Népújság, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-28 / 304. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. december 28., szerda 4» 5. Az Uriah Heep Miskolcon Száguldó zenészek Egy „levitézlett” világhírű zenekar járt nemrégiben a szomszédos megyeszékhelyen, Miskolcon. Nem volt körülötte sok hűhó, még plakát is alig jelezte jövetelüket. Annak ellenére, hogy nem minden évtizedben járnak vidéki városokban híres zenészek, talán ha 3000 jegyet sikerült elpasszolni a fiataloknak. Ügy tűnt a lassú gyülekezésből, mintha a kemény muzsika egykori reprezentánsai érezhetnék magukat megtisztelve, hogy egyáltalán felléphetnek a borsodi „gyerekek” előtt... Mielőtt a színpadra ment volna az öt fiú: Pete Goal- by, Lee Kerslake, Trevor Bolder, John Sinclan és Mick Box, ez utóbbival — az együttes „góréjával” — beszélgettünk. Készséggel tájékoztatott elsőként arról: hogyan kerültek Miskolcra? — Két turné között lett volna három nap szabadságunk, amikor megkerestek bennünket a magyar szervezők és úgy gondoltuk, hogy inkább munkával töltjük ezt az időt. A főbb magyar állomások: Debrecen, Miskolc, Pécs és a repülőtér. .. — Hol jártak előtte és hová készülnek? — Végigszáguldoztuk a fél világot. Európán kívül még Malaysiát és Indiát is bejártuk. November közepén két hetet Nyugat-Németor- szágban turnéztunk, majd a napokban Jugoszlávia következik. A „zenés” évet Londonban zárjuk. — Ilyen tempó mellett egyáltalán van-e igény és lehetőség egy-egy ország, illetve város megismerésére? — Alig látunk valamit a vendéglátó országból. Gondolja el, március óta egyhuzamban utazunk, az Egyesült Államokban például 45 nap alatt 43 (!) koncertet adtunk. Mire jut ilyenkor idő? örülünk, hogy élünk. Amikor Budapesten töltöttünk néhány napot, legalább szétnéztünk a városban. — A magyar zenei életből kiket ismer? — Senkit. Se zeneszerzőt, se együttest. — Mi a hobbija? Ha egyáltalán jut rá idő... — A labdarúgás. És a zene. Március óta csak egyszer jártam odahaza két hétig. Akkor vettem észre, hogy hatéves fiam mennyit nőtt... Persze a szabadság alatt sem tudtam meglenni a gitár nélkül. — Ahhoz képest, hogy immár másfél évtizede szinte naponta fellép, elég jó bőrben van. Kipihentnek látszik — jegyeztem meg, mire Mick Box két cola- korty között, mosolyogva válaszolt: — Néha egészséges, ha az ember egy éjszakát magányosan tölt... (Ez különben az egyik daluk szövege.) A sportcsarnok falai — enyhén szólva — torzan adták vissza a jól ismert számokat, de kedvük és lendületük semmit sem kopott a csendesebb évek alatt. A koncert végére már a miskolciak belemelegedtek és a „deszka” előtt imigyen „szólóztak”: hip ... hip ... hip...! Kép, szöveg: Temesi László Az örömteli, tartalmas tábori életért Ünnep utáni beszélgetés Ballner Károllyal, a Csillebérci Vezetőképző és Úttörőtábor vezetőjével Csillebércen adott a gyönyörű környezet, ősi fák árnyat adó lombjai közé érkeznek a nyári táborok újabb és újabb lakói A viszonylag korlátlan szabad időben csábítanak a sportpályák, túraútvonalak, s a víz; ezekre épül a jövőben a táborok programja A csillebérci úttörőtábor nem egyszerűen tábor a többi között, hanem Csillebérc A TABOR, amely egyszerre példa és jelkép. Harmincöt évvel ezelőtt az ország, a hidak újjáépítésével egyidő- ben, mozgósított Csillebérc létrehozására, amely társadalmunk gyermekszeretetének kifejező . szimbólumává vált. De példa is, az itt látottak alapján épültek meg az úttörőtáborok országszerte. Csillebérc a tábor, ahová eljutni ma is a legszebb jutalom. Ha minden úttörőcsapatból évente egy felnőttvezető jut el Csillebércre, akkor gyerekből hat-nyolc- Valamennyien feledhetetlen élményekkel gazdagon térnek haza. Mi hát a Budai-hegységben húzódó tábor, — amelynek nagyobb része ma is erdő — varázsa? Erről beszélgettünk Ballner Károly- lyal, a Csillebérci Vezetőképző és Úttörőtábor vezetőjével. — Idén volt 35 éves a tábor. A jubileum alkalmat adott a visszatekintésre, számvetésre. Mit tart a tábor történelméből a legfontosabbnak? — Az 1948-as avatás és az azt megelőző izgalmas hónapok az egész magyar társadalmat megmozgatták. A tábort és az úttörővasutat 8000 ember építette, 1 millió munkaórát áldozott a ma felnőttjeiért. Hazánk első — és Zánka megépítéséig — legnagyobb úttörőtáborának jelentősége mégiscsak részben történelmi: gyermek- és felnőttgeneré- cáók merítettek itt erőt, találtak lelkesítő barátokat a mozgalmi munkához, s ma már sokan az egykori táborozó gyerekek közül szülőként térnek vissza, és saját gyermekeiknek adják tovább úttörőkoruk. feledhetetlen élményeit• Csillebérc ma is „Varázshegy”. Az évenként nálunk táborozó tízezer gyereknek azért, mert ide eljutni jutalom. Egy pályázat, egy kiváló teljesítmény díja a csillebérci táborozás. S ahogyan gyermekeink más és más eredmények alapján jöhetnek táborozni, úgy változik a nyári turnusok arculata, jellege. Nincs két egyforma tábor, a programot együtt alakítja az egy-egy turnuson „vendégként” itt dolgozó csaknem száz pedagóguskólléga és az 1200 gyermek. A táborozok egyetlen napja sem telt el értelmes ismereteiket, világképüket gazdagító tevékenység nélkül. A gyerekek reális kívánságait is figyelembe vevő programjaink egyaránt szolgálták fejlődésüket és élményt is nyújtva módot adtak arra, hogy kipihenhessék az év közi fáradtságot. — Hogyan szervezik, segítik a gyerekek táborozását? — Csillebércnek mindösz- sze nyolc állandó munkatársa van, de az ország minden részéből meghívott ezer úttö rávezető-pedagógus segíti a nyári táborozást, ök már a tél folyamán megkezdik az előkészületeket a nyári munkához. Egy-egy hét végén feljönnek hozzánk és felkészülnek a turnusok teendőire— Milyen vezetőképzés folyik itt? — Az úttörávezető kollégákkal a táborozás mellett a képzés folyamán tartunk kapcsolatot. Csillebércen kapnak alapképzést az út- töráapparátus tagjai, az úttörőcsapat- és kisdobosveze- tök, tovább a képzésfelelősök. Ezek a tanfolyamok igen kedveltek és hasznosak. Alkalmazzuk a felnőttoktatás és a vezetőképzés sok korszerű módszerét, tartalmában pedig a gyakorlati helyzet és a mozgalmi határozatok közelítésére törekszünk. — Az évtizedek történéseinek felidézése mellett az előretekintés, a jövő is része az ünneplésnek... — Csillebérc képes az aktuális tennivalók alapján a hagyományok változtatására és a jövő tendenciáinak érzékelésére és az abból adódó feladatok felvállalására is. Részt vehettünk 1977- ben egy olyan felnőttképzési rendszer megalkotásában, amely ma is hatásos és alapvető változtatást nem igényel. És így indítjuk 1984- januárjában a tábor kisdobosprogramját: az ország községeiből, a tanyasi iskolákból olyan negyedikesek jönnek hozzánk kéthetes turnusokra, ahol a gyerekek többsége a családok szociális helyzeténél fogva csak itt találkozhat először a főváros életével, nevezetességeivel, a Budai-hegyvidék varázsával és a mozgalom gondoskodásának sajátos formáival. A negyedikes kisdobosok együtt érkeznek Csillebércre, az egész osztály, osztályfőnökükkel, napközis nevelőjükkel együtt. Biztosak vagyunk abban, hogy a közösen szerzett élmények, tapasztalatok, ismeretek hatása erősebb és állandóan kamatoztatható. Az osztályokkal együtt tölti a csillebérci napokat a Budai Tanítóképző egy-egy tanárjelöltje. Az egész napos iskola és a mozgalom sajátos gyakorlatával ismerkedhetnek, tanítási gyakorlatuk egy részét is letudva ezzel. — A közelmúltban Miskolcon megtartott országos úttörővezetői konferencián elhangzott többek között: több alkalmat, lehetőséget és főként gyakorló terepet kell teremteni, hogy a gyerekek cselekvés közben „kipróbálhassák” és megismerhessék önmagukat. Csillebérc számára mit jelent ez? — A konferencia ajánlásai alapján plasztikusabban látjuk a fejlesztés irányát, a táborozás módszerének, munkaformáinak megújítását. A szaktáborok sajátos új színt hoztak a több évtizedes hagyományok mellé, de részben költségesek, részben problémájuk, hogy a kreativitás ürügyén leültetjük a gyerekeket- Kivélt képez az olyan szaktábor, amelyben a természet kutatása és védelme az alapfeladat. Ügy érzem, hogy a táborozás terén ez a jövő útja. Nem szabad gyermekeinket brosúrák olvasására és állandó asztalhoz kötött barkácsolásra, kézművességre kényszeríteni. A tábor a természetben van — ez a legfőbb sajátossága — adjuk hát visz- sza a gyerekét a természetnek, a természetet a gyerekeknek! A gyermek új, egészségesebb viszonya a természethez egyben társadalmi beilleszkedésének alap ja is. A rousseau-i gondolatot talán így lehet kiegészíteni; vissza a természethez, hogy a társadalom egészséges tagja lehess! Ezért a táborok tehetnek a legtöbbet. Adva a nyár, a viszonylag korlátlan szabad idő és adva van körülöttünk az erdő, a víz. Ott vannak a sportpályák, a túraútvonalak, ezekre kell tehát építeni a táborok programját. Így lesz igazán örömteli és tartalmas a tábori élet. — Köszönjük a beszélgetést. Pilisy Elemér Rejtett hagyományok fiúkollégiumokban A szégyen motorversenye Z. 14 éves. Hazánk talán legnagyobb múltú kollégiumának lett középiskolás lakója. Október közepén azzal állt elő: hadd lehessen bejáró! „Majd megszokod” — válaszolták szülei, de a kérés egyre gyakrabban megismétlődött. Kiderült az ok is: a felsőbb évesek verik az elsősöket. Z. most bejáró. Reggel 5-kor indul otthonról, és már sötétedik, amikor hazaér. Mégis jobban érzi magát, tanulmányi eredménye is javult. # T. két éve végzett megyénk egyik gimnáziumában. Budapesten tanul, egyetemista. Négy évig lakott középiskolai kollégiumban. Ha ideje engedi, ma is visszajár. Fölmegy volt tanáraihoz, megkeresi egykori társait. Beszélgetnek, régi történeteken nevetnek. — Most is kollégiumban lakom — mondja.. — Ez más. Sokkal szabadabb. Nem vagyunk összeállította: Németi Zsuzsa úgy egymásra utalva. Idegenek vagyunk. Engem a gimis kóterba húz vissza a szívem. Ott telt el négy gyönyörű évem ... Persze, hogy voltak kitolások is. Néha megbúboltuk az elsősöket. Engem is megvertek annak idején. Kibírtam. * Nehéz dolog gyerekként elválni a szülői háztól. Már az elszakadás is törést jelenthet. Nem mindegy, milyen környezetben folytatódnak a hétköznapok. Igyekeztünk utánajárni, igtübk-e a hírek vagy csak egyesek túl érzékenyek. Az Ifjúsági Ház társalgójában, buszpályaudvarokon, mozik előterében — vagyis semleges környezetben — „vadásztunk” elsős kollégistákra. Kiderült, ahány ház, annyi szokás, és nincs két egyformán érzékeny ember. Valamiben viszont kísértetiesen hasonlítottak válaszadóink : ragaszkodtak nevük elhallgatásához. , * Elsős szakmunkástanuló: — Alig melegedtünk meg, amikor két harmadikos bejött a szobába és felállított bennünket: ,tKopaszok, sorakozó!” — egymás mögé kellett állni és motorversenyt játszani. _ ? ? ? — Ja, a motorverseny? Szaladnunk kell a folyosón és zúgni. Kerülgetni kell a nagyokat. Nem ajánlatos ne- kikmennl, mert pályazászlók is vannak, azaz lepedők, nyéllel, ök röhögnek. Mi nem. — Mindnyájatoknak kellett ezt csinálni? — Eleinte igen. Aztán néhány srácra rászóltak, hogy ő ne jöjjön. Később már csak azokat hívták, akikre haragudtak. — Ha valaki nem ment a hívó szóra? Értetlenül néz a szemembe. — Olyan nem yolt. Szőke, másodikos gimnazista: — Tavaly fel kellett mennünk a negyedikesekhez, elfújni a neoncsöveket. Vagyis fújdogálni órákig, amíg valamelyik meg nem sajnált és leoltotta a villanyt. Persze, csak az ment, akit kiszúrtak. Csinálják ezt az idén is. Sokszor lemegyünk megnézni, hogyan „igyekeznek”. Játék az egész. Ezen túl kell esni. — Verekedni nem szoktak? — Az már veszélyesebb. Azért könnyebben kirúgják az embert. Néha viszont előfordul. Volt egy besúgó elsős. Azt elkapták a vécében és adtak neki istenesen. Meg is érdemelte ... Beszélgetésünket értetlenül hallgatja egy rágógumizó diák, ő is elsős kollégista. — Nálunk nincs szadizás. Hallottam, hogy régen volt még „keresztelő” is (lelocsolták az alvó „■kopaszokat”), meg „csillagrúgatás" (szalvétát gyújtottak meg éjszaka a lábujjuk között), velünk viszont semmi ilyet nem csinálnak. Legfeljebb megvámolják a csomagokat. Űgyis adnánk nekik. Sok negyedikes segít is, mondjuk a tanulásban. Azt is megmondják, mit, hol, hogyan ... * Szokások mindig voltak. Kedvesek és elferdültek egyaránt. Mint a válaszadók szavaiból kiderült, az elsősök tiszteletben is tartják az „öregek” előjogait. Nem mindegy viszont, milyen „előjogok” ezek: süteményt kapni vagy éjszakánként „csillagot rúgatni”. Különösen szomorú a válasz a kérdésünkre: „ti is eljátsszátok majd mindezt?" — egységesen igennel feleltek a kisdiákok. „Velünk is ezt csinálták.” Ez még akkor sem lehetne elfogadható érv, ha a „bűnösök” kapnák visz- sza a „tartozást”. Sosem lesz hát vége? Sosem szorul észszerű határok közé az „erősebb győz” szemlélet? * Mi a véleménye erről egy olyam kollégiumi nevelőnek, aki évtizedek óta dolgozik e területen? — Ezek a kitolások nem válhatnak olyan rendszeressé, hogy pokollá tegyék bármelyik elsős életét. Apró bosszantgatások, tudjuk, előfordulnak. Nem lehetünk ott mindenütt, nem léphetünk közbe minden pillanatban. Nem is egyértelmű, hol van ennek a határa, amikor már szólnunk kell. Ha túllövünk a célon, lehet, hogy megint csak a gyengébbeken „csattan az ostor”. Más a helyzet súlyosabb esetekben. — Mit tehet akkor a nevelő? — Kevés a fegyelmezési lehetőség. Ha nem csapjuk ki a diákot, fegyelmit adunk, vagy megemeljük a térítési díjat (bár ezzel csak a szülőkkel tolunk ki). Kimenői alig, hét végi hazautazást pedig egyáltalán nem tilthatunk meg. — Nem volna eredményesebb, ha fegyelmezés helyett a jó légkör, a tartós, baráti összefogás oldaná meg a nehézségeket? — Valóban csak ez a megoldás. De nehezebb azt megteremteni, mint bármikor ezelőtt. Egyre több a magába forduló kisdiák. A többség közönyösebb és terjed köztük is a „kaparj, kurta, neked is jut” szemlélet. Igaz, vannak most is „Nyilas Misik”. Azok a kollégák, akik szívvel végzik munkájukat, fokozottan figyelnek örömükre, bánatukra, beilleszkedésükre. Már a lehetőségekhez képest. — Korlátozottak ezek a lehetőségek? — Igen, de nem csak az előbb elmondottak miatt. Napi több órás, nagyrészt felesleges „papírpiszkolásra” vagyunk kényszerítve. Vázlatok, hosszú és rövid távú tervek, személy,iséglapok, jegyzőkönyvek, jelentések gyártása is feladatunk. Elvileg a gyerekek érdekében várják el, de ez a több órás munka éppen tőlük veszi el az időt. Nem beszélve arról, hogy törött kilincsek, rossz vízcsapok után is sokszor kell szaladgálni. Kicsit gondnokok is vagyunk ... <És áradatként sorolja a panaszokat. * Szerencsére vannak kiváló kollégiumok is, de ez nem vigasztalja azokat, akik nem ilyen intézményekbe kerülnek tanulni, lakni. Bizonyára jogosak a nevelő és ? diákok panaszai. De miért csak nekünk mondják el? És miért névtelenül? Szabó Péter
