Népújság, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-10 / 291. szám

1983. december 10., szombat Harmincöt évvel ezelőtt fo­gadták el az Egyesült Nemze­tek Szervezete közgyűlésén az emberi jogokról szóló egyete­mes nyilatkozatot. Ennek emlé­kére 1950. december 4-én az ENSZ-közgyűlés december 10- ét az emberi jogok napjává nyilvánította. Emberi jogok alatt napjainkban olyan alkotmány- jogi és nemzetközi jogi intéz­ményt értünk, amelynek az a hivatása, hogy intézményesített formában védje az állampolgá­rok jogait az állami szervek túl­kapásaival szemben és segít­se az emberi életfeltételek lét­rejöttét, az emberi egyéniség kibontakozását. Elvileg meg le­het különböztetni az emberi jo­gokat (mint a nemzetközi jog intézményét), és az alapvető állampolgári jogokat, (mint. az alkotmányjog intézményét). Eszerint emberi jogokon — ma már egyre inkább — az egyes államokkal szemben, illetve ál­talában az állami joggal szem­ben megállapított követelménye­ket értjük; míg az állampolgá­rok alapvető jogain az egyes államok alkotmányaiba beik­tatott. az egyes államok jog­rendszerei által az egyéneknek biztosított emberi jogokat. A Nap kél: 7.20 órakor, nyugszik: 15.53 órakor. A Hold kél: 11.48 órakor, nyugszik: 21.28 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon JUDIT nevű kedves olvasóinkat! Az egyik ókori zsidó törzsnek ,,Jehuda” volt a neve és az ebből képzett ..Jehudit” a mai Judit ősi formája. I^á^ldőjárás Várható időjárás ma estig: nyugat—délnyugat felől lassan megnövekszik a felhőzet és reggeltől a nyugati és déli or­szágrészben már csapadékra is számítani lehet: általában ha­vazásra, de átmenetileg havas eső, ónos eső is lehet. A csa­padékzóna napközben az or­szág nagy részére átterjed. A Dunántúlon az élénk déli. dél­nyugati szelet erős széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 3 és —2 fok között várható. Illatos utca... Karácsonyi díszbe öltözött Egerben a Széchenyi ut­ca. A reklámok, a világítás, a diszkrét zene, már mind-mind az ünnepelt, a készülődést jelzik. Külön színfoltot jelent a Dobos cukrászda előtti pavilon mellett, a másik oldalon néhány méterrel arrébb a rétesbolt kínálata, ami beillatosítja az utcát. A négy­féle ízben — gesztenyés, szilvás, barackos, kakaós —, párizsi roló, a meleg szendvics és a forró tea nemcsak újdonság, de ízléses, finom, környezetbe illő — remek kezdeményezés. Bár többen felvennék a versenyt a Dobossal, vagy a rétesbolttal. (k. sz. e.) — ÉVZÁRÓ ÜLÉS A MTESZ- BEN. Az Egri Dohánygyár­ban tartotta évzáró ülését a MTESZ Heves megyei Szer­vezete. Értékelték a Neu­mann János Számítógép­tudományi Társaság megyei szervezetének az elmúlt két évben végzett munkáját, azt követően pedig áttekintették a TIT és a MTESZ együtt­működésének további lehető­ségeit. — JÁTSZÖHÁZ. a Harlekin bábegyüttes látja vendégül vasárnap Egerben, a Hámán Kató Úttörőházban azokat a gyerekeket, akik fenyőfadí­szeket és apróbb ajándékokat akarnak készíteni papírból, szövetből, filcből és kaucsuk- labdából. A közös munkára délelőtt 10-től várják az ér­deklődőket. — A VIDRÖCZKI GYÖN­GYÖSHALÁSZON. Előbb a Vidróczki Néptáncegyüttes lép színpadra ma, szombaton délután 6 órától a gyöngyös­halászi művelődési házban, majd utána diszkó követke­zik. A Népújság olvasószolgálata: mindennap S-tól 17 óráig. Telex: 063-350 iüiü. SÍI Egerben: Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Felnőttek, gyer­mekek részére. Telefon: 11-000. Az ügyelethez tartozó közsé­gek: Verpelét, Tarnaszentmária, Bátor, Hevesaranyos, Egerbocs, Egerszalók, Egerszólát, Kere­csent!, Demjén, Ostoros, Novaj, Makiár, Andornaktálya, Felső- tárkány, Noszvaj, Egerbakta, Szarvaskő. Egriek részére a gyermekor­vosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig, a