Népújság, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-17 / 40. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1984. február 17., péntek Vajon mit hallgatnak a gyerekek a fonotéka anyagából? Pőcze Andrea és Láng Melinda gyakori látogatói a könyvtárnak. JUBILEUM ELŐTT A hatvani városi Ady Endre Könyvtárban A közeljövőben, 35 éves fennállását ünnep­li majd a hatvani városi Ady Endre Könyv­tár. A kezdet kezdetén, 150 kötet könyvvel indult az intézmény, ma a különböző részle­gek állományával együtt 115 ezer kötet várja az olvasókat. Eleinte — megfelelően a kíná­latnak — kevesen látogattak ide, ma már 4700 a beiratkozottak száma. A megnöveke­dett lehetőségek magukkal hozták a sokrétű munkát, a város közművelődési életéhez való sokszínű kapcsolódást: nemcsak olvasnivalót, de találkozókat, kiállításokat, klubfoglalkozá­sokat és más rendezvényeket ígérnek az ér­deklődők. A közelgő évforduló tiszteletére különböző programokkal készül az intéz­mény, még közelebbi kapcsolatba hozva a könyvet közönségével. A könyvtáros segít a választásban. (Fotó: Szabó Sándor) Fődíjas: a Napló gyermekeimnek A XVI. magyar játélcfilmszemie eredményhirdetése Szerdán a késő éjszakai órákban ért véget a XVI. magyar játéktfilmszemle. A társadalmi zsűri a film­szemle fődíját a Napló gyer­mekeimnek című filmnek ítélte, amelyet Mészáros Márta rendezett. A legjobb dokumentúrniilm díját ifi. Schiffer Pál Földi paradi­csom című alkotása kapta. A zsűri a legjobb rende­zésért járó elismerést Szom­jas Györgynek adta, Könnyű testi sértés című filmjéért, és kiadták a legjobb első film díját is, amelyet a Xantus János rendezte Eszkimó asszony fázik című produk­ció érdemelt ki. Színészi díjat kapott Te­mess?/ Hédi a Jób lázadása, Lukáts Andor Az eszkimó asszony fázik, valamint Ud­varos Dorottya a Te rongyos élet című filmben nyújtott alakításáért. A KISZ díját az István, a király című film kapta, ame­lyet Koltay Gábor rendezett. ★ Az eredményhirdetést kö­vetően Mihály András, a tár­sadalmi zsűri elnöke nyilat­kozott az MTI munkatársá­nak: — Sokféle és fontos prob­lematika szerepelt a XVI. magyar játékfilmszemlén. Ha egy szóval kellene jelle­meznem a seregszemlét, ak­kor azt mondanám, hogy érdekes volt. A dokumen­tumfilmek például teljesen egyenrangúan vettek részt, és témájuk, mondanivalójuk ereje olyan nagy volt, hogy még azt is feledtetni tudták, hogy egyikük-másikuk nem tisztán filmes eszközökkel készült. — Érdekesek voltak a já­tékfilmek is, de meg merem kockáztatni a kijelentést: érdekesebbek, mint amilyen jók. Elég sokat vitatkozott a zsűri arról, vajon mi lehet az oka annak, hogy a szá­mos érdekfeszítő témából alig egy-két „zavartalannak” mondható filmalkotás szüle­tett. A zsűri döntése, hogy a fődíjat Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmje kapta, jórészt éppen ennek az elvnek a figye­lembevételével született, ez a produkció tűnt a leghar- monikusabbnak. Lényegesnek és aktuálisnak éreztük a Könnyű testi sértés című film mondanivalóját, és so­kat ígérőnek Az eszkimó asz- szony fázik című alkotást. — Meg kell állapítani azt is, hogy az előző évek fesz­tiváljaihoz viszonyítva idén nem jelentkeztek olyan át­ütő erejű alkotások, mint korábbam. Ennek ellenére az átlag jónak mondható, s helyes lenne egyfajta erő­gyűjtésnek felfogni a mos­tani időszakot. A társadalmi zsűri vitáján többen fölve­tették a szubjektív rendezői látásmód problematikáját. Véleményem szerint a szub­jektív megközelítés önma­gáiban nem volna baj, de mindenképpen meg kell ta­lálni azt a formát, amely a film alkotóit