Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-28 / 23. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. január 28., szombat 3. Kerékasztalunkhoz ezút­tal olyan szakembereket in­vitáltunk, akiket hivatalból és hivatásuk mély átérzésé- ből is egyre inkább foglal­koztat azoknak a fiataloknak a sorsa, akiket a pedagógu­sok, pszichológusok, a ható­ságoknál dolgozók röviden veszélyeztetettnek hívnak. Vendégeink: Antal István, a Heves megyei Rendőr-főka­pitányság rendőrfőhadna­gya, a bűnüldözési osztály munkatársa, Ambrus Sán­dor, a hatvani 213-as Szak­munkásképző1 Intézet igazga­tója, Lantosné dr. Gál Ilona,- a> Heves megyei Főügyész­ség fiatalkorúakkal foglalko­zó ügyésze, Nagy József, - a KISZ Gyöngyös városi titká­ra, Sütő György, a hatva­ni József Attila Ifjúsági Ne­velőotthon igazgatója, Tóth Sándor, az egri 6-os iskola tanára és Zavarkó Ferenc- né, a tarnamérai általános iskola tanára. Népújság; A legutóbbi időkben mindinkább soka­sodnak a jelzések; a veszé­lyeztetettek száma rohamo­san nő. Statisztikákkal ki­mutathatóan a 18 éven alu­liak 3,7 százaléka tartozik ebbe a kategóriába. Az adatok azonban bizony­talanok. Nem kevesen állítják, en­nél jóval többen vannak. A hozzáértők úgy vélik, nem túlzás háromszorosukat szá­mítani. Érthető, ha sokakban megfogalmazódik a kérdés, vajon miért? Vajon mi okoz­za a káros tendenciák erő­södését? NAGY JÓZSEF: Vélemé­nyem szerint viszonylag egyszerűen magyarázható a dolog. Egyre gyorsabban vál­toznak a társadalmi-gazda­sági körülmények. Mind több család kényszerül most már nemcsak lakóhely-változta­tásra, de szinte évről évre, vagy hónapról hónapra élet­mód-változtatásra is. Valaha ugye, az iparosí­tás megindulásakor, azzal kezdődtek a gondok, hogy az emberek kiszakadtak meg­szokott, mondjuk falusi kör­nyezetükből. Megszűnt a helybéliek, a rokonok kont­rollja. A nagyvárosokban senkit sem érdekelt, a má­sik hogyan él. Ma, amikor a papa esetleg egyik héten még mérnök, másik héten taxis, a harmadik héten zöldséget árul, nem törődik annyit a gyerekével, mert egyszerűen nem marad ideje rá. így az elvileg tisztessé­ges családban élő fiú, vagy lány is hátrányos helyzetű­vé válik. AMBRUZS SÁNDOR: Meg­erősíteném ezt az utóbbi néhány mondatot. Az okok legtöbbször nem az anyagi­akra vezethetők vissza, ha­nem arra, _ hogy a fiatalok érzelmileg maradnak maguk­ra. ANTAL ISTVÁN: Igen. igen. Mind kevesebb esetünk vezethető vissza egyszerű­en arra, hogy a szülők kis fizetésűek. Hisz, ahol „csak” az a probléma, hogy kevés a pénz, ott sokat segíthetünk — feltéve, ha arra hasz­nálják föl az összegeket, amire kell. Van egy csomó juttatás; ingyen étkeztetés, szociális segély, nevelési se­gély. ruhasegély... AMBRUZS SÁNDOR: A lelkileg elhagyott gyermek idegrendszere gyenge, köny- nyen befolyásolhatóvá vá­lik és aztán elég egy rosz- szul megválasztott társaság, máris kész a baj. SÜTŐ GYÖRGY: Én va­lamelyest vitatkoznék. Meg­kérdőjelezem, a növekedést. Nem vagyok ugyanis bizo­nyos abban, hogy nem egy­szerűen csak a fogalmak át­értékeléséről van-e szó. Mi­re gondolok pontosan? Né­hány esztendővel ezelőtt még nem azonos kritériu­mok szerint ítélték meg a különböző szervek, ki szá­mít hátrányos helyzetűnek. Más meghatározásokkal dolgoztak a gyámhatóságok, másokkal az iskolák és új. fent csak más elvek alapján ítélt a közvélemény. Nem szabad arról sem megfeledkeznünk, a veszé­lyeztetettség” ma látványo­sabb, mint a 60-as, 70-es években volt. Az aluljárók­ban ácá^rgók, az átszúrt fü­lűek feltűnőbbek, mint a hajdanán házibulikon be­rúgok. És még egy. Jelentősen javult a felderítés ... NÉPÚJSÁG: Szocialista társadalmunk eddig is nagy gondot fordított a rossz hely­zetben élő gyerekekre. Mai adatok szerint mintegy öt­venezren részesülnek a gondozás különböző formái­ban. Harminchárom ezren nevelőotthonokban