Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-28 / 23. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. január 28., szombat Keselyűhegy falva Baktai tavaszvárás Mélypataki Istvánná tanácselnök Egerbakta szép fekvésű község a Mátra és a Bükk között, a Keselyűhegy alatt, a Laskó patak két partján. Ha, sok más nem is, a panorámája feltétlenül megragadja az embert. Nemcsak megfordul az erre járó fejében, hanem ki-kicsúszik is a száján, hogy szívesen élne itt a pompás környezetben, a jó levegőn, élvezvén a csendet a város közelében. S alighanem ilyesféleképpen vélekednek a falubeliek is, hiszen a számuk nem csökken, hanem folyvást emelkedik. A ma már 1670 fős településre — mint a helyi tanács élnökasszo- nya, Mélypataki Istvánná büszkélkedik vele — még Pétervásáráról, sőt Salgótarjánból is elkívánkoznak. Nem beszélve az egriekről! hálózatára — családonként 13 ezer forintos hozzájárulással — éppen a közeli hónapokban kezdik „rákötni” a lakásokat is. S szintén rövidesen „Kuka" teszi még komfortosabbá az itteni életet A szolgáltatásban szinte alig akad hiányzó szakma — sorolják — talán már csak a fodrászhoz kell a városba járni. Igaz, ez utóbbi alighanem akkor is így lenne, ha a „figaró” éppenséggel Baktán csattogtatná az ollóját, a „hajszobrász” helyben várná vendégeit. Mert az egri frizura — bizonygatják — csak más! S egyéb ügyben sem vesződséges, fáradságos az utazás, hiszen a szomszédos nagy településre és onnan visz- sza — ugyancsak sűrűn járnak az autóbuszok. Különben pedig a falu munaképes lakosságának túlnyomó része amúgy is naponta felkerekedik, miyel a kórháznál, a Volánnál, az útépí- tőknél-fenntartóknál, a dohánygyárban, a Bervában meg másutt keresi a kenyerét. — Ha ennyi az ingázó, akkor ki marad itthon? — kérdezzük az utcán. — No, azért idehaza is akadunk néhányan! — felelik mosolyogva többen az egyik üzlet előtt. — Mert éppenséggel Egerbaktán is van egy-két munkahely. Ahol a levestészta készül A soron következő telekalakításokkal együtt 34 házhelyre most is legalább félszáz a jelentkező, s csupán a megyeszékhely felé eső főúti részen seregnyi családi otthon van épülőben. Régóta nincs már különösebb baj az alapellátással — • mondják a kedves kis községházán kezdett beszélgetés mintegy folytatásaként —. A régi földutakból hírmondó sem maradt, a második éve használt saját vízmű eddig „közkifolyós" Messze földön ismerik például a kőbányánkat, az aszfaltkeverő üzemünket, s dolgoznak páran a borkombinát kirendeltségénél, vagy az erdészetben is, hogy csak a jelentősebbekről szóljunk. Némi „országjárás” után — hisz szakácsként, felszolgálóként korábban az egri Szépasszony-völgyben, a Park Szállóban, a tardosi fogadóban és lenn a Balatonnál próbálta már szerencséjét — a község mellett döntött ifj. Berzeviczi MikVölgybe ereszkedő utca lós is, aki most szép háza földszintiért az áfész étkezési tojástermelő szakcsoportjának tagjaként — éppenséggel tésztát készít harmadmagával. — Honnan az ötlet? — Tulajdonképpen édesapámtól származik. Nála ugyanis 700 tyúk tojik ma is. Szóval, ő találta ki annak idején, hogy a „termést” jó lenne sajátosabban is hasznosítani. Akkor kezdtem berendezkedni. Ipart váltottam s egy esztendeig maszekként műveltem a szakmát. Aztán úgy találtam, hogy nyugodtabb, biztonságosabb lesz, ha a szövetkezeti keretek között folytatom a munkát. — Egerben is sűrűn lehet találkozni gyártmányaikkal. — Igen, mert a hatféle tésztát főleg a megyeszékhely ellátásának javítására küldjük. Jut azonban belőlük bőven az áfész egész körzetébe, sőt tovább is. Maholnap talán a budapesti Skála sem marad ki szállításainkból, mivel nagyon érdeklődik irántunk. Meglepő a 700 tyúkos gazda, miként Hozó Ferenc udvara is, amelynek hatalmas istállójában hat bika hízik s három üsző nevelkedik. Dr. Kovács Tibor körzeti állatorvos — öt község „gazdája” — ugyanis úgy vallja, hogy az említettek ritka kivételek. A falura ugyanis, bár remek adottságai vannak, sajnos nem jellemző az állattartás. Hogy mást ne mondjon: mindösz- sze két tehénről tud, így a nevükön képes szólítani „pacienseit”. Igaz, sertés csaknem minden háznál akad. Ám csak levágásra, a családnak, rokonságnak, ismerősöknek. S a hizlalás előtt ezeket is veszik. Mert tenyészkoca, kan már egyetlen sem található. Valószínű, hogy a területileg ugyan határos, de valójában mégis távol eső, nehezen megközelíthető egerszóláti közös tsz az oka. A kistermelés csak egy-egy nagy gazdaság „keblén” fejlődhet igazán: a baktaiaknak is egy olyan „háttérre” lenne szükségük, amely minden tekintetben megadja munkájukhoz a segítséget. Tél közepén is már a tavaszra készülődnek az Egri Közúti Építő Vállalat 6. számú építésvezetőségének telepén. A Heves megyét s Borsod, Nógrád jó részét is ellátó aszfaltkeverő üzem rekonstrukciója során — mint Utasi Benjámin építésvezető és Szuromi László üzemeltetési előadó újságolják — NDK-s berendezések szerelésével éppen duplájára bővítik a teljesítményt. A csehszlovák gyártmányú zsákos porleválasztó elhelyezésével pedig a környezetet próbálják jobban kímélni... Téli panoráma (Fotó: Szántó György) Kicsit furcsa talán, hogy akkor növelik a termelést, amikor éppenséggel ebben a szakmában is csökkennek a megrendelések. Az ellentmondás azonban csak látszólagos — magyarázzák — mivel az az igazság, hogy a beruházó, a KM ragaszkodik a nappali munkához. így az útépítőknek nyújtott, vagy két műszak, netalán éjjel-nappali szolgálat nélkül is több anyag kell égy- szer-egyszer, hogy teljes erővel haladhassanak feladatukkal. A tavaszra emlékeztetnek a borkombinát almásában metszegetők is. — November közepe óta tart a munka — halljuk Mata József agronómustól, a telep vezetőjétől — s elhúzódik még egy jó darabig. Mert a 3 hektáros területnek még a felével sem végezkülönben a felnőttnek is élvezet megfordulni. — Harmadik csoportunk terme az egyik nagy terasz beépítésével született az elmúlt ősszel — beszéli Simon Andrásné vezető óvónő, a csöppségek szeretett Manyika nénije. — Ügy, hogy megspóroltuk a festetési pénzt, s a magunk munkájával végeztük el az előírt, a szükséges renoválást. Meszelt, mázolt minden kolléganőm, itt ügyeskedett az is, aki év közben a konyhán remekel. Igazán úgy szorgoskodott mindenki, mintha a saját otthonát csinosítaná! Ami persze, természetes is. Hiszen valóban úgy vagyunk itt, mintha egyetlen családban élnénk, dolgoznánk. Tizenkét esztendőt töltöttem a parádi óvodában, ma is naponta járok ki Egerből, de úgy érzem, mintha mindig ebbe a társaságba tartoztam volna! A legifjabb óvodás tünk. S ha továbbra is olyan hitvány lesz a tél, mint eddig, maholnap nyakunkon a rügyfakadás! így bizony iparkodnunk kell! Leginkább azonban a két évvel ezelőtt szinte fillér nélkül épült — még ma is újként emlegetett — óvoda apróságai, a valójában még csak bölcsődés korú, de Orsi nővérétől el nem szakítható Varga Kati és bájos kis társai juttatják eszünkbe a tavaszt. Vidám csicsergés-csi- vitelés az egész épület, ahol Valahonnan disznóölés illatait sodorja felénk a csípős szél. Önkéntelenül is a torra, a jóízű falatokra, a vidám eszem-iszomra gondolunk. — Torok már rég’ nincsenek errefelé sem — felelik érdeklődésünkre a búcsúzásnál. — Legfeljebb kiadós toros ebédek, vacsorák szűk családi körben. A lakodalmak hangulata azonban ma is hamisítatlan! Olyannyira eredeti, hogy műkedvelőinkkel másutt is bemutatjuk! Jobban járnak azonban, ha egyszer itt a faluban győződnek meg erről! Gyóni Gyula Egy kisgazdaság istállójában Üjra váltják a régi aszfaltkeverőt Tavasz a télben: metszik az almafákat
