Népújság, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-24 / 303. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! % XXXIV. évfolyam, 303. szám ARA: 1983. december 24., szombat 1,80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA cMi indeh áedveó oduasónlínaH emeá ünnepe HivánunH! Hét c t ni/iKjalmat iz&tgAÍML /~Tenyőzöld, gyantaillat, sárga lángocskák, a fa alatt tJ- ajándékok garmadája, az asztalon mákos kalács, hurka és vörös bor nagy megértésben: Karácsony! Ezen az ünnepen mindig együtt volt az egész família. Jöttek a fiák, lányok, unokák Orosházáról, Szegedről, jöttek Pestről, hogy legalább egyszer az esztendőben meghányják-vessék dolgaikat, bemutassák az új karórákat, ruhakölteményeket, eldicsekedjenek sikerükkel, no meg a vőnek ígérkező jogásszal, vagy a család éppen- csak kopogtató, csupán ígéret jövevényével. Hozták gondjaikat, örömüket, de hozták a figyelmesség, a rokonvér diktálta csomagokat is, kinek-kinek az érdeklődése, a családban viselt rangja szerint. Az országban béke volt, a szívekre béke települt, és a korán aláhulló estsötétben angyalszárnyak suhogtak. Tartott ez a meghitt, nagycsaládi ölelkezés egy napig, kettőig, sok-sok apró pletykával, elcsodálkozással, kis sértődésekkel, olykor könnycseppekkel, majd annál melegebb összebújásokkal, hogy e teljes jóllakottságot, az egymásban való feloldódást nem sokkal később a hadrend megbomlása kövesse. Mert egyikük rohant már a buszhoz, másokat a vasútállomásra kísértünk hóban cap- latva, és mire elérkezett a karácsonyos vasárnapest, ott álltunk — kissé megfosztva, magunkra maradottan, ke- serédes ízekkel nyelvünkön — nagymamáék Kalász utcai házának kapujában, hogy szemünk sarkába kiüljön a kérdés: jövő ilyenkor ugyan együtt leszünk-e ismét ily bő seregesen ... ? Aztán megváltoztatta tükrét a világ, és megváltozott benne az ünnep. Már nem lobogtatott fenyőzöldet, gyantaillatot, megfogytak ajándékai, eltűnt a fehér damasztabrosz kalácsa, bora, hurkája, el a békesség. Karácsonynak csak az ágyúk harangoztak! A nagy család pedig: szerte az éjszakában, a kemény fényű csillagok alatt. Fiú a fronton, leány a hadikórház pavilonjában, a gimnáziumi tornaterem műtőasztalánál, az unokák összekoccanó foggal a hideg kályhák körül. Szó nem hangzott. Híreket a sercegő hangú rádió, a tábori lapok zöld tintája szállított otthonainkba. És a „rugalmas elszakadás” gyanús fogalomköre mögül borzongató események sejlettek. Éhezéssel, fagyoskodással, menekülő csordadübörgéssel, majd a halál, a törvényszerűen vesztes háború víziójával. És a sárga lángcsodák vörösre változhattak, erdőtűzzé sokasodhattak, mégsem tudták fölmelegíteni tagjainkat. Dideregtünk az ég alatt, a megrongált, szétbombázott házak-szobák falai között, egy reánk parancsolt átokábránd hamujában. Aztán karácsonyaim ritka, annál szörnyűbben előtü- remlő emléke még a gordonkamély szavú magány. Mikor az ordas évek asszonyt, barátot, kedvest elragadtak közelemből. Amikor nem neszezett nyakamban gyermekkéz sem, és minden lángok kihunytak a rettenetes télben. A fenyőfa csak tünékeny, olykor elővillanó álomképként lebegett szobám falán, ablakain túl, a szétrobbant családi tabló figurái, megbicsaklott arcélei pedig elérhetetlen messzeségből jelezték voltukat. No és: bár bömbölt a kályha, vacogtam az ágyamon. Telt bőséggel kenyérre, borra, a gyomrom azt nem fogadta be. Közelítő léptek zaja, kilincskattanás pedig sehol. Vergődhettem hát gazdagságban igen-igen árván. De évek, évtizedek kohósalakja immár a messzi múltban. Sorsom, jelenem pedig — milliókéval — a jövendőben ... ! Mindazzal együtt, ami ház, haza, család, szülőföld, társadalom. Merthogy fenyőink mai zöldjeivel, gyertyáink mai lángcsodáival, megteremtett és megtermelt javainkkal, életre táplált gyermekeinkkel épültünk, s épülünk naponta majdani évtizedekbe, hogy a világot a magunk, a mi világunk emberibb arcára formáljuk. Küzdelem árán is békésre, oly kori szükségek közepette is gazdagra. Bízvást tehetjük ezt? Mást tennünk lenne tagadása, tékozlása mindannak, amiért élni, létezni egyáltalán érdemes és természetes. Hiszen a balta, vagy a fegyver addig joggal hozzánk tartozó, amíg oltalmunk a rossz ellen, amíg eszközünk, hogy a zimankós decemberi szobák kályháiba fát hasogassunk, vagy a deres réten, a zúzos bokrok közén vadat