Népújság, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-01 / 283. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. december 1., csütörtök „Szép élményekkel térek haza” Lengyel professzor Egerben Az egri Ho Si Minh Ta­nárképző Főiskolának több külföldi felsőoktatási intéz­ménnyel, köztük a Zielona- Górai Tanárképző Főiskolá­val van partnerkapcsolata. A tudományos és oktatási szinpozionokra több éve meghívják egymást, az in­tézmények tudományos köz­leményeiben kölcsönösen kö­zölnek cikkeket az oktató­nevelő és tudományos mun­kával elért eredményekről.^ A két intézmény kapcso­latának keretében az elmúlt napokban volt az egri főis­kola fizika tanszékének ven­dége dr. Witold Rdzanek, az zielona-górai felsőoktatási intézmény fizika tanszéké­nek vezetője. Elutazásának napján vál­tottunk vele szót itteni be­nyomásairól: — Először járok Egerben, és sajnos csak néhány na­pot tölthettem itt, mivel a Lengyel Tudományos Akadé­mián van hivatalos elfog­laltságom. Az ultrahangok akusztikai elméleti vizsgála­tával foglalkozom, a kísér­leti és elméleti fizika kér­déseit matematikai módsze­rekkel vizsgálom. — Szóljon néhány szót ok- ■ tatási rendszerükről... — Sok a közös vonás a két forma között. Évekkel ezelőtt az akkori reform szerint, a tízosztályos isko­lát vezették be nálunk. Két- három éve azonban újra visszatértek a nyolcosztá­Dr. Witold Rdzanek: A tu­dományos munka eredmé­nyei mellett barátokra is lel­tem (Fotó: Perl Márton) lyos általános iskola és a négyosztályos középiskola rendszerére. Felsőoktatási intézményünkön megoldot­ták az ötéves egységes kép­zést: jelenleg egyszakos ta­nárképzés folyik, egyetemi szinten. így a tudományok­tatás mélyebb, de hátránya az, hogy a végzett tanárok nehezebben tudnak elhelyez­kedni az iskolákban. — Hogyan töltötte napjait Egerben? — Több órát látogattam. Jártam a 4-es számú Gya­korló Iskolában, a Gárdonyi Géza Gimnáziumban. A fő­iskola fizika tanszékének egész felépítését, -oktatási rendszerét tanulmányoztam, így sikerült keresztmetszetet kapnom az itteni képzésről. — Milyen tapasztalatokat szerzett? — Jónak tartom a szak­párosításokat, különösen a fizika és a technika oktatá­sának összekapcsolását. Egyébként a krakkói főis­kolán kísérletképpen már bevezették a kétszakos kép­zést. Feladatom volt többek között, hogy tovább építsem a kapcsdlatot a két tanszék között és úgy érzem, jó eredményeket értünk el a tudományos kapcsolatok te­rén is. — Hogy tetszett városunk? — Alkalmam volt megis­merni a történelmi neveze­tességeket, a műemlékeket, megkóstoltam az Egri bika­vért is. Egyébként Zielona- Górában is nagy hagyomá­nya ván a szőlőtermesztés­nek. Annak idején sokat hallottam a magyar és a lengyel nép történelmi ala­pokon nyugvó barátságáról, most személyesen is meg­győződhettem erről. Őszinte vendégszeretetben volt ré­szem, s meghatott az a csa­ládias légkör, amit a fizika tanszéken tapasztalhattam. Szép élményekkel térek ha­za. Mikes Márta Határidő: december 31. Felvétel az alkotó körbe A legkülönbözőbb irodalmi művekkel lehet jelentkezni Mint. ismeretes az egri If­júsági Ház ad otthont a He­ves megyei Irodalmi Alkotó Kör számára. Itt a tagok kéthetenként találkoznak, elemzik egymás műveit, vi­tatkoznak, beszélgetnek köz­életi emberekkel, jeles iro­dalmárokkal, A társaság cél­ja, hogy segítséget adjon a pályakezdéshez, ki-ki eszme­cserében edződve folytassa aa írást. Természetesen a kör nem zárt, tagja lehet bárki, aki tehetségéről tanúbizonyságot tesz. Ezért ez évben újabb felvételt