Népújság, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-31 / 307. szám
4« NÉPÚJSÁG, 1983. december 31., szombat Mozdonyfüst a bükkösök fölött Nem is olyan régen, amikor még nem fonták körül a Bükköt benzingázt lehelő közutak, az egyetlen olyan közlekedési alkalmatosság a kisvasút volt, amellyel eljuthattunk a szomszédos hegyvidék eldugottaibb, vadregényes tájaihoz. Egy kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy a Felnémet—Felső tár - kány—Sziklaforrás között közlekedő járat a megye- székhely lakóit háztól házig szállította. Egy-egy hétvégén utasokkal megrakodva, hangos lihegéssel, bodor füstfelhőket poffentve lódult neki az erdei kaptátoknak jövet-menet a jó öreg gőzös. A ballagdáló vonat jóvoltából önfeledten lehetett csodálni az évszakokkal változó Bükk varázsát: tavasszal a sziklák és horhosok alján virító ritka virágot, a boldogasszony papucsát, nyáron a Tárkányi-tó hűs vízi világát, ősszel a búvó erdei állatokat. Idill vagy csak az emlékek varázsa? Lehet, hogy mind a három. Egy biztos: nemzedékek nőttek fel, akik közül többek esetleg a bükki pöfögőnek is köszönhették azt, hogy erdészek és biológusok vagy ornitológusok, de ne menjünk ilyen messzire sem, egyszerűen csak természetszerető emberek lettek. Múltba futó sínpárok A múltbéli kalandozásunk kalauzául nem is választhatnánk alkalmasabb szakembert Felbinger Istvánnál, a Felsőtárkányi Erdei Vasút nyugalmazott üzemvezetőjénél, aki 36 év szolgálati idő után sem tud elszakadni hivatásától. A régi szenvedély hevét tovább erősíti környe. zete, hisz a felsőtárkányi kisvasút állomása mellett áll háza. Évtizedek óta az induló vonatok füttyére ébred és a nap utolsó befutó szerelvényének kerékkattogásakor tér csak nyugovóra. Nyugdíjasévei ma sem telnek tétlenül, a Közlekedési Múzeumnak végez vas- úttörténeti kutatómunkát. Az ő feljegyzéséből tudjuk, hogy hazánkban az erdei kis nyomtávú vasutak mintegy másfél évszázados múltra tekintenek vissza. Az első járat 1842-ben indult meg. A még meglevő vonalak átélték a két háborút, s a béke A jobb napokat látott remíz első napjaiban egyedülálló szállítóeszközök voltak. Környékünkön jelenleg még négy erdei vasút működik. A lillafüredi a kelet- bükki erdőkben fut ötven- kilométeres szakaszon, teher- és személyszállításra egyaránt használják, akárcsak a felsőtárkányit. Az utóbbi huszonkét kilométeres pályán ingázik nap mint nap. A szilvásváradi vasútüzem járatai mindössze négykilométeres szakaszon, az ipartelep és a Szalajka-völgy között szállítják az utasokat. Napjainkban már csak időszakosan, a tavasztól őszig tartó idegenforgalmi szezonban. A szomszéd hegyvidék területén az országos úttö- rővasút-hálózathoz is tartozó Mátravasút 35 kilométeres távon közlekedik. Az egrieknek az autós korszak beköszöntése előtt leginkább a tárkányi erdei vasút volt a kedvencük. Itt az első sínpárokat 1915-ben fektették le, Felsőtárkány— Kisnádas-telep (a későbbi tóport melletti rész)—Egresvölgy—Varró—Stimecz- és Lambot-ház közötti tízkilométeres távon. Akkoriban lóvasúton fuvarozták a tűzifát és a vasúti talpfákat Egerbe. 1918—20-ban egy kezdetleges kis gőzmozdonyt kap>csoltak a kocsik elé. A vasútüzem és a környékbeli erdők az érsekség tulajdonát képezték 1946. január 15-ig. 1949 tavaszán megkezdődött a Finomszerelvénygyár építése. Az ehhez szükséges anyagok jelentős részét ez a kisvasút szállította a felnémeti MÁV-állomástól ideiglenesen lefektetett pályaszakaszon. Az ötvenes évek közepére munkásszállítás formájában megindult a rendszeres személyfuvarozás is. Két év múlva bevezették a korlátozott közforgalmat Felnémettől a népszerű kirándulóhelyig — a Stimecz- házig. 