kórház gyermekosztályán. Tele­fon : 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reg­gel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. Gyöngyösön: szombaton 7 órá­tól hétfő reggel 7 óráig. Tele­fon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnep­nap 9—12 óráig. Mindkét ügye­let helye: Széchenyi u. 1. ' Gyermekorvosi ügyelet: szom­baton 8—12 és 14—18 óráig, va­sárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. A gyermek fek­vőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. Hatvanban: szombaton 7 órá­tól hétfő reggel: — Hatvan vá­ros lakossága részére 8 óráig — a községek lakossága részére 7 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „fa­ház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. Gyermekorvosi ügyelet: szom­batonként 8 órától 12 óráig, va­sárnap és munkaszüneti napo­kon 8 órától 10 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Hoi> váth M. u. 21. Telefon: 16-23. KÖJAL-készenlét Egerben: dél­után 5 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. Hevesen: szombat reggeltől hétfő reggelig, Deák Ferenc u. 41. sz. Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. Hétvégi állatorvosi ügyelet: szombat 8 h-tól vasárnap 20 h- ig. Egri állatorvosi ügyelet: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Recski ügyelet: Recsk, Kos­suth u. 218. Telefon: Recsk: 15. Füzesabonyi ügyelet: Dormánd, Tanácsháza, Dózsa György u. 37. Telefon: Füzesabony: 321. Gyöngyösi ügyelet: Gyöngyös, Állatkórház. Telefon: 11-645. Hevesi ügyelet: Hevesi Járási Hivatal. Telefon: Heves: 124. Hatvani ügyelet: Hatvan váro­si tanács. Telefon: 19-97. Az ügyeleti helyekhez, tartozó állatorvosi körzetekről a terüle­tileg Uletékes állatorvos ad tá­jékoztatást. ALLATKÓRHÁZ! ÜGYELET: Gyöngyösi Allatkórház: min­den munkanap 16.30 h-tól más­nap 7.30 h-ig. Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 11-645. Fogorvosi ügyelet: szombaton­ként 6.30 órától 14 óráig, vasár­nap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Rende­lőintézet, _ Kossuth tér 18. Egri Allatkórház: munkanapo­kon 16.30 h-tól másnap reggel 7.30 h-ig, az egész megye terü­letén péntek 15.10 h-tól hétfő 7.30 h-ig. Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Ajánlat 37 országba 300 útvonalon kétszázezer turistának Tájékoztató az IBUSZ terveiről A legjobbak között: Heves megye Takarékosabb energiafelhasz­nálás Tegnap, pénteken Egerben tartotta soros ülését a He­ves megyei területi energia- ipari bizottság. A megjelen­tek meghallgatták Pál Sán­dor TEB-titkár beszámolóját az előző ülés óta végzett munkáról. A második napi­rendi pont a megye 1983. évi energetikai helyzetének értékelése volt. Mint ebből kitűnt, a megye energiaellá­tása kiegyensúlyozott, s a takarékosabb felhasználásra való törekvés eredményeként egyes energiahordozóknál számottevő a megtakarítás. Az ülésen felszólaló Schmidt Rezső, a megyei pártbizottság titkára elisme­rését fejezte ki a bizottság­nak munkájáért, Wiegand Győző, az Állami Energetikai és Energia-biztonságtechnikai Felügyelet igazgatója pedig Sz . ország legeredményesebb területi bizottságai között említette a Heves megyeit. Afrikai elefántláb és bükki farkas is Kiállítás Balatonban A Búkkal ja Vadásztársaság rendezésében vadgazdálko­dási és természetvédelmi ki­állítás nyílik Balaton község művelődési házában ma fél 4 órakor. Az érdeklődők ké­pet kapnak majd a társaság életéről, a vadgazdálkodás és -kilövés eredményeiről, melynek során olyan értékes trófeák is bemutatásra ke­rülnek, mint például az Af­rikában elejtett elefánt láb­preparátuma, valamint a bükkalji község területén elejtett farkas kitömött pél­dánya. Hol tilos előzni? Mit nem szabad az autóúton? Beszá­mít-e a gépjármű önsúlyába a vezető? Ilyen és ehhez hasonló kérdések szerepelnek a jövő héttől lapunkban az újabb közlekedési pályáza­tunkban, a KRESZ-totóban. Olvasóink újra játszhatnak, tesztelhetik közlekedési is­mereteiket úgy, hogy köz­ben értékes jutalmakat is Szélesítik a hidat is Útfelújítás Kompolton Sok bosszúságot okozott a kompoltiaknak a modern községközpontot és a régi településrészt összekötő főút rossz állapota, októbertől azonban megkezdődött a fel­újítás. Az Egri Közútépítő Vállalat dolgozói végzik a munkát. Az épülő, szilárd burkolatú út három méter helyett immáron hat méter széles lesz, így biztonságo­sabb közlekedést tesz lehe­tővé. Megszűnik az útpad­kára való ráhajtás is. Szükségessé válik a Holt- Tarna hídjának szélesítése, valamint a gyalogos közle­kedés javítására egy gyalog­híd építése. Az 1100 méteres útszakaszt előreláthatólag — a szűkös anyagi lehetőségek miatt — csak 1987-ben adják át a forgalomnak. Oszlánczi Ervin Hazánk idegenforgalmá­ban az IBUSZ továbbna is őrzi vezető szerepét: a szer­vezett idegenforgalom csak­nem felét bonyolítja le — hangoztatta Harsányt Zoltán vezérigazgató az IBUSZ pén­teki, Flamenco Szállodában megtartott sajtótájékoztató­ján. Az IBUSZ 1983-ban több mint 17 százalékkal növel­te forgalmát, így- az árbe­vétel várhatóan eléri a 12,3 milliárd forintot. Mind a szocialista, mind pedig a tőkés országokból érkező tu­risták száma emelkedett, s ugyancsak nőtt a külföldi tú­rákon, illetve a belföldi tu­rizmusban részt vevők ará­nya. A jövő évi tervekről szól­va az IBUSZ vezetői el­mondták, hogy 37 országba több mint 300 útvonalon mintegy 200 ezer turista ré­szére szerveznek progra­mot, s több mint 50 új kül­földi ajánlattal jelentkez­nek. Újdonság például a Ba­rokk Prága elnevezésű út, vagy az Ismerkedés Berlin múzeumaival című program. Bővítették a szovjet utak vá­lasztékát is. A legtöbb új­donságot a körutazásban kí­nálják, melyek közül külö­nyerhetnék. A Heves megyei Közlékedésbiztonsági Tanács­csal közös pályázatunknak ugyanakkor nem csupán az a célja, hogy a pillanatnyi KRESZ-ismereteket mérje, hanem arra késztesse a vál­lalkozókat, hogy felelevenít­sék a korábban tanultakat, utánanézzenek mindannak, amiben bizonytalanok, s ez­zel szolgálják a közlekedés- biztonság társadalmi ügyét. nősen érdekesnek ígérkezik a Törökország ismeretlen tá­jait bemutató „Barangolás a szultánok földjén” elneve­zésű program. Növelik jö­vőre a hajóutak számát is, a népszerű fekete-tengeri ha­jóutak sorát kiegészítik a3 Oroszlán-öblöt, Krétát, Kor­fu szigetét, a Velencei-öblöt, valamint az Egei- és Föld­közi-tengert bemutató hajó- kirándulásokkal. Négy au­tóbuszos csoportot indítanak a szarajevói téli olimpiára jövő év februárjában és szerveznek túrát a Los An- geles-i nyári olimpiára is. A belföldi ajánlatok kö­zött országjárások, fürdőtú­rák, gyalogtúrával egybekö­tött kirándulások várják az érdeklődőket. Széles az üdü­lőprogramok választéka is, hegyvidékeken és vízparto­kon, az ország legkülönbö­zőbb helyein változatos pi­henési lehetőségeket ajánla­nak. A Magyarországra ér­kező külföldi vendégeknek 61 programot kínál az IBUSZ, közülük kiemelke­dik az esti hajózás a Dunán, az egész napos Kalocsa— Solt kirándulás, valamint a táncházprogram, ahol a vendégek maguk is részt ve­hetnek a közös táncban. A négy alkalommal meg­jelenő KRESZ-totót külön- külön is be lehet küldeni, és a helyes megfejtők között öt százforintos vásárlási utal­ványt sorsolunk ki, de akik mind a négy szelvényt hi­bátlan megfejtéssel beküldik, ezen felül még öt értékes tárgyjutalommal: az autózás, motorozás hasznos felszere­lésével gazdagodhatnak. Hét végi piaci jelentés Az évszaknak megfelelő kínálat Megyénk piacain az elmúlt hetihez viszonyítva jobb az el­látás. Gazdagabb a felhozatal zöldségből, gyümölcsből és pri­mőrökből is. Ez utóbbiak viszont igen eltérő árakon kaphatók. Egerben a ZÖLDÉRT üzleteiben bőségesebb a választék, mint a szabadpiacon. EGERBEN a szabadpiaci árak a követ­kezők: alma 8—14. tojás 2.80—3, fejes káposzta 12. kelkáposzta 16. a mák 110, dióbél 120. száraz bab 30—35. karalábé 14, vörös­hagyma 13. burgonya 8. sárga­répa 15, petrezselyem 18, gom­ba 90, fokhagyma 65. GYÖNGYÖSÖN a szabadpiaci árak: tojás 2.90, burgonya 9, sárgarépa 13. pet­rezselyem 19. vöröshagyma 9, fejes káposzta 9. kelkáposzta 20. saláta 10. karalábé 16. karfiol 40. paradicsom 60. zöldpaprika hegyes 6, zöldpaprika egyéb 12, hónapos retek 11. zöldhagyma 15, fokhagyma 60, paraj 40. sós­ka 40. téli alma piros 10, téli alma fehér 13. körte 19. zeller 20. szőlő 28. dió 31. száraz bab 39, lencse 71, savanyú káposz­ta 25. HATVANBAN a hét végi szabadpiaci árak: tejföl 40, tehéntúró 40, tojás 2.80. burgonya 8. sárgarépa 12, petrezselyem 18. vöröshagyma 13, fejes káposzta 9. kelkáposz­ta 15. saláta 5. karalábé 12. karfiol 27. zöldpaprika 30. re­tek 7. fekete retek 8. fokhagv­\ ma 65, alma 10—14. körte 20. ^ dió 25. dióbél 80. száraz bab 35. savanyú káposzta 22. mák 100, mandula 40. A ZÖLDÉRT árai Heves megyében Alma 8.60—12. paradicsom 60, paprika 6, saláta 7.50, tojás 2.80, karfiol 30. fejes káposzta 10. kelkáposzta 14, mák 110. dió­bél 120, száraz bab 35, karalá­bé 16. cékla 8, vöröshagyma 13—15, burgonya 6.20. sárgaré­pa 13, petrezselyem 18, gomba 90. fokhagyma 60, dughagyma 30 forint. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság köz­lése szerint a Budapes­ten megtartott 49. heti sorsolás alkalmával a következő számokat húz­ták ki: 32, 38. 44, 71, 72. — NAGY SIKERŰ FIL­MEK. December 12-től, hét­főtől a Hotel Eger halijában minden hétfőn 20 órától nagy sikerű filmeket vetítenek. Az első alkalommal a Pie- done Egyiptomban című al­kotás kerül bemutatásra. . n rendőrség kérése A Heves megyei Rendőr- főkapitányság vizsgálati osz­tálya büntetőeljárást folytat az erdőtelki Szabadság Tsz egyes gépkocsivezetői ellen. A rendőrség kéri a lakossá­got, hogy azok, akik 1983. január 1. és augusztus 31. között a tsz-től sódert vásá­roltak, a gépkocsivezetőktől kapott nyugtát vagy számlát levélben küldjék meg az il­letékes osztálynak. Cím: 3300 EGER, Szabadság tér 1—3. A számlákat egyébként az el­lenőrzés után visszaküldik a feladóknak. Hotel Flamenco Újabb modern szállodával gazdagodott idegenforgalmunk. Az osztrák idegenforgalmi hitelből újjáépített Sport Szálloda bővített utódja, a Hotel Flamenco a spanyol Huse Szállo­dalánc tagjaként decembertől fogadja a vendégeket. A bu­dapesti Feneketlen-tó szomszédságában megújult létesít­mény tervezője, Dobozi Miklós, belsőépítésze Detre Villő. (MTI-fotó — Varga László felvétele — KS^ Négy forduló - Sok nyeremény KRESZ-totó a Népújságban Élő adás — Hívható telefonszámok — Bárki kér­dezhet x ✓ Sajtókonferencia Heves megyében Hétfőn este 19 óra 15-től Egerből, a megyei pártbizott­ság épületéből élő adással jelentkezik a rádió népszerűvé vált Sajtókonferencia sorozata. Ez alkalommal a téma szű- kebb hazánk gazdasági, társadalmi és kulturális élete. A programra meghívták a központi lapok munkatársait és a szomszédos megyék újságíróit is. Emellett a hallgatók is kérdezhetnek, méghozzá 14 órától, a 12-525 és a 12-034-es egri telefonszámokon. A válaszadók megyénk párt- és ál­lami vezetői lesznek. A műsorvezető szerepkörét Rapcsányi László látja el. NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉM. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656:' 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index': 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNé. - HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Thumbnails
Contents