élnek. A többieket egyéb for­mákban támogatják. Úgy tű­nik mégis, a korábban a fiatalok védelmére, óvására kidolgozott rendszer nem hozta meg a kívánt ered­ményt. ANTAL ISTVÁN: Nálunk körülbelül ötvenen, hatva- nan foglalkoznak kifejezet­ten az ifjúságvédelemmel, Rendszeresen látogatjuk azo­kat a családokat, ahol gya­koriak a problémák. Igyek­szünk föltérképezni, kiknél várhatóak a későbbiekben gondok. Amennyire lehet, próbálkozunk a megelőzés­sel. Előadásokat tartunk, járjuk az iskolákat. Mégis mindez kevés. Gyakran még az akut esetek megoldására sincs időnk. Hisz míg a hetvenes években a megyé­ben kétezer volt a veszélyez­tetettként nyilvántartott, az utóbbi öt évben ötszázzal nö­vekedett számuk. Közismert az is, az elmúlt esztendőben a lakótelepe­ken megkétszereződött az ifjúsági bűnözés aránya. És Heves e tekintetben — szerencsére — nem is tar­tozik a legrosszabbak közé. A bűnelkövetők 1,3—1,4 szá­zaléka 14—18 éves korú az országos átlag szerint. Me­gyénkben ez csak 1 százalék. DR. GÄL ILONA: Azt hi­szem, az eddigieknél jobban el kellene különíteni azo­kat az eseteket, ahol még csak várható a veszélyezte­tettség, azoktól, ahol ez már kialakult tény. Az előb­biekkel a társadalmi szervek foglalkozhatnának intenzí­vebben, az utóbbiakkal pe­dig mindenképp a hatósági jogkörrel rendelkezők. A megelőzés nem elsősor­ban rendőri, vagy ügyészi munka. Itt legtöbbet szerin­tem az egészségügy tehet­ne. A védőnők például, — akik már a terheseket láto­gatják és tudván tudják/mi- lyen körülmények közé szü­letik a baba — jelezhetné­nek a gyanú felmerülése ese­tén is ... Mert meggyőződé­sem, gyakorlatilag szinte minden eldől csecsemő- és kisgyermekkorban. Ha ez idő alatt a szülők és a gye­rekek közt negatív kapcso­lat alakul ki, a társadalom a rossz irányba fejlődő sze­mélyiséget már csak korri­gálni tudja ... SÜTŐ GYÖRGY: Valaha azt hittük, a szocializmus­ban csak az árvák számára kell intézeteket létrehozni. Ebből a feltételezésből ki­indulva alakították ki a gyermekvédelem struktú­ráját. Azt hiszem, itt kere­sendő a probléma kulcsa. Pedig a mi nevelőottho­nunkban is a diákok 96 szá­zalékának vannak szülei, ro­konai. És az sem áll, hogy mind cigányok lennének. Csak 60 százalékuk az! Szóval, tulajdonképpen azt hiszem, elvileg elegendő ember foglalkozik az ifjúság- védelemmel, de mindenki külön erőlködik. Van neve­lési tanácsadó, gyámhatóság, ifjúsági, gyermekvédelmi munkaközösség, ifjúságvé­delmi rendőrségi csoport, vannak hivatásos pártfogók, nevelőotthoni pedagógusok és sorolhatnám még. Mun­kájuk azonban nem kellő­képpen összehangolt. NAGY JÖZSEF: Egymás­ra kellene, hogy épüljön a folyamat. Egybe kellene, hogy kapcsolódjon ... És az általánosságoktól el kellene végre szakadni. ZAVARKÖ FERENCNÉ: Ezzel nagyon egyetértek. Magam ugyancsak a saját iskolámban tapasztalha- tókról tudok beszélni, de az ottani tények azt bizonyít­ják, ha megkeressük, kit; mi­vel tudunk személyre szóló­an segíteni, nagyot léphe­tünk előre. Tarnamérán, ahol dolgozom, a lakosság 20 szá­zaléka cigány. Sokan veszé­lyeztetettek közülük. Mi No. 1. Veszélyeztetettnek számít az a fiatal, akinek tartását, gondozását, nevelését, okta­tását, illetve testi, értelmi és érzelmi fejlő­dését valamilyen ok miatt károsan, tartósan és egyoldalúan — befolyásolják, vagy aka­dályozzák. No. 2. A veszélyeztetettek még nem bűnö­zők, nem csavargók és nem csövesek, de azokká válhatnak, ha nem figyelünk fel rá­juk; ha nem biztosítjuk számukra az egész­séges fejlődés anyagi, környezeti, családi feltételeit. No. 3. Napjainkban több mint százezer veszélyeztetett helyzetben élő gyereket és fia­talt tartanak nyilván Magyarországon. I ______________ a zonban nemcsak egyszerű­en azzal foglalkozunk, mit javíthatnánk az ő helyzetü­kön, de azzal is, hogy a jelenlegi gyerekekből maj­dani jó szülőt neveljünk. Próbálkozunk az „utógon­dozással”. Figyelemmel kí­sérjük az iskolát elhagyó­kat. Hová kerültek dolgoz­ni, megtalálták-e a helyü­ket és így tovább. Persze, nem tudom, másutt e mód­szert mennyire lehet alkal­mazni. Egy kis, ezerhétszáz lakosú községben nyilván könnyebb. TÖTH SÁNDOR: Szá­munkra az okoz nehézsége­ket, hogy a szülők nagyon is könnyedén áthárítanak minden felelősséget az isko­lára. Pedig, a nevelésnek alapvetően az otthon a színtere. Ehhez a pedagó­gusok szívesen adnának ta­nácsot. Igen ám, de hiába a fölajánlott segítség, ha épp azok nem veszik igénybe, akik leginkább rászorulná­nak. Ha a családlátogató osztályfőnök hatszor kopog az ajtón, de az soha nem nyílik ki, ha egy anyukával, vagy apukával nyolc éven át nem lehet a szülői értekez­leten találkozni, akkor a tanár keveset tehet. Azt hi­szem, az effajta szülők „megnevelésével” o munka­helyeken kellene kísérletez­ni. Népújság: Az elmondottak elvezetnek a következő kér­déshez. Mit tehet a társada­lom? Miként lehet az if­júság védelmébe még töb­beket bevonni? AMBRUZS SÁNDOR: Kap­csolódjunk vissza ahhoz a megállapításhoz, hogy a csa. Iádnál kezdődik minden. Ha az emberek — függetlenül attól, mi a foglalkozásuk — jobban figyelnének egymás­ra, törődnének a „szomszéd­dal”, sok bajnak elejét le­hetne venni. A testi sérülé­seket azonnal észrevesszük. A lelkieket nem. Az apára, aki veszélyeztetheti gyerekét csak akkor figyelünk fel, ha sorozatban dülöngélve érke­zik haza és aztán késsel ker­geti a családját. De akkor már késő. Pedig, ha még az első alkalommal érdeklőd­tünk volna... NAGY JÖZSEF: Magam is azon a véleményen va­gyok, elsősorban a felnőtte­ket kellene megnevelni... Nálunk Gyöngyösön voltak is erre próbálkozások. A pe­dagógusok elmentek a ve­szélyeztetett gyerekek szülei­nek munkahelyeire és be­széltek az ottani vezetőkkel. Egyelőre nem túl sok si­kerrel. Pedig a fizetésről döntőknek ugye lennének hatékony eszközei figyel­meztetni a család iránti kö­telességekre az apákat, anyá­kat? És persze, bekapcso­lódhatna esetleg ebbe h vö­röskereszt, a Hazafias Nép­front és így tovább ... Mert a kialakult rossz helyzeten az úttörőmozgalom és a KISZ is már alig tud változtatni. Csak valamit se­gíthetünk azzal, ha tartal­mas programokat kínálunk a fiataloknak és így talán sikerül néhányuknak célt adni, a csavargástól, a szipó- zástól párukat eltéríteni. SÜTŐ GYÖRGY: Még mindig a munkahelyeknél maradva. Sajnos, sokhelyütt nem tudnak azon túllépni, hogy az állami gondozottak­nak elég, ha néha egy-egy brigád valamilyen ajándé­kot ad. De nekik nem erre lenne elsősorban szükségük. Hisz az intézetekben meg­kapnak mindent, a rosszab­bodó gazdasági feltételek mellett is. Az viszont fontos volna, hogy miután kikerülnek a2 életbe és elhelyezkednek, ne rúgják ki őket az üzemből, vagy a gyárból az első probléma miatt. Ne legyenek előítéletek velük szemben, forduljanak hozzánk, ha a legkisebb döccenő előadódik. Nagyon örülök például annak, hogy a minap fölke­resett egy vezető, beszéljek a volt növendékünkkel, mert magnót akar venni a havi fizetéséből. Nem várta meg, hogy a gyerek minde­nét elköltse, aztán valami­lyen meg nem engedhető módon „pótolja”. Népújság: összegezve, ho­gyan látják? Van-e remény arra, hogy a jelenleg oly sötétnek tűnő kép a közeli jövőben kivilágosodjon? DR. GÄL ILONA: Vannak még hibáink, de egyre több az eredményünk is ... Va­lahogy ide illik most ez a közhely. De néhány konkré­tumból ítélve — például ab­ból, hogy mindinkább rá­irányul a figyelem a veszé­lyeztetett helyzetűekre, s az ebből adódó gondok egy­re nagyobb nyilvánosságot kapnak — talán bízhatunk abban, nem marad az.. NÉPÚJSÁG: Köszönjük a beszélgetést. Németi Zsuzsa Veszélyeztetettek és veszélyeztetők A legfontosabb még mindig a család

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents