével készítették elő és végezték a transzplantációt ez év január 27-én — Molnár Erzsébetet, az MTI munkatársát tájékoztatta a jelentős tudományos orvosi sikerről. Elmondta: a beteg — egy 38 éves nő, aki halálos kimenetelű fehérvérűségben szenvedett — jól érzi magát, leukémiás sejtjei eltűntek. Testvéröocsének csontvelője az átültetés utáni 3. héten megtapadt, ma már a beteg sejtjeiben kimutatható a férfiakra jellemző Y kromoszóma. A csontvelő-átültetés utáni legnehezebb első hónap eltelt, sikerült kivédeni az ebben az időszakban leginkább fenyegető halálos szövődményeket. Kitűnően Változatlanul kiegyensúlyozott, zavartalan ellátást ígér a húsipar 1984-re is; a mezőgazdasági nagyüzemek és a kistermelők tenyésztői kedve továbbra is élénk, és így a feldolgozó üzemek kellő mennyiségű alapanyaghoz jutnak. Erről tájékoztatta a sajtó munkatársait kedden Faludi Endre, az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt vezérigazgatója. A húsipar árualapja az elmúlt év azonos időszakához képest jelenleg is 10— 12 százalékkal nagyobb, ami lehetővé' teszi, hogy a korábbihoz képest lényegesen csökkentsék a forgalomba hozott fagyasztott hús meny- nyiségét. hiszen folyamatosan érkezik a „friss” utánpótlás. Az exportszállítások is zavartalanabbak és ütemesebbek. Az együttes termeltetést a Tröszt vállalatai 500 millió forinttal segítették tavaly, ezúttal a nagyüzemi húsmarhatartás fellendítésére, fordítottak nagy figyelmet. A marha- hústermelés fokozására a korábbinál lényegesen többet Az IBUSZ, és a TIT 1962- ben alakította meg az Ország-Világjárók Baráti Körét. amely tagjainak nemcsak külföldi társasutazásokat, különböző kedvezményeket, de élménybeszámolókat is nyújt tagjainak. Napjainkig Egerben nem Szilvásváradon került sor a Magyar Honvédelmi Szövetség. Heves megyei gépjármű szakágának munkaértekezletére, amelynek témája az elmúlt évi munka értékelése volt. Karácsony Zoltán, az MHSZ megyei gépjárművezető-képző iskola vezetője elmondta, hogy eleget tettek az alapvető elvárásnak, ami szerint sorköteles katonai szolgálatra készülő fiatalok, bevonulás előtti hivatásos gépjárművezetőkké váló átképzését jelentette. Hangsúlyozta, hogy munkájukat egyre jobb kövizsgáztak mindazok a szakemberek, akik részt vettek az átültetés előkészítésében és végrehajtásában. Az eredményes átültetést nagymértékben elősegítette a beteg fegyelmezettsége, bizalma orvosai, ápolói iránt. A több országiban végzett, magas színvonalú alap- és klinikai kutatások eredményei az utóbbi évtizedben meggyőzően bizonyították: a vérképző- és immunrendszer egyes rosszindulatú betegségeiben és súlyos, öröklött defektusaiban szenvedők egy része csontvelő-átültetéssel meggyógyítható. Ez tette szükségessé, hogy megteremtsük hazánkban is a korszerű csontvelő-átültetés feltételeit. A felkészülés jelentős részéhez a személyi és szakmai feltételek adottak voltak az intézetben, ahol az utóbbi 25 évben létrejöttek a haematológia, immunológia és vértranszfúzió legkorszerűbb módszereit alkalmazó klinikai, vérkészítmény- előállító és tudományos-kutató osztályok. tesznek már maguk a termelők is. 1984-ben csaknem 9 millió sertést vesz át az ipar, amelynek termelési értéke az idén eléri a 60 milliárd forintot. A konvertibilis kivitel a tavalyihoz képest 8 százalékkal bővül. Az értékesítésnél gondot okoz, hogy az előrejelzés szerint a világpiaci árak 10—12 százalékkal csökkennek. A kistermelők továbbra is számíthatnak a kocakihelyezési akcióra, ennek keretében genetikailag egyre értékesebb állatokhoz jutnak. Az ipar a már megszokott módon segíti a tenyésztői- tartási kedvük fenntartását is. Ami a belkereskedelmi ellátást illeti: a hivatalos terméklistán 250 féle áru szerepel, ezek egy időben és egy helyen természetesen nem vásárolhatók meg. Egyre inkább kialakult a helyi vásárlói kör és a vásárlói szokások is rögzülnek. volt hagyománya az efféle társulásnak. A megalakuló ülésre ma délután négy órakor kerül sor Egerben, az Ifjúsági Házban, ahol az IBUSZ idei utazási, üdülési ajánlatait is