Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-06 / 4. szám
4NÉPÚJSÁG, 1984. január 6., péntek Diploma — aranyból A tanítványok nem fordítják el a fejőket 1983. december 8-án nyújtotta át az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora Abkarovits Endrének, az egri tanárképző főiskola nyugalmazott docensének az aranydiplomát. Az ünnepeit 50. esztendeje pedagógus. HONISMERET Az adácsi „községtanács megalakulása és tevékenysége 1944-ben Akinek valami köze van az egri pedagógusképzéshez, ismeri és szereti a tanár urat. Törékeny alkata, csendes, szelíd szavai úgy hozzátartoznak a főiskolához, mint a nehéz tölgyfaajtók, a fehér boltívek, a vizsgák előtti lámpaláz, vagy a diákok nevetése. Sok-sok olyan hallgató tanul ma itt, akinek \ szüleit is ő indította el a pályán. 1976 óta nyugdíjas — inkább csak papíron. Hetvennégy éves, arca barázdált, de szeme élénken csillog. Nem szeret sokáig egy helyben ülni. Afféle nyugtalan ember, akiről nem tudni, mi jár éppen a fejében: egy újabb irodalmi esszé terve, valami ötlet a közművelődésért, a Gárdonyi-hagyaték ápolása, vagy a pedagógus-szakszervezet gondja. Most is a könyvtár előtti folyosó asztalához ültünk, hiszen hol találkozhattunk volna máshol, mint a főiskolán. A régmúltról, a kezdetekről faggatom. — Én még fiatalon, tele lendülettel, a Nyugat szellemétől megérintetten igyekeztem kilépni a kötelezően elvárt tantervből. Nemcsak Gárdonyiért, Jókaiért lelkesedtem, de tanítottam Adyt is, ami akkor azért nem tartozott a bocsánatos bűnök közé. Erre sokan emlékeztek, és nem is bántottak, hiszen én sem bántottam senkit. — S ha a múltat és a jelent mérlegre tenné, miként ítélné meg a változásokat, melyik iskolatípust kedvelte jobbam? — A legszebb emlékeim a tanítóképzőhöz fűződnek, de ez nemcsak azért van, mert „vénségemre” megszépítem fiatalkoromat. Akkoriban jobban összetartottak a diákok. Az egykori képzősök közül sokan még ma is évente találkoznak, a főiskolásokra ez már kevésbé jellemző. Sokan vannak, kissé idegenek egymás számára, meg a világ is felgyorsult. De boldog vagyok, hogy mindkét iskolában tanítottam, hiszen a főiskolát is szeretem. — Ügy hallottam, ritkán volt olyan nap, hogy a tanórák befejeztével véget ért a munkaideje. — Persze, persze. Végeztem én sok társadalmi munkát. Nem volt ez teher, áldozat sem. Azért csináltam, mert nélküle hiányzott volna valami az életemből. Jártuk a falvakat, diákjaimmal rengeteg helyen megfordultunk, mint népművelők. Hat éven át vezettem a TIT irodalmi szakosztályát, előadásokat tartottam a Bugáth Pál Szabadegyetemen, nyelvtanfolyamokon, 1945-ben megrendeztem az első egri József Attila-ünnepélyt, irodalmi színpadot vezettem, szak- szervezeti elnök voltam, a főiskola közművelődési bizottságának vezetőségi tagja, most pedig a nyugdíjas pedagógusok szakszervezetének megyei csoportvezetője vagyok. — Meg sem fordult a fejemben más hivatás gondolata. Édesapám is pedagógus volt, de szinte az egész rokonság. Az akkori Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán végeztem, mint magyar—német szakos középiskolai tanár. Ezzel egy időben fejeztem be a közgazdaságtudományi kar tanárképzőjét, gondolván, hátha felsőkereskedelmi iskolába kerülök, majd tanítóképző intézeti, és orosztanári képesítést szereztem. — Ma egy ilyen sokoldalú ember szabad utat kap az érvényesüléshez. Hogy volt ez akkoriban? — Nehéz volt a harmincas években. Két évig nem kaptam