összekapcsolja a közönséggel. Sok formai elcsúszásnak lehettünk tanúi, amelyek a legjobb rendezői szándékot is tönkretették. A legenda szertefoszlott Herczeg Ferenc történelmi regényeiről A verseci polgárfi párbaj­ban lelő egy huszártisztet. Ezért még az Osztrák—Ma­gyar Monarchiában is bör­tönbüntetés járt. Rövid sza­badságvesztésének időtarta­ma alatt — unaloműzésként — írni kezd, s megformál­ja első regényét. A siker hamar társul sze­gődik, s ambíciói mind többre sarkallják. Ekkor még emlékezik arra, hogy honnan indult, milyen útra- valóval ajándékozta meg a családi ház. Ez az erős kö­tődés hamisítatlan aranyfe­dezete valóban rangos alkot, fásainak. Teltek az esztendők, az évtizedek, s ő alaposan meg­változott, a képviselőből fő­rendiházi tag lett, s lassan elfelejtette az indíttatás hangulatát. Ünnepelték, mint a Horthy-rezsim „tró- fejedelmét", s ő sütkérezett a dicsfényben, kimondatla­nul is megtagadva egykori önmagát. Az ötvenes évek sok szempontból hibás, téves irodalomszemlélete — első­sorban emiatt — száműzte őt a Parnasszusról. Művei, nem jelentek meg, de a ko­rábban kiadottakat agyon­olvasta a szórakozni vágyó nagyközönség. Megszületett a legenda, a félreismert, a literatúra berkeiből igazság­talanul kitiltott szerzőről. Szerencsére ma már nem kísért az eléggé nem kár­hoztató merevség, napjaink­ban az egyes kiadók arra törekszenek, hogy minden olyan munkát megjelentes­senek, amit valamilyen szemponból méltó az elis­merésre. Ezzel magyarázha­tó, hogy egy vaskos kötet­ben publikálták Herczeg négy történelmi hangoltságú regényét. Megérte, érdemes volt, mert ennek révén szerte­foszlott a legenda, s „talál­koztunk” egy olyan művész­szel, aki méltó a megméret­tetésre. Meggyőződhettünk arról, hogy szakmájának olykor boszorkányos ügyességű mestere, aki tisztában van a hatáskeltés, a cselekmény­formálás, a karakterfestés szinte valamennyi fortélyá­val, aki képes arra. hogy ki­fejező eszközeinek irigylen­dőén gazdag arzenáljából mindig a legcélravezetőbbet, a pillanatnyi helyzethez leginkább illőt válassza ki. Sűrűn enged a rutin csá­bításának, annál is inkább, mert gyorsan és könnyen dolgozott. Olyannyira, hogy nemegyszer megfeledkezett az alapos, a körültekintő históriai búvárkodásról, s ilyen jellegű ismeretei alig haladták meg érettségizett kortársainak szellemi szint­jét. E hiányosság különös­képp megmutatkozik Az élet kapujában, amely Bakócz Tamás reménytelen küzdel­mét villantja fel. ízelítőt adva a pápai tiaráért szer­vezett cselszövéseiből. Lel- kiimeretes kutatásra nem gondolt, ezért az általa fel­vázolt összkép sematikus, sablonos, jóformán semmit­mondó. Ezt érezhette ugyan­is a hiányosságot a szerelmi motívum rafinált, minden­képpen hatásos ábrázolásá­val igyekezett ellensúlyozni. A Pogányok hasonló, ké­nyelmességet sejtető alap­állásból fogantatott. A több­let itt is az érzelmi színezet. Ezt azonban kevésnek vélte, s ráadásként becsempészte a nosztalgiát, valamiféle von­zódást a pogányság-szabad­ság hamis illúziója iránt. Ügyes, ötletes, kosztümös játék A fogyó Hold, amely a török világ hétköznapjait idézi, kissé anekdotázó meg­közelítésből. Magabiztossága nem vé­letlen, ugyanis tudatában volt adottságainak, képessé­geinek. s joggal lehetett büszke arra, hogy friss ízek­kel gazdagította a IX. szá­zad végi, s a XX. századi magyar prózát. A régebben divatos egyes szám első sze­mélyes közlés- és leírásmó­dot oldottá tette, méghoz­zá a fordulatos párbeszédek beiktatásával. A hét sváb azonban nem indokolatlanul került e vá­logatásba. hiszen arról ta­núskodik, azt