Népújság, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-25 / 47. szám
•• IRODALOM'ÉS MŰVÉSZET népújság,i»m.M»uár25.,..«»bot Kéri Imre és Decsi Ilona < mj Kéri Imre: Idő (részlet) D ezső Péter ezen a reggelen a szokásosnál is gondosabban tisztálkodott. Zuhanyozás uitán vadonatúj alsóneműt vett elő a szekrényből, s hosz- szas gondolkodás után érettségi-öltönyét is a székre helyezte. Felesége még aludt; arcán látszottak az éjszakai pakolás nyomai: a fehér krém hajnalra megkeményedett, s arra körül komikus ráncokká rendeződött. A férfi az ablakhoz lépett, résnyire elhúzta a függönyt: a fákról már lepergetté a leveleket a szél, s a járdán fölgyülemlett avar visszavonhatatlanul jelezte: ősz van. Dezső Péter felöltözött, és kilépett az utcára. „Ha ma sem kapjuk meg a lakást, felkötöm magam” — düny- nyögte, s fázós léptekkel a buszmegálló felé igyekezett. Munkahelyén megkávézott, átfutotta a reggeli lapokat, aztán dolgozni kezdett. Szerette ezt a munka- lyet, mert nem kellett megerőltetnie magát, s a főnökével is jól kijött. Cégtáblákat festettek a legkülönbözőbb vállalatok részére, néha idénymunkát is vállaltak, de ősszel általában megcsappant a megrendelők száma. Dezső Péter jókora üvegtábla fölé hajolva dolgozott, miközben a lakásra gondolt, amit számításai szerint meg kell kapniuk: hat éve várnak rá. Szikszói Károly: A Félti zenkettőkor elmosta ecseteit, festékfoltos köpenyét beakasztotta az öltözőszekrénybe és elindult a kerületi tanács lakásügyi osztálya felé. Útközben úgy döntött, nem megy be azonnal: keres valami jó kis presszót, iszik féldeci konyakot, elvégre jelentős nap a mai. A presszó, amit választott, nem tartozott az elegáns helyek közé. A kopott, bil- legős asztalokat kényelmetlen műbőrborítású székek fogták közre. Az ablakot cigarettaparázstól átlyuggatatt nylonfüggöny takarta. Konyakot kért, lassan, behunyt szemmel kortyolta. „El kéne szaladnom a Do- musba is — tűnődött közben —, ott biztosan kapok olcsó bútort...” — Bocsánat, volna itt egy szabad hely? Dezső Péter összerezzent. Fekete hajú nő állt előtte, nem lehetett több huszonhat évesnél, de bizonytalan vonásai ezt kétségessé tették. Arca se nem szép, se nem csúnya, szemei tompán csillogtak, mintha már ivott volna. Egyszerű karton ruhát viselt, hasa jócskán kidomborodott belőle. Decsi Ilona: Ősz Moldvay Győző versei: Énekszó Faragó Laurának Miként nyárestén főisír annyi tágszemű, ^vonóját kellető, zöldfrakkos tücsök, ahogy örömét a kócsag szétkiáltja szőke part, hajlongó nádberek fölött, amily tiszta szívvel a forrásvíz beszél levélzöld moha ágyán bngyborogva, amilyen halványan, hunyorogván a Nap felé tekint a tea-rózsa, ahogyan kérő-oldozó szájjal csecsért rí a boglya tövén feledett gyerek — oly keresetlen, egyszerű dal a tiéd, annyira lélek-isteníől kölykezett, szél-kőtte erdőtűz, vándorok melege, szól magáért, kéretlen ég-világol, s folyik le ajkadon zápordobolással, mint őszi kertben ért gyümölcs a fáról, és ilyen mind, az igaz, maga földjén élő, ki előtt nem leng olcsó divat képe, s így, anyja tején d érül ve-nö veted ve jut el szívünk megőrző közepébe. Társam lettél, én a társad, betyár lelt ma benned , társat, lopó tolvaj, futóbetyár, kit a berek golyóval vár. Kinek