megismerhetik az érdeklődők. rülmények között végezhetik, aminek eredménye, hogy javult a szervezés, csökkent a bukási arány, s kevesebb a hallgatók munkaidőből való kikérése. Mindezek mellett a Honvédelmi Szövetségnél az elmúlt évben, kétezren szereztek jogosítványt megyénkben. Nagy figyelmet fordítanak az utánpótlás képzésére is. Közel hatvan általános és középiskolával tartanak kapcsolatot. Ennek eredménye-1 ként 1500 fiatal vett részt a gépjárműbarát és közlekedési szakkörök munkájában. — Meg kell mondanunk azonban, hogy e beavatkozásnak számos halálos szövődménye lehet — hangsúlyozta a professzomő —, ezért csdk a legrosszabb indulata leukémiában, a legsúlyosabb csontvelő-elégtelenségben szenvedőknél és a ritka, nagyon súlyos veleszületett immunhiányában, illetve más, már a gyermekkorban halálos öröklött betegségekben indokolt a csontvelő-átültetés. A súlyos, rosszindulatú betegségekben, a legindokoltabb esetekben is csak akkor tudunk (eredményes transzplantációt végezni, ha a diagnózis felállítása után idejekorán sikerül a beteget olyan állapotba hozni, hogy a súlyos beavatkozás végrehajtható legyen. A csontvelő-átültetés eredménye a 20 évesnél fiatalabbaknál a legjobb, s 40 éves korig még jónak mondható. Az eredményes csontvelő-átültetésnek másik előfeltétele, hogy a betegnek szöveti antigénrendszerével azonos édestestvér- donorja legyen. Új utcanevek Egerben Az Almagyar dombi új utcák neveiről is döntött legutóbbi ülésén az egri városi tanács végrehajtó bizottsága. A már meglévő utcák folytatásain éipülő házakra természetesen változatlanul az Egri Csillagok, avagy Cecei Éva, illetve Zöldfa táblácskák kerülnek. A továbbiak névadói kiváló személyiségek lesznek, Így a bal oldali érzelmű König Ferencről, az egri nyomda elődjének vezetőjéről, Joó Jánosról, az 1828-ban alapított egri rajziskola első tanáráról, a helyi szőlőtermesztés kutatójáról és Németi Lajosról, a Tanácsköztársaság Heves megyei politikai biztosáról nevezik el az új utcákat. Ezután jó néhány ház falán lévő kis táblán díszeleg majd Kelemen Ignác, Kuzman János és Jackvert Ede neve is. Kelemen Ignác 1927-től volt az SZDP helyi szervezetének tagja, s munkásmozgalmi tevékenységéért több esetben letartóztatták. Németországban, 1945-ben halt meg a fasizmus áldozataként. Kuz- man János is a város szülötte, munkásmozgalmi harcos volt. Öt is a német fasiszták ölték meg. Jackvert Ede 1919-ben a Heves megyei Kommunista Tanács megbízottjaként tevékenykedett. Közelgő 100. születésnapján emléktáblát is elhelyeznek tiszteletére az oktatási igazgatóságon. Közülük majd ötszázan szereztek segédmotor-kerékpárra szóló vezetői engedélyt. Karácsony Zoltán sokrétű és eredményes együttműködésről is számot adott. Közösen szerveznek rendezvényeket a Közlekedés Biztonsági Tanáccsal, részt vállalnak a katonai tanintézeti és a Volán-vállalatnál dolgozók képzésében is. A beszámoló után a gép. járművezető-képzésben részt vevő oktatók mondták el a gyakorlati munka tapaszta- talatait. A Merkúrtól jelentjük Gépkocsiátvételi sorszámok: 1984. február 28-án: Trabant H. L. (Bp.) 110 Trabant H. C. (Bp.) 4 Trabant L. (Bp.) 19 922 Trabant L. (Db.) 14 030 Trabant C. S. (Bp.) 7 569> Wartburg L. (Bp.) 10 211 Wartburg de L. (Bp.) 15 398 Wartburg de Luxe tolótetős (Bp.) 3 129 Wartburg Tourist (Bp.) 6133 Skoda 105 (Bp.) 8 276 Skoda 105 (Db.) 6 371 Skoda 120 (Bp.) 15189 Skoda 120 (Db.) 9 267 Skoda 120 GLS (Bp.) 607 Lada 1200 (Bp.) 28 261 Lada 1200 (Db.) 16 856 Lada 1300 (Bp.) 10 661 Lada 1300 (Db.) 7 607 Lada 1500 (Bp.) 10 759 Lada 1500 (Db.) 6 972: Lada Combi (Bp.) 5 671 Lada Combi (Db.) 3 116 Moszkvics (Bp.) 13 439 Polski Fiat 126 (Bp.) 17 306 Polski F. 1500 (Bp.) 4 526 Dácia (Bp.) 18 909 Dácia (Db.) 9 819 Zastava 1100 GTL (Bp.) 4 302 Ország-Világjárók Baráti Köre Javult a szervezés — Csökkent a bukási arány — Kevesebb a munkahelyi kitérő — MHSZ-számvetés Fejlődő gépjárművezető képzés Eredményes csontvelőátültetés Budapesten 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr.- HU ISSN 0133-0705.