hirdet az intézmény: aki be akar lépni a csoport­ba két példányban küldje be alkotásait az egri Ifjúsági Ház címére. Semmiféle meg­kötés nincs: formailag és tar­talmilag a legkülönbözőbb irodalmi művekkel lehet je­lentkezni. A felvételről az érdeklődők, a pályázók fel­világosítást kapnak. A bo­rítékra írják rá: irodalmi al­kotó kör. Hatvani Galéria-naptár Arcok és sorsok — Mexikóból jöttem — Kerényi Jenő szobrászata - Karácsonyi ajándékkosár — Galériabusz-előzetes Nagy sikere van a Hat­vani Galériában a nemrég megnyílt Arcok és sorsok című negyedik országos portrébiennálénak, amely egészen január közepéig nyitva tart. Sokan gyönyör­ködnek a kiállító 130 festő, szobrász munkáiban, de so­kan állnak meg a galéria- épületbe vivő úton is, hogy a bokrok hátteréből kibon­takozó, most felállított Pe- tőfi-mellszobrot, Borsos Mik­lós Kossuth-díjas szobrász- művész művét nézegessék. A galéria egyéb decem­beri műsorát böngészve első­ként a Világtükör-sorozat következő útibeszámolóján akad meg a szemünk. 6-án, hétfőn este 6 órai kezdettel a Népújság olvasószerkesztő­je, Cziráki Péter lesz a ven­dég, és Mexikóból jöttem címmel számol be amerikai élményeiről. Előadását ter­mészetesen gazdagon illuszt­rálja diaképekkel, továbbá válaszol a különböző érdek­lődő kérdésekre. A képzőművészeti szabad- egyetem „Magyar mesterek” sorozatában legközelebb a pár esztendeje elhunyt Kos­suth-díjas szobrászművész, Kerényi Jenő munkásságát ismerhetik meg a műbará­tok, Az alkotó életművét Mucsi András, a szentendrei Ferenczy Károly Múzeum tudományos munkatársa mél­tatja, filmvetítéssel kiegé­szítve Igen nagy érdeklődés kí­sérte az elmúlt esztendőben a galéria „Karácsonyi aján­dékkosár” című gálaestjét, amelyen túlnyomórészt azok a művészek szerepeltek, akiket a galériapódiumon láthatott a közönség. A gála­műsort most is megrendezi a Hatvani Galéria, éspedig december 19-én, hétfőn este 7 órakor, a városi sport- csarnokban. Ha lehet, most még tartalmasabb, színe­sebb lesz a program, amire a szereplők listája önmagá­ban garancia. Fellép az es­ten Sinkovits Imre, Gombos Katalin, Bessenyei Ferenc, Psota Irén, Lukács Sándor, Gyurkovics Zsuzsa, Kováts Kolos, Rohonyi Anikó, Fa­ragó Laura, Zsoldos Imre, Sárosi Katalin, Szergej Dá­vidon, Vitai Ildikó, Prokó- pius Imre. Közreműködik a Tomkins Énekegyüttes Dob­ra János vezényletével, to­vábbá a Magyar Rádió „Stúdió 11” tánczenekara, amelyet Dobsa Sándor vezet. Konferál: Antal Imre. Itt jegyezzük meg, hogy december 15-ig lehet jelent­kezni a galéria 1984. évi három külföldi útjára, ame­lyek előbb a Szovjetunióba, azt követően Nyugat-Euró­pába, augusztus folyamán pedig Romániába visznek, és az úti feltételekről a galé­riában kapnak felvilágosítást az érdeklődők. A sorozat vége Keddi muzsika December 12-től, Egerben: Indul a presszópódium A Megyei Művelődési Köz­pont december 12-től — az egri Dobos cukrászdában — folytatja közkedveltté vált presszópódium sorozatát. Ek­kor este 7 órától Tímár Éva és Körtvélyesi Zsolt, a mis­kolci—egri színház művé­szei mutatják be Szerelmes levelek című összeállításu­kat, amelynek anyagát az irodalom és a história ki­emelkedő személyiségeinek magánjellegű írásaiból vá­logattak össze. Az elképzelések szerint márciussal bezárólag havonta egy előadásra kerül sor. A közönség előtt ízelítőt adnak felkészültségükből a debre­ceni Csokonai Színház tár­sulatának tagjai, ők — töb­bek között — a Befalazott szószék című produkcióval jelentkeznek januárban. A jól ismert tv-műsor, a Vasárnapi muzsika