Népújság, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-16 / 39. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1984. február 16., csütörtök Bush Rámában George Bush amerikai al- elnök „óvatos derűlátását” fejezte ki az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti párbeszéd jövőjét illetően a római tárgyalásait lezáró sajtókonferencián. Az alel- nök a szovjet fővárosból érkezett Rámába. Mint ismeretes, kedden fogadta őt Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára. A közel-keleti helyzettel kapcsolatban az alelnök azt mondta, hogy Washington szerint a Bejrútban levő nyugati, négyhatalmi erők szerepét nem lehet befejezettnek tekinteni. Megfigyelők rámutatnak, hogy ez ellentmond az olasz kormány hivatalos álláspontjának. George Bush és kísérete Rómából Párizsba utazott. Csehszlovák szívátültetés Prágában most jelentették be, hogy két héttel ezelőtt sikeres szívátültetést hajtottak végre Csehszlovákiában. Az ország első újszívese — gyógyulóban van, és felkelhetett ágyából. A 44 éves beteg szívműködési elégtelenségét gyógyszeresen vagy más sebészeti megoldással nem tudták gyógyítani. A prágai klinikai és kísérleti orvostudományi intézetben január 31-én ültették be szervezetébe az új ' szivet. Gyógyulásában azóta semmilyen jelentősebb kedvezőtlen fejlemény nem következett be. Az első sikeres szívátültetéssel gondosan kidolgozott és előkészített program kezdődött meg, amelynek keretében más kórházak is felkészültek erre a rendkívül bonyolult műtétre. Most-indul! Levelező rendszerű BIOLÓGIA FIZIKA MATEMATIKA egyetemi-főiskolai előkészítő Kérjen levélben tájékoztatót! família LAKOSSÁGI ÁLTALÁNOS KÖZVETÍTŐ IROOA Nyíregyháza, Dózsa György u. 24. 4400 T: 10—379 Bútorgyártásban jártas faipari mérnököt vagy üzemmérnököt keresünk termelésirányítói munkakörbe. Véglegesítés esetén lakást biztosítunk. Jelentkezéseket rövid önéletrajzzal az 1475 Budapest, Pf. 22. címre kérjük. AZ EGRI DOHÁNYGYÁR gyakorlattal rendelkező fűtésszerelő szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat keres felvételre. Újabb eszmecserék Moszkvában Konsztantyin Csernyenko (balról a harmadik) Moszkvában fogadta Fidel Castrót (Népújság-telefotó: TASZSZ — MTI — KS) Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára szerdán Moszkvában megbeszélést folytatott Fidel Castro Rúzzal, a Kubai Kommunista Párt KB első titkárával, a Kubai Köztársaság Államtanácsának és Minisztertanácsának elnökével. A találkozó a testvéri barátság, a szívélyesség és a teljes kölcsönös magértés jegyében zajlott le. Andrej Gromiko szerdán a Kremlben fogadta Abe Sintaro japán külügyminisztert. A megbeszélésen az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsa első elnök- helyettese, külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió külpolitikai irányvonala változatlan, s továbbra is a Japánnal való kapcsolatok Craxi Bécsben Bettino Craxi olasz kormányfő szerdán rövid hivatalos látogatásra érkezett Bécsbe. Ott csatlakozott hozzá Giulio Andreotti külügyminiszter, aki Moszkvából, Jurij Andropov temetéséről utazott az osztrák fővárosba. Craxi bécsi útja előtt Rómában George Bush amerikai alelnökkel tárgyalt egyebek között a kelet— nyugati kapcsolatokról. Várhatóan ez a kérdés előtérben áll majd Craxi és vendéglátója, Fred Sinowatz osztrák kancellár megbeszélésein. javítására törekszik az együttműködés és a jószomszédság alapján. Rámutatott: ha Japán készséget tanúsítana arra, hogy ugyanebben az irányiban halad, ezt kedvezően fogadnák a Szovjetunióban. Sajnos ilyen készség a japán politikában nem tapasztalható. Nyikolaj Tyihonov szovjet miniszterelnök szerdán a Kremlben, találkozott Saunora Mdchellel, a FRELIMO-párt elnökével, a Mozambiki Népi Köztársaság elnökével. Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára szerdán a Kremlben találkozott Babrak Karmallal, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt KB főtitkárával., az Afgán Demokratikus Köztársaság .Forradalmi Tanácsának elnökével. A meleg, baráti légkörű megbeszélésen Konsztantyin Csernyenko és Babrak Karmai rövid véleménycserét folytatott a szovjet—afgán kapcsolatok elvi fontosságú kérdéseiről, valamint az Afganisztán körüli helyzetről. Leonyid Iljicsov szovjet külügyminiszter-helyettes szerdán Moszkvában megbeszélést folytatott Gosu Volde etióp külügyminiszterrel. A találkozón a kétoldalú kapcsolatokról, valamint néhány időszerű nemzetközi kérdésről volt szó. Ugyancsak szerdán Nyikolaj Bajbakov miniszterelnök- helyettes, az állami tenvbi- zottság elnöke Moszkvában tárgyalt Didier Ratsi Raka, madagaszkári köztársasági elnökkel. A találkozón főleg a gazdasági együttműködés kérdéseit vitatták meg. Alekszej Sityikov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Szövetségi Tanácsának elnöke szerdán fogadta a Jurij Andropov temetésére a szovjet fővárosba érkezett mexikói küldöttséget, amelyet Humberto Lugo Gil, képviselőházi elnök vezet. Helmut Kohl, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja látogatásra hívta meg az NSZK-ba Konsztantyin Csemyenkót, az SZKP KB új főtitkárát — jelentette be szerdai sajtóértekezletén Peter Boenisch bonni kormányszóvivő. Bettino Craxi olasz miniszterelnököt (balra), Fred Sinowatz kancellár üdvözli (Népújság-telefotó: AP — MTI — KS) —( Külpolitikai kommentárunk )— Teríték a Feltér Házban A KÖZEL-KELETTEL KAPCSOLATOS legfontosabb hírek Libanon mellett az elmúlt napokban Washingtonból érkeztek. E jelentéseknek vannak ugyan gasztronómiai (ebéd a Fehér Házban) és egészségügyi (a jordán uralkodó gyomorvérzése következményeit kezelteti az amerikai fővárosban) vonatkozásai, de a szanatórium és a terített asztal nem rejtheti a politikai lényeget. A világ elsősorban a politikai terítékre figyel. Ezt a terítéket három államfő, a vendéglátó Ronald Reagan amerikai elnök, Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és Husszein jordániai király ülte körül. Tel Avivban enyhén szólva nem örültek ennek a látványnak és ezt nem is titkolták. Milyen tények és jelenségek körvonalai rajzolódnak ki az izraeli ingerültség mögött? Félreértés ne essék: Izraelben jól tudják, hogy ez az ebéd nem változtat az alapvető helyzeten, és Washington továbbra is — számos bel- és külpolitikai okból — Tel Aviv meghatározó, stratégiai szövetségese marad. De az izraeli fővárosban azt is tudják, hogy ez a hármas találkozó az idő egyik jele — az időé, amely ügy tűnik, nem az izraeli vezetés elképzeléseinek dolgozik. A megfigyelők óhatatlamxt felidézik egy másik amerikai hármas találkozó emlékét. A színhely akkor Camp David volt, és ex a név fogalomként vonult be a Közel-Kelet zaklatott történetébe. Az akkori résztvevők egyike (Szadat) már nincsen az élők között, a másik kettő (Carter és Begin) megvált a politikai porondtól. De a személyi változásoknál sokkal lényegesebb az a tartalmi változás, amit a múló idő kérlelhetetlen logikája .kényszerített a magas tárgyaló felekre, persze nem egyenlő mértékben. Az egyiptomi államfő, akinek a közelmúltban sikerült ismét polgárjogot nyernie az iszlám közösségben, a Fehér Házban is hangsúlyozta: Libanonnak, az ottani helyzet minden drámaisága ellenére sem szabad elvonnia