zsákmányoljunk a familiáris vacsorához, amelynek asztala felett gyertyafény, frissen metszett fenyőfák gyantaillata leng. Akit pedig tisztasága, okosan szép szava, tudós értelme jogán emelt föl és hordoz az Idő, a ma Történelme: álljon elénk, álljon élünkre! És naponta védje, erősítse bennünk e kor, e társadalom igazát, hogy le ne térülhessünk az egymás kezét keresők, a földrészek megbékélését és a közjót munkálok karácsonyi útjáról. Megbékélés. Közjó. Nincs értelmesebb célja és nincs szebb feladata az emberi életnek, ideértve elsősorban a magamét, amely itt folydogál a hevesi tájon. Szolgálni a nyugalmat, szolgálni annyiakkal a köröttünk botladozókat, a nemest keresőket. És valami olyat nyújtani nekik, amivel valóban többek lesznek, olyat teremteni, amiből százak, ezrek meríthetnek. /^“jenni ezt pedig: nemcsak amíg a gyertyák csonkig égnek... Moldvay Győző Elfogadták a Magyar Népköztársaság 1984. évi költségvetését Befej'ezte munkáját az országgyűlés téli ülésszaka Tanácskozik az országgyűlés Pénteken a Parlamentben a Magyar Népköztársaság 1984. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat vitájával folytatódott az országgyűlés téli ülésszaka. A legfelső törvényhozási fórumon megjelent: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Elsőként Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnök- helyettese, az Országos Tervhivatal elnöke emelkedett szólásra. Faluvégi Lajos beszéde Az Országos Tervhivatal elnöke bevezetőben hangoztatta: gazdasági helyzetünket már hosszabb ideje az jellemzi, hogy az ország nemzetközi kötelezettségeiből a ránk háruló terhek nagyok', miközben erőforrásaink jóval szerényebbek. Ügy kell gazdálkodnunk tehát, hogy ezeket a viszonylag szűkös forrásokat okosan és célszerűen felhasználva mindenképpen megőrizhessük fizetőképességünket, továbbra is szavatolhassuk társadalmunk szociális biztonságát és megvédelmezhessük vívmányainkat. Népünk ismeri és megérti az ország helyzetét. Az emberek nagy többsége hajlandó rá, hogy fokozza teljesítményeit, fegyelmezetten dolgozzon és — ha kell — áldozatokat is hozzon. Faluvégi Lajos az 1984. évi népgazdasági terv előirányzataiból — csatlakozva a pénzügyminiszteri expozéhoz — kiemelte: a terv alapját alkotó gazdasági lehetőségek és a gazdasági törekvések viszonya most olyan, hogy a gazdaságban továbbra is működtetni kell bizonyos fékeket, de — ha szerény mértékben is — a lendítő erők szerepe fokozódik. — Mi mindig azon az állásponton voltunk — mondotta — és most is azon az állásponton vagyunk, hogy fizetési kötelezettségeinknek mindenkor pontosan eleget kell tennünk: emiatt olykor népszerűtlen lépéseket is vállalnunk kellett ahhoz, hogy a tervezett egyensúlyt fenntartsuk. A szabályozó-rendszernek különösen két vonását erősítettük meg. Elsősorban szabályoztuk a vásárlóerőt, másodsorban nagyobb szerepet kaptak a kibontakozást jobban segítő és ösztönző, a piachoz való rugalmas alkalmazkodást előmozdító elemek, hangsúlyozta. Figyelmeztetett arra, hogy jövőre sem számíthatunk olyan külső hatásokra, amelyek hozzásegíthetnek bennünket egy gyorsabb gazdasági növekedéshez, ezért a gazdaságirányításnak nagyobb mozgékonyságra és határozottabb cselekvésre van szüksége. Az évközi intézkedéseknek nem kívánt mellékhatásai is lehetnek, de az előző évek tanulságai azt mutatják, hogy még nagyobb v gond származik abból, ha cselekvés elmarad, vagy késlekedünk vele. — Gazdasági teljesítményeink szempontjából jövőre főként a termelési szerkezet korszerűsítésében, a termelési költségek csökkentésében kell előbbre jutnunk. A szerkezetátalakítás a kevesebb pénzügyi forrás ellenére sürgető feladat. Nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy a legfontosabb területeken lépést tartsunk a műszaki fejlődéssel, a növekvő minőségi követelményekkel. Meg kell újítanunk a KGST-országok- kal folytatott gazdasági kapcsolatok bővítésére irányuló erőfeszítéseinket. Együttműködésünk a kedvezőtlen világgazdasági körülmények közepette nemcsak stabili- lizáló tényező, hanem minőségileg új lehetőségek hordozója is. Faluvégi Lajos beszédében kitért arra, hogy a termelési szerkezet nagy léptékű megújítására évek óta korlátozottak a beruházási eszközeink. Jogos az az aggály, hogy a beruházások csök(Folytatás a 2. oldalon) Karácsonyi hangulat (Fotó: Szántó György)
