Népújság, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-31 / 307. szám

N.

1 (m volt könnyű év, és a fejlődés látványosabb ütemének is gátat szabott a szűkösebb pénztárca. Megtorpanásról ennek ellenére nem beszélhetnek az egriek, legalábbis: az újonnan épült SZÜV-központ, az Ifjúsági Ház, a Csuvas étterem, az átadás előtt álló kórházi szárny és a belvárosban felújított Carlone-ház, a Dobó tér, a kollégium mind ezt a hitet erősíti meg, hogy . ... mégis gyarapodtunk!

(Kőhidi Imre képösszeállítása)

Megelégedetten nézem a televízió hirdetését, amely arra biztat, hogy vásároljak szaunát az otthonomba Ha jól figyeltem oda, már negyvenezerért megvehetem, s mert nem jól figyeltem oda, azt már nem tudom, hogy OTP-hitel van-e rá, avagy nincs.

Egyik kis üzemünk néhány, de talán legjobb esztergályosa — ahogyan mesélik — gazdasági munkaközösséget alakított és alapított azokkal a nullára selejtezett gépekkel, amelyeket a volt gyárukból vettek meg, természetesen potom pénzért. És elkezdtek anyákat gyártani a csavarhoz, amely, mint anyacsavar, állítólag hiánycikknek minősül. Munkájuk oly eredményesnek bizonyult, hogy jól jártak és járnak ők is és jól jár a lakosság is, mert van anya bőven. Csavar ugyan nincs hozzá elegendő, mert azt egy másik, erre a célra még meg nem alakult gazdasági közösségnek kellene gyártania... Anya van, csavar nincs, majd lesz az is. Ha nem is igaz e történet, akkor is jellemző. Hogy mire jellemző és egyáltalán hogyan kerülhet most és itt ösz- sze a szauna és az anyacsavar? Hát erről lesz szó a továbbiakban.

Töredelmesen bevallom, hogy amikor először megláttam a hirdetést a televízióban, nem sokkal azután, hogy ugyanazon a képernyőn prominens politikai személyiségeink közölték egyértelműen és világosan velem, a magyar átlagpolgárral, miszerint az árak, ugye, tovább és nem nem lefelé, a bérek meg, ugye, továbbra sem és nem felfelé, nos, szóval bevallom: igencsak dühös lettem. Nem

ugyanazon a gépen, amelyen alig lehet teljesíteni a normát munkaidő alatt, kétszeres teljesítményt érnek el a gazdasági közösség tagjai a műszak után. Bizony, előfordul, hogy munkaidő alatt félgőzzel folyik a munka, és még a félgőz is arra való, hogy előkészítse a teljes gőzre való áttérést a műszak utáni munkaközösségi tevékenységre. És előfordult, meg sajnos elő is fog még fordulni, hogy a „zöldségtermelő” nem is termel, csak felvásárol és továbbadva a primőrt, felveri annak az árát. Hogy tisztességtelenül magas hasznot hoz a szolgáltatásban végzett munka a szolgáltató számára és emiatt természetesen tisztességesen ráfizet a megrendelő.

Igen, aki többet ad, az kapjon is többet. Pontosabban, aki abból ad többet és jobbat, amire a gazdaságnak szüksége van, az cserébe kaphassa meg annak lehetőségét, hogy megfelelő arányban többletjövedelemhez juthassák. Mert derűsködni lehet ezzel az anyacsavar-históriával, de tessék csak végiggondolni, mi van akkor, ha egy gyár milliókat érő és exportra szánt gépe éppen egy ilyen anyacsavar hiánya miatt kiszál- lítlhatatlan? De miért gyártson ez a nagyüzem a maga apparátusával, nyilvántartásával olyan kis dolgot, mint egy anyacsavar, amikor minden darab így ráfizetéses lenne a számára? A számára? Értsük meg végre, hogy egy hajón utazunk, csak igyekszünk többet juttatni azoknak, akik többet tudnának és többet is tesznek e hajó haladásáért. Am az utazás és a cél végtére is közös!

És ami az ellentmondásokat illeti ... Először feltámad a szükséglet, amelyből kiterebélyesedik az igény. Ezt kielégítendőn, jelennek meg a gazdaság szférájában — hogy most csak e területen maradjunk — azok a szervek, szervezetek, szolgáltatások és szolgáltatók, amelyek és akik ezeket az igényeket hivatottak kielégíteni. És csak mindezek után jöhet létre, de csak akkor is folyamatosan, az a szabályozó rendszer, amely

sadalómban. A társadalom tagjainak • egy része ugyanis nemcsak azt fogja érezni, hogy életszínvonala alig vagy semmit sem javult egyik évről a másikra, de látni is fogja ugyanakkor azt, hogy az anyacsavar-készítőknek lám, még szaunára is telik.

Csak hát azok a bizonyos gazdasági munkaközösségek amelyek már megalakultak és még megalakulni fognak, s azok az ágazatai az iparnak, a mezőgazdasági termelésnek, a szolgáltatásoknak, ahol és azokban tere nyílt az egyéni kezdeményezéseknek, nos, azok kivétel nélkül mind meglevő szükségleteket elégítenek ki. Gyári szükségletet, piaci igényt, vásárlói keresletet. Már most gond, úgy tűnik, hogy a nagyüzemek számára alig-alig, de a kistermelők számára sem fölösen lesz kifizetődő a zöldségtermelés. Fólia alatt vagy anélkül. Ám, hogy az árindex hány százalékkal növekszik, hogy a piacon a háziasszony mennyi és milyen zöldségfélék között válogathat, s ha válogathat és viszonylag olcsón, akkor jó lesz-e még a politikai közérzete is, az bizony attól függ, van-e, lesz-e kedve termelni a fóliásnak.

Tárcsázom a telefont, kérek egy taxit és a taxi öt perc múlva a házam, azazhogy a lakásom előtt áll. Mert van magántaxi is, állami is. S azért van hivatalosan, mert volt maszek azelőtt is, illegálisan is, csak az nem fizetett adót és nem jött a házam elé. Igaz, hogy az állami sem, mert kevesebb volt belőle, mint ameny- nyi volt a szükséglet iránta.

Bizony, előfordul, jómagam is tudok eseteket sorolni bőven, hogy

kevésbé töredelmesen, de bevallom azt is, hogy amikor meghallottam ezt az anyacsavar ügyet — akár igaz, akár nem — jóízűt nevettem volna, ha nem keseredett volna meg a szám íze és nem jutott volna eszembe az a számtalan aggályos megjegyzés, amely az utóbbi időkben eme újsütetű szektorokra a szocialista gazdaságban morgolódva elhangzottak.

Szauna és anyacsavar.

Hogy az vegye meg a szaunáját, akinek telik a csavarból, ha anya nincs is hozzá! — mordultam én is — volna. Ha nem gondolkodtam volna tovább és végig bizonyos dolgokat. Amelyeket most mindenfajta közgazdálkodás nélkül gondoljunk ím együtt újra, sorba és végig, már csak azért is, hogy kivilágozzék: hogyan is kerülhetett össze a szauna és az anyacsavar.

Mindkettő természetesen csak szimbólum. Szauna helyett írhattam, mondhattam volna coboly- bundát vagy nagyestélyit a budapesti Cardin butikból, míg anyacsavar helyett szerepeltethettem volna primőrt fólia alól, esetleg víz. és villanyszerelőt, avagy autójavító kisiparost. Feltalálókról, művészekről, jól kereső vezető értelmiségiekről nem is szólva, de a harácsolókról most szót sem ejtve. Igen, várható volt és még inkább várható lesz, hogy miközben gazdasági nehézségeinkből többek •között a jövedelmek jogos, okos és nélkülözhetetlen differenciálásával i s. igyekszünk kilábalni, anyagilag mindinkább érdekeltté téve így azokat, akik megmérhe- tően tesznek a kilábalásért, aközben újabb feszültség támad a tármeghatározza az igények és azok kielégítésének, a szolgáltatásoknak, a szolgáltatóknak és az arra rászorulóknak a kapcsolatrendszerét. Vulgáris egyszerűséggel: ahhoz, •hogy valamit rendszabályozzunk, ahhoz annak a valaminek lennie kell előbb!

Tudom jól, ezek a nagyon is földön járó közgazdasági gondolatok, amelyek lehet, sem a közgazdasági jelzőt, sem a gondolatok meghatározását nem érdemlik, nos, ezek a sematikusnak tűnő példák a legkevésbé sem nyugtatják meg azokat, akiknek tervei között egy szauna megvásárlása szerepel. Nem is szántam mindezt nyugtató magyarázásnak senki számára. Csak — bár jómagam semmiféle gazdasági munkaközösség tagja nem vagyok, s így igen valószínű, hogy szaunám sem lesz soha — szóval, hogy csak néhány gondolatot akartam termelni, közös ízlelgetésre, amúgy fólia nélkül.

Talán mégsem tűnnek zöldségnek.