Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-31 / 25. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1984. január 31., kedd BIRKÓZÁS Bolgár íölény a Dobó István emlékversenyen A Bp. Honvéd a vándordíj idei védője Három napon át három szőnyegen folytak a küzdelmek (Fotó: Szántó György) A sportág decemberi or­szágos értekezletén is több­ször elhangzott, tovább kell erősíteni a birkózás vidéki bázisait. Ennek értelmében lett az idén először nem­zetközi a hagyományos Dobó István junior kötöttfogású emlékverseny, amit az MBSZ és a megyei szakszövetség rendezett az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban. A versenyen 21 hazai egyesület birkózói, továbbá a bolgár és a román junior válogatott vett részt, össze­sen 145-en. A szombat dél­előtti ünnepélyes megnyitón Kócza Imre, a Finomszerel- vénygyár vezérigazgatója, a. verseny fővédnöke üdvözölte a megjelenteket, majd szót kért és különös figyelmet érdemlő gondolatokat mon­dott a sport és a béke elvá­laszthatatlan egységéről Kárpáti Károly, az 1936-os berlini olimpia szabadfogá­sú birkózóbajnoka, a ver­seny díszvendége. Aztán három szőnyegen megkezdődtek a selejtezők az idénynyitókra jellemző várakozással. Különös fel­adatot jelentett a magyar versenyzőknek valamit tör­leszteni a bolgár válogatottól elszenvedett pénteki súlyos vereségért, ráadásul most már a románokkal is szá­molni kellett. A mezőny gyengébb része már két forduló után búcsút mondott a versenynek, így a kiesettek a szombat délutá­ni folytatáskor, melynek be­vezetőjeként az ESE ritmi­kus sportgimnasztika szak­osztályának legjobbjai tar­tottak bemutatót, a nézőkhöz csatlakozhattak. Ezt követően sűrűsödtek össze igazából az esemé­nyek. akkor lett egyre for­róbb a légkör mind a sző­nyegeken, mind azok kör­nyékén. Már ez az időszak azokat igazolta, akik a csa­pattalálkozón látottakból ttx. vábbi nagy bolgár fölényre számítottak. Még értékelhető akciót is nehéz volt rajtuk végrehajtani, legyőzőre pe­dig sokáig nem akadtak. Már tartott legalább öt órá­ja a verseny, amikor elszen. védték első vereségüket a bolgárok. A 48 kg-os román Onica győzött leléptetéssel Musztafov ellen. Musztafov- val szemben jól birkózott — tanulva a pénteki vereség­ből — az egri Faragó is, de 3—3-nál megsérült az egri fiú. Faragó tokszalagszaka­dást szenvedett, nem tudott tovább birkózni, sőt még aznap este meg is műtötték. A rangos mezőnyben ala­posan megküzdőitek és összességében jól szere­peltek az ESE birkózói. A legváratlanabb ’ meglepetést Simon birkózása jelentette, aki tavaly még serdülő volt. Már azzal messze fö­lülmúlta a várakozást, hogy a legjobb hat közé került, ráadásul még a helyosztón is győzni tudott, így ötödik lett. Szuromit csak a bolgár Mladenov tudta megállítani a selejtezőkben csoportdön­tőn, végeredményben negye, dik lett, ami ebben a me­zőnyben feltétlen elismerést érdemlő. A magyar birkózók közül az egri Molnár volt az, aki kétszer is nagy tapsra ragadtatta a nézőket. Két­vállas győzelmeivel jogosan