a figyelmet a kérdések kérdésétől: a palesztin rendezés vajúdó problematikájáról. Sőt, az elnök ennél is tovább ment. Arafat kairói megbeszéléseinek tapasztalatára hivatkozva megismételte: Amerika csak úgy léphet tovább, ha tárgyalópartnernek elfogadja Arafat személyét. Az ebéd harmadik vendége, az 1982-ben nagy harangzúgással bejelentett Reagan-tenv (jordán—palesztin konföderáció) egyik főszereplője. Néhány jel szerint ma már Husszein jordániai király is tudja, hogy a palesztin, nép és vezetői nélkül nincs béke az olajfád alatt. IGAZI TOVÁBBLÉPÉS persze csak akkor lehetséges, ha nemcsak a két vendég, hanem a vendéglátó is tudomásul veszi ezt a tényt. Sajnos, ennek semmi jele nem mutatkozott a fehér házi ebédlőasztalnál. Ilyen fogást nem tálaltak fel. Harmat Endre Tárgyilagos sorok egy évfordulóról A mai, mind politikusabb világban, amikor százmillióknak nyílik rá a szeme addig nem ismert összefüggésekre, és amikor az igazmondás meg a manipuláció, a kerek beszéd és a szózsonglőrködés a világméretű küzdelem része lett; ma, amikor könnyen inflálódhatnak a szép jelzők és a meg nem rágott felsőfokok — nos, ma okkal várják, hogy minden felelősen kimondott szónak valóságfedezete legyen. Kiváltképp ünnepen és kiváltképp, ha azt mondjuk valamire: történelmi jelentőségű. Akkor, igenis, a történelemmel tessék mérni az állítás igazát. Belehelyezni, például, a magyar történelembe az 1948. február 18-án aláírt magyar—szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést. Három év sem telt el a minden korábbinál gyilkosabb, rombolóbb világháború befejezése óta; mindösz- sze három év annak a nemzet- és lélekrongáló irányzatnak az eltakarodása óta, amely holmi ezeréves jusson a tőkés-földesúri rend jogfolytonosságát hirdette, barátainknak a magyar nép eszeveszett ellenségeit, ellenségnek népünk igaz barátait tette meg. Az ország már túl volt a fölosztáson, az újjáépítés legelső időszakán, de még nem annak végérvényes bizonyításán, hogy ez a Magyarország, a demokratikus, az 1919-es őszi fehérterrorosnak, az 1941-es hadüzenőnek, az 1944-es mélyfasisztának a tagadásaként jött létre. A belső politikai harcok még javában tartottak: ki kit győz le? És ekkor akadt egy ország, épp a megtámadott, amely nem egyszerűen „megbocsátott” — mert hisz, a horthyknak és a szálasiknak nincs, nem lehetett megbocsátás —, hanem egyenlő alapon, a kölcsönösség alapján barátjává fogadott. Volt-e már ilyen történelmünk folyamán? Ne hamarkodjuk el a választ, manapság a történelem, főképp a legújabb kori történelmi ismeretek iránt szinte kielégíthetetlen az éhség. Nincs az a könyv, írta bár marxista tudós vagy vitézi címmel felruházott le- vitézelt vezérkari tiszt, amelyet ne kapkodnának szét, és ne falnának, majd tárgyalnának meg az olvasók. Ahogy mind teljesebb lesz hát a kép, úgy erősödik a bizonyosság, hogy a barátnak kikiáltott nácizmus végső soron még a földesúri Magyarországnak sem volt barátja, nemhogy a népnek; és épp ilyen világosan bizonyosodik be szakmunkákból és memoárkötetekből, hogy a Szovjetunió egyetlen percig sem viseltetett ellenséges érzülettel a magyar nép iránt: a forradalom megdöntésére indított intervenció elleni harcokban részt vett ezer és ezer magyarban az osztálytestvéreit látta, akiknek sorsa á 19-es Tanácsköztársasággal mindörökre összeköttetett az övékével. Van-e ennél szilárdabb alapja barátságnak? „Áll a viharban maga a magyar” — írta Petőfi, épp egy évszázaddal a mi szerződésünk aláírása előtt, nagy szabadságharcunkról. És tudjuk : az akkor példakép Nyugat mást, mint rokonszenv- nyilvánítást, vállveregetést