te vagy betelt éhe, bocsánatos menedéke, sebén kötés, könnyű pólya, ajkán hűvös esték csókja. Társam lettél lombhullásban, társad lettem hófúvásban, cudar idők foga villan, tarts erősen karjaidban. Hűségben Nem, lemondani soha, semmiről, se rólad, sem egy falat kenyérről, s legkevésbé arról, amit egyszeri lakkcsizmaként vettem, örökáron, meggyéréskor, pünkösdi vásáron. Miben itt topogok, ami télben, vagy őszök opálos vizében épp úgy az enyém, bár ha kisüt a föld tüzes napja, eresz csordul, s meg részegülök tavasztul-bortul. Nem, lemondani soha, semmiképp, senkinek a fiáért, semmiért, akkor se, ha gyűrnek, megköveznek, ha lábam, vagy két karom levágnák, ha vakság tömlöce szakad ránk. Soha, sóba, ki azért született, hogy benne nyíljon ki az üzenet, az eszmélés, holnapra-tál álás, kié nem csupán a mának gondja, bélyegét az pardon nélkül hordja. Tűzze bőrére, viselje bajjal, fájással, de sose nyílt panasszal, s mint gyermekfa, ha termőre fordul, gyümölcsök rogyasztó terhe alatt várja be, míg léte megszakad. Tizenöt éves Népi kultúra — népi társadalom (Az MTA Néprajzi Kutató Csoportjának évkönyveiről) A népi kultúra — népi társadalom című évkönyv az MTA Néprajzi Kutató Csoportjának egyik kiadványa. Első száma 1968-ban jelent meg. Azután egy évvel, hogy a csoport önálló akadémiai intézménnyé vált. A szerkesztői teendőket néprajzi életünk két klasszikusa, az évekkel ezelőtt elhunyt Or- tutay Gyula és Diószegi Vilmos látta el egy ideig. Kosa László folytatja a kötetek gondozását 1972-től. Elsősorban a csoport munkatársainak biztosít nyilvánosságot az évkönyv, de sok más jeles néprajzkutató tanulmánya is napvilágot látott egyes számaiban. Ortutay Gyula az első kötet beköszöntőjében így ír: „Az első években arra törekszünk, hogy a tervezett új Magyarság néprajza köteteihez készítsünk előtanulmányokat, s egyben a csoport munkatársait, kutatási területeiket is bemutassuk. Természetesen részt kívánunk vállalni abban a munkában is, amely meghatározza a magyar paraszti társadalom is kultúra európai, eurázsiai helyét, belső történeti szerkezeti összefüggéseit." Rövid ismertetőnkben arra keresünk választ, hogyan sikerült mindezeket a kutató- csoportnak megvalósítani. Az évkönyv — annak ellenére, hogy idáig csak tizenhárom szám jelent meg —, szinte felöleli a magyarság néprajzának valamennyi területét. Egy-egy kutató tollából is egymástól igen távoli tárgykörökben születtek kiemelkedő tanulmányok. Így Pa- ládi Kovács Attila egyik helyen a széna takarásának kérdését, másutt pedig néhány bánsági magyar falu anyagi kultúrájának változásét, illetve anak okait vizsgálja behatóan. Takács Lajos dolgozataiban a földművelés, az erdőhasználat és az irtás történeti kérdéseivel foglalkozik. Kisbán Eszter hosszú ideje a néprajztudomány kissé elhanyagolt területén, a népi táplálkozás kutatásán munkálkodik. A sertéshús tartósításával kapcsolatos írását hozhatnánk példának, de itt a kutatási feladatokra próbál rávilágítani, illetve azt, amelyikben a kenyér szerepét vizsgálja a magyar népi táplálkozásban történeti és európai ösz- szefüggésekben. Manga János monografikus részletességgel ír a magyar nép életében oly fontos szerepet játszó hangszerről, a dudáról. Martin György, a magyar néptánckutatás kiemelkedő egyénisége egyik tanulmányában az erdélyi férfitáncok összehasonlításához ad szempontokat, ír a kalotaszegi tánczenei terminológiákról, legutóbb pedig a magyar néptáncban való rögtönzés és szabályozódás kérdéseit tisztázza. Diószegi Vilmos nemcsak a magyarság sámánizmusának problematikájával, történeti tanulságaival, hanem a nyugatszibériai baraba törökök iszlám előtti sámánizmusának etnogenetikai kérdéseivel is foglalkozik tanulmányaiban. Külön ki kell emelni azt az írását, amelyben bebizonyítja, hogy például a néphit köréből kiválasztott kulturális jelenség is alkalmas lehet egy etnikai csoport körülhatárolására. Ezt bebizonyítja a palóc etnokulturális csoporttal, noha hangsúlyozza a komplex etnohistóriai kutatások szükségességét is. A magyar néprajztudomány ez utóbbi három kiválósága, sajnos már nincs az élők sorában. A folkloristák közül még Küllős Imola a magyar népdalok, Kovács Agnes pedig a magyar népmesék szövegvizsgálataival kapcsolatos írásaira, valamint Cs. Pócs Éva a ráolvasások rendszerezései problémáit tárgyaló tanulmányaira hívnánk fel külön a figyelmet. Hoppál Mihály a 70-es évek jellegzetes módszertani irányzatával az etnoszemio- tikával, annak itthoni alkalmazásával nem egy alkalommal foglalkozik. Egyik dolgozatában például kísérletet tesz a magyar fejfák szimbólumrendszerének feltárására. Jelentős eredmény tapasztalható az etnikumkutatás területén is. Több alapvető írás született a magyarországi német, szlovák és délszláv etnikai csoportokról. Andrásfalvy Bertalan: A néprajzi csoportok, Kistáj és régió című tanulmányálban a problémakört történetileg tekinti át, s rávilágít arra, hogy a néprajztudománynak kezdeteitől fogva egy „vizsgált nép, vagy népcsoport térbeli elhelyezkedése mindig az egyik legelső és legfontosabb tisztázandó kérdésnek számított”. Veres Péter az etnikum kutatásában elért legújabb szovjet álláspontokat, eredményeket ismerteti. Ezek szerint a nemzeten belüli osztályok megléte gyöngíti az etnokulturális egységet, „ezért csak a kibékíthetetlen osztályellentét eltűnése után jön létre a nemzet teljes kulturális konszolidációja...” Végül még Sárkány Mihálynak arra a tanulmányára hívjuk fel a figyelmet, amelyben a századunk első felében kialakult irányzatnak, a szociálantropoló- giánttk a gyengéit világítja meg. Különösen megmutatkoznak azok — írja — a komplex társadalmak tanulmányozásakor. Többször előfordult, hogy az évkönyvben egy-egy nevezetes esemény, tudományos ülésszak, szimpózium előadásai tanulmánnyá átdolgozott formában jelentek meg. Ha röviden összegeznénk az elmondottakat, megállapíthatjuk, hogy Ortutay Gyula fent idézett szavaiból körvonalazható tervek valóra váltak. A Népi kultúra — népi társadalom című évkönyv eddig megjelent számai alapján jól nyomon követhető a szemléletében egységessé vált kutatócsoport munkája. A marxista és a különféle modem külföldi kutatási módszereket eredményesen alkalmazzák a magyar népi kultúra feltárásában, európai kapcsolatainak komplexebb megvilágításában. Az Akadémiai Kiadónál — kissé rapszodikusan — megjelenő évkönyv, túlzás nélkül mondhatjuk, a kutatócsoport talán legrangosabb sajtóorgánuma. Fajcsák Attila Társam lettél