állást. Aztán mégis sikerült. Kineveztek az Egri Érseki Tanítóképző tanársegédjének. Az öreg Líceumról ünnepi szavakkal szokás beszélni, pedig szerény kis iskola volt — szegények egyeteme. Nekem mégis nagyobb megtiszteltetés volt naponta átlépni a küszöbét, mintha a Sorbonne-on tanítottam volna. Gárdonyi szelleme még egyetemistaként hatott rám. Ráadásul édesapámnak is ez volt az alma matere. Párhuzamosan oktattam más típusú iskolákban is: felsőkereskedelmiben, ipari- tanonc-képzőben, dolgozók tanárképzőjén, szakérettségis tanfolyamokon. Amikor a háború után megszűnt régi iskolám, sokáig a mai Gárdonyi gimnáziumban tanítottam. Voltam igazgató- helyettes, dolgoztam a megyei oktatási osztályon, igazgatója voltam a SZÖVOSZ levelező közgazdasági tagozatának, míg végül újra a Líceum, vagyis akkor már az egri tanárképző főiskola -tanára lettem. — Milyen változást jelentett ez az életében, nehezen illeszkedett-e be az új szellemiségbe? — Nem bigott vallásosság jellemezte az érseki tanítóképzőt. — Mindezek mellett még ír is ... — A harmincas években jelentek meg első írásaim. Az irodalom, az ifjúság nyelve mindig sok-sok mondanivalót kínált. A tévé, a rádió sem zárkózott el előlem. Talán legidősebb szereplője vagyok a tizenévesek népszerű Ötödik sebesség című műsorának. A pedagógussors iróniája, hogy első cikkemben a tanítók nem megfelelő erkölcsi és anyagi megbecsüléséről szóltam, s néhány nappal ezelőtt feladott legfrissebb írásomban is ugyanerről kellett szólnom. — A tanár úr munkáját megbecsülték? — Sok kitüntetést kaptam. Emlékérmet a Szocialista Kultúráért, a Szocialista Munkáért, művelődési minisztériumi és TIT-óklevele- ket, meg persze az aranydiplomát. De a legnagyobb kitüntetés mégis az, hogy bármerre megyek az országban, mindenhol találkozom tanítványaimmal, és ha meglátnak, nem fordítják el a fejüket. Szabó Péter A politikai köztudat kevésbé ismeri a felszabadulást követő demokratikus átalakulásnak azt az időszakát, amelyet - a tömegek erjedése, önálló politikai élete, az egyszerű falusi emberek részvétele a közügyek intézésében jellemzett. A népmozgalom időszaka volt ez, amikor a dolgozók közvetlenül, saját szerveik útján intézték és alakították életüket. így volt ez Adácson is, ahol az 1944. november 16- án történő felszabadulást követően új demokratikus szervezet alakult „községtanács” elnevezéssel. — Az új népi szerv megalakulásában nincs semmi különös — hiszen a felszabadulást követően az ország minden helyiségében alakultak hasonló szervezetek — és mégis amiért írunk róla, annak oka az, hogy egyetlen település a megyében, ahol az új népi szerv vezetői írásban rögzítették tevékenységüket. Ezeket a jegyzőkönyveket a Megyei Levéltár őrzi. A községi tanács 1944. november 25-én tartotta alakuló gyűlését, ahol megválasztották vezetőségét és tagjait. Gyakorlatilag a volt képviselő testület feladatkörét látta el, de összetételében minőségileg különbözött attól. A volt képviselő testület tagjaiból csak két főt választott be soraiba: megmaradt továbbra is bírónak — és egyben a „tanács” elnöke — Ran- kasz Balázs, valamint Győri Ferenc viselte az új népi szervben is a pénztárosi tisztséget. Alelnök Szántó Dezső, titkár Komjáthy Lajos. Tagjai között ott találhatók az 1919-es veteránok, valamint a dolgozók valamennyi rétegének képviselői. A jegyzőkönyvek alapján megállapítható, hogy a „tanács” nagyon sokrétű tevékenységet folytatott. Jó kapcsolatot épített ki a vá- mosgyörki szovjet parancsnoksággal, amelytől sok segítséget kapott. A parancsnokság egyetértésével szólalt meg a községben a déli harangszó, újra voltak egyházi szertartások és elkezdődött az oktatás. A „tanács” elrendelte a község állatállományának (tehén, borjú, sertés, juh és ló) összeírását és gondoskodott a község lakóinak élelemmel történő ellátásáról. Határozatot hozott a középületek (községháza, iskola), valamint a péküzem tűzifaellátásáról és kijavíttatta, a község határában megrongálódott hidakat. Intézkedett, hogy a háború alatt a lakossághoz jutott idegen tárgyak és jószágok visszakerüljenek a jogos tulajdonosokhoz. Utasította a község elöljáróságát, hogy dobszó útján hívja fel a lakosság figyelmét az őszi vetések befejezésére, „még kézi erővel is”. A község közbiztonsága érdekében polgárőrséget szervezett. Ennek létszámát ötven főben és a parancsnokban állapította meg. A járőrök a község öt körzetében teljesítettek szolgálatot. Minden járőrhöz beosztottak egy kicsit oroszul tudó őrt is, hogy meg tudják értetni magukat a szovjet katonákkal. Búzát osztottak szét a rászorultak között, és szabályozták a vá- mosgyörki malomba szállított őrlemények fuvardíját. Gondoskodott a terhes és a szoptatós anyák, valamint a kiskorú gyermekek tejjel való ellátásáról. Adácson a „községta- nács”-ot a falu dolgozói hozták létre, spontán alakult meg. 1945. január 13-án a községi nemzeti bizottság alakuló ülésén dr. Kovács Albert járási főszolgabíró elismeréssel szólt tevékenységéről, amikor „örömének adott kifejezést a járás és a vármegye nevében, hogy Adácson a „községtanács” néven működő szervezet eredményes munkát végzett”. A nemzeti bizottság megalakulásával a „községtanács” befejezte működését, de a tagjai az új szervezetben tovább tevékenykedtek, mint a demokratikus pártok küldöttei, illetve képviselői: a kommunista párt részéről Major István, Major János és Varga Péter; a szociáldemokrata párt küldöttei Szabó András, Szabó József és Szántó Dezső; a Független Kisgazdapárt képviseletében Győri Ferenc és Magyart János. Valamennyien részesévé váltak a felszabadulást követő demokratikus átalakulásnak, akik a dolgozók nevében és érdekében intézték a község ügyeit, alakították életüket, „amelyet maguk akartak a maguk módján, a maguk számára elrendezni...” A. Varga László „Üj úton..című dokumentum- gyűjteménye a megyei levéltári anyag közzétételével értékes forrásanyagot szolgáltat a felszabadulást közvetlen követő megyei események megismertetéséhez, amelyek jól hasznosíthatók a történelem tanításában és a magyar munkásmozgalom történetének oktatásában. Horváth Mihály Az első szerelem Elvira a szomszédunk volt. Nekem akkoriban őt néniz- nem illett és csókolomozni. Igazán akkor kavarodtam meg, amikor Elvira maga bátorított, hogy ne néniz- zem, hiszen nem olyan öreg, és nyugodtan tegezzem. így aztán zavaromban kerültem a vele való beszélgetést. Anyámék, ha Elviráról volt szó, csak legyintettek, és szájuk, szélét gúnyosan lebiggyesztették. — Nem komplett — mondogatták. — Agyára ment a válás. Én nem értettem, hogy miért nem komplett, hiszen rendesen nevelte a fiát, dolgozott, és nem csinált olyan botrányokat, mint az első emeleten a Dudásné, aki folyton részegen randalírozott a folyosón. Elvira sűrűn átszaladt hozzánk egy kis sóért, lisztért, vagy hóvégén kölcsönkérni a fizetésig. Ilyenkor anyám szívélyesen fogadta, csupa nyájaskodás volt, de amint Elvira 'kitette a lábát a lakásunkból, mindennek elmondta. Furcsa volt számomra, hogy egy ilyen pöttömnyi, vékonyka asszonyba, mint anyám, hogyan férhetett meg ennyi indulat, ennyi ellentétes érzelem. A magam tíz esztendejével a világot úgy fogadtam el, amilyen, s benne Elvirát, aki hajdani szépségéből még egy kicsit átmentett. Szemeinek kéksége megfakult a rengeteg gyógyszerszedéstől, arcbőre pedig valószerűtlenül puhává vált a kávéfőző állandó gőzétől. A Filmgyárban dolgozott büfésként, s néha anyámnak panaszolta el zavaros ügyeit a művészurakkal, akik nem győzték ajánlataikkal elhalmozni. Én ezekről csak annyiban vettem tudomást, hogy Elvira fiának megint új apukája van. Gábor ezt a körülményt méltóságteljesen viselte, környezetét sose traktálta anyja viharos életével, ö is abba az iskolába járt, amelyikbe én, így sokszor átszaladtam hozzá egy könyvért vagy füzetért. Később már nem szaladtam, hanem rendszeresen bejártam hozzá. Ilyenkor felültünk a díványra, és zenét hallgattunk. Órákat tudott mesélni Vivaldiról vagy Bachról. Én pedig oda- adóan hallgattam őt. Csodálattal töltött el a zene iránti rajongása, lelkesedése. 0 nem papírszalvétákat vagy bélyegeket gyűjtött, hanem lemezeket. Lelkesedni, hinni tudott, és erőt gyűjteni, s ha elkezdett mesélni egy új lemezéről, szinte megszépült, és eltűntek a szeplői. — M|t tudtok csinálni egész délután? — kérdezte anyám esténként, amikor a vacsora után sebtiben megírtam a házi feladatokat. — Jobb lenne, ha mással barátkoznál! Egy ilyen otthon kuksoló gyerek csak besavanyodik! Magam se vettem észre, csak már benne voltam. Fülig szerelmes lettem Gáborba. Én tízéves voltam, ő két évvel idősebb. Szokás szerint lemezt hallgattunk. Gábor lehunyta a szemét, és lassan, bizonytalanul elindult felém a keze. Mintha nem is az övé lett volna! Mikor megérintett, fölnyitotta a szemét és rám nézett. Nem szólalt meg. Nekem a torkomban dobogott a szívem, majd úgy éreztem, hogy megbillen velem a szoba, és elindulunk valahová, egy másik dimenzióba, a régóta áhított felnőttkorba. Csajkovszkij zenéjét már nem hallottam, Gábor jelenléte beborított. Mintha a gyermekkor lihegett volna a tarkómon. Szégyelltem, hogy remeg a testem. Forró, enyhén izzadt kezébe kapaszkodtam, amikor Elvira megérkezett. Szinte belezuhant a csendünkbe. — Hát ti? — kérdezte, de választ nem várva, ment a gyógyszereihez, és tenyerébe öntögette az egyik fiolát. — Anya, ne! Az orvos azt mondta... — ugrott fel Gábor, és kilökte anyja kezéből a gyógyszereket. Azok, mint apró bogarak sunnyogtak szanaszét a szőnyegen. — Én most elmegyek, majd holnap... — szedtem össze magamat. — Mairadj még! — nézett rám könyörgő szemmel Gábor, miközben Elvira kétségbeesetten szedegette össze a tablettákat. Az előszobában még hallottam, amint Elvira kiabál. — Rohadt mocskos tróger! Hát nem becsapott/ Anyám hiába kérdezte, hogy miért jöttem haza ilyen gyorsan, nem válaszoltam. A rémület, Elvira kiabálása, a furcsa bizsergés oldódott bennem, ahogy újra hallottam Csajkovszkij zenéjét, ami egyre erősebb fortisszi- móval dübörgött agyamban. Másnap, amikor iskolából mentem haza, az egész ház fölbolydult. Anyám kábulton ült a fotelban, és összefüggéstelenül mormogott valamit. — Egy rohadt férfi miatt... és a fia, szerencsétlen ... Gábort azóta sem láttam, hogy Elvira öngyilkos lett. Akkoriban a halál számomra azt jelentette, hogy egy ember elmegy közülünk, más „életet” kezd. Mi természetesen maradunk, mert mi jelentjük a folytonosságot. Azóta is Gábor könyörgő pillantását hurcolom magamban, az első szerelmemet, a folytonosságomért kapott veszteséget. Szűcs Mariann Korábbi határidővel Március 1. a felsőoktatási intézménybe valé jelentkezések batárideje A Művelődésügyi Minisztérium a korábbi évekhez képest előbbre hozta a jelentkezés határidejét a felsőoktatási intézményekbe: a diákoknak március 1-ig kell visszajuttatniuk a kitöltött lapokat az iskolájukba, onnan pedig március 15-ig küldik el azokat az egyetemekre és a főiskolákra. Az estilevelező oktatásnál a jelentkezési határidő minden intézményben március 30-a. A jelentkezéshez két nyomtatványlap szükséges, a „Jelentkezési lap” és a „Jelentkezési adatlap”. Mind a kettő már beszerezhető a budapesti (XIII. kerület Hegedűs Gyula utca 27.), illetve a megyei nyomtatványboltokban, A felvételi kérelemhez csatolni kell a szükséges előképzettséget tanúsító eredeti iskolai bizonyítványt (oklevelet), a középiskolai tanulmányi értesítőt, önéletrajzot, az 1983-ban, vagy korábban érettségizetteknek (képesítőzötteknek) a hatósági erkölcsi bizonyítványt és a tanulmányok folytatására alkalmasságot bizonyító orvosi igazolást. A hatósági erkölcsi bizonyítvány beszerzéséhez szükséges igazolást a jelentkezők kérelmére az a szerv állítja ki, amelyhez a jelentkezési lapot be kell nyújtani. A felvételi kérelmet az érettségi bizonyítványt kiállító középiskola igazgatójához kell benyújtani. A munkaviszonyban állók kérelmükhöz a munkáltató írásos javaslatát is kötelesek mellékelni. Az egészségügyi alkalmasságról szóló rovatot kizárólag az erre kijelölt intézmény töltheti ki: Budapesten a Szakmuskástanulók Egészségvédelmi Intézete, (VII. kerület, Keftész utca 32.), vidéken pedig a szakorvosi rendelőintézetek munkaalkalmatosságot véleményező orvosa. Január 15-től már kapható lesz Budapest néhány nagyobb könyvüzletében, a következő napokban pedig országszerte az 1984. évi felvételi tájékoztató, amely az idei felvételi vizsgákra vonatkozó tudnivalókkal, a felsőoktatási intézmények kínálta továbbtanulási lehetőségekkel, az egyetemi, a főiskolai képzés néhány újdonságával ismerteti meg a fiatalokat. Amit a felsőoktatási intézménybe pályázóknak jó tudni: a tavaly életbe lépett 120 pontos felvételi rendnek szellemében több szak, kar eleve megközelíthetetlen a középiskolából hozott 50—60 pont nélkül. Ahhoz pedig, hogy az orvosi, állatorvosi karra, vagy a bölcsészkarok egyik-másik szakára, illetve a BME építészmérnöki karára valaki bekerüljön, összesen 105—110 pont szükséges. Fontos tudnivaló, hogy a középiskolából vitt pontoknál nincs minimális alsó határ. Kevés ponttal is megkísérelheti valaki a jelentkezést, de ahhoz, hogy legalább a fellebbezés jogát megszerezze a vizsgázó, a négy felvételi vizsgával legkevesebb 30 pontot szereznie kell. Eddig az írásbeli két vizsga 0-ás dolgozatai után nem szóbelizhetett a jelentkező; az idén. ha az egyik dolgozata 0-ás, a másik, eléri az 5 pontot, megkapja a jelölt a szóbelizés jogát. A jelentkező ugyanarra a tanévre csak egy hazai felső- oktatási intézménybe (karra) adhatja be kérelmét, de egyidejűleg pályázhat a művészeti főiskolákra, a Testnevelési Főiskola tanári karára, a néphadsereg katonai főiskoláira, külföldi egyetemre, illetőleg — a tájékoztatóban részletesen ismertetett szabályok szerint — kérheti átirányítását más felsőfokú intézetbe. (MTI)