nem adott, legföljebb menedéket emigránsainknak, akiket nem a harcban, csak a bukottságban karoltak föl. „Egyedül Vagyunk” — ez meg egy fasiszta hetilap címe volt a háború alatt, és még érdekesnek is lehetne tekinteni, amennyiben a német birodalom mellénk állásának tagadása lett volna. Nem így voltj Hanem annak tanúsítása, hogy társta- lan nép a magyar, idegenek tengerében, és hogy önerőnk végső kisajtolására — értsd: a dolgozók kisajtolására — kell támaszkodnunk a bizton remélt hadisikerekért. Valóban hihetetlennek tetszett, hogy a kétszáztízszer akkora területű, húszszor akkora népességű Szovjetunióval egyáltalában lehetséges az egyenlőség és a kölcsönösség alapján barátság. Azóta már szemléletesen tudjuk: a Szovjetunióval csakis az egyenlőség és a kölcsönösség alapján lehetséges a barátság, minthogy ez nem számtani művelet, hanem világnézeti, elvi-politikai és — igen — érzelmi kérdés is. Ez az egyenlőség és kölcsönösség nem azt jelenti, hogy a szovjet emberek azért hajthatják nyugodtan álomra fejüket, mert hű szövetségesük a magyar, de — mert elvi politikáról van szó — azt nagyon is jelenti, hogy a szovjet állam világpozíciója azért és akkor erős, amiért és amikor mind több nép tekint rá annak bizonyságával, hogy a népek testvériségének, a szabadságnak és a béke megőrzésének legerősebb vára. A Szovjetunió akkor is létezett, amikor egyedül volt a győztes proletárforradalom országa. De, ha ma összehasonlíthatatlanul fejlettebb, világpolitikai helyzete meghatározóan más, akkor ebben óriási szerepe van annak is, hogy egész szövetségi rendszer leghatalmasabb állama, amelynek ténykedése a világ nyilvánossága előtt zajlik. Ezt a szovjet emberek tudják, s ezért nem formális bók, amikor a magyarok és más népek barátságának jelentőségét nagyra becsülik. És a gazdasági kapcsolatok! Ezek is szigorúan az egyenőlséget példázzák. De azért úgy, hogy az egyenlő értékű árumennyiség a magyar behozatalnak több, mint egyharmada (körülbelül évi 250 milliárd forintnyi), míg az ugyanilyen értékű kivitel a szovjet mérlegben mindössze néhány százalékot tesz ki. Két vezetékben buzog a szovjet kőolaj, távvezetéken száguld ide a villamos energia, bonyolult gépek, berendezések, vegyi anyagok és fogyasztási cikkek százai sorakoznak az importlistán. Nélkülük, a rájuk alapozható biztonságos tervgazdálkodás nélkül minduntalan ki volnánk szolgáltatva a piacok véletlenének és önkényének; fordítva pedig áruinknak nem volna olyan óriási, egy tételben kifejezhető felvevő piaca, mint a Szovjetunió. Hogy mindez a mai, válságokkal küzdő világban mit jelent, azt mondani is fölösleges. Okkal állítható, hogy a magyar kultúra, művészet is a Szovjetunión keresztül lépett ki széles körben a világba. Irodalmi műveink nagyobb példányszámban és olcsóbban jutnak el oroszul és más nyelveken a szovjet olvasók tízmillióihoz, mint idehaza, s ugyanez a népszerűség kíséri filmjeinket, színművészetünket, képző- és zeneművészetünket. Tudományos és műszaki kölcsönösségünk is úgy értendő, hogy a nem lebecsülendő hazai kutatási eredményeinkért a sok tekintetben a világ élvonalában járó, ám a miénknek többszörösét kitevő szovjet eredményeket kaphatjuk cserébe. Bárcsak még többet merítenénk belőlük ! A ma élő nemzedéknek már csak idősebb évjáratai őriznek személyes emlékeket a felszabadulás előtti időkből; a nagy többségnek már természetes létállapota a magyar—szovjet barátság. Így van jól. De bármily jól van is, időnként nem árt emlékeztetni és emlékezni, milyen felbecsülhetetlen, hogy a mai világ viharaiban nem vagyunk egyedül. (Sz. J.)