1957—64 között nyári szünidőben több ezer úttörő utazott a hegyi zakatolón az itteni erdőségekbe telepített úttörőtáborba. Am a kisvasút ezen túl is célba juttatta a kőbányák kövét, az erdők fáját. Akkortájt százezer turistát, s mintegy egymillió tonnát szállítottak évente. A vasútüzem gazdaságos volt, ekkor élte a hőskorát. Holtvágányon Napjainkban is közlekedik a közút mellett szerényen húzódó síneken a jobb napokat is látott kisvonat. De dízelmozdonyának kürtje már csak ritkán szólal meg. A jelen gondjairól és a csep- pet sem biztató jövő elkép- zeléseiről kérdeztük Vécsei Jenő üzemvezetőt. — Napjainkban a fennmaradásunk igencsak kétséges — válaszolja. Az elmúlt időszakban megcsappant at érdeklődés a dolomit iránt, pedig a bánya sorsa összefügg a vasútéval. Az utas- forgalom sem valami biztató. A jövő évtől a Finomszerelvénygyár lemondta a szerződést, autóbusszal szállítja majd dolgozóit. A pályaszakasz sínéit, talpfáit fel kellene újítani, s ugyanekkor áttelepíteni az út másik oldalára, mert jelenleg a KPM szerint balesetveszélyes. A vasutat üzemeltető erdőgazdaság felújításra fordítható pénzét felemészti a fényso- rompék építése, de sajnos erre kötelezték őket. A mozdonyok és kocsik javítása, karbantartása nehézkes, hiszen meglehetősen régi típusúak. Legtöbbször saját magunknak kell legyártani vagy legyártatni a pétló alkatrészeket. Az állomásépület környéke is már csak árnyéka régi önmagának. A remiz mellett egykor működő kicsi vízimalom kereke már nem forog — hűlt helye van, A Tárkányi-tó iszapos medre rég nem vonzza a felüdülésre vágyókat, az esz- tátkői csepp)kőbarlangot plédig bezárták. A műhely előtt rozsdálló és málló roncsok látványa nem vigasztaló. Érthetetlen, hogy ideHoltvágányon genforgalmi intézményeink miért tekintik ennyire periférikusnak ezt a vidéket, miért nem fordítanak a meglévő értékek felújítására nagyobb gondot. A fenntartó erdőgazdaság pedig korábban jelentős erőfeszítéseket tett és amint azt Hangyái Tibortól, a gazdaság vasútügyi szakfelügyelőjétől megtudjuk, tesz még ma is annak érdekében, hogy a tárkányi kisvasút továbbra is fennmaradhasson. De előre láthatóan az utasforgalom csökkenése miatt a Felsőtárkány—Felnémet közötti vonalat szüneteltetni kell. Korábban a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban született egy terv, amely szerint a Bükk-fenn- síkot Szilvásvárad és Bánkút között, más országokhoz hasonlóan, libegővei kötnék össze. A hegység többi részén a légi gazdasági vasút nyomtávát felújítanák a kisvasutak számára A terv kerékkötője ebben az esetben az Országos Környezetés Tájvédelmi Hivatal, volt. Ragaszkodott ahhoz, a jelenlegi gazdasági helyzetben illuzórikusnak tűnő elképzeléshez, hogy villanyautóbuszokkal bonyolítja le majd a forgalmat. Így aztán ások báha közt elvész ilyen esetben nemcsak a gyermek, hanem az erdei kisvasút ügye is. Vált-e zöldre a szemafor? Az elmondottakból kitűnik: kritikus állomáshoz érkezett a tárkányi vasútüzem ügye. Am, a gondot nem oldhatja meg egyedül sem az üzemeltető erdőgazdaság, sem az őt szerény anyagi lehetőségeivel, de lelkesen támogató MEBIB sem. Az országos intézmények erre a vonalra közjóléti beruházást nem engedélyeztek. Előnyben részesítették a szilvásvárad! és gyöngyösi Máitra- vasuitat. Már korábban célszerű és helyénvaló lett volna elfogadni Felbinger Istvánnak a tervét. Szerinte a felújított tárkányi vasút pjályaszaka- szát meg kellene hosszabbítani a Csebokszári-lakótele- pig. Ez napjainkban annál is időszerűbb volna, mivel 1984-ben elkészül a Felnémetig villamosított országos szélés nyomtávú pálya- szakasz is, így egy átszállással megközelíthető lenne a Bükk. Egér környékén egyébként is már megszűnt egy, az almári völgyben közlekedő úttörővasút. Ám a felsőtárkány iák ragaszkodnak a községüknek sajátos hangulatot adó csühögőhöz, hátha még hagyományos gőzös húzná a szerelvényt, mint a Győr-Sopron megyei Nagycenk nosztalgiavonat- ját! Európában reneszánszukat élik a romantikus kisvasutak. összefogással csatlakozhatnánk ehhez a nem túl költséges hagyomány ápolásához mi is. Ehhez azonban a vészjósló aggodalmaskodás helyett jó szándék kellene. Célravezetőbb volna előítéletek nélkül megvitatni a lehetőségeket, a fenntartó és üzemeltető vállalat jó szándékú képviselőjének a MÁV és az említett országos intézmények képiviselőivel. A bükki autósforgalmat előbb- utóbb mindenképp csökkenteni kell. A „vonatozás” fellendítése környezetvédelmi szempontból is megfelelőbb volna. Am ahhoz, hogy újra vígan kattogjanak a kerekek, előbb meg kell mentenünk sokunk kedvencét, a kisvasúiét. Soós Tamás A községekben intézik Változások a gyámügyek intézésében A járások január I-i megszűnésével változik, egyszerűsödik a gyámügyek intézése. A városkörnyéki (vagy más elnevezéssel vonzáskörzeti) igazgatásra való áttérés során — néhány kivétellel — valamennyi gyámügyet a községekben intézhetnek. Ezek a kivételek az árva gyermek gyámjának és a cselekvésben valamilyen módon korlátozott felnőtt gondnokának kijelölése; az állami gondozásba vétel és annak megszüntetése, valamint az örökbefogadás engedélyezése és felbontása. Ilyen ügyekben a jövő évtől a városkörnyéki székhelyek tanácsaihoz kell fordulniuk az állampolgároknak. A községek hatáskörébe kerül egyebek között az apa adatai nélkül anyakönyvezett gyermek családi jogállásának rendezése, a családjogi perek indítása: a kiskorúak örökösödési, ajándékozási és pénzügyei, valamint házasságkötésük engedélyezése; a rendszeres nevelési segélykérelem intézése; az ifjúságvédő és -óvó intézkedések, a pártfogói felügyelet megszervezése, az elváltak gyermekláthatásának szabályozása; a külföldi állampioígárokkal szembeni tartásdíj megállapítási perek kezdeményezése, s az ilyen ügyekben hozott bírósági ítéletek végrehajtása. Az újonnan létrejövő a városkörnyék székhelyeknek másodfokú jogkörűk is lesz, azaz: ha az állampolgár nem ért egyet a helyi tanácsban hozott döntéssel, a városkörnyék székhelyekhez fellebbezhet. Ha elégedetlen a fellebbezési eljárás során született határozattal, akkor pianaszt tehet a megyei tanácsnál Tél — hó nélkül Az újévi sítúrára Szlovákiába készülőknek szomorúan kell tudomásul venniük, hogy Csehszlovákiában a sportolásra alkalmas hó a legnagyobb hiánycikk. Csütörtökön még a legmagasabb hegyeket sem fedte összefüggő hótakaró, s ez meglehetősen szokatlan december végén. Kéményseprőt látok Ketten a szerencsehozók közül A ruhája fekete, a szája előtt fehér kendő, az oldalán drótos kefe... Az első kérdés nyilvánvalóan csak az lehet: — Szerencsés ember ön? — Csak annyira, amennyire ... — adja a talányos választ Bodnár István, aki egyike a Heves megyei Kéményseprő Vállalat legöregebbjeinek. S így persze mindent tud e veszélyes szakmáról, amit csak lehet. Hisz végül több mint 30 esztendeje kezdett; s akár csak társai, ő is eleinte söprőkötözéssel, kefekészítéssel. — Ha a tanonc jó munkaeszközt tudott készíteni akkoriban, már szerencsés volt. Pár hét múlva indulhatott a mesterrel, aki egy-egy „könnyebb” kémény pucolá- sát jószívűen engedélyezte. Hat hónapig tartott a kiképzés — mint meséli —, aztán rögtön a mély vízbe dobták a jövendő szerencsehozóit. Azaz, hát a mély víz épp nem szerencsés kifejezés, merthogy Pista bácsinak (amint a cégnél hívják) épp a tiszaroffi gőzmalom kéményére kellett először fölmennie. — Félt? — Furcsa érzés volt. De félni nekünk nem szabad. — Mekkora volt a legmagasabb kémény, amit megmászott ? — Nemigen számoljuk, hány méter. Mit mondjak, Egerben minden üzemit pucoltam már, a dohánygyárét, a kórházét, a Volánét... — Baleset? — Nekem soha sem volt, de a vállalatnál is utoljára 20 éve jegyeztek ilyet. Mind a két lezuhanás halálos volt. — Nem aggódik a felesége? — kérdeztem ezúttal Vámos Józsefet, megyénk legfiatalabb kéményseprőjét. — Ügy jött hozzám, hogy tudta, mit vállal. Kímélem különben, amennyire lehet, csak utólag szoktam elmesélni, milyen különleges munkán voltam. — A kereskedői szsakmát hagyta ott ezért az idegfeszítő tevékenységért. Mi volt az oka? —Egy idős hatvani mester csábított el. Annyit mesélt a szakma szépségeiről. Nem bántam meg azóta sem, mert csuda szép, romantikus foglalkozás. — A neheze? — Az emberekkel bánni. Például megtanulni, hogy amit az egyik házban látunk, azt nem lehet továbbadni. Vagy, hogy meg kell jelölni korommal a kaput, ahol jártunk, nehogy ránk foghassanak valami mulasztást. *Na és aztán a pénzbeszedés .. . — Mi volt a legrosszabb s a legjobb az elmúlt esztendők alatt? Jóska viccel: — Hát tessék eldönteni. Egyszer megbeszéltük a barátommal, kipróbáljuk, melyikünk kerékpárja a jobb. Nyilván mindenki a magáét dicsérte. Na, cseréltünk. Már kinn voltunk az országúton, amikor az enyémnek egy lejtőn leszakadt a lánca. Na, most ha én ülök akkor a gépen ... és jön egy autó ... Még valamit mondjak, hetvennyolcban megnősültem. Szóval, tessék kitalálni, szerencsés vagyok-e vagy sem. — Hát a rossz — mondja az idős mester —, hogy lottózom, de nincs haszon rajta. A jó meg — nevet —, hogy így, szilveszter tájékán a lányok, asszonyok közrefognak, csavargatják a kabátgombomat. Fiatalabb koromban ki is használtam az efféle alkalmakat. Egyszer a régi Dobó téri tejivó tűzhelyét kértek meg tisztítani, aztán arra, hogy a menyecskét, aki a zománcozott kályhacsövet törölgette le, s magasra állt, segítsem lefelé. Mondom neki, tessék az ölembe, de ő szabódott: úgy nem, majd a hátamon jön le. Jól van. Intettem a segédnek, nyisd ki az ajtót. Körülszaladtam a csinos asz- szonykával a Dobó teret. Én feketében, 6 hófehérben, gondolom, szép látvány lehetett. — Visított? — A, dehogy, a könnyünk csörgött a nevetéstől. Nevetünk még egyszer mindannyian, aztán kezet rázunk, boldog új esztendőt kívánunk. Az egyórás beszélgetés után gombom persze egy sem maradt, mindet addig csavargattam. Nem vagyok babonás, de az bizonyos, hogy a jövő esztendőben én már szerencsés leszek. Ha csak közben nem találkozom egy fekete macskával ... Németi Zsuzsa A város felett... (Fotó: Szántó Syörgy)