érdemelte ki az elismerést, a legnépesebb súlycsoportban lett végül ötödik. A többiek közül Törököt lehet még dicsérni, küzdőképessége jó­val átlagon felüli. Konchió tapasztalatlansága miatt bú­csúzott hamar, igaz, ő is újonc volt ebben a korcso­portban. Rubytól higgadtabb birkózást várunk a jövőben. Az egri közönség érezhe­tően nem felejtette el az Egerből átigazolt birkózó­kat sem. Sike és Veres csak bolgár versenyzőtől kapott ki, utóbbi, a szakemberek által elismert legjobbtól. A vasárnapi döntőkre már nem sok izgalom ma­radt, többnyire a papírforma érvényesült. A bolgárok nyolc súlycsoportban voltak érdekeltek az első helyezé­sek eldöntésénél, és hétben nyertek is. A nyolcadik eset­ben Miroszlavot 4—1-es ve­zetése ellenére leléptették a bírák, mivel passzív volt a második menetben. Az ilyen helyzetek mindig nagy vitá­ra adnak okot, most is nehe­zen lehetett megfékezni az indulatokat, mindenesetre a döntés a szabályok értelmé­ben történt. A bolgárok fölé­nye így is vitathatatlan volt ezen a versenyen. Magyar győzelem két súlycsoportban született, míg egy esetben román versenyző állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Eredmények. 46 kg (11 induló): 1. Onica (román), 2. Visnyei (Dombóvár), 3. Musztafov (bol­gár) ... 6. Faragó (Eger). 52 kg (11): 1. Zlatkov (bolgár), 2. Ste- fán (román), 3. Bense (Bp. Hon­véd). 57 kg (16): 1. Mladenov (bolgár), 2. Sike (FTC), 3. Kiss (Szondi SE), 4 .Szuromi (Eger), 5. Simon (Eger). 62 kg (29): 1. Ubrankovics Z. (Bp. Honvéd), 2. Tóth (FTC), 3. Törzsök <Ü. Dó­zsa) ... 5. Molnár (Eger). 66 kg (20): 1. Biandov (bolgár), 2. Li- pót (Szondi SE), 3. Schaffenber­ger (Ü. Dózsa). 74 kg (26): 1. Dobri (bolgár), 2. Veres (Bp. Honvéd), 3. Podolszki (Bp. Hon­véd). 82 kg (12): 1. Komáromi (FTC), 2. Miroszlav (bolgár), 3. Konstantinesku (román). 90 kg (S): 1. Tanév (bolgár), 2. Albuch (román), 3. Korpics (Dunaújvá­ros). 100 kg (9): l. Zsekov (bol­gár), 2. Valentényi (Dunaújvá­ros), 3. Bereczki (Ganz-M.). + 100 kg (6): 1. Ilkov (bolgár), 2. Székely (Ü. Dózsa). 3. Alionte (román). Az összetett pontversenyben csak a hazai együtteseket szá­mítva, a Bp. Honvéd 27 ponttal végzett az élen, így a Dobó István vándordíj Idei védője lett. A további sorrend: 2. FTC 21, 3. H. Szondi SE 20, 4. Duna­újváros 15, 5. Ű. Dózsa 13, 6. Eger 8 ponttal. (összesen 18 egyesület szerzett pontot.) KUlöndíjat kapott, mint a leg­eredményesebb külföldi ver­senyző Marinov Dobri (bolgár), a legtöbb tusgyőzelmet elérti Veres László (Bp. Honvéd), a legtechnikásabb magyar ver­senyző Sike András (FTC), va­lamint a legeredményesebb eg­ri versenyző Szuromi József. (A győztesek tiszteletdíját, va­lamint a különdljakat vállalatok és Intézmények ajánlották fel.) Fesztbaum Béla Lobog a láng Vasárnap reggel az ókori olimpiák színhe­lyén, Olümpiában, egy 24 esztendős görög egye­temista, Caterina Di- daszkalou meggyújtotta az olimpiai lángot. A hagyományok sze­rint a szikrázó napsütés­ben tükörrel lobbantot- ták lángra az olimpia jelképét. A fáklyát vivő futók először végigha­ladtak az ókori küzdel­mek színhelyén, majd tisztelegtek az újkori versenyek „atyjának”, a francia Pierre de Cou- bertinnek emlékművénél. A láng még vasárnap a levegőbe emelkedett, hogy Athénból repülő­gépen Dubrovnikba „utazzon”. A Jugoszlávia valamennyi köztársasá­gát érintő staféta feb­ruár 8-án, a téli olim­piai játékok megnyitó­jára érkezik Szarajevóba. Díjátadás Tévéműsor keretében ad­ták át vasárnap délután 1983 legjobb felnőtt és ifjúsági sportolóinak a sportújságírók és a Magyar Televízió sport- osztályának díjait. Az ün­nepségen megjelent Buda István államtitkár, az OTSH elnöke, Pálfy József, a Ma­gyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, Szabó Béla, a MUOSZ sportújság­író-szakosztályának elnöke. Az év felnőtt sportolóinak — női első: Temesvári And­rea teniszező (Bp. Spartacus), edzője: Temesvári Ottó, férfi első: Guczoghy György tor­nász (Bp Honvéd), edzői: Kisteleky Antal és Bordán Dezső, az év csapata az öt­tusaválogatott: Fábián László, Szombathelyi Tamás, Pajor Gábor, tartalék Buzgó József, szövetségi kapitány: dr. Tö­rök Ferenc — és a további helyezetteknek Pálfy József adta át a díjakat. A legjobb ifjúsági versenyzők és ed­zőik Radnai Jánostól, az MTV sportosztályának veze­tőjétől vették át az emlék­plaketteket. Az ifjúsági korú Temesvári Andrea különdí- jat kaDott. A lányok között az első: Orosz Andrea úszó (Bp. Spartacus), edzője Kiss László, nevelő edzője Eve- tovics Iván, a fiúk között az első: Fábián László öttusázó (Bp. Honvéd), vezető edző Medvegy Iván. A díjkiosztó végén Buda István köszön­tötte a díjazott versenyzőket s edzőiket, és kívánt sok si­kert az új esztendőben, s eredményes olimpiai felké­szülést, részvételt. 1.1. FC Kain—Düsseldorf törölve 2. Frankfurt—Uerdingen 2—2 x 3. Nürnberg—Leverkusen 2—3 2 4. Bochum—Bremen 3—3 x 5. Hertha BSC—Aachen 2—2 x 8. Osnabrück—Fortuna Köln törölve 7. Hannover—Wattenscheid törölve 8. Darmstadt—Freiburg 0—2 2 9. Ascoli—Florentina 1—2 2 10. Lazio—Genoa 2—1 1 11. Milan—Róma 1—1 x 12. Pisa—Verona 0—3 2 13. Monza—Lecce 1—0 1 14. Duisburg—Karlsruhe törölve 15. Empoli—Como 1—2 2 16. Padova—Arezzo 0—0 x Nyeremények: 13+1 és 13 ta­lálat nem volt a törlések miatt, 12 találat (31 db) =■ 189 965 Ft, 11 találat (1104 db) — 2134 Ft, 10 találat (13 263 db) = 266 Ft. A gyöngyösi záróünnepségen1 előtérben a Heves megyei csapat XIX. téli. úttörő-olimpia — Hevesi mérleg A rangsorban harmadikként A vasárnapi befejező na­pon már csak a sífutóvál­tók küzdöttek a helyezése­kért Kékestetőn. A tíz le­ány- és tizenegy fiúcsapat kiélezett versenyében a Ha­lász Csaba, Vasziljevics András, Panyik János alkot­ta Heves megyei hármas a dobogpig „taposott”. Janko- vics Béla, & versenyzőbizott­ság titkára kiemelte azt a hangulattermelő környeze­tet, amelyet azok a pajtások teremtettek a sífutópálya mentén, akik már befejez­ték szereplésüket. Hangos volt az erdő a biztatástól. A szakvéleményeket is összefoglalta Jankovics Bé­la a rendezésről: — A kez­deti, elsősorban a sok hó okozta nehézségek után vé­gül ragyogó körülmények között zajlott az úttörő ha­vas számainak országos döntője. Ehhez nagyban hozzájárult a rutinos ver­senybíróság rugalmas rende­zése. Közvetlenül e sorok után kívánkozik a gyöngyösi zá­róünnepség és díjkiosztó egyik aktusának felidézése: a színvonalas lebonyolításért a Művelődési Minisztérium különdíját kapta a XIX. té­li úttörő-olimpia szervező bizottsága, az elismerést Koch Erzsébet, Gyöngyös város úttörőelnöke vehette át a Mátra Művelődési Köz­pontban a minisztérium kép­viselőjétől, Várhelyi György­eiétől A Heves megyei pajtások számára szombat volt az igazi sikernap. Csiba György óriásműlesiklásban is legyőz­hetetlennek bizonyult és rajta kívül Tóth Péter szer­zett aranyérmet szánkózás­ban. Az alpesi összetettben a gyöngyösi Csiba mostani harmadik első helyezését is megszerezte. A Pável József vezette csapat kilenc dobo­gós helyezés birtokába ju­tott a három nap során, eb­ből négy volt az arany, kettő, az ezüst és három a bronz. Eredmények, a még nem kö­zöltek. Biatlon, lányok in. kcs: 6. Toldi 16:45. IV. kcs.: 6. Tóth 13:54. Fiúk, III. kcs.: 4. Va­sziljevics 19:30. 5. Kiss 19:30. IV. kcs.: 4. Halász 15:46. Oriásmű- lesiklás. lányok III. kcs.: s. Görbe 42,60, 4. Tóth 43,00. IV. kcs.: 6. Lórin ez 36:63. Fiúk: IV. kcs.: 1. Csiba 30,39. 5. Bognár 33,68. Szánkó, lányok, II. kcs.: 2. Kucsera 110,51. III. kcs.: 5. Simon 173,93. ív. kcs.: 5. Fejes 164,48. Fiúk. II. kcs.: 2. Stul- ler 107,96. III. kcs.: 6. Győrffy 168,45. IV. kcs.: 1. Tóth Péter 140,73. Sffutóváltó. lányok: 4. Heves megye 37:10. Fiúk: 3. He­ves megye 43:46. Alpesi össze­tett, lányok. III. kcs.: 3. Tóth. 5. Görbe. IV. kcs.: 6. Lőrincz. Fiúk, IV. kcs.: 1. Csiba György, 4. Bognár. Északi összetett, lá­nyok, III. kcs.: 4. Toldi. IV. kés.: 6. Tóth. Fiúk, in. kcs.: 4. Vasziljevics. IV. kcs.: 6. Ha­lász. A nem hivatalos megyék kö­zötti pontversenyben: 1. Nógrád 188, 2. Budapest 181, 3. Heves 117, 4. Pest megye 80, 5. Borsod 79, 6. Veszprém 38 ponttal. Pável József mondta a csapat teljesítményéről: — Az erőviszonyoknak megfe­lelő megyénk úttörőinek har­madik helyezése a rangsor­ban. Sokat vártunk Csiba Györgytől, aki beváltotta; re­ményeinket, az alpesi szá­mokban lehettek volna job­Kucsera Henriett (Parádt ezüstérmes lett szánkózás­ban (Fotó: Szántó György) bak a lányok. Az első nap után a szánkózók is többel biztattak, de mégsem lehe­tünk elégedetlenek. Sok fia­talt szerepeltettünk a na­gyobbak között, így a ne­gyedikes Vasziljevics And­rást, Toldi Líviát, a náluk- nál is fiatalabb Nagy Niko­lettet. akik felhívták ma­gukra a figyelmet, s ez a tény a jövőre nézve bizta­tó. Heves megye rendezte az olimpiát és számomra is jól­eső érzés volt hallani a zá­róünnepségen a kollégáktól a dicsérő jelzőket. Vasárnap kora este a gyöngyösi Lenin téren a felsorakozott csapatok előtt levonták az úttörők olimpiai zászlaját, majd a Mátra Mű­velődési Központban ünne­pélyes eredményhirdetés­re került sor. Műsort adott a Vidróczki Néptáncegyüttes, volt diszkó is, a résztvevők nagy többsége úgy búcsúzott egymástól: viszontlátásra jö­vőre, Kőszegen! KOSÁRLABDA Győzelem az utolsó mérkőzésen is Eredetileg szombaton ját­szották volna Egerben, de a birkózóverseny miatt végül is vasárnap került lebonyolí­tásra a mindkét gárda szem­pontjából rendkívül fontos Egri TANÉP—Olajbányász NB I-es férfi kosárlabda­mérkőzés. Az „A”-csoport utolsó összecsapásán biztosan nyertek a hazaiak. Egri TANÉP—Alföldi Olaj­bányász 80—70 (42—29) Eger, 600 néző. V.: Ger­gely, Varga G. Eger: Petrocsik 16, Nádai 14, Lakosa 14, Hajnsz 10, Czuprák 9. Cs.: Molnár 6, Csajkovszkij 11, Káló, Ko- repta, Komenczi. Edző: Csá- nyi Barna. Szolnok: Pál Szabó, 5, Mi- kóla 18, Molnár 15, Tóth 10, Smohniczki 19. Cs.: Szalay, Janny, Farkas, Kékesi, Du- dek 3. Edző: Acsay Attila. A vendégek az első per­cekben kissé ráijesztettek az egriekre, de aztán amikor kialakultak a párok, látni lehetett, hogy a hazaiak gyorsasági fölényben vannak, és nem lehet különösebb baj a mérkőzés során. Ezt iga­zolták a pályán levők, ami­kor öt perccel később ja­vukra. 12—10-re módosítot­ták az eredményt. Ezt köve­tően fokozatosan növelték előnyüket, nem véletlen, hogy a 13. percben már 27 —18 volt az állás. Feltűnt Különösen az első félidőben viszont az is: sok büntető­dobást és személyit kaptak a vendéglátók, amely a má­sodik játékrészben erősen éreztette hatását. Ennek el­lenére az egriek sziporkáz­tak a pályán. Szünet után valamit csök­kent a színvonal, inkább a dobópárbaj, valamint az idő­re játszás taktikája dombo­rodott ki. Mindkét csapat pályára küldte összes tarta­lékát, — némileg módosul­tak az erőviszonyok —, de ez mit sem változtatott a helyzeten, mert a hazaiak nagyobb tudásukkal, éret­tebb, célratörőbb játékukkal meg tudták tartani tíz pont különbségű előnyüket. Kitűnt: Petrocsik, Lakosa, Hajnsz, Mölnár, illetve Mi- kóla, Smohniczki, Molnár. Az „A”-csoport végeredménye: 1. Csepel 17 1 1741-1385 35 2. Bp. Honvéd 16 2 1759-1327 34 3. Baja 13 5 1536-1321 31 4. Pécs 11 7 1603-1637 29 5. szeged ________10 8 1434-1427 28 6 . Ganz-MAVAG 8 10 1516-1634 26 7. Kecskemét 6 12 1496-1574 24 Nádai és Petrocsik (Fotó: Szántó György) 8. Eger 5 13 1390-1519 23 9. Alföldi O. 3 15 1390-1548 21 10. Hódmezőv. 1 17 1328-1821 19 Jegyzet: a vonal feletti csapatok az 1—10. helyet eldöntő „felső- házban”, a többiek pedig az „al­sóházban” folytatják két hét múlva, a tavaszi idényben. Köz­ben MNK-mérkőzésre Is sor ke­rül. 100 PONT FELETT AZ IFIK Egri TANÉP SE—Alföldi Olajbányász 116—55 (46—20) NB I-es ifjúsági mérkőzés Eger, 100 néző. V.: Vajk M., Molnár. Eger: Kalmár, Penczu B., Ringer 25, Buszti 31, Kőrfy 21. Cs.: Sándor 22, Nagy 5, Papp, Ligeti. Edző: Komenczi Lajos. A mérkőzésen végig egész­pályás letámadást alkalmazó egri fiatalok szinte tetszés szerint érték el kosaraikat. NB I-es ifjúsági bajnoki mérkőzésen először érte el a 100 pontot az egri csapat. Az együttes valamennyi tagja kitűnő teljesítményt nyújtotta

Next

/
Thumbnails
Contents