most át­költözött a gyöngyösi Műve­lődési Központ színpadára egy estére, s így lett belőle hétköznapi esemény, de egy­általán nem hétköznapi szín­vonalon. Az eredmény: délután is, este is jól szórakozott a kö­zönség. Mind a két előadás jó hangulatban, a kirobbanó siker jegyében zajlott le. A műsorvezető Hortobágyi Ju­dit most is kedvesen és kel­lemes modorban tájékoztatta a nézőket és a hallgatókat. Vörös Sári vonzó egyénisége, szép hangja, szelíd humora, őszinte színészi képessége ér­zékelhetően emelte az elő­adás addigi hangulatának a hőfokát. Amikor a szerkesztői szán­dék szerint a finálé követke­zett, megjelent Gaál Gab­riella és Madarász Katalin, külön-külön, majd együtt. Cigánydalaikat olyan jó kedvvel énekelték, ahogyan szokták. A zenét Oláh Kálmán és együttese szolgáltatta ezen a hétköznapon felhangzó Va­sárnapi muzsikán. A két hóna­pon keresztül vándorló ORI- rendezvény Gyöngyösön ér­kezett el a záróakkordjához. Sikeres est volt, bár a kö­zönség csupán úgy múlatta az idejét, hogy azokra fi­gyelt, akik a színpadon mu­lattak. (g. mól—) IX/2. „Békesség a földön az embernek” Néhány napja csupán, hogy a Hungária Szállóban lakom. A 205-ös szobában, amelyet Romhányi ' bará­tom útján szereztem. Szép a szoba — egy kis közre nyílik — szemben a Neg- resco kávéház. Ez jó, mert a Duna-partra néző szobák — és ez hamarosan kiderül — enyhén szólva nyugtala­nítóak. Kifogástalan modo­rú és eleganciájú emberek közt élek. A lift halkan zümmög. Ha akarom, a szobába hozzák föl a reg­gelit. Délben és este lejá­rok az étterembe, ahol az ezüsttálcán szervírozott jé­nai üvegtálban konzerv spárgafőzelék kelleti ma­gát, na meg konzervhús. Igazolványa tulajdonkép­pen mindenkinek van, a legtöbb azonban hamis. Naponta kapom egyik kol­légámtól a XIV/2 Kiska- alakulattól a nyílt paran­csokat, de érzem, hogy ez csak ideiglenesen jelent biztonságot. Ismerősöm nincs itt, csupán idegen arc. Közeledik a karácsony, persze nem tudom értékel­ni a hangulatát ebben a vészterhes világban. A közeledő ünnephez egyelőre csak a repülők zöld, kék és vörös irányjel­ző fényei világítanak. E belvárosi sziget, a Hotel Hungária négyszáz lakója azonban karácsonyra ké­szül. Pontosabban, már aki. Egy napon kissé csata- kosan, borostásan, megvi­selt eleganciával belép a szobámba Tamás, ledobja magát az egyik fotelba, ki­nyújtja lábait és nagyot fúj. — Elnézést, komám, hogy napokig egyedül hagytalak, de egy kis üzle­ti ügyem volt. Nézem a gyíkbőr bilge- ris, magabiztos embert, bil- gerije csupa sár. De a sze­mei vidáman csillognak. — Dolgom volt — mond­ja. Valakiket ki kellett emelnem a menetből. Hogy milyen menetből? Na, ne légy gyerek, ott hajtják az embereket az országutakon Németország felé. Közülük. Persze nem szerelemből zavartam el a fenébe azt a néhány nyilas suhancot. A Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Ennyi cinizmus láttán csak nézek rá, -mint egy hülye. Természetesen mél­tányolom, hogy megmentett néhány embert. De pén­zért?! — Komám, én most me­gyek. Nekem is van itt egy fenntartott szobám. És Bessy vár. A barátnőm. Majd megismered. Termé­szetesen együtt karácsó- nyozunk nálam, a 120-as- ba. Gyere majd át. Szer­vusz! v Ezzel eltűnik, mint egy fantom. Ismét egyedül ma­radok, nézek magam elé, csak kuszaság van ben­nem. Nehéz ezt felfogni, ami körülöttem történik. Aztán itt a karácsony es­te. Ahogyan végigmegyek a vörös szőnyegekkel bo­rított folyosókon, néhány szobából muzsikát halla­ni. A rádió Stile Nacht, heiliget Nacht-of’ zümmögi. Valakinek