bizonyítja, hogy ez az író, ha akarta, a legjobbakkal, a legnagyob­bakkal is versenghetett. Persze csak akkor, ha visz- szanyult az otthonról kapott örökséghez, az ifjúkori él­ményekhez és kötődésekhez. A mű gondolatilag*és for­mailag egyaránt kiemelkedő alkotás. Az 1848—49-es for­radalom és szabadságharc délvidéki eseményeit rajzol­ja meg, hitet téve a nemze­tiségek egyenrangúsága mel­lett, hirdetve az effajta po­litika mindenkori időszerű­ségét. Amikor erről ír — természetesen áttételes kön­tösben — összes kincse szi­porkázik, akaratlanul is bi- zofnyítva az utókornak, hogy legendák nélkül is ott a he­lye irodalmunk figye­lemre méltó képviselőinek sorában. Pécsi István VIKTOR PIKAJZEN SZONÁTAESTJÉRŐL Egy hullámhosszon a közönséggel A Filharmónia idei ötödik bérleti estjének műsorában három szonáta szerepelt. Viktor Pikajzennek, a kitű­nő hegedűművésznek egri fellépését már megelőzte az a siker, amit a Pesti Viga­dóban, az elmúlt pénteken aratott — a rádió is köz­vetítette — ugyancsak az Egerben műsorra tűzött szo­nátákkal. A művész és hallgatósága az első pillanattól kezdve egy hullámhosszon voltak. Ezt a szavakkal nehezen kö­rülírható hatást a művész egyénisége határozza meg. És az a játék, ahogyan az előadandó művet megszólal­tatja, azzal a fegyelemmel és megértéssel, ahogyan a mű­ről alkotott felfogását, ér­zelmeit is kifejezi. Beetho­ven Esz-dúr szonátája (Op. 12. No. 3.) az életmű korai szakaszából való, mégis az átéléssel, az alázattal, aho­gyan a hangokból újjáte­remti az alkotást, bevonta a közönséget a mű hatáskö­rébe. Prokofjev D-dúr szonátá­ja gazdag, lírai hangulatot, érzéseket ébresztett. Ez a mű első fogalmazásában fu­volára és zongorára íródott. Pikajzennek, a hegedűmű­vésznek a derű és az érzel­mek meghatározó jellemvo­násai közé tartoznak. Ezért a terjedelmében is tekinté­lyes Prokofjev-szonáta szin­te elröppent. Az est csúcsát mégis Bar­tók Szólószonátája jelentet­te. A közönség nem kis ré­sze Bartók más alkotásait, éppen a nemes és szigorú mondanivaló miatt, olykor zordnak találja, a benne rej­lő fenséget és magányossá­got a mi zaklatott korunk­ban nehezen tűri. Szt a Szó­lószonátát ezen az estén a legteljesebb figyelem kísér­te. Pikajzen magas igény­nyel és a mű iránti feltét­len tisztelettel szólaltatta meg. Talán igaza van Pán­di Mariannenak, aki a ze­netörténeti bevezetőket mon­dotta el most is, hogy ez a Szólószonáta egy olyan ze­nei korszakot zár le, amely Bachnál kezdődött. Tény, hogy ez a fájdalmas ma­gány, ami itt megszólal, fő­leg a III. tételben, megren­díti a hallgatóságot. Bartók mély hatását fokozni nefn, csak levezetni lehetett. Er­re szolgált a virtuóz Paga- nini-szám és a Hrennyikov- darab. A ráadásokban Csaj­kovszkij hangzott el és az a Sarasate, aki már a derű és a vidámság akkordjait kínálta a közönségnek. Zongorán a hegedűművész lánya, Tatjana Pikajzen mű­ködött közre, aki ugyan­olyan határozott és' fegyel­mezett művészegyéniség, mint Viktor Pikajzen. Kettőjük zenélése a két hangszeren a legkisebb részletig fino­man „egybecsiszolt” teljesít­mény. Farkas András UH. Keményen tartotta magát a tél. Novemberben leesett az első hó és még február végén sem volt semmi jele a tavasznak. A szarvasok -j rudliiba verődve járták az etetőket és a hidegtől elcsi­gázottan csipkedték a ki dön­tött fák rügyeit a nagydali vágásban. A téli nagyvadászatok ideje lejárt, de azért szarvas, disznó is maradt, sőt még a remetekan is túlélte a haj­tásokat. Sokan látták, min­denki róla beszélt, itt-ott felbukkant, de csak azért, hogy egy időre szőrén-szálán nyoma vesszen. A lugai oldalon javában tartott a termelés. Éles fű­részfogak harapták a bükk- óriásók testét, amelyek — megadva magukat sorsuknak — élettelenül zuhantak vé­gig a havas földön. A be­tanult muraközi lovak, mint élő tankok húzták befelé a 3SE Szalay István: Tévedés rönköket és izzadt testük úgy párolgott a hidegben, mintha gőzfürdőből jöttek volna elő. Lejjebb gépóriá­sok, autók erőlködtek, em­berek ordítoztak, káromkod­tak és a reggelről maradt parázs kesernyés, zsírszagú füsttel árasztotta el az erdőt. A fiatal erdész, Emri Lajos vállán puskával kapaszko­dott kifelé a hegyoldalon és azon tűnődött, hogy ezt az emtoerpusztította holdbéli tájat hogyan lehet majd újra beültetni és ismét erdőt varázsolni az öreg bükkös helyén? Később eszébe jutott a nagy kan, amelyik már a harmadik télen cselezte ki a hajtókát, kutyákat. — Holdvilág van! Este meg kell próbálnom a bej- vácsi vízmosást, ahol több­nyire felbukkant... A termelésnél kezet fogott az emberekkel és csak Vas Jánost kerülte ki szokás szerint A két fiatalember halálos ellenség volt, mert a szóbeszéd szerint Emri el­szerette Vas Jani csinos fe­leségét. János először a kocsmában hallotta, de ügyet sem ve­tett rá, aztán már az erdőn is rebesgették. Egyik délben a tűz mellett a fél szemére ■■■■■■Ha vak Bojtor Bandi, ez a kelekótya legény is a fejé­hez vágta: — Kutya van a kertben, Jancsikám! Megdöbbentette a beszéd, és feltört belőle az indulat. — Meg kell fogni akkor a kutyát! Ha segítenél... Egy választási malac lenne a fi­zetség. Bojtor torz fintort vágott, és nyaldosta a szája szélét: — Meg öt liter bor! — Legyen! Ha biztos nyomra vezetsz, még egy fél liter törköllyel is meg­toldom ... Akkor este, mint rende­sen, az UAZ jött az embe­rekért, de Vas Jani meg Bojtor az erdőn maradtak. Ügy mondták, hogy szétnéz­nek, aztán készítenek majd egy kis tűzifát... Amikor elment a kocsi, Vas Jani megpiszkálta a tü­zet, életre lobbantotta a pa­razsat, és a szemben levő rönkön helyet mutatott Boj­tor nak: 1HHI — Beszélj! De ha hazudsz, kinyomom a másik szeme­det is. A félkegyelmű kutya mód­jára nyüszített, miközben elővillantak nagy sárga fo­gai: — Bizonyisten igazat be­szélek. — Ne esküdözz, hanem beszélj! Bojtár fészkelődéit és egy bottal a hamu között pisz­kált. — A falu végén, a rossz birkahodályban találkoznak. Sötétedés után! János úgy érezte, hogy kígyó csípett belé. Egy ideig nem kapott levegőt, alig jutott szóhoz: — Láttad vagy hallottad? — Gyertyát azért nem tarttaíttak velem — ugrott fel a félszemű, aztán mintha ördög bújt volna belé, körül­ugrálta a tüzet. Másnap sötétedés előtt Vas János már fent ült a ho- dály tetején a fekete, meg­■■■■■■■■■■■■ roggyant nádtetőn. Előtte a falu, alatta a düledező ho- dály, körülötte a birkalegelő. — Bárányka lesz a vacso­rám! Fehér húsú, gömbölyű, puha bárányka, — gúnyoló­dott önmagával. Feljött a vacsoracsillag amikor Emri kis motorjával a hodály felé közeledett. Leállította a Simsont, aztán a falhoz támasztotta. Csend lett megint, miközben egé­szen besötétedett. Vas Jani majdnem kinézte a szemét, míg végre megpillantotta a kerékpárost. Akkorát dob­bant a szíve, hogy megreme­gett mellén a kabát. — Most jön Juli! Az én .fehér húsú, kezes bárány- kám, aki, úgy látszik, meg­unta az eddigi életét. Lentről suttogás hallat­szott, a két árnyék egybeol­vadt, majd mintha rozsdás szeget húznának ki a vizes deszkából, sírva, nyikorogva kinyílt a hodályajtó. (Folytatjuk) mmm Közösen izgalmasabb olvasni a képregényt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents