Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-29 / 24. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. január 29., vasárnap Birkózás Ha döntők a Dobó István emlékversenyen Látványos, gyors pörgetésekkel arattak sikert a bolgár versenyzők. Képünkön az 57 kg-os Síkét emelik (Fotó: Szántó György) Alapos leckét adtak a bolgár fiatalok magyar tár­saiknak pénteken este a magyar—bolgár junior kö­töttfogású birkózó-váloga- csapattalálkozón, melyet a Dobó István nemzetközi em­lékverseny bevezetőjeként rendeztek a Kemény Ferenc Sportcsarnokban. A minden tekintetben jobb vendégek 9—1-re nyerték a mérkő­zést, és ez a nagy különb­ség, bármennyire fájó, valós kifejezője a látottaknak. Mindössze a 82 kg-os Komá­romi tudott nyerni a magya­rok közül, rajta kívül csu­pán az 57 kg-os Síkének voltak győzelmi esélyei, vé­gül azonban ő is vesztett. A látottak magyarázataként Varga János egykori olim­piai bajnok, a magyar fia­talok szövetségi kapitánya, mindössze ennyit mondott: kétségkívül jók a bolgárok, de az egyéni versenyen so­kat javítanak majd a mie­ink. Az egyenkénti visszavágás­ra a kétnapos Dobó István nemzetközi versenyen adó­dik majd lehetőség, talán éppen a ma délelőtti döntők alkalmával. A verseny, me­lyen a bolgárokon kívül in­dul a román junior váloga­tott, valamint a teljes ma­gyar utánpótlás élgárda, közte számos ifjúsági és ju­nior világbajnok, tegnap délelőtt kezdődött ünnepé­lyes megnyitóval. A selej­tezők három szőnyegen dél­után is folytatódtak mind­addig, amíg valamennyi súlycsoportban kialakult a döntők mezőnye. Ma délelőtt 9 órától elő­ször a 3—4., illetve az 5—6. helyezésekért birkóznak a versenyzők, majd azt köve­tően a súlycsoportonkénti legjobbak lépnek a küzdő­térre. Pénteken nem sok öröme volt a szép számú szurkoló seregnek. Remél­hetőleg ma elégedettebbek lesznek a körcsarnok nézői. A magyar versenyzők is ezt ígérik. Lewis: már világcsúcs Vasárnapi sportműsor Üttörő-olimpia: A XIX. téli úttörő-olimpia országos döntői, Kékes, 9 órától. Záróünnepély Gyöngyös, Lenin tér 18.30 óra. Ünnepélyes eredményhirdetés, Gyöngyös, művelődési központ, 19 órától. Sí: Hungária-kupa nemzetkö­zi sílövő verseny Galyatető9.30 óra. A Vasas nemzetközi sífutó versenye, Galyatető, 14.30 óra. Országos sífutó-bajnokság Ga­lyatető, 14.30. Birkózás: Ifjúsági I. korosztá­lyú nemzetközi kötöttfogású Do­bó István emlékverseny, Eger, körcsarnok, 19 órától. Kosárlabda: Egri TANÉP—Al­földi Olajbányász NB I-es fér­fimérkőzés Eger, körcsarnok, 16 óra. (Az ifik 17.30 órakor mérkőznek.) Sakk: Eger SE—BEAC OB li­es mérkőzés, Eger, Somogyi B. u. 3. sz. 10 órától. Kézilabda: Hatvan-kupa IV. fordulója, Hatvan, 8 órától. Carl Lewis, az Egyesült Államok szuperatlétája már­is kirobbanó formában van. A New Yorkban 19 ezer néző előtt rendezett Millrose Játékokon Lewis távolugrás­.ban 879 cm-es eredményével új fedett pályás világcsúcsot állított fel. A régit is ő tartotta, 1982. január I6-tól 856-cm-rel. Lewis ötödikre érte el a kiváló eredményt. Rimet Kupa Myomoz a rendőrség A brazil rendőrök változatlanul nagy erővel kutatnak a december 19-én eltűnt Rímet Kupa után. Ogy tűnik, jó nyomon vannak, mert hivatalosan bejelentették, hogy három személyt őrizetbe vettek, s ezeknek bizonyára közűk van a brazil válogatott által a három győ­zelem alapján végleg birtokba vett világbajnoki trófea elrablásához. Az egyik őrizett személy a Brazil Labdarúgó Szövetség korábbi hi­vatalos alkalmazottja, egy másik pedig ékszerész. XIX. téli úttörő-olimpia Váltóverseny Kékesen, búcsú Gyöngyöstől A Mátra csúcsán remek időben folytatódott tegnap a havas számok országos döntője. A versenyek szín­helyét nagyon sok érdeklő­dő néző, szurkoló is felke­reste. Jankovics Béla, az úttörő­olimpia versenybizottságának titkára elmondta, hogy a szánkózók a kisdobosok ki­vételével a tervezettnél egy futammal többet teljesíthet­tek a rendbehozott pályán. A sílövészek (biatlon) szá­mára is új terepet választot­tak. Lapzártáig az eredmé­nyekről nem kaptunk je­lentést, de remélhetően ér­meket szereztek a szánkó­zók, és az óriás műlesiklás­ban is vártunk hevesi sikert. Ma befejződik a téli út­törő-olimpia, délelőtt a sífu­tó váltók küzdenek Kéke­sen a helyezésekért, majd este Gyöngyösön lesz a zá­róünnepség és a díjkiosztó. Pillanatkép az aranygyűjtő Csiba Györgyről A XIX. Téli Üttörő Olim­pia lángját Csiba György gyújtotta meg. Ki ő, s mi­vel érdemelte ki ezt a meg­tiszteltetést? Megyénk leg­jobb gyermeksízője, többszö­rös úttörő olimpiai bajnoka. Három aranyat a két évvel ezelőtti zirci versenyen is nyert. Ez' a harmadik és egyben utolsó országos út­törő seregszemle, ahol lát­hatjuk, ugyanis nyolcadik osztályos. A műlesiklás első futama előtt váltottunk vele néhány szót. — Az idén hány verse­nyen indultál? — Háromszor álltam rajt­hoz, ezek közül az országos Centrum Kupa volt szá­momra a legértékesebb, a felnőttek mezőnyében har­madik lettem. — Mai esélyek? — Természetesen győzni jöttem, bár rajtam kívül van még egy-két jó tudású fiú. Velük kell felvennem a küzdelmet a másodpercekért. — Nem túl veszélyes a pálya? — Akinek egy kis tapasz­talata van már az északin, nem. Bár elég gyors és itt- ott még a kibukkanó fűcso­mókat is figyelni kell. Eddig bukás miatt sokan feladták. — Most Heves megyét képviseled, egyébként mi­lyen egyesületi színekben indulsz? — Piros-fehérben, a Bu­dapesti Honvéd színeiben. Tavaly igazoltam át, addig a Kékesi Sasnál sportoltam. — Az általános iskola be­fejezése után hogyan to­vább? — Gyöngyösön maradok, szeretnék egy olyan közép­iskolába bekerülni, amely biztosítja az utazásokat, ed­zéseket, versenyeket. —Milyen léccel síelsz? — Blizzard-dal, de ne ha­ragudjanak, lassan én kö­vetkezem. Viszontlátásra. — Sikeres versenyzést...! „A 32.-esnek, 5, 4, 3, 2, 1, rajt!” A nagyokra jellemző biz­tonsággal, lendülettel és ki­forrott technikával hagyta maga mögött a kapukat, pillanatok alatt eltűnt a sze­münk elől. Mint később ki­derült, műlesiklásban im­már ötödik olimpiai győzel­mét aratta. És még koránt­sem tette félre a léceit... ( mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 11-888) Du. fél 4. fél 6 és 8 órakor: Vabank Színes, szinkronizált lengyel bűnügyi filmvígjáték De. 10 órakor: Tíz kicsi csacsi EGRI BRÓDY: (Telefon: 11-773) Du. 4 órakor: No megállj csak! Este 6 és 8 órakor: Akit Bulldózernak hívtak EGRI IFJÚSÁGI HÁZ: 29— 30-án: Du. háromnegyed 3 órakor: Hé élet! Este negyed 6 órakor: A Hold I—II. GYÖNGYÖSI PUSKIN: Du. fél 4 órakor: Misi mókus kalandjai Színes magyar rajzfilm Efete háromnegyed 6 és 8 órakor: Kína szindróma Atom riadó. Színes, szinkronizált amerikai film GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: De. 10 órakor: Aranytojás Du. fél 4 és este 7 órakor: Excalibur I—II. GYÖNGYÖSI MŰVÉSZ: 30- án: Fojtogatás HATVANI VÖRÖS CSILLAG: De. 10 órakor: Az álmatlan fülesbagoly Hosszú vágta HATVANI KOSSUTH: 29- én: öld meg a sogunt! 30- án: Elveszett illúziók FÜZESABONY: E. T. HEVES: Donald kacsa és a többiek ( rádió ) KOSSUTH 8.05 öt kontinens hét nap­ja. 8.21 Énekszóval, muzsi­kával. 9.00 Operettparádé MAI MŰSOROK 9.49 Többet nem ígértem. 10.03 Bummbele Cirkusz. 10.52 Vasárnapi koktél. 12.05 Harminc perc alatt a Föld körül. 12.35 Édes anyanyel­vűnk. 12.40 Más mint ott­hon. 12.50 Évszázadok mes­terművei. 13.15 Lotte Leh­mann dalfelvételeiből. 13.49 Határ—Idő—Napló. 14.20 Gondolatjel. 15.05 Művészle­mezek. 16.10 A fagylalt­színű öltöny. 17.05 Jelen­időben. 17.35 Lemezmúze­um. 18.15 Hol volt, hol nem volt. .. 18.30 Hírek. Időjá­rás. Sport. Totó. 18.40 Diák- könyvtár hangszalagon. Büchner: Danton halála. 20.03 Jákó Vera nótákat énekel. 20.23 Örökzöld dal­lamok. 21.21 Puccini: Manón Lescaut (Négyfelvonásos opera). 23.43 Népdalok. PETŐFI 8.05 Gyű te, Amália! 9.04 Mit hallunk? 9.30 Szivár­vány az érdekről. 14.00 69 perc a színházról. 12.10 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Dilis történetek. 14.00 Új­donságainkból. Magyar könnyűzenei felvételek. 14.35 Táskarádió. 15.33 Kukely Jú­lia operettfelvételeiből. 16.00 Útközben, hazafelé. 17.30 Helyettem írták. 18.35 Pop­tarisznya. 20.35 Társalgó. 22.00 Magnósok figyelem! 22.40 Kellemes pihenést! 24.00 Hírek. Időjárás. MISKOLC 8.00 Vasárnapi krónika. Lapszemle. 8.15 Program- ajánlat. 8.20 Riporternapló. Válogatás az elmúlt hónap műsorából. 9.00 Táncritmus­ban. 9.20 Sport. 9.25 Műsor­összefoglaló. 9.30 Szlovák nyelvű műsor. 9.55 Műsor­összefoglaló és az esti prog­ram ismertetése. 18.00 Hí­rek. Időjárás. Műsorismerte­tés. 18.05 Mérkőzésen, ver­senypályán. Vasárnapi sport- magazin. 18.27 Műsorössze­foglaló. HÉTFŐ KOSSUTH 8.25 Népdalcsokor. 9.00 A hét zeneműve. Haydn: Esz- dúr szimfónia. 9.30 A hét költője: Reviczky Gyula. 9.39 Ki kopog? 10.05 Nyit- nikék. 10.35 Nóták. 11.05 Lo- ránd István kórusműveiből. 11.23 Régi magyar háziasz- szonyok. 11.43 Az eltűnt miniatűr, avagy egy érzőlel­kű hentesmester kalandjai. 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00 Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.37 Eroica. Novella. 14.54 Édes anyanyelvűnk. 15.05 Liza Minelli énekel. 15.28 Ugró­iskola. 16.00 Dávid Gyula népzenei feldolgozásaiból. 16.30 Világablak. 17.05 Ru­dolf Schock operafelvételei­ből. 17.30 Az első hónap. 18.00 Cherbourg-i esernyők. 18.14 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Esti magazin. 19.15 Rádiónapló. 20.45 Nép­dalok. 21.20 Tompa Sándor­ra emlékezünk. 22.00 Hírek. Sport. 22.20 Tíz perc külpo­litika. 22.30 Kapcsoljuk a 8-as stúdiót. Szőkefalvi-Nagy Katalin énekel. Kb. 23.30 Szimfonikus táncok. PETŐFI 8.05 Operettegyüttesek. 8.35 Figyelmébe ajánlom! 8.50 Slágermúzeum. 9.50 Magán- vélemény, ha úgy tetszik — filmek kapcsán. 10.00 Zene- délelőtt. 12.00 Nóták, ci­gánydalok. 12.35 Kis ma­gyar néprajz. 12.40 Táncze­nei koktél. 13.25 A Cseh­szlovák Rádió pozsonyi gyemekkórusa énekel. 13.33 Csengő-bongó zeneszó. 14.00 Kettőtől ötig... 17.00 Har­minc évre visszanézve. 17.30 Ötödik sebesség. 18.35 Hang­adó. 19.20 Sport. 19.30 Ope­raénekesek nótafelvételeiből. 20.00 Sportvilág. 20.35 Van- gelis összes lemeze. 22.04 P. Howard visszatér és Piszkos Fred vele tart. 23.00 Hírek. Sport. 23.20 Bécsi vér (Ope­rettek). MISKOLC 17.00 Hírek. Időjárás. Mű­sorismertetés. 17.05 Fórum. Szerkesztő: Paulovits Ágos­ton. 18.00 Észak-magyaror­szági krónika. 18.15 Sport. 18.25 Szemle az Észak-Ma- gyarország, a Déli Hírlap, a Heves megyei Népújság, valamint a Nógrád keddi számából. ( televizió ) 1. MŰSOR 7.55 Tévétorna. 8.00 Óvodá­sok filmműsora. 8.20 Zseb­tévé. 8.45 Hokisuli. 9.00 La­kótelepi gyerekek. 9.20 Szer­vusz, Szergej! 9.55 Idesüss! 10.20 Hírek. 10.25 Zala-kupa nemzetközi terem-labdarúgó­torna. 12.15 Az impresszio­nizmus (Francia képzőművé­szeti filmsorozat). 14.00 Peter Sellers-sorozat. Meztelen igazság (Angol film). 15.40 Telesport. 16.50 Műsorainkat ajánljuk! 17.15 Vasárnapi muzsika. 18.00 Delta. Tudo­mányos híradó. 18.40 Esti mese. Picur. 19.00 A HÉT. 20.00 Hírek. 20.05 Favilág (Magyar rövidfilm). 20.15 Operettkarnevál. 22.00 Sporthírek. 22.15 Cselekvő értelmiség. 23.10 Hírek. 2. MŰSOR 20.00 Hírek. 20.05 Randevú a harmadik évezreddel. Francia dokumentumfilm. 20.40 Levelek Marusiából (Chilei—olasz film). 22.25 Képújság. CSEHSZLOVÁK TV 1. MŰSOR 8.30 Gyerekeknek. 10.45 A föld sója (Tévéjáték). 12.00 Hangverseny. 13.00 A héten történt. 13.35 Ha majd nagy leszek (Szovjet film). 15.15 Kaleidoszkóp. 16.20 Maria Prochazkova (Dokumentum­film). 16.55 Sastoll (Szlovák film). 18.40 Zenés szórakoz­tató műsor. 19.30 Tv-híradó. 20.lő Vándormadarak (Té­véjáték). 21.50 A cseh zene múltjából. 22.30 Sporthíradó. 22.45 Az Ermitázs (Szovjet dokumentumfilm). 2. MŰSOR 10.30 Alexander-show. 11.30 Fiatalok tévéklubja. 17.05 Irodalmi összeállítás. 18.00 Szórakoztató1 műsor. 18.25 Műsorajánlat. 18.45 Bizalmas levelek. 19.30 Pedagógusok magazinja. 20.00 Az ismeret­len Indus (Dokumentum­film). 20.45 Hangverseny. 21.20 Kultúra 1983 (magazin). 21.50 Sem a férfiakkal, sem nélkülük. HÉTFŐ CSEHSZLOVÁK TV 1. MŰSOR 16.20 Kaleidoszkóp. 17.00 Publicisztika. 17.10 Katonák műsora. 18.00 A szocialista országok életéből. 19.30 Tv- híradó. 20.00 Mentőakció (Tévéjáték). 21.05 Egy kis muzsika. 21.20 Honvédelmi műsor. 22.00 Világhíradó. 22.15 Az NDK Tv zenés szó­rakoztató műsora. 2. MŰSOR 16.35 Úttörők magazinja. 17.05 Riportmagazin. 17.30 Balzac nagy szerelmei (Len­gyel—francia tévéfilmsoro­zat). 18.30 Heti események magyar nyelven. 19.00 Doku­mentumfilm. 19.30 Tv-hír­adó. 20.00 A Szovjet Tv ze­nés szórakoztató műsora. 20.30 Sportvisszhangok. 21.30 Híradó. 22.00 A szép isme­retlen (Feliratos szovjet film). / A fiúk IV. korcsoportos műlesiklásában Csiba György 58.45 mp-s idővel győzött (Fotó: Szántó György)

Next

/
Thumbnails
Contents