lemezjátszója is lehet. Egy éppen kinyíló ajtó mögött a fényes, fel­díszített karácsonyfa előtt két kislány áll. A távolból erősödő, harsogó morgással a tüzérség ágyúi adják a kíséretet, amelybe olykor suhogó, vijjogó hang orgo- názik a távolból. Bekopo­god a 120-as szoba ajtaján. Ez aztán lakosztály! A ket­tős ágyon végigvetve vilá­goskék teveszőr takarók. A csillár ragyog, mint béke­időben, a sarakban hangu­latlámpa. Tamás, a házi­gazda selyem pizsamában és köpenyben, most már megborotválkozva, kölni­vizesen. A fürdőszobából előjön Bessy. A Nagymező utcai mulató volt dizőze. Törve beszél magyarul, angolosan nyújtja a szavakat, hiszen a bárban angolul adta elő songjait. — Angol vagy amerikai? — kérdem. — Nem, csak sokáig él­tem külföldön — feleli kedvesen mosolyogva. Ta­más elneveti magát. — Csillagom, most nyu­godtan beszélhetsz — mondja. — Ez itt a régi barátom. Megmondhatod nyugodtan, hogy lengyel vagy és a németek által alsóbbrendűnek tartott faj­hoz tartozol. Elvégre van lengyel—magyar barátság! Bessy elmosolyodik. A szomszédból áthallatszik a rádió hangja, valami gyer­mekkórus: „Békesség a föl­dön az embernek ..A szerény vacsora után har­minc év körüli, sovány, elegánsan öltözött férfi ér­kezik, meghajlik Bessy előtt, bemutatkozik, aztán bedobja magát az egyik fo­telba. — Mi újság, Jenő? — kérdezi tőle Tamás. — Semmi különös — fe­leli. Aztán hozzáteszi, hogy Budapestet körülzárták a szovjet csapatok. — Nem vagy te kicsit hazudós, Jenő? — kérdi Tamás. Radocsai Schwartz Jenő, a mindenütt benn­fentes Radocsai mosolyog. — öregem, most jöttem Winckelmantól. Egy tétel árut vittem neki, a rádió­sai úgy szaladgáltak, mint a patkányok. Az orosz tan­kok elvágták az összes utat nyugat felé. Hát ez van... De Radocsai Schwartz- nak nehéz hinni. Nevéből is csak a Schwartz az iga­zi, de ez sem német név. Radocsai némi irathamisí­tással szerezte. Mindenkit ismert, már aki neki fon­tos. Mindent szállít. Ko­nyakot, Napóleon-aranyat, dollárt, így mindig tele van pénzzel. Kint ismét szólnak az ágyúk. A váratlan híren Tamás elgondolkodik. Még nem biztos benne, hogy igaz. De néhány perccel később az értesülést meg­erősíti az újabb vendég. Katonaruhában, hadnagyi rangjelzéssel és halálsá- padtan robban be a jóké­pű, hullámos hajú, látha­tóan részeg férfi. — Vége gyerekek, vége — lihegi. — Már nem tudtam átjutni. Adjatok valami italt, de gyorsan. Bessy konyakos üveget vesz elő, veszködik a du­gójával, de a jövevény ki­kapja a kezéből, és a mos­dó szélén leüti a nyakát. Aztán pohárba töltve, nagy kortyokban issza. — Itt döglünk meg mindnyájan! Értitek?! Aztán szó nélkül kimegy a szobából. — Ki ez? — kérdezem Tamást. — Báró Petneházy Lexi. Ha ez mondja, hogy bezá­rult a gyűrű, elhiszem. Ez nem beszél a levegőbe. Az élete kész regény. Elég ronda regény. — Most mi lesz, Tomi? — kérdezi riadtan Bessy. — Ugyan szívem, hát mi lenne? Talán egyebet vártál? Pont te? Ez előre látható volt. És ez így van jól. És Tamás cigarettára gyújt, de előbb megkínál engem is, ki tudja, honnan, egy Camellel. Kívülről egyre erősebb az ágyúdör­gés, Bessy a sarokban áll a papírokkal elfüggönyözött ablak előtt. Vállai megrán­dulnak. Még az üldözöttek is félnek az ágyúdörgéstől. — Köszönöm a vendég­látást — búcsúzom, és me­gyek vissza a szobámba. Nem tartóztatnak. Csak raég kellemes ünnepeket kívánnak. Bizarr kívánság ez. 1944. december 24-e van. Az utolsó felvonás következik, amit minden józanul gondolkodó ember előre látott. (Folytatjuk) I

Next

/